Hírek Vélemények/Publicisztikák Így hek­kel­nek válasz­tást a 21. században

Így hek­kel­nek válasz­tást a 21. században

Vasár­nap adtunk hírt az elmúlt idő­szak talán leg­fon­to­sabb írá­sá­ról: a Time maga­zin egy lel­kes riport­ja pont­ról pont­ra leír­ta, miként hek­kel­te meg prog­resszív akti­vis­ták kicsiny cso­port­ja az USA tavaly novem­be­ri elnök­vá­lasz­tá­si kam­pá­nyát. Ez az olvas­mány köte­le­ző, aki jóban van az angol­lal, olvas­sa mind­járt ere­de­ti­ben, aki pedig csak­is tisz­tes­sé­ges kon­ti­nen­tá­lis nyel­ve­ket beszél, annak össze­fog­lal­tuk magyarul.

A Time , amely oly­annyi­ra raj­ta tart­ja muta­tó­uj­ját a tör­té­ne­lem ütő­erén, hogy Hit­lert, Nyi­ki­ta Hru­scso­vot és Jurij And­rop­o­vot egy­szer, Sztá­lint, Gor­ba­cso­vot, Richard Nixont és Teng Hsziao-pin­get két­szer válasz­tot­ta az év embe­ré­vé, most akko­rát oknyo­mo­zott a tava­lyi elnök­vá­lasz­tás homály­zó­ná­já­nak két­ség­te­le­nül igen kur­rens ügyé­ben, hogy a fal adta a mási­kat. A szán­dék per­sze nem ez volt, de az ered­mény ettől még elvi­tat­ha­tat­lan: Molly Ball­nak és a TIME-nak köszön­he­tő­en már ismer­jük a válasz­tá­sok meg­hek­ke­lé­sé­nek har­ma­dik gene­rá­ci­ó­ját, ígya kezünk­ben lehet majd min­den esz­köz ahhoz, hogy a saját válasz­tá­sa­in­kat meg­kí­mél­jük tőle.

Nehéz szó­kap­cso­lat a „válasz­tá­si csa­lás”. Főleg akkor nagyon nehéz, ha az ame­ri­kai jobb­ol­da­li saj­tó leg­szak­ma­i­at­la­nabb és leg­pro­pa­gan­disz­ti­ku­sabb csücs­ke­i­ből, illet­ve Rudy Giu­li­a­ni Trump-ügy­véd sokat látott szá­já­ból ömlik hóna­po­kon keresz­tül, és ráhúz­zák min­den­re, amit csak érnek. Veszí­tett a súlyá­ból a „válasz­tá­si csa­lás” fogal­ma, ami­óta min­den­ki dobá­ló­zik vele, és mivel a magyar saj­tó­nak a világ­vá­lasz­tó óce­án másik felé­ről nyil­ván sen­ki nem kül­dött hite­le­sí­tett sza­va­zó­ur­ná­kat, jogi kötő­erő­vel innen nem is lehet meg­mon­da­ni, megtörtént‑e vagy sem. Nem tud­juk innen meg­mon­da­ni, hogy mi igaz vagy nem igaz Joe Biden állí­tó­la­gos halott sza­va­zó­i­ból, a kukák­ban és sza­va­zó­kö­ri rak­tá­rak sar­ka­i­ban meg­ta­lált, előb­bi eset­ben repub­li­ká­nus, utób­bi eset­ben demok­ra­ta sza­va­zó­la­po­kat tar­tal­ma­zó zsá­kok­ból, a levél­sza­va­za­tok pos­ta­lá­dá­ból tör­té­nő kilop­ko­dá­sá­ból. Az ember gya­nak­vó fia vég­ső soron annyit tehet, hogy végig­néz a ren­del­ke­zés­re álló ada­to­kon, elol­vas­sa a bíró­sá­gok seb­ti­ben hozott dön­té­se­it; majd belát­ja, hogy egy szűk Biden-győ­ze­lem a magas kisebb­sé­gi rész­vé­te­li arány és az elő­vá­ro­si sza­va­zók növek­vő Trump-utá­la­ta mel­lett hihe­tő ered­mény – és azzal tér nyu­go­vó­ra, hogy ha a válasz­tás ered­mé­nye nem is fel­tét­le­nül, száz szá­za­lé­kig patyo­lat­tisz­ta, de leg­alább reá­lis, majd más­nap fog­lal­ko­zik a csap­ból is folyó Ame­ri­ka helyett inkább fon­tos dolgokkal.

Nos, ez az a józan parasz­ti ros­ta, amin ez a faj­ta har­ma­dik gene­rá­ci­ós válasz­tás­hek­ke­lés már simán átcsúszik.

Az első gene­rá­ci­ós csa­lást még az is érti, aki éle­té­ben nem vok­solt soha. A leg­pri­mi­tí­vebb válasz­tá­si csa­lá­sok fizi­kai beavat­ko­zást igé­nyel­nek: a csal­ni vágyó aktor elin­té­zi, hogy a szá­má­ra fon­tos válasz­tó­pol­gá­rok akár egy­nél több­ször is az urná­hoz járul­has­sa­nak (így csal­ták el a kom­mu­nis­ták az 1947-es kék­cé­du­lás válasz­tá­so­kat), neki nem tet­sző sza­va­zó­la­po­kat sem­mi­sít meg és úja­kat fabrikál,esetleg össze se szá­mol­tat­ja a sza­va­za­to­kat, csak imp­ro­vi­zál magá­nak egy dél­ceg végeredményt.

Az első gene­rá­ci­ós csa­lás külö­nös ismer­te­tő­je­gye az, hogy a válasz­tás ered­mé­nye jel­lem­ző­en ordí­tó­an irre­á­lis, adott eset­ben épp a for­dí­tott­ja a valós­nak. Sem­mi­lyen fokon nem volt össz­hang­ban az 1947-es magyar köz­han­gu­lat­tal az, hogy a kom­mu­nis­ták nyer­je­nek – és hogy egy fris­sebb pél­dát említ­sünk, vala­mi ilyes­mi tör­tén­he­tett tavaly Belarusz­ban is, ahol a köz­hi­e­de­lem­mel ellen­tét­ben egy­ál­ta­lán nem kizárt, hogy Aljak­szandr Lukas­en­ka győ­zött a válasz­tá­so­kon, de hogy az elnök 80 szá­za­lé­kos több­sé­gét nem a vok­sok össze­szám­lá­lá­sá­val állí­tot­ták elő, az egé­szen bizonyos.

A máso­dik gene­rá­ci­ós csa­lás is logi­kus, letisz­tult konst­ruk­ció, mely­nek közép­pont­já­ban a jogász­ko­dás áll: a csal­ni vágyó, jel­lem­ző­en hata­lom­ban lévő aktor a válasz­tá­sok előtt nem sok­kal olyan válasz­tá­si rend­szert hegeszt össze magá­nak, ami­ben csak ő nyer­het, eset­leg sze­mély­re sza­bott jog­sza­bá­lyok­kal teszi ille­gá­lis­sá azt, hogy esé­lyes ellen­lá­ba­sa egy­ál­ta­lán elin­dul­jon, fur­csa ala­kú válasz­tó­ke­rü­le­te­ket raj­zol, vagy nemes egy­sze­rű­ség­gel betilt­ja az összes olyan pár­tot, ami nem őt támogatja.A máso­dik gene­rá­ci­ós válasz­tá­si csa­lás mód­sze­ré­vel intéz­tek maguk­nak okos­ba’ győzelmeket

a 20. szá­zad kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­rái, a konk­rét ellen­zé­ki­ek­re kita­lált jog­sza­bá­lyok modern kori tár­há­za pedig most Feke­te-Afri­ka. (Ennek a leg­szebb pél­dá­ja a zam­bi­ai alkot­mány legen­dás, 1990-es módo­sí­tá­sa, amely elő­ír­ja, hogy csak az lehet elnök­je­lölt, aki­nek mind­két szü­lő­je Zam­bi­á­ban szü­le­tett. S mit ad Isten, épp ebben az évben cse­rél­ték vol­na le a válasz­tók Fred­erick Chi­lu­ba elnö­köt Ken­neth Kaun­dá­ra, aki­nek édes­ap­ja Mala­wi terü­le­tén szü­le­tett. Fon­tos per­sze meg­je­gyez­ni, hogy Zam­bia és Mala­wi akko­ri­ban alig 26 éve vol­tak füg­get­len álla­mok, azelőtt pedig Rodé­zia és Nya­sza­föld néven egy és ugyan­azon ország vol­tak, így Kaun­da apja pont ugyan­ab­ban az ország­ban szü­le­tett, mint min­den fel­nőtt zam­bi­ai.) No, de lényeg a lényeg, a máso­dik gene­rá­ci­ós válasz­tá­si csa­lás­nak is van külö­nös ismer­te­tő­je­gye: a vég­ered­mény ugyan való­ban a sza­va­za­tok össze­szám­lá­lá­sá­val áll elő, de az ország­ban min­den­ki tud­ja, hogy hiány­zik róla vala­mi – a kom­mu­nis­ta Magyar­or­szá­gon a Haza­fi­as Nép­fron­ton kívül min­den­ki, Orosz­or­szág­ban pél­dá­ul Alek­szej Naval­nij, az ifjú Zam­bi­á­ban meg Ken­neth Kaunda.

És itt érke­zünk meg a hiper­mo­dern, szo­fisz­ti­kált, har­ma­dik gene­rá­ci­ós válasz­tás­hek­ke­lé­sek­hez, amit átütő siker­rel teszt­ve­zet­tek az Egye­sült Álla­mok­ban a 2020-as elnökválasztáson.

Zse­ni­a­li­tá­sa abban rej­lik, hogy nem kelt fel­tű­nést és nem él ret­ró dik­ta­tú­rák olcsó és lát­vá­nyos esz­kö­ze­i­vel. Két egy­sze­rű lépést kell csak ten­nie az aktornak:kellő mennyi­sé­gű álci­vil szer­ve­ze­ten keresz­tül Demok­ra­ti­kus Igaz­ság­gá kell mos­nia pőre ideo­ló­gi­ai pártpolitikáját,

majd meg kell győz­nie a Demok­ra­ti­kus Igaz­ság­ról mind­azo­kat, aki a 21. szá­za­di poli­ti­ka és nyil­vá­nos­ság inf­ra­struk­tú­rá­ját üze­mel­te­tik. Amint bezsá­kol­ta az inf­ra­struk­tú­rát, nyert ügye van. Ha tet­szik, pri­va­ti­zál­ta a választásokat.

A Time írá­sa azért kulcs­fon­tos­sá­gú, mert konk­ré­tan leír­ja, miként tör­tént ez a két lépés: a poli­ti­ka Demok­ra­ti­kus Igaz­ság­gá mosá­sa, majd az inf­ra­struk­tú­ra elfog­la­lá­sa. Bevi­szi a mainst­ream médi­á­ba azt, ami eddig csak job­bos kon­teó volt: hogy a szak­szer­ve­ze­tek, a Plan­ned Parent­ho­od, a Green­pe­ace, a Black Lives Mat­ter meg az egyéb akti­vis­ta NGO‑k nem valók más­ra, mint poli­ti­ka­csi­ná­lás­ra, és hogy köz­vet­le­nül be van­nak köt­ve a demok­ra­ta kam­pány­gé­pe­zet­be. Majd leír­ja, hogy a Face­book, a Twit­ter és az ame­ri­kai tech­cé­gek azután kezd­ték el kivé­gez­ni a jobb­ol­dal inter­ne­tes jelen­lé­tét, miu­tán nyolc akti­vis­ta­ve­zér egy vacso­rán meg­győz­te Mark Zuc­ker­ber­get a Demok­ra­ti­kus Igaz­ság­ról. (Egyi­kük, Vani­ta Gup­ta azóta Joe Biden igaz­ság­ügyi minisz­te­ré­nek helyet­te­se.) Az akti­vis­ták pon­to­san tud­ták, hogy ha a balos kul­tú­rá­jú vidé­ke­ken műkö­dő tech­cé­ge­ket rábír­ják az uszí­tás és az álhí­rek elle­ni inten­zí­vebb küz­de­lem­re, akkor a digi­tá­lis ipar demok­ra­ták­kal szim­pa­ti­zá­ló mun­ka­ere­je érte­lem­sze­rű­en a jobb­ol­da­lon fog több uszí­tást és álhírt talál­ni – mert az ember a rossz dol­go­kat azok­nál kere­si, aki­ket nem sze­ret. S mit ad Isten, talál­tak is ilyet bőség­gel az elmúlt hóna­pok­ban. Egy egy­sze­rű, ideo­ló­gia­men­tes­nek tűnő, inf­ra­struk­tu­rá­lis dön­tés­elég volt ahhoz, hogy a min­dent elura­ló digi­tá­lis nyil­vá­nos­ság­ban gya­kor­la­ti­lag lenul­láz­zák az ame­ri­kai jobboldalt.

No meg hogy a demok­ra­ták­nak oly sok sikert hozó levél­sza­va­zás – min­den biz­ton­sá­gi koc­ká­za­tá­val és átlát­ha­tat­lan­sá­gá­val együtt – akkor lett iga­zán elfo­ga­dott, ami­kor a Demok­ra­ti­kus Igaz­ság kép­vi­se­lői fal­tól falig ter­je­dő média­kam­pány­ban har­sog­ni kezd­ték, hogy tal­pig maszk­ban és fer­tőt­le­ní­tő­ben sze­mé­lye­sen sza­vaz­ni élet­ve­szé­lyes, miköz­ben körül­be­lül annyi koc­ká­za­tot rejt, mint ugyan­eb­ben a sze­re­lés­ben bevá­sá­rol­ni men­ni; az pedig tel­je­sen nor­má­lis, ha a sza­va­za­to­kat egy hétig számolják.

Követ­ke­zés­kép­pen a vok­sok fele levél­ben érke­zett, ez pedig egy olyan logisz­ti­kai rém­ál­mot terem­tett, amely­nek a koc­ká­za­ti szint­je össze­ha­son­lít­ha­tat­lan a pár száz­ezer levél­sza­va­za­tos nor­mál üzemmel.

És per­sze ott van a cikk­ben feke­tén-fehé­ren a jog­or­vos­la­ti inf­ra­struk­tú­ra leura­lá­sa, az a kép­te­len hely­zet, hogy a válasz­tást öve­ző aggá­lyo­kat nem is lehe­tett meg­nyug­ta­tó­an ren­dez­ni, mert az ered­mé­nyek hite­le­sí­té­sé­re, illet­ve a csa­lás gya­nú­já­nak jel­zé­sé­re hiva­tott köz­igaz­ga­tá­si dol­go­zó­kat a leg­ki­sebb két­ke­dés gya­nú­ja ese­tén is ízek­re szed­ték – elő­ször a közös­sé­gi médi­á­ban, majd hús-vér akti­vis­ták­kal. Miköz­ben a jog­or­vos­lat a leg­rosszabb eset­ben is csak újra­szám­lá­lá­sok­hoz vezet­he­tett vol­na, így a demok­rá­cia szá­má­ra komoly koc­ká­zat­tal nem fenyegetett.

Mind­ezen össze­han­golt törek­vé­sek­ből nem az követ­ke­zett, hogy bár­ki föld­csu­szam­lás­sze­rű győ­zel­met ara­tott vol­na az ame­ri­kai elnök­vá­lasz­tá­son. A har­ma­dik gene­rá­ci­ós válasz­tás­hek­ke­lők nem lukas­en­kai nyolc­van szá­za­lé­kok­ra utaz­tak, hanem arra a néhány közép­nyu­ga­ti sza­va­zó­kör­re, ahol eldőlt, kihez kerül­nek Michi­gan vagy Penn­syl­va­nia elek­to­rai. És mivel a meg­szü­le­tett ered­mény a szűk ered­mé­nyek­hez szo­kott Ame­ri­ká­ban az elnök nép­sze­rűt­len­sé­gét és a világ­jár­ványt is figye­lem­be véve tel­je­sen reá­lis, soha­sem tud­juk meg, pon­to­san mennyi­re volt tisz­ta a válasz­tás azok­ban a kör­ze­tek­ben, ahol való­ban eldőlt a Trump-elnök­ség sor­sa. De ahhoz, hogy válasz­tás­hek­ke­lés tör­tént, még­pe­dig modern, szo­fisz­ti­kált, új gene­rá­ci­ós modell sze­rint, immá­ron két­ség nem férhet.És mivel a modell kiáll­ta a jog pró­bá­ját, export­já­ra is szá­mí­ta­ni lehet.

De ha tud­juk, hogyan trük­köz­nek az oko­sok, a metó­dus import­ját még megúszhatjuk.

A har­ma­dik gene­rá­ci­ós válasz­tás­hek­ke­lé­sek korá­ban arra nincs lehe­tő­ség, hogy a poli­ti­kai néze­tek Demok­ra­ti­kus Igaz­ság­gá mos­da­tá­sát bár­ki meg­aka­dá­lyoz­za. Itt leg­fel­jebb ellen­kor­mány­zás­ra van lehe­tő­ség, de a kül­föl­di médi­á­tól és a kül­föld­ről finan­szí­ro­zott álci­vil szfé­rá­tól már sen­ki nem men­ti meg a világ egyet­len pont­ját sem.

A véd­vo­nal ezért első­sor­ban nem a média, hanem a poli­ti­kai inf­ra­struk­tú­ra sza­bá­lyo­zá­sa. A jog, amely a válasz­tá­si csa­lás máso­dik gene­rá­ci­ó­já­nak első szá­mú fegy­ve­re, az egyet­len pajzs a har­ma­dik gene­rá­ció ellen. Sza­bá­lyoz­ni kell a közös­sé­gi média és a poli­ti­ka viszo­nyát, a köz­jog hatá­lya alá kell von­ni a digi­tá­lis köz­te­re­ket, bátor lépé­se­ket kell ten­ni, ami­kor a poli­ti­kai hata­lom a sen­ki által nem fel­ügyelt, poli­ti­ka­i­lag viszont elkö­te­le­zett cég­vi­lág­ba ván­do­rol. Pon­to­sab­ban kell sza­bá­lyoz­ni a válasz­tás mód­já­val kap­cso­la­tos tájé­koz­ta­tást, a sze­mé­lyes vok­so­lás­tól való rend­szer­szin­tű elté­rést pedig szi­go­rú válasz­tó­jo­gi tör­vény­nek kell sza­bá­lyoz­nia. És szent tehén­ként kell őriz­ni a sza­va­zó­la­po­kat, grá­nit­ba fog­lal­ni a jog­or­vos­lat és az újra­szám­lá­lás intéz­mé­nye­it, hogy soha, sen­ki­nek ne lehes­sen két­sé­ge afe­lől, hogy a sza­va­za­ta oda ment, aho­va szánta.

Ha a pan­dúr most nem gyor­sabb a rablónál,Amerikából kop­ipészt­tel elter­jed­het a válasz­tá­si trük­kö­zé­sek har­ma­dik generációja.

Ezt meg­aka­dá­lyoz­ni nem csak a jobb­ol­dal érde­ke. Csal­ni és trük­köz­ni min­den oldal­ról lehet, nin­cse­nek kőbe vés­ve a közös­sé­gi média tulaj­don­vi­szo­nyai. A válasz­tá­si csa­lás elle­ni küz­de­lem köz­ér­dek, euró­pai érték a szó való­di értel­mé­ben. Új szab­lya ellen új paj­zsot farag­ni, és soha el nem felej­te­ni, hogy a válasz­tá­si trük­kö­zés is egy fej­lő­dő tudo­mány – erre int­sen min­ket a bot­rá­nyos ame­ri­kai elnökválasztás. 

A figyel­mez­te­tést köszön­jük, drá­ga Time!

Kohán Mátyás

For­rás: Man​di​ner​.hu