Hírek Morzsák In memo­riam Mol­nár Lajos + videó

In memo­riam Mol­nár Lajos + videó

 Egy igaz magyar pél­da­ér­té­kű élete 

“ Mély a ten­ger és vég­te­len… De mélyebb sze­re­te­tem, mely szü­lő­ha­zám­hoz fűz, és vég­te­le­nebb vágyó­dá­som, mely a magyar föld­re és a magyar nép köré­be haza­vonz!” – val­lot­ta egész éle­té­ben Mol­nár Lajos 

Szom­bat­he­lyen szü­le­tett, 1934 Janu­ár 31-én. Apja Id. Mol­nár Lajos a magyar kirá­lyi had­se­reg szá­za­do­sa volt, a máso­dik világ­há­bo­rú alatt gép-táv­írói fel­ada­to­kat látott el. Kemény, egye­nes ember lévén, a fia­tal Lajos tőle tanul­ta a haza­sze­re­te­tet, a világ vér­zi­va­ta­ros ide­jé­ben, az eliga­zo­dást és az irányt. Ez egész éle­tét meg­ha­tá­roz­ta, min­den lépé­sét, dön­té­sét ezek­ből a tapasz­ta­la­tok­ból merítette.

Szom­bat­hely után Buda­pest­re köl­töz­tek, ahol elvé­gez­te tanul­má­nya­it, ott nőtt fel. Egye­tem­re nem vet­ték fel, osz­tály ide­gen­sé­ge miatt, de még­is sike­rült elhe­lyez­ked­nie az álla­mi pos­tai hivatalnál.

22 éve­sen 1956 októ­ber 23 ikán sze­mé­lye­sen vett részt a for­ra­da­lom és sza­bad­ság­harc ese­mé­nye­i­ben, Buda­pest utcá­in. Ezek után a meg­tor­lá­sok elől Novem­ber 20 ikán két  barát­já­val elme­ne­kül­tek Magyar­or­szág­ról, Auszt­ri­á­ba, onnan pedig az Egye­sült Álla­mok­ba került.

A wyom­in­gi egye­te­men szer­zett vegyész­mér­nö­ki dip­lo­mát majd 1964-ben Cleve­land­be köl­tö­zött, ahol rög­tön bekap­cso­ló­dott a magyar élet­be. Ezzel szin­te egy idő­ben a magyar emig­rá­ció nem­ze­ti olda­lá­nak leg­je­len­tő­sebb havi­lap­já­nak,  az 1962-ben indult Szittya­kürt folyó­irat­nak a szer­kesz­té­sé­ben és annak kiadá­sá­ban vett részt Mayor Tibor­ral és annak bará­ti tár­sa­sá­gá­val. A lap, abban az idő­ben a magyar emig­rá­ció nem­zet­tu­da­tá­nak az erő­sí­té­sét, az kom­mu­niz­mus elle­ni har­cot, az szov­jet-elle­nes­sé­get és a nem­zet füg­get­len­sé­gét jelöl­te meg céljául.

A rend­szer­vál­toz­ta­tás után a magyar ere­det­tör­té­net, az őstör­té­net kuta­tá­sa és meg­ér­té­se, annak tovább­adá­sa lett a cél, mind­amel­lett az aktu­á­lis poli­ti­kai ese­mé­nyek­nek a közel­ről való meg­fi­gye­lé­se és érté­ke­lé­se is fon­tos szem­pont­tá vált írá­sa­ik­ban. Világ­szin­ten ismert volt a folyó­irat, szín­vo­na­las és érté­kes, magyar­ság­tu­dat erő­sí­tő szán­dé­kát az utol­só kiad­vá­nyig megőrizte. 

1967-ben Cleve­lan­ben, az 1956-os for­ra­da­lom es sza­bad­sag­harc 11. évfor­du­ló­já­nak meg­em­lé­ke­zé­sén ismer­ke­dett meg, az akkor még csak 17 éves, Vene­zu­e­lá­ban, magyar emig­ráns csa­lád­ban szü­le­tett Elek Evá­val. Egy év múl­va ebből a sze­re­lem­ből bol­dog házas­ság köt­te­tett, amely 52 évig tartott.

Három gyer­me­kük szü­le­tett, Lajos, Eri­ka és Atti­la, akik­kel együtt élték meg a cso­dá­la­tos gyer­mek­kort, a csa­lád­dal kap­cso­la­tos összes kihí­vást. Elsőd­le­ges cél­juk a magyar nyelv meg­ma­ra­dá­sa volt, a csa­lád­ban a gyer­me­kek csak magya­rul beszél­tek, ápol­tak min­den egyes magyar hagyo­mányt ame­lyet a szü­lők­től, nagy­szü­lők­től tanul­tak. Spor­tol­tak, kirán­dul­tak, kemé­nyen dol­goz­tak és közö­sen, sze­re­tet­ben élvez­ték mun­ká­juk gyü­möl­csét. Tár­gyak, fény­kép­al­bu­mok, sok sok emlék maradt fent ezek­ről a közös évek­ről, ahol már 5 uno­ka is helyet kapott az idők során és akik nem­csak a szü­le­ik­től de nagy­szü­lők­től is vet­ték a köve­ten­dő példát. 

A Nagy Szittya Kong­resszu­sok szer­ve­zé­se is az ő nevé­hez fűző­dik, 8‑at ren­dez­tek meg külön­bö­ző hely­szí­ne­ken, ame­lye­ken min­dig neves meg­hí­vot­tak szó­lal­tak fel, érté­kes gon­do­la­tok fogal­ma­zód­tak meg és jelöl­ték ki a továb­bi teen­dő­ket. Köze­li bará­ta­i­val, har­cos­tár­sa­i­val az évek hosszú során szo­ros kap­cso­la­tot ápolt, biz­to­san szá­mít­ha­tott a segít­sé­gük­re, a fel­tét­len biza­lom meg­erő­sí­tet­te a fel­tett szán­dé­kot és ezál­tal meg­va­ló­sul­hat­tak azok.

Éve­kig sze­ret­te vol­na édes­ap­já­nak Id.Molnár Lajos­nak a Vité­zi rend­be való fel­vé­te­lét kiesz­kö­zöl­ni, végül 2019 szep­tem­ber 8‑kán, New York­ban édes­ap­ja posz­tu­musz meg­kap­ta a Vité­zi rend­ben való fel­vé­telt, ő maga pedig ott a hely­szí­nen került be e neves rend tag­jai közé.

Szám­ta­lan díj­jal és emlék­pla­ket­tel jutal­maz­ták pél­dás élet­út­ján, ame­lyet leg­je­len­tő­sebb rész­ben hazá­já­ért, a magyar­sá­gért, annak a sor­sá­nak a javí­tá­sá­ért  tett. Vit­te a fák­lyát őszin­te­ség­gel, mutat­ta az utat, hív­ta magá­val a hason­ló­an gon­dol­ko­dó­kat és bíz­tat­ta a követ­ke­ző nem­ze­dé­ket a hason­ló, önfel­ál­do­zó mun­ka önkén­tes elvég­zé­sé­re a magyar nem­zet meg­ma­ra­dá­sá­nak érdekében.

Ohio állam­ból Észak-Karo­li­na állam­ban szó­lí­tot­ta a mun­ka­he­lye, így több mint 20 éve már Char­lot­te váro­sá­ban lak­tak, a gyer­me­ke­ik, az uno­ká­ik pár per­ces távol­ság­ra tőlük. A szü­le­tés­na­po­kon, a jelen­tős ünnep­na­po­kon min­dig együtt volt a nagy csa­lád, sze­re­tet­ben, har­mó­ni­á­ban és közö­sen ter­vez­ték a érde­ke­sebb­nél érde­ke­sebb fel­fe­dez­ni való­kat a világban. 

Min­den­kit várat­la­nul ért és meg­döb­ben­tett 2021 janu­ár 4‑ike, ami­kor egy hir­te­len,  egy sem­mi elő­jel nél­kü­li szív­ro­ham követ­kez­té­ben, Mol­nár Lajos eltá­vo­zott az élők sorából. 

86 éves volt ez a tal­pig becsü­le­tes, hatal­mas magyar szív­vel meg­ál­dott ember, aki­nek pél­da­mu­ta­tó élet­út­ja első­sor­ban a fia­i­ban és uno­ká­i­ban kel­tett egy hir­te­len fel­is­me­rést az édes­ap­juk, nagy­ap­juk elvesz­té­se következtében. 

Kiseb­bik fia, Atti­la vál­lal­ta édes­ap­ja örök­sé­gé­nek a meg­őr­zé­sét, édes­any­ja Éva segít­sé­gé­vel és közö­sen a csa­lád fel­tett szán­dé­ka, hogy Mol­nár Lajos élet­út­ja, mun­kás­sá­ga amed­dig csak lehet fenn­ma­rad­jon, mert így szól a mondás: 

Egy ember addig él, amíg emlé­kez­nek rá.

Szer­kesz­tő­ség