Háború robbanhat ki Kína és az Egyesült Államok között
Mára egy új hidegháború alakult ki Kína és az Egyesült Államok között. Évek óta gazdasági és kiberháború zajlik a két ország között, és fennáll a veszélye egy háború kirobbanásának is. Kína egy évtizeden belül a legerősebb és legbefolyásosabb országgá válhat. Salát Gergelyt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK Kínai Tanszékének egyetemi docensét kérdeztük Kína felemelkedéséről és az Egyesült Államok Kína-ellenes politikájáról.
– Elképzelhető, hogy fegyveres konfliktus alakulhat ki Kína és az Egyesült Államok között?
– Sajnos ennek fennáll a veszélye. Minden bizonnyal ez nem egy totális háború lenne, mert az a helyzet, ami az első hidegháborúnál fennállt, az most is jelen van. Azaz, hogy mind a két fél rendelkezik olyan nukleáris fegyverzettel, mellyel – ha meg is támadják –, még akkor is képes a másik félt porig bombázni. Ez a tény elrettentette a szemben álló országokat a totális háborútól az 50-es évektől a Szovjetunió széthullásáig, és ez nincsen másképpen ma sem.
Ám az, hogy a felek egy harmadik helyszínen, egy proxy háborút vívjanak – esetleg Afrikában vagy éppen Délkelet-Ázsiában – az elképzelhető.
Láthattuk, hogy az elmúlt években az Egyesült Államok és Kína között egy jelentős gazdasági háború tört ki. A felszín alatt régóta zajlik egy összetett kiberháború is. Elképesztő erők feszülnek egymásnak a virtuális térben.
Hogy mindezekből lesz‑e konkrét háború, azt még nem lehet tudni, de ennek a lehetőségét semmi esetre sem lehet kizárni.
– Az elmúlt években az amerikai döntéshozók Kína-ellenes szankciók egész sorát vezették be, mi vezetett idáig?
– Az, hogy az Egyesült Államok számára egy nagyon kellemetlen pszichés helyzet állt elő. Vége ugyanis annak az unipoláris állapotnak, amit az elmúlt évtizedekben megszokhattak. A Szovjetunió összeomlása utáni 20 – 30 évben csupán Amerika volt a világ egyetlen globális szuperhatalma.
Mára viszont szorosan felzárkózott mellé Kína is.
Amikor egy rendszeren belül van egy régi hegemón, aki meg akarja őrizni a pozícióit, és megjelenik egy új hatalom, amelyik viszont szeretné újra osztani az erőforrásokat és a befolyási övezeteket, akkor az nem szokott túl jól végződni… A történelmi tapasztalat az, hogy ilyen helyzetben szoktak kitörni az igazán komoly konfliktusok és háborúk.
– Mit nyerhetnek a felek az ellenségeskedéssel?
– A két ország versenye a nemzetközi befolyáson, a nagyhatalmi státusz betöltésén van. Az Egyesült Államok és Kína sok szempontból logikusan viselkedik, de a működésük mélyén megjelennek azok a nagyhatalmi ambíciók, amelyek valahol teljesen irracionálisak is. Ha megnézzük a történelmet sokszor minden azon múlt, hogy ki az erősebb kutya.
A politikát pedig olyan emberek formálják, akiknek szinte csak az számít, hogy ki a dominánsabb, és az akaratát a másikra kényszerítse.
Nyilván, akit ez nem érdekel, nincs benne ilyen motiváció, és abból nem lesz politikus, pláne nem egy világhatalom vezetője. Az Egyesült Államok és Kína közötti ellentétek a jövőben még jobban kiéleződni látszanak.
– A jelentős különbség dacára a kínai és az amerikai gazdaság is ezer szállal össze van kötve.
– Még ez a szerencse! Nem tudtak még minden csápot elvágni, mert akkor még rosszabb lenne a helyzet a két ország között. Az elmúlt évek jelszava az Egyesült Államokban a „decoupling”, azaz a szétválasztás volt.
A Trump-kormányzat nagy erőkkel igyekezett az amerikai gazdaságot leválasztani a Kínáról.
Ebben várhatóan Joe Binden politikája sem fog különbözni. A kínaiak alkalmazkodtak a helyzethez, így mára ők is igyekeznek önállóvá tenni a gazdaságukat, hogy ne legyenek kiszolgáltatva az Egyesült Államoknak.
– Ha jól tudom, Kína gazdasága a következő években el is fogja hagyni az Egyesült Államokét. Valóban így lesz?
– Igen, egyes becslések szerint ez 2028-ban történhet meg. Addigra a kínai gazdaság nagyobb lesz, mint az amerikai. Ez önmagában nem fog semmilyen változást hozni, a nap ugyanúgy fog sütni, mint bármikor máskor. Kína gazdasági fölényére alapozva azonban az élet minden területén lesznek majd változások.
Történelmi példákból tudjuk, hogy a domináns gazdaságok nyomására az élet számos területén befolyásra tesznek majd szert.
Gondoljunk csak bele a második világháború óta messze az Amerikai Egyesült Államoké a legnagyobb gazdaság. Ahova tudott, oda be is beszivárgott. Megjelentek az amerikai popkultúra termékei: ételek, italok, filmek, szoftverek, amerikai standardokon kialakított távközlési és informatikai hálózatokat használunk stb.
Mindez nem feltétlenül annak köszönhető, hogy az amerikaiak mindenben a legjobbak, hanem inkább annak, hogy az amerikai gazdaság súlya az élet minden más életterületén is érvényesül.
Ha Kínáé lesz az első legnagyobb gazdaság, akkor – ha másképpen is, mint az amerikai –, de az ő hatásuk is megjelenik Európában is.
– Amerika régóta azt hajtogatja, hogy a kínai informatikai eszközök és alkalmazások veszélyesek, mert az információk a Kínai Kommunista Párt kezében futnak össze. Valós ön szerint ez a veszély?
– Bármilyen adatunkat átadunk egy cégnek, az adott cég otthonának szolgáló állam, titkosszolgálat hozzáférhet ezekhez az adatokhoz. A veszély tehát fennáll. A TikToknál és az 5G-hálózatnál lángolt fel leginkább ez a vita.
Utóbbinál azért nem olyan egyszerű a képlet, hogy ha a Huawei kábelén megy az adatunk, akkor az biztos, hogy a pekingi titkosszolgálat irodájában fog landolni.
A hírszerzés többnyire szoftveresen szokott adatokat kinyerni, ez nemcsak Kínában van így, hanem máshol is. Minden állam és minden cég gyűjti az adatokat. Az adat az új olaj. A mesterséges intelligencia korában az adat lesz a legfontosabb erőforrás. A felhasználónak tudnia kell, hogy ha használ valamit, legyen az hardver vagy éppen szoftver, akkor azt valahol valakik láthatják és hozzáférhetnek. Azaz ki lesz téve az adott ország titkosszolgálata érdeklődésének. Ezt sajnos nem lehet megúszni.
Az Egyesült Államok ugyanezt csinálta, emlékezhetünk az NSA-botrányra, amikor a titkosszolgálatuk megcsapolta a Google és a többi szolgáltató adatait.
Ne legyünk naivak, biztosak lehetünk abban, hogy ezt ma is csinálják. Ezen a téren ilyen gátlásaik a kínaiaknak sincsenek. A nagy államok, a nagy cégek és a titkosszolgálatok nem arról híresek, hogy különösebben gátlásosak lennének, ha az nem szolgálja az érdeküket.
– Oroszország és India politikai és katonai ereje sem leírható, a két ország milyen kapcsolatokat kíván kialakítani a feltörekvő Kínával?
– Miután az amerikaiak a kínaikat és az oroszokat tartják a fő ellenségüknek, így ebből kifolyólag a két országot rákényszerítette arra, hogy egymásnak vessék a hátukat. Ennek eredményeképpen soha nem látott jó kapcsolat alakult ki Peking és Moszkva között. Mást nem is tehetnek, mert a külső nyugati nyomás összenyomja őket, és az együttműködésre kényszeríti őket. India tradicionálisan igyekezett távol tartani magát a nagyhatalmi vetélkedéstől, de mivel Kína szomszédja, és területi vitáik is vannak, így nem túl jó a kapcsolatuk. Elképzelhető, hogy szépen lassan átsodródnak az amerikaiak táborába. Meg kell vallani, hogy Washingon mostanában igen szépen udvarol az indiaiknak, hogy Kína körbekerítését szolgáló politikáját kiteljesítse.
– Az Egyesült Államok Kína-ellenes külpolitikája hogyan változtatja meg Kína és az Európai Unió kapcsolatait?
– A kínaiak sok szempontból partnernek, lehetőséget látnak az Európai Unióban és Magyarországban is. Európával szemben nincsenek ellenséges szándékaik vagy félelmeik, Amerikával viszont annál inkább. Amerika mivel gazdasági és politikai veszélytársat lát Kínában, ezért minden eszközzel igyekszik az európaiakat is maga mellé sodorni.
– Ilyen eszköz a média, a véleményformálás alakítása?
– Pontosan. Amerikának nagy hatása van az európai közgondolkodás, a Kínához való hozzáállás kialakításában. Óriási szerepet játszik ebben a nyugati sajtó és a média. Ha megfigyeltük az utóbbi idők Kínáról szóló híradásait, akkor azt vehettük észre, hogy folyamatosan csak kígyót-békát kiabáltak Pekingre.
Ennek következményében az európai és a magyar közvéleményben is elképzelhetetlenül rossz és egyoldalú megítélése lett Kínának.
A nyugati sajtóban a kínaiakat és a kínai politikai vezetést gonosz zsarnokként mutatják be: ahol elnyomják az ujgurokat, ahol elverik a hongkongi diákokat, ráadásul tavaly ránk szabadítottak egy ismeretlen vírust is… Egy ilyen előkészített terepen az európai uniós kormányzatok – Magyarország kivételével – nem kísérelték meg, hogy Kínától rendeljenek vakcinát, mert tartottak a közvélemény rosszallásától, a politikai népszerűség vesztéstől.
A tibeti és az ujgur függetlenségért tüntetők Párizsban (Forrás: Unsplash.com)
– Mi tehát nagyon sematikusan, leegyszerűsítve látjuk Kínát, a kínaiak hogyan látnak minket?
– A kínaiak mentalitása más, másképpen állnak a külvilághoz, mint mi. A 70-es évek végén rájöttek, hogy egy olyan modernizációs kényszerben vannak, mely miatt nyitniuk kell. Felismerték, hogy számukra is nélkülözhetetlen, hogy sok új elemet, technológiát, tudást, intézményt átvegyenek a nyugati világtól. Kiváltképpen igaz ez a gazdaság és a tudomány területén. A modernizációban Európa is egyfajta mintaként játszott szerepet. Úgy történt mindez, hogy tudták a nyugati politikai berendezkedés sohasem lehet számukra minta, hiszen teljesen más kulturális és történeti fejlődés jellemzi őket, mint minket.
A Kínai Kommunista Párt számára Európa és az ottani gyártás-fejlesztés egy utolérendő cél volt, ennek érdekében az elmúlt évtizedekben mindent meg is tett.
Tudták, hogy meg kell ismerniük minket, hogy sikeresebbek legyenek. Ehhez ide kellett jönniük, meg kell ismerniük a mi kultúránkat. Ennek hatására, ami ma nyugaton könyvsiker, azt azonnal lefordítják kínaira, a sikerfilmeket is beviszik a mozikba. Tanulmányozzák és ismerkednek a nyugati kultúrával. Az nyitottság és ismerkedési szándékuk viszont egyoldalú, mi nem követjük az ő példájukat. A magyar vagy éppen az amerikai olvasónak fogalma sincs arról, hogy Kínában mik voltak az elmúlt évek könyvsikerei, mik foglalkoztatják a politikusaikat. Nem tudunk róluk.
Kezdőképünk illusztráció (Forrás: Unsplash.com)
Forrás: vasarnap.hu