Hírek Sport hirek Hős vagy rend­szer­szol­ga? Az új Pelé-dokumentumfilm

Hős vagy rend­szer­szol­ga? Az új Pelé-dokumentumfilm

A Netf­lix ruk­kolt elő a nyolc­van­éves fut­ball-legen­dá­ról készült doku­men­tum­film­jé­vel, ami az elmúlt évti­ze­dek­ben már soka­dik a sor­ban, ám olyan szem­pont­ból az első, hogy elő­ször fesze­ge­ti ben­ne a bra­zí­li­ai dik­ta­tú­ra idő­sza­kát, annak fut­bal­lal és Pelé­vel kap­cso­la­tos kérdéseit. 

Mert van ezek­ből bőven.

Edson Aran­tes do Nas­ci­men­to, ali­as Pelé egy élő fut­ball-legen­da, még ha a fia­ta­lab­bak csak hal­lot­tak róla, hason­ló­an Pus­kás­hoz vagy Mara­do­ná­hoz, nem mel­lé­ke­sen három­szo­ros világ­baj­nok – igen, három­szor emel­het­te a magas­ba a vb-tró­fe­át (még a régi, Jules Rimet-ről elne­ve­zett kupát), mást ne mond­junk, ez Mes­si­nek vagy Cris­ti­a­no Ronal­dó­nak egy­szer sem ada­tott meg. 

A sport tör­té­ne­te viszont egy­ben kul­túr- és óri­á­si fej­lő­dés­tör­té­net is: ahogy mond­juk Beat­les nél­kül sem lett vol­na pél­dá­ul Cold­play vagy Lady Gaga (no meg ugye Bee­tho­ven a zene Mozart­ja…), úgy Pelé, Cru­ijff, Mara­do­na (az edzők­ről, a tak­ti­kai for­ra­dal­má­rok­ról nem is beszél­ve…) pálya­fu­tá­sa is indi­rekt módon hoz­zá­já­rult a lab­da­rú­gás­nak a nép­sze­rű­sé­gé­hez és min­den szin­ten való, elké­pesz­tő fejlődéséhez. 

Töb­bek között ezért is cso­dál­ha­tunk ma egy Mes­sit, egy Ronal­dót, egy Mba­p­pét és más topfutballistákat. 

Az új doku­film viszont nem is ezt fesze­ge­ti, nem erre ad választ, illet­ve lehet, hogy sem­mi­re sem. Az ötve­nes-hat­va­nas évek­ben nem így fut­bal­loz­tak, ahogy ma, és saj­ná­la­tos módon ebben az új doku­men­tum­film­ben sem esik szó arról, hogy ebből a szem­pont­ból miért volt fon­tos a bra­zil fut­ball néhány évti­zed­del koráb­ban, miért is szá­mí­tott Pelé kor­sza­kos zseninek. 

Az érzel­mek­re viszont kivá­ló­an hat a film, hiszen a későb­bi világ­sztár leg­ke­mé­nyebb gye­rek­ko­ri élmé­nyét, az 1950-ben hazai pályán elve­szí­tett vb-dön­tőt (Bra­zí­lia – Uru­guay 1:2) is fel­dol­goz­za. Pelé moz­gás­sé­rült­ként, járó­ke­ret­tel jön be a kép­be és hup­pan le beszél­get­ni: meg­tört, idős embert lát­ha­tunk, aki a film során nem moso­lyo­dik el, mint annyi­szor az elmúlt évek során… Mond­hat­nánk azt is, hogy nem játssza meg magát, és nem kerü­li ki azt a kér­dést sem, ami­kor konk­ré­tan az a téma, hogy tehe­tett volna‑e vala­mit a dik­ta­tú­ra éve­i­ben az ellen. 1964-től egé­szen a nyolc­va­nas éve­kig kato­nai dik­ta­tú­ra volt Bra­zí­li­á­ban, ame­lyet 1969 és 1974 között Emí­lio Gar­ra­sta­zu Médi­ci elnök neve fém­jel­zett, jó húsz évig rend­sze­res volt a poli­ti­ka­i­lag más­képp gon­dol­ko­dók eltün­te­té­se vagy meg­kín­zá­sa, ám ezalatt gaz­da­sá­gi szem­pont­ból jól tel­je­sí­tett az ország. 

A kiszi­vár­gott hírek sze­rint nagyon nehe­zen állt rá erre a dokumentumfilmre

No meg a fut­ball­pá­lyán: 1958-ban, sora­i­ban az akkor csak 17 éves Pelé­vel elő­ször lett világ­baj­nok, fel­ke­rült a világ­fut­ball tér­ké­pé­re, majd a csa­pat meg­véd­te címét 1962-ben Chi­lé­ben (Pelé itt egy meccs után lesé­rült), 1966-ban jött a fias­kó, kiesett a cso­port­kör­ből a magya­rok­tól és a por­tu­gá­lok­tól elszen­ve­dett vere­sé­gek miatt. Majd jött az új csúcs, az 1970-es, Mexi­kó­ban kiví­vott világ­baj­no­ki cím. Pelé utób­bi­ra már nem készült, de vala­mi olyan kava­ro­dás és össze­vissza­ság volt akkor ebben a tör­té­net­ben, hogy azt ez a film se tud­ta tisz­tá­ba ten­ni: a játé­kos­ke­ret kije­lö­lé­sé­től az edző­vál­tá­sig, a nüan­szo­kon múló meccsek­től a fényes győ­zel­me­kig igyek­szik ugyan a film kör­be­jár­ni ezt, ám csak elgon­dol­kod­tat. Mert mi lett vol­na, ha mond­juk az örök mumus Uru­ga­u­ay nyer az elő­dön­tő­ben..? Ha mond­juk nincs edző­vál­tás és nem ját­szik a meccse­ken? Milyen hatás­sal lett vol­na az a poli­ti­ká­ra és Pelé hát­ra­le­vő karrierjére? 

Igen, ettől is szép a sport és tör­té­ne­te, hogy tény­leg egy-egy gólon vagy pár cen­tin múlik min­den… A film végig­ve­szi a fel­so­rolt világ­baj­nok­sá­go­kon kívül Pelé éle­té­nek fon­to­sabb állo­má­sa­it, első házas­sá­gát, lát­ha­tunk néhány fan­tasz­ti­kus gólt a válo­ga­tott­ban és klub­csa­pa­tá­ban, a San­tos­ban. Apro­pó, San­tos: az egyik leg­jobb jele­net az, amely­ben a csa­pat egy­ko­ri játé­ko­sai beszél­get­nek a „régi szép idők­ről”, vic­ce­lőd­ve, nevet­ve. Ilyen­kor azért elfe­lej­ti az ember azo­kat a gon­do­la­to­kat, hogy vala­ki vagy vala­kik több évti­zed­del koráb­ban talán töb­bet tehet­tek vol­na azért, hogy ott és akkor az élet egy kicsit jobb legyen. Mond­juk ők meg is tet­ték a magu­két, a fut­ball­pá­lyán, de a film egy kicsit arra van élez­ve, hogy szá­mon­kér­je a nyolc­van­éves Pelén azt, hogy nem állt szem­be a dik­ta­tú­rá­val, pedig tudott arról, hogy mi zaj­lott akkor az ország­ban…    Vala­hogy fur­csán van ez a sport­ban, főleg a fut­ball­ban, hogy egy olyan ország­ban, ame­lyik éppen dik­ta­tú­ra alatt van, mint­ha köte­le­ző dolog len­ne, hogy ne szur­kol­junk a válo­ga­tott­nak vagy a leg­hí­re­sebb klubnak.

Még nap­ja­ink Magyar­or­szá­gán is fel lehet fedez­ni ezt az „érzést”, hogy „nem druk­ko­lok a magyar válo­ga­tott­nak, mert az Orbán meg a Fidesz…” vagy a Ferenc­vá­ros­nak, mert „az a NER… izé, csa­pa­ta”… Borzasztó.

Nem éltem akkor, de vala­hogy nem tudom kép­zel­ni, hogy az ilyen szem­pont­ból kőke­mény ötve­nes évek ele­jén, a Ráko­si-dik­ta­rú­rá­ban vala­ki örven­de­ni tudott vol­na az elve­szí­tett ber­ni dön­tő­nek vagy az Arany­csa­pat bal­si­ke­re­i­nek, mert az is elő­for­dult. A fut­ball így vagy úgy, de min­dig össze­kap­cso­ló­dik vala­hogy, indi­rekt módon, a poli­ti­ká­val – első­sor­ban talán az adott ország vagy város, vidék gaz­da­sá­gi hely­ze­té­vel, de azt meg a poli­ti­ka is befolyásolja.

Elké­pesz­tő­en össze­tett és ellent­mon­dá­sos is lehet egy ilyen tör­té­net, hiszen még ma is mere­dek elkép­zel­ni azt a 35 évvel ezelőt­ti tör­té­ne­tet, hogy Romá­nia a kőke­mény Cea­ușes­cu-dita­tú­rát nyö­gi, miköz­ben a Buka­res­ti Stea­ua meg­nye­ri a Baj­nok­csa­pa­tok Euró­pa Kupá­ját (fia­ta­lab­bak ked­vé­ért: a BL‑t, illet­ve annak elődjét). 

A Pelé­ről készít­tet Netf­lix-film fon­tos és pon­tos kul­túr- és poli­ti­ka­tör­té­ne­ti idő­uta­zás is arról, hogy Dél-Ame­ri­ka leg­na­gyobb orszá­ga milyen körül­mé­nyek között léte­zett néhány évti­zed­del koráb­ban, illet­ve olyan szem­pont­ból is, hogy meg­ért­sük a mai, otta­ni viszo­nyo­kat is. A hat­va­nas évek­ben rend­sze­re­sek vol­tak az utcai tün­te­té­sek, amennyi­ben a nép úgy érez­te, hogy kor­lá­toz­zák jogaiban…

Ma pedig mi is van ezen a téren? 

Nem­csak Bra­zí­li­á­ban, de a világ oly sok orszá­gá­ban elő­jön­nek a tár­sa­dal­mi igaz­ság­ta­lan­sá­gok, az elnyo­más, a meg­kü­lön­böz­te­tés kér­dé­sei. Igen, egy elvi­leg fut­ball­ról, egy fut­bal­lis­tá­ról készült doku­men­tum­film kap­csán is, amely­nek végén a nyolc­van­éves Pelé rit­mi­ku­san és szim­bo­li­ku­san dobol egy cipő­tisz­tí­tó fado­bo­zon – zse­ni­á­lis ez a jele­net, ugyan­is azt az időt ele­ve­ní­ti fel, ami­kor gye­rek­ként még a nyo­mor­ne­gyed­ben élve cipőt tisz­tí­tott az utcákon… 

Pelé – tör­té­nel­mi doku­men­tum­film, 108 perc, ren­dez­te: David Tryhorn és Ben Nic­ho­las, 2021

Fotó: netf­lix

For­rás: liget​.ro