Hősök nyo­ma­i­ra buk­kant a Haza­já­ró a Báni-vég­vi­dé­ken + Videó

Ha vala­ki, akkor mi, magya­rok meg­ta­nul­hat­tuk, hogy a hazát nem elég meg­sze­rez­ni, azt min­den idő­ben meg is kell tud­ni véde­ni. Gye­pű­vi­dé­ke­in­ken mély rán­co­kat hagy­tak hon­vé­dő har­ca­ink. Miért len­ne ez más­képp dél­nyu­ga­ti kato­nai határ­őr­vi­dé­kün­kön, a Báni-végvidéken?

Alig ismer­jük a Lónya­me­ző és Kul­pa­me­ző között elte­rü­lő tájat, pedig soká­ig volt a musz­lim és keresz­tény világ ütkö­ző­zó­ná­ja. A har­cos koro­kat idé­zik a hegy­te­tő­kön és folyó­vi­zek part­ja­in őrkö­dő várak. Amit a török nem rom­bolt le, azzal vég­zett a dél­szláv hábo­rú, amely­ből csak las­san tápász­ko­dik a Kul­pa, a Szá­va és az Una folyó vidé­ke. Pedig van miért ébre­dez­ni, hiszen Lónya­me­ző kivé­te­les vízi élő­vi­lá­ga, a Zrí­nyi- és a Péter-hegyek vas­kos tör­té­ne­lem­mel és turisz­ti­kai vonz­erő­vel bírnak.

A köz­té­vé M5 csa­tor­ná­já­nak hon­is­me­re­ti műso­ra, a Haza­já­ró Szi­szek várá­tól indult, hogy bejár­ja a Báni-vég­vi­dé­ket Lónya­me­ző­től Kulpamezőig.

Ami­kor a magyar-hor­vát kirá­lyok még a keresz­tény­ség védő­bás­tyá­ját épí­tet­ték Euró­pa szí­vé­ben, a déli vég­vár­rend­szer egyik fon­tos erőd­je volt Szi­szek. Jött is az osz­mán: Has­szán pasa több­szö­ri neki­ve­sel­ke­dés után 1593-ban vég­ső táma­dást indí­tott, ám az alig pár száz fős keresz­tény védő­had – Erdődy Tamás bán fel­men­tő sere­gé­vel kiegé­szül­ve – olyan dia­dalt ara­tott, amely­ben maga a pasa is ott­hagy­ta a fogát. A győ­ze­lem egész Euró­pát fel­vil­la­nyoz­ta. Zág­ráb püs­pö­ke buz­gón elren­del­te, hogy a dia­dal emlé­ké­re min­den­nap ket­tő óra­kor szó­lal­ja­nak meg a haran­gok. Bán­tot­ta ez a fülét III. Murád szul­tán­nak: két hét sem telt el, és hadat üzent Rudolf csá­szár­nak. Így vet­te kez­de­tét a tizen­öt éves háború.

Szi­szek­ről indul­va, a Szá­va-men­tén Lónya­me­ző ter­mé­szet­vé­del­mi terü­le­té­re érve a Haza­já­ró stáb­ja betért Kra­p­je­ba, ahol a Szá­va men­ti tér­ség­re jel­lem­ző lakó­há­zak és gaz­da­sá­gi épü­le­tek euró­pai kul­tu­rá­lis védett­sé­get élvez­nek. A nap végén uta­zó­ink Biczó Tamás bará­tuk­kal a helyi hal­éte­le­ket is megkóstolhatták.

A Szá­va és az Una közöt­ti síkon van egy alig 300 lel­kes kis falucs­ka, Sztá­za, amely mel­lett elmen­ne a haza­já­ró turis­ta, ha nem itt szü­le­tett vol­na az 1848/49-es sza­bad­ság­harc vér­ta­nú tábor­no­ka, Dam­ja­nich János. Alig lát­szik ki a gaz­ból, de áll még a régi ház, ahol 1804-ben fel­sírt a gyer­mek, aki 44 esz­ten­dő múl­va tábor­nok­ként írta be a nevét a magyar tör­té­ne­lem leg­di­csőbb lap­ja­i­ra. Aztán Ara­don emelt fővel állt a kivég­ző­osz­tag elé, és utol­só sza­va­i­val hatal­mas ter­het rakott ránk, utó­dok­ra: „Éljen a haza!” Ha egy hor­vát­or­szá­gi szerb képes volt az éle­tét adni a magyar hazá­ért, vajon mi képe­sek vagyunk‑e élni érte és éltet­ni a fel­tá­ma­dás reményét…

A Zrí­nyi-hegy­ség köz­pon­ti részén elha­gyot­tan, meg­cson­kul­va áll­nak egy régi vár rom­jai. Zrín nem­csak a kör­nye­ző hegy­ség­nek adott nevet, de egy hor­vát zsu­pá­ni szár­ma­zá­sú, ám lélek­ben magyar­rá lett gró­fi csa­lád­nak is, akik báni mél­tó­sá­guk­ban meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet ját­szot­tak a keresz­tény haza védel­mé­ben az isz­lám hódí­tás­sal szem­ben. Euró­pa már­tír­ja, Zrí­nyi Mik­lós mel­lett ez a min­den idő­ben bátor neme­si csa­lád adta a hazá­nak Mun­kács hős védő­jét, Zrí­nyi Ilo­nát, az össze­es­kü­vő Zrí­nyi Pétert vagy a köl­tő Zrí­nyi Mik­lóst is.

A Zrí­nyi csa­lád a nemes­fém­bá­nyá­szat révén gaz­da­go­dott meg, ám vagyo­nu­kat nem fecsé­rel­ték önös érde­ke­ik­re: a török áfi­um ellen, a haza védel­mé­ben vára­kat erő­sí­tet­tek és épí­tet­tek. A leg­je­len­tő­sebb új váruk Gvoz­dansz­kó volt. Több siker­te­len kísér­let után 1577-ben falai alatt 10 ezer fős török sereg gyü­le­ke­zett. A várat alig 300 vég­vá­ri vitéz és még keve­sebb kör­nyék­be­li job­bágy, asszony és gyer­mek véd­te. De hiá­ba a szű­kös éle­lem és elég­te­len fel­sze­re­lés, nem adták meg magu­kat. Ami­kor végül a kiéhez­te­tés után, 1578 telén a török betör­te a kaput, sen­kit nem talált élet­ben. Az önfel­ál­do­zó hősi­es­ség a pasát is meg­ren­dí­tet­te: a védő­ket nagy tisz­te­let­tel, keresz­tény szer­tar­tás sze­rint temet­tet­te el.

A Zrí­nyi-hegy­ség nyu­ga­ti szom­széd­já­ban emel­ke­dik a Gvozd-hegy­ség, ame­lyet ma már Péter-hegy­nek nevez­nek. A név ere­de­té­re az erdő mélyén rej­tőz­kö­dő emlék­he­lyen kapunk választ. Ami­kor Szent Lász­ló kirá­lyunk 1091-ben benyo­mult Hor­vát­or­szág­ba, a koro­nát uno­ka­öccsé­nek, Álmos her­ceg­nek enged­te át. Őt azon­ban elűz­ték a hor­vá­tok és Svačić Pétert koro­náz­ták királlyá. 1097-ben Köny­ves Kál­mán nagy sereg­gel indult a hor­vá­tok meg­za­bo­lá­zá­sá­ra. A Gvozd-hegy­ség­ben vívott csa­tá­ban legyőz­te Svačić Pétert, aki meg is halt a csa­tá­ban. Kál­mán, miu­tán elfog­lal­ta Hor­vát­or­szá­got, 1102-ben hor­vát királlyá koro­náz­tat­ta magát. Az önál­ló hor­vát király­ság meg­szűnt, a király és a hor­vát neme­sek közöt­ti meg­ál­la­po­dás, a „pac­ta con­venta” értel­mé­ben a vidék a Magyar Király­ság része lett. Az együtt­lét 1918-ig tartott.

Hány­szor mond­juk még? Nem kel­le­nek nekünk ide­gen esz­mék ide­gen hősei! Ahogy egy­kor, úgy most sincs szük­sé­günk rájuk, hisz a mai napig itt élnek a táj­ban – Lónya­me­ző­től Kul­pa­me­ző­ig, a Zrí­nyi-hegy­ség­től a Péter-hegyig – azok az iga­zi hősök, akik­nek nem vol­tak szu­per­ké­pes­sé­ge­ik, csak egy­sze­rű­en a hitük­ből faka­dó, legyőz­he­tet­len bátor­sá­guk és haza­sze­re­te­tük. Olyan eré­nyek, ame­lyek­kel ma is fel kell vér­tez­nünk magun­kat, hogy újra a keresz­tény­ség védő­bás­tyá­ja legyünk itt­hon, Euró­pa szívében.

Borí­tó­ké­pünk kivá­gás a fen­ti videóból

For­rás: kis​al​fold​.hu