Igaz magyar szív­vel az USA nyu­ga­ti partján

Közel negyed évszá­za­da a San Franciscó‑i magyar­ság fel­vi­rá­goz­ta­tá­sá­ért dol­go­zik, de a hatal­mas távol­ság elle­né­re gyak­ran láto­gat haza Pata­ki Ildi­kó Móni­ka, a Magyar Diasz­pó­ra Tanács tag­ja, mert lélek­ben az anya­or­szág­ban érzi iga­zán ott­hon magát. Ebben a szel­lem­ben nevel­te az USA-ban szü­le­tett lánya­it is, akik magyar­nak tart­ják magu­kat, és hon­vá­gyat érez­nek a hazá­juk iránt. Beérett a mun­ka gyümölcse.

A San Franciscó‑i cser­kész­csa­pa­tok és a Kányá­di Sán­dor Magyar Isko­la fenn­tar­tó bizott­sá­gá­nak elnö­ke, emel­lett a Magyar Diasz­pó­ra Tanács tag­ja. Mikor és hogyan került ki az Ame­ri­kai Egye­sült Államokba?

– Buda­pes­ten szü­let­tem, magyar csa­lád­ban, és itt is foly­tat­tam a tanul­má­nya­i­mat, a Nem­zet­kö­zi Pető Inté­zet­ben sze­rez­tem kon­duk­to­ri és taní­tói dip­lo­mát. Azután kaland­vágy­ból a nya­kam­ba vet­tem a vilá­got, majd az Ame­ri­kai Egye­sült Álla­mok­ban tele­ped­tem le, ahol 1997 óta élek. Elő­ször egy barát­nőm­mel a kon­duk­tív peda­gó­gia mód­sze­rét alkal­ma­zó saját isko­lát ala­pí­tot­tam Kali­for­ni­á­ban, majd Michi­gan­ban egy egye­te­men dol­goz­tam két évet. Itt részt vet­tem a kon­duk­tív peda­gó­gia egye­te­mi szin­tű kép­zé­sé­nek bein­dí­tá­sá­ban első­ként az Egye­sült Államokban.

– Nagyon sokat tett és tesz a San Franciscó‑i öböl kör­nyé­kén élő magyar­sá­gért, első­sor­ban az ott szü­le­tett fia­ta­lok okta­tá­sá­ért. Mire ter­jed ki a tevékenysége?

– Már oda­kint ismer­tem meg a magyar szár­ma­zá­sú, de az USA-ban szü­le­tett fér­je­met, aki­vel össze­há­za­sod­tunk. Meg­szü­le­tett a három gyer­me­künk, és ahogy cse­pe­red­tek, auto­ma­ti­ku­san kap­cso­lat­ba kerül­tünk az ott már műkö­dő magyar isko­lá­val és cser­ké­szet­tel. Engem rög­tön befog­tak, így 2005-től én is elkezd­tem ott taní­ta­ni. Ahogy az len­ni szo­kott, egy­re job­ban bele­foly­tam az otta­ni közös­sé­gi élet­be, hiszen jó magya­rok között tevé­keny­ked­ni. Van egy jópo­fa Örkény egy­per­ces novel­la, amely­nek az a címe, hogy Vissza­tért a Föld­re a magyar hold­ra­ké­ta. Ebben van egy kér­dés: azon kívül, hogy magya­rok, mivel fog­lal­koz­nak? A válasz pedig az: azon kívül, hogy magya­rok, nem fog­lal­koz­nak sem­mi­vel, mert az tel­je­sen igény­be veszi az ide­jü­ket. S ez mennyi­re igaz, magam is úgy gon­do­lom, hogy ha vala­ki komo­lyan veszi a magyar­ság­gal való fog­lal­ko­zást, akkor az tel­jes mun­ka­időt jelent. Így én is egy­re job­ban bele­foly­tam a dol­gok­ba, a taní­tás után a cser­ké­szet­nél is segít­kez­tem. Egy idő után bevá­lasz­tot­tak a fenn­tar­tó bizott­ság­ba, amely­nek elnö­ke let­tem. S így, amennyi­re csak lehe­tett, pró­bál­tam minél több min­den­ben részt ven­ni, legyen szó akár egy tábor, egy isko­lai műsor, egy nem­ze­ti ünnep, egy vacso­ra vagy az utób­bi négy évben a cser­kész­bál meg­szer­ve­zé­sé­ről. Per­sze a siker nem­csak az én érde­mem, mert jó közös­ség nél­kül ez nem men­ne. Köz­ben 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban részt vet­tem a Magyar Diasz­pó­ra Tanács ülé­sén, ahol a San Fran­cis­co-kör­nyé­ki magyar szer­ve­ze­te­ket kép­vi­se­lem, így a magyar isko­la és cser­ké­szet mel­lett egy másik okta­tá­si intéz­ményt, a nép­tánc cso­por­tot, a tudós cso­por­tot, a kato­li­kus és refor­má­tus egy­há­za­kat. Ennek köszön­he­tő­en nagyon sok magyart ismer­tem meg nem­csak a nyu­ga­ti, hanem a kele­ti par­ton is. Erős háló­zat ala­kult ki a magyar­sá­gon belül, sokak­kal barát­ként köszönt­jük egymást.

– Milyen szer­ve­ze­tek tevé­keny­ked­nek a kin­ti magyar­ság ügyéért?

– San Fran­cis­co kör­nyé­kén pezs­gő magyar élet van, szám­ta­lan nagy­sze­rű szer­ve­zet mun­kál­ko­dik azok, hogy az itt élők közös­sé­ge meg­él­hes­se hova­tar­to­zá­sát. A Hun­ga­ri­an Her­i­tage Foun­da­ti­on évek óta több ezer embert meg­moz­ga­tó magyar fesz­ti­vált ren­dez. Az 56-osok októ­ber 23-án koszo­rú­zást, augusz­tus 20-án pedig Szent Ist­ván napi ünnep­sé­ge­ket szer­vez a San Franciscó‑i Gol­den Gate Park­ban. A Wal­nut Creek‑i Magyar Isko­la meg­szó­lít­ja a fia­tal csa­lá­do­kat, akik öröm­mel vesz­nek részt a ren­dez­vé­nye­i­ken, de el kell büsz­kél­ked­nem az újon­nan nyílt, de annál aktí­vabb kis magyar múze­u­munk­ról, az Orly Múze­um­ról, ahol zenei este­ket és egyéb kul­tu­rá­lis ese­mé­nye­ket élvez­het­nek a láto­ga­tók. Az Esz­ter­lánc Népi Együt­tes tehet­sé­ges tag­jai min­den nem­ze­ti ünne­pen állan­dó fel­lé­pők, nél­kü­lük elkép­zel­he­tet­len len­ne egy cser­kész­bál vagy egy már­ci­us 15‑i meg­em­lé­ke­zés. Meg kell emlí­te­nem az Első Kali­for­ni­ai Huszár Regi­ment fel­vo­nu­lá­sit, akik a zász­ló­fel­vo­ná­sok alkal­má­val min­dig elkáp­ráz­tat­ják a néző­ket, ami­kor lovon ülve meg­je­len­nek díszes egyen­ru­há­juk­ban. A Magyar Kato­li­kus Misszió nem csu­pán magyar misé­ket tart min­den vasár­nap, de a kul­tu­rá­lis élet köz­pont­ja is az 1957-ben az elme­ne­kült magyar pan­non­hal­mi ben­cé­sek által ala­pí­tott gim­ná­zi­um, amely helyet biz­to­sít a cser­ké­szet és a Kányá­di Sán­dor Magyar Isko­la szá­má­ra. A refor­má­tus egy­ház hívei is fon­tos sze­re­pet töl­te­nek be a helyi magyar­ság éle­té­ben, össze­tar­tó közös­sé­gük szám­ta­lan prog­ra­mot szer­vez min­den hónapban.

– Milyen­nek íté­li meg az USA nyu­ga­ti part­ján élő magyar­ság helyzetét?

– Nagyon sok magyar szár­ma­zá­sú embe­ri él az USA nyu­ga­ti part­ján, de akik nagyon aktí­vak, az egy kisebb mag. A Szi­lí­ci­um-völgy­nek is köszön­he­tő­en sok mér­nök és kép­zett mun­ka­erő él a kör­nyé­ken, így a tér­ség­ben kul­tu­rált magyar közös­ség­ről beszél­he­tünk. Nem min­den­ki vesz azon­ban részt aktí­van a magyar közös­ség éle­té­ben, és hason­ló a hely­zet a Los Ange­les kör­nyé­kén élők­kel is. Ezek a közös­sé­gek a „moz­ga­tó rugók” nél­kül nem működ­né­nek, ők pedig azon dol­goz­nak, hogy minél több embert bevon­ja­nak a közös­sé­gek­be. San Fran­cis­co kör­nyé­kén szin­te min­den a két egy­ház köré cso­por­to­sul, sze­ren­csé­re van magyar kato­li­kus papunk és refor­má­tus lel­ké­szünk is, utób­bi erdé­lyi szár­ma­zá­sú. Nagy szer­ve­zet még a cser­ké­szet és a Kányá­di Sán­dor Magyar Isko­la, ahol erős közös­ség jött lét­re. Nagy bol­dog­ság volt szá­mom­ra, ami­kor isko­lánk 2018-ban a köl­tő özve­gyé­nek bele­egye­zé­sé­vel és Gryl­lus Dáni­el köz­ben­já­rá­sá­ra fel­ve­het­te Kányá­di Sán­dor nevét, talán első­ként a vilá­gon. Azóta is büsz­kén visel­jük, és igyek­szünk az erdé­lyi köl­tő ver­se­it meg­is­mer­tet­ni diákjainkkal.

–  A pol­gá­ri kor­mány sokat tesz a diasz­pó­rá­ban élő magyar­sá­gért, a nem­zet­po­li­ti­kai állam­tit­kár­ság több prog­ra­mon keresz­tül is segí­ti a világ­ban elszór­tan élő magyar­sá­got. Mit érez­nek ebből az USA-ban élő magyarok?

– Az embe­rek ezt nagyon nagy­ra érté­ke­lik, mert az elmúlt tíz évben azt érez­zük, hogy szá­mí­tunk az anya­or­szág­nak. Előt­te sen­ki a füle bot­ját nem moz­dí­tot­ta annak érde­ké­ben, hogy meg­szó­lít­sa a nyu­ga­ti diasz­pó­rát. Nagy örö­möm­re szol­gál, hogy meg­szer­ve­zik a Hét­vé­gi magyar isko­lák talál­ko­zó­ját, aho­vá az USA-ban műkö­dő magyar isko­lák veze­tői is meg­hí­vást kap­nak. Ennek a prog­ram­nak köszön­he­tő­en olyan embe­re­ket ismer­het­tem meg, akik pél­dá­ul New York­ban, de akár a világ túl­ol­da­lán, Auszt­rá­li­á­ban vagy Ang­li­á­ban, egy másik magyar isko­lá­ban taní­ta­nak, és akik­kel külön­ben soha éle­tem­ben nem talál­koz­hat­tam vol­na. Nagyon hálá­sak vagyunk ezért, mert az anya­gi támo­ga­tá­sok­ra is szük­ség van, de még ennél is fon­to­sabb, hogy a nem­zet­po­li­ti­kai állam­tit­kár­ság segít­sé­gé­vel erős együtt­mű­kö­dés ala­kult ki az Ame­ri­ká­ban élő magya­rok között.

– Hogyan őrzik magyar­sá­gu­kat az USA nyu­ga­ti part­ján élő honfitársaink?

– Ez tuda­tos elha­tá­ro­zás kér­dé­se, mert van­nak, akik meg akar­ják tar­ta­ni magyar­sá­gu­kat, míg máso­kat ez nem annyi­ra érde­kel. S van, akit érde­kel­ne ugyan, de nehe­zebb neki, mert vegyes házas­ság­ban él, és a pár­ja nem beszé­li a magyar nyel­vet. Főleg a beván­dor­lók és azok gyer­me­kei ragasz­kod­nak a magyar­sá­guk­hoz, a töb­bed­ge­ne­rá­ci­ó­sok kevés­bé, de ez a vilá­gon min­den­hol így van. A mi három lányunk gyö­nyö­rű­en beszé­li a nyel­vet, magyar­nak is érzik magu­kat, és szü­le­té­sük óta meg­van a magyar állam­pol­gár­sá­guk. Ez nem volt nálunk kér­dés, per­sze nekem könnyebb, mert nagyon belém oltot­ták a magyar­sá­got. Nekem az itt­hon az itt­hon van, Magyar­or­szág a hazám. Irigy­ked­ve nézek az anya­or­szá­gi magya­rok­ra, akik közül sokan fel sem tud­ják fog­ni, milyen jó dol­guk van itt­hon. A nagy­lá­nyom egyéb­ként szep­tem­ber óta Magyar­or­szá­gon tanul a Balas­si Inté­zet­ben, nagyon élve­zi az ott­lé­tet, magya­rabb lett, mint vala­ha. Fon­tos, hogy itt, az USA-ban, a magyar­ság meg­őr­zé­se érde­ké­ben meg­tart­juk a magyar ünne­pe­ket, és sokat segít, hogy a kör­nyé­kün­kön műkö­dő szer­ve­ze­tek jó kap­cso­lat­ban van­nak egy­más­sal. Így egy­mást segít­ve tudunk elő­re haladni.

– Már­ci­us 15-én meg­kap­ta a Magyar Arany Érdem­ke­resz­tet. Mit jelent önnek egy ilyen elismerés?

– Amit tet­tem és teszek, nem a díjért csi­ná­lom, azért el sem kezd­tem vol­na a 2000-es évek ele­jén. A tevé­keny­sé­get szív­ből csi­ná­lom, hiszen önkén­tes mun­kát vég­zek, soha egy fil­lért nem kap­tam a mun­ká­ért. Nem is fogad­tam vol­na el a pénzt. Ugyan­ak­kor álszent len­nék, ha azt mon­da­nám, hogy nem esett jól az elis­me­rés. Fon­tos azon­ban kihang­sú­lyoz­ni, hogy a díj­ban ben­ne van a szer­ve­ze­tek­ben dol­go­zók mun­ká­ja is, akik­nek a nevét néha meg sem emlí­tik. Sokan és sokat tesz­nek a magyar ügy érde­ké­ben, így sokan meg­kap­hat­ták vol­na az elis­me­rést. Érde­kes­ség, hogy koráb­ban az édes­anyám is kapott ilyen díjat, büsz­ke vagyok arra, hogy a csa­lád­ban ket­ten is része­sül­tünk ilyen elis­me­rés­ben. A díjak azért is fon­to­sak, mert meg­erő­sí­te­nek abban, hogy jót teszek, és jól teszem, és moti­vál arra, hogy a jövő­ben is meg­fe­lel­jek egy ilyen elismerésnek.

– Az ön éle­te hosszú évek óta az USA nyu­ga­ti part­ján élő magyar­ság szol­gá­la­tá­ról szól. El tud­ja kép­zel­ni, hogy a követ­ke­ző évek­ben, évti­ze­dek­ben ne ezzel foglalkozzon?

– Nem, csak ha egy­szer haza­köl­tö­zünk, mert akkor a min­den­na­pok­ban leszek magyar, és nem kell érte küz­de­ni. Min­dig min­dent szív­ből teszek, még akkor is, ha néha per­sze én is hul­lám­völgy­be kerü­lök, elked­vet­le­ne­dek, ha kudar­cok érnek. A szü­lői ház­ból hozott haza­sze­re­tet azon­ban átse­gít min­den hely­ze­ten, ezt az érzést pró­bá­lom én is tovább adni a gyer­me­ke­im­nek. Nem lehe­tek siker­te­len, mert ha a gye­re­kek Magyar­or­szág­ra láto­gat­nak, akkor min­dig azt érzik, hogy haza­tér­tek. Az USA-ban szü­let­tek, de hon­vá­gyuk van Magyar­or­szág iránt, ami min­den­nél töb­bet jelent nekem.

For­rás: kul​hon​ima​gya​rok​.hu