Hírek Elszakított területi hirek Ifjúkora szörnyű autóbalesete csak új pályára állította, de nem törte meg

Ifjúkora szörnyű autóbalesete csak új pályára állította, de nem törte meg

December vége óta magyar irányítója van a romániai sportéletnek: a kerékpáros paralimpiai bajnok Novák Károly Eduárd elvállalta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség felkérését az ifjúsági és sporttárca vezetésére. Korlátozott lehetőségek, sportbeli mélyrepülés és súlyos mentalitásbeli hiányosságok közepette látott munkához, így aztán a kihívás a bukás és a győzelem változatait egyaránt felvillantja.

– Negyedszázada, 1996 januárjában egy autóbalesetben elveszítette a lábfejét, és reményteljes gyorskorcsolyázó-pályafutása egy csapásra lezárult. Gondolt már arra, hogy sportminiszteri kinevezése a sors egyfajta válasza a „Miért épp velem történt meg?” típusú kérdésre?
– Az autóbaleset pillanatában az első gondolatom az volt, hogy szertefoszlott az álmom. Minden erőmmel készültem a gyorskorcsolya-világbajnokságra, tizenöt éven át vártam az alkalomra, rengeteget dolgoztam érte. Olaszországi edzőtáborba indultunk 1996 januárjában, éjjel, szakadó hóban utaztunk, amikor egy kamion miatt kicsit le kellett húzódni az úttestről. A kamion elhaladtával a sofőr igyekezett visszahozni a kisbuszt az útpadkáról, de ahogy az autó felugrott, oldalra fordult, és csúszni kezdett lefelé a túloldali lejtőn. Nekiszánkózott az útkorlát szalagjának, amely egy korábbi ütközés következtében elszakadt, és az utastérbe behatoló szalagcsonk gyakorlatilag levágta a lábfejemet.

A kérdésére a válasz igazából már Londonban, a 2012-es paralimpián megérkezett. Azért történt mindez, hogy olimpiai bajnok lehessek. Amióta az eszemet tudom, az akartam lenni.

A baleset után egy hónappal már azon gondolkodtam, mit tudnék sportolni a továbbiakban. Mert az fel sem merült, hogy abbahagyjam. Korcsolya, hoki mozgássérültek számára nem nagyon létezett, edző és saját tudás sem, valami mást kellett hát kitalálnom.

– Milyen sugallatra döntött épp a kerékpározás mellett?
– Korcsolyázóként is kiegészítő sportágnak számított, sokat tekertem. Ennek ellenére nem voltam felkészülve az új sportágra, úgyhogy igazából öt év elteltével kezdtem el komolyan kerékpározni. Édesanyámtól kaptam egy kis pénzt kölcsön, néhány hét múlva már indultam és győztem egy amatőr versenyen. Hatalmas erőt adott, meggyőzött, hogy újra álmodhatok. Az sem érdekelt már, hogy van-e hozzá pénzem, csapatom, edzőm, dolgoztam, amennyi belefért. Megnősültem, a lagzipénzből egy kis céget alapítottunk, csapatot, huszonöt évesen pedig már tudtam: nincs időm másra várni, sem szövetségre, sem minisztériumokra. Támogatókat kezdtem gyűjteni, csapatot csinálni, saját rendszert építeni.

– Hogyan fogadta ezt az elszántságot a mozgássérült emberrel bármit is nehezen kezdő konzervatív székely közeg?
– Érdekes történeteim vannak erről. Szépen összerakott prezentációs mappával kopogtam be a potenciális támogatókhoz, és bár kategorikus visszautasítással nem nagyon, hárítással annál inkább találkoztam. De azért akadtak olyanok, akik bíztak bennem. A Tusnád ásványvíz tulajdonosának, Kurkó Gyárfásnak különösen sokat köszönhetek, ő az első pillanattól támogatott. Így indult el a hógolyó.

Kezdetben a környezetem is viccesen viszonyult hozzám, az emberek röhögtek rajtam, ha bringásnak öltöztem. Utcai „verekedések” is előfordultak köztem és az autósok között az útbirtoklás jogáért, de ma már ritkán dudálnak rám, megszokták a csapatom látványát, tisztelnek.

Megvan a lendület. Az öltöny is jól áll neki
Fotó: Facebook

– London után mintha behúzta volna a kéziféket. A csúcson kell abbahagyni?
– Nem készültem abbahagyni a versenyzést, az olimpiai győzelem után azonban új motivációt kellett keresnem. Rájöttem, mekkora ereje, kisugárzása van egy olimpiai aranynak. Arra gondoltam, a jövő alakítása érdekében ki kellene használnom ezt az erőt, hogy az utánam jövőknek ne kelljen lefutniuk ugyanazokat az üres köröket. Megpályáztam a Román Kerékpáros-szövetség elnöki tisztségét, bár legfeljebb elképzeléseim lehettek arról, mire vállalkozom. Miután azonban a kerékpársport világából is érkeztek megkeresések, úgy döntöttem, belevágok. Semleges, pártoktól független emberként veszélyes is voltam nemcsak a szövetség akkori vezetőire, de a sportminisztériumra is. Egyetlen szavazattal, de megnyertem a választást.

– Sportminiszterként kire akar „veszélyes” lenni?
– Mindenekelőtt a középszerűségre, az esetlegességre, a pazarlásra. Ezért is vállaltam el a felkérést.

– Mire volt elegendő a kinevezése óta eltelt idő?
– A munkatársakkal való megismerkedésre, az igazgatók tevékenységének feltérképezésére. Igyekszem mihamarabb felmérni, kiket finanszíroz a minisztérium, hiszen 118 szervezet tartozik ide a Román Olimpiai Bizottságtól a különböző szövetségeken át az állami klubokig. Január végére szeretnék az ismerkedési periódus végére jutni, februártól pedig kezdődhet a saját programok, projektek felépítése.

– Mit örökölt az elődjétől, akad-e a „hagyatékban” továbbvitelre érdemes elem?
– Úgy tűnik, elődömnek egy aránylag jó menedzsmentet sikerült összeállítania, amely megkezdte az uniós pénzek lehívását, reális, konkrét programoknak azonban nyomuk sincs. Szerintem abból kell kiindulnunk, hogy milyen célokat követünk, milyennek szeretnénk látni húsz év múlva a romániai sportot. Az év végéig szeretnénk kidolgozni Románia sportstratégiáját, annak törvényes keretével, amely képes rendszerbe állítani azt a bizonyos 118 tagú „csapatot”. Az eddigi széteső, minden koncepciót nélkülöző finanszírozási módszer életképtelen, a pénzek ötletszerű, alacsony hatékonyságú felhasználásához vezet.

– A csapatsportok versus egyéni sportok kérdésben milyen prioritásokat vall?
– Ha az az elsődleges célunk, hogy minél több érmet nyerjünk az olimpián, akkor ennek a kérdésfelvetésnek nincs is valós alapja. Annyi pénz belátható időn belül nem lesz a román sportban, hogy valamennyi sportágat azonos, de legalább arányos mértékben finanszírozzunk. Első fázisban a meglévő pénzek felhasználásának hatékonyságát szeretnénk növelni, mert eddigi ismereteim szerint ez a mutató nem nagyon haladja meg a 20 százalékot. Miközben a romániai GDP alig 0,6 százalékát fordítják sportra, nagyságrendileg 658 millió lejt (135,4 millió euró), amit az alkohol- és dohányforgalmazás utáni adók 0,5 százalékával lehet növelni. A csapatsportok és egyéni sportok mindig is két világot fognak alkotni, hiszen míg például evezésben négy-öt olimpiai érem is sanszos, egy csapatsport legfeljebb kettővel kecsegtet a női és férfiszakágban. Az eredményorientáltságot pedig nem szabad figyelmen kívül hagyni.

– Olimpiai évben pláne. Ennek érdekében különleges forrásokra is nyílik lehetőség?
– Az olimpiára kvalifikált, illetve arra esélyes sportolók számára mindent biztosítani kell a felkészülés érdekében. Jelenleg 56 olimpiai részvételre jogosult romániai sportoló van, 80 körüli azok száma, akik még kijuthatnak, én abban bízom, hogy ez a szám legalább százra emelkedik. Ez azért is fontos, mert az olimpián eredményes sportolók lesznek az „eltartóink” a közeljövőben, nemcsak arculati szempontból, hanem pénzügyileg is. A kvalifikált sportolók száma és hovatartozása amúgy meglehetős hűséggel tükrözi a szövetségekben zajló munkát. Például az evezős szövetségét, amely máris 18 olimpiai résztvevőt tud felmutatni.

– Közben meg újra kellene építeni a román sport alapjait. Hogyan, milyen menetrend szerint kívánja ezt megvalósítani?
– Elsősorban a gyerekek minél korábbi, de korspecifikus megmozgatásával, az első osztályos gyermek testnevelési órája ne úgy nézzen ki, mint egy gimnazistáé. Ebben a témakörben alapvetően meg kell változtatnunk a jelenlegi, különböző normateljesítésre épülő testnevelésióra-gyakorlatot, ami inkább taszítja a diákokat. A legfontosabb, hogy mozgásra biztassuk a gyerekeket, megszerettessük velük a különböző sportokat. Növelni szeretném a tornaórák számát, a mai heti egyet mindennapossá változtatni, de első lépésben legalább heti négyre emelni. Ez természetesen oktatási minisztériumi hatáskör is, de úgy ítélem meg, hogy ebben a kérdésben konszenzus van a pártok között, tehát nem lesz különösebb akadálya egy ilyen célzatú jogszabály-módosításnak. Ugyanakkor meg kell tanítani a gyerekeket a helyes táplálkozásra, ami egészségnevelési kérdés.

A londoni paralimpián Novák Károly Eduárd vitte a romániai csapat zászlaját
Fotó: MTI/Beliczay László

– Azt szeretné, ha valamennyi gyermek megtanulna úszni, korcsolyázni, kerékpározni, mondta az egyik első, miniszterként adott nyilatkozatában. Ennek a törekvésnek azonban jelentős infrastrukturális akadályai vannak.
– A régiók adottságainak megfelelően, árnyalnám akkori kijelentésemet. Az infrastrukturális adottságoktól természetesen nem lehet eltekinteni, ennek az állapotnak a felmérését szeretnénk befejezni 2021 végére. Igyekszünk minden működőképes mintát megvizsgálni, de egyetlen olyan módszert sem ismerek, amelyet egy az egyben alkalmazni lehetne a romániai valóságra. Egy dolog biztos: bármilyen stratégiával rukkolunk is elő, az csakis jobb lehet, mint a jelenlegi. Egészen pontosan végre lenne egy stratégia, mert jelenleg a román sport ügye arra sodródik, amerre a szél és az áramlatok viszik.

– Egyetlen kormányzati ciklus alatt képtelenség uszodák és jégcsarnokok százait felépíteni. Van olyan terve, amely már néhány éven belül is látható eredményeket hozhat?
– Kis regionális olimpiai központok létrehozását – ma inkább akadémiai központoknak nevezik ezeket – a megvalósítható kategóriába sorolnám. Ezekben lehetne megteremteni a versenyképes felkészülési kereteket, ide összpontosítanánk a legjobbakat, a legtehetségesebbeket, a fiatalok az iskolát is ott végeznék.

– Egyesek azért aggódnak, hogy nem lesz elég ideje a miniszteri munkára, miután egyelőre nem adta fel az idei paralimpiai játékokon való indulás reményét sem. Valóban nem?
– Csakis abban az esetben, ha valóban sikerül megfelelően felkészülnöm. De erre a kérdésre a későbbiekben térjünk még vissza.

Forrás: Magyar Nemzet