Hírek Morzsák Hősök nyomaira bukkant a Hazajáró a Báni-végvidéken + Videó

Hősök nyomaira bukkant a Hazajáró a Báni-végvidéken + Videó

Ha valaki, akkor mi, magyarok megtanulhattuk, hogy a hazát nem elég megszerezni, azt minden időben meg is kell tudni védeni. Gyepűvidékeinken mély ráncokat hagytak honvédő harcaink. Miért lenne ez másképp délnyugati katonai határőrvidékünkön, a Báni-végvidéken?

Alig ismerjük a Lónyamező és Kulpamező között elterülő tájat, pedig sokáig volt a muszlim és keresztény világ ütközőzónája. A harcos korokat idézik a hegytetőkön és folyóvizek partjain őrködő várak. Amit a török nem rombolt le, azzal végzett a délszláv háború, amelyből csak lassan tápászkodik a Kulpa, a Száva és az Una folyó vidéke. Pedig van miért ébredezni, hiszen Lónyamező kivételes vízi élővilága, a Zrínyi- és a Péter-hegyek vaskos történelemmel és turisztikai vonzerővel bírnak.

A köztévé M5 csatornájának honismereti műsora, a Hazajáró Sziszek várától indult, hogy bejárja a Báni-végvidéket Lónyamezőtől Kulpamezőig.

Amikor a magyar-horvát királyok még a kereszténység védőbástyáját építették Európa szívében, a déli végvárrendszer egyik fontos erődje volt Sziszek. Jött is az oszmán: Hasszán pasa többszöri nekiveselkedés után 1593-ban végső támadást indított, ám az alig pár száz fős keresztény védőhad – Erdődy Tamás bán felmentő seregével kiegészülve – olyan diadalt aratott, amelyben maga a pasa is otthagyta a fogát. A győzelem egész Európát felvillanyozta. Zágráb püspöke buzgón elrendelte, hogy a diadal emlékére mindennap kettő órakor szólaljanak meg a harangok. Bántotta ez a fülét III. Murád szultánnak: két hét sem telt el, és hadat üzent Rudolf császárnak. Így vette kezdetét a tizenöt éves háború.

Sziszekről indulva, a Száva-mentén Lónyamező természetvédelmi területére érve a Hazajáró stábja betért Krapjeba, ahol a Száva menti térségre jellemző lakóházak és gazdasági épületek európai kulturális védettséget élveznek. A nap végén utazóink Biczó Tamás barátukkal a helyi halételeket is megkóstolhatták.

A Száva és az Una közötti síkon van egy alig 300 lelkes kis falucska, Sztáza, amely mellett elmenne a hazajáró turista, ha nem itt született volna az 1848/49-es szabadságharc vértanú tábornoka, Damjanich János. Alig látszik ki a gazból, de áll még a régi ház, ahol 1804-ben felsírt a gyermek, aki 44 esztendő múlva tábornokként írta be a nevét a magyar történelem legdicsőbb lapjaira. Aztán Aradon emelt fővel állt a kivégzőosztag elé, és utolsó szavaival hatalmas terhet rakott ránk, utódokra: „Éljen a haza!” Ha egy horvátországi szerb képes volt az életét adni a magyar hazáért, vajon mi képesek vagyunk-e élni érte és éltetni a feltámadás reményét…

A Zrínyi-hegység központi részén elhagyottan, megcsonkulva állnak egy régi vár romjai. Zrín nemcsak a környező hegységnek adott nevet, de egy horvát zsupáni származású, ám lélekben magyarrá lett grófi családnak is, akik báni méltóságukban meghatározó szerepet játszottak a keresztény haza védelmében az iszlám hódítással szemben. Európa mártírja, Zrínyi Miklós mellett ez a minden időben bátor nemesi család adta a hazának Munkács hős védőjét, Zrínyi Ilonát, az összeesküvő Zrínyi Pétert vagy a költő Zrínyi Miklóst is.

A Zrínyi család a nemesfémbányászat révén gazdagodott meg, ám vagyonukat nem fecsérelték önös érdekeikre: a török áfium ellen, a haza védelmében várakat erősítettek és építettek. A legjelentősebb új váruk Gvozdanszkó volt. Több sikertelen kísérlet után 1577-ben falai alatt 10 ezer fős török sereg gyülekezett. A várat alig 300 végvári vitéz és még kevesebb környékbeli jobbágy, asszony és gyermek védte. De hiába a szűkös élelem és elégtelen felszerelés, nem adták meg magukat. Amikor végül a kiéheztetés után, 1578 telén a török betörte a kaput, senkit nem talált életben. Az önfeláldozó hősiesség a pasát is megrendítette: a védőket nagy tisztelettel, keresztény szertartás szerint temettette el.

A Zrínyi-hegység nyugati szomszédjában emelkedik a Gvozd-hegység, amelyet ma már Péter-hegynek neveznek. A név eredetére az erdő mélyén rejtőzködő emlékhelyen kapunk választ. Amikor Szent László királyunk 1091-ben benyomult Horvátországba, a koronát unokaöccsének, Álmos hercegnek engedte át. Őt azonban elűzték a horvátok és Svačić Pétert koronázták királlyá. 1097-ben Könyves Kálmán nagy sereggel indult a horvátok megzabolázására. A Gvozd-hegységben vívott csatában legyőzte Svačić Pétert, aki meg is halt a csatában. Kálmán, miután elfoglalta Horvátországot, 1102-ben horvát királlyá koronáztatta magát. Az önálló horvát királyság megszűnt, a király és a horvát nemesek közötti megállapodás, a „pacta conventa” értelmében a vidék a Magyar Királyság része lett. Az együttlét 1918-ig tartott.

Hányszor mondjuk még? Nem kellenek nekünk idegen eszmék idegen hősei! Ahogy egykor, úgy most sincs szükségünk rájuk, hisz a mai napig itt élnek a tájban – Lónyamezőtől Kulpamezőig, a Zrínyi-hegységtől a Péter-hegyig – azok az igazi hősök, akiknek nem voltak szuperképességeik, csak egyszerűen a hitükből fakadó, legyőzhetetlen bátorságuk és hazaszeretetük. Olyan erények, amelyekkel ma is fel kell vérteznünk magunkat, hogy újra a kereszténység védőbástyája legyünk itthon, Európa szívében.

Borítóképünk kivágás a fenti videóból

Forrás: kisalfold.hu