Ha a pén­zem kell, szó­líts meg az anyanyelvemen

Ha min­den­ki követ­ke­ze­te­sen kitar­ta­na amel­lett, hogy ha a pén­zünk nem büdös, a nyel­vünk sem legyen… – fogal­maz hatá­ro­zot­tan Dian Csa­ba, a fel­vi­dé­ki Kör­kép nevű por­tá­lon meg­je­lent írásában. 

Gon­do­lom, már sok min­den­ki­vel elő­for­dult, hogy egy ide­gen szá­mot fel­vé­ve vala­mi­lyen cég tele­fo­non keresz­tül kínál­ta a por­té­ká­ját. Én „sze­ren­csés­nek” mond­ha­tom magam. A kér­dés­re, hogy hogyan jutot­tak a tele­fon­szá­mom­hoz, a válasz szin­te min­dig ugyan­az. Kisor­sol­ta a szá­mí­tó­gép, vagy egy szoft­ver. Bár­csak a lot­tó­szá­mok­kal len­ne ekko­ra máz­lim, szok­tam ilyen­kor mondani 

Nem olyan rég egy pén­tek dél­után ismét For­tu­na kegyelt­je let­tem. Egy szenv­te­len már-már köve­te­lő­ző női hang szólt a kagy­ló­ba. Bemu­tat­ko­zá­so­mat meg sem vár­va, rám zúdí­tot­ta a ter­mé­ké­vel kap­cso­la­tos infor­má­ci­ók töm­ke­le­gét. Én már direkt módon élve­zem az ilyen hely­ze­te­ket, most is paj­kos mosoly futott át az arco­mon. A már jól bevált mód­sze­rem­mel vet­tem keze­lés­be a hölgyet.

– Elné­zést, ha jól értem Ön most el sze­ret­ne nekem adni vala­mit?
– Igen-jött a válasz.
– Haj­lan­dó vagyok Önt meg­hall­gat­ni, ha az anya­nyel­ve­men szó­lít meg- feleltem.

Ahogy mife­lénk mond­ják, itt a hölgy­ben egy pil­la­nat­ra meg­állt az ütő. Meg­le­pe­té­sé­ben azt sem tud­ta, milyen ren­dez­vé­nyen van. De Szlo­vá­ki­á­ban élünk és Ön beszél szlo­vá­kul, hadar­ta. Itt egy fél­per­ces gyors­tal­pa­lót volt kény­te­len abszol­vál­ni tör­té­ne­lem­ből és abból, hogy ha tőlem pénzt sze­ret­ne lát­ni, leg­kö­ze­lebb magyar nyel­ven szó­lít­son meg.

Majd úri­em­ber mód­já­ra szé­pen elbú­csúz­va letet­tem a kagy­lót. Ha az állam nem haj­lan­dó egy majd fél­mil­lió ember által beszélt nyel­vet regi­o­ná­lis szin­ten hiva­ta­los­sá ten­ni, csak raj­tunk múlik, hogy mit köve­te­lünk meg magunk­nak. A piac által uralt tár­sa­da­lom­ban, ahol a pro­fit min­dent felül­ír, a pénz­tár­cá­ju­kon keresz­tül tud­ha­tunk érvényt sze­rez­ni nyel­vi jogainknak.

Ha min­den­ki követ­ke­ze­te­sen kitar­ta­na amel­lett, hogy ha a pén­zünk nem büdös, a nyel­vünk sem legyen, való­szí­nű­leg kény­te­len len­né­nek vál­toz­tat­ni az eladá­si szo­ká­sa­i­kon. Köz­hely, de tény. Egy fecs­ke nem csi­nál nya­rat, viszont Fel­vi­dé­ken, alsó han­gon is még 450 ezren vagyunk. Ez viszont erő, ame­lyet ha oko­san, erő­szak­men­te­sen alkal­ma­zunk, komoly ered­mé­nye­ket érhe­tünk el az élet bár­mely területén.

A vegye­sen lakott terü­le­te­ken ügy­in­té­zés, bevá­sár­lás alkal­má­val is élek a lehe­tő­ség­gel, hogy az anya­nyel­ve­men szó­lok min­den­ki­hez. Sok­szor elő­for­dul viszont, hogy a válasz szlo­vá­kul érke­zik, én még­sem vál­tok át. Val­lom, aki köz­tünk él, beszél­je, de leg­alább ért­se a több­ség nyel­vét. Ne nekem, nekünk kell­jen alkal­maz­kod­ni az újon­nan érke­zők­höz. Ha fel­ad­juk a nyel­vet, ami min­ket más­sá tesz, elve­szít­jük az önazo­nos­sá­gunk egy fon­tos darabját.

A tisz­te­let mások iránt akkor ér vala­mit, ha ez két­ol­da­lú. Addig viszont, míg a több­ség direkt vagy indi­rekt módon arra kény­sze­rít, hogy vál­junk meg azok­tól a jegye­ink­től, ame­lyek min­ket magyar­rá tesz­nek, addig ez nem a tisz­te­let­ről, hanem a fel­sőbb­ren­dű­ség érzé­sé­ről szól.

Embe­ri gyar­ló­ság, hogy min­den kínunk végett mást oko­lunk. Fogyá­sun­kat mi magunk is meg­ál­lít­hat­nánk, ha élnénk a tör­vény által biz­to­sí­tott joga­ink­kal. Míg a szín­tisz­ta magyar tele­pü­lé­sek önkor­mány­za­tai sem tart­ják fon­tos­nak magyar nyel­vű hon­la­pot üze­mel­tet­ni, vagy a figyel­mez­te­tő helyi táb­lá­kat több­nyel­vű­sí­te­ni, addig ne vár­junk cso­dát. Ha az egyén nem lát jó pél­dá­kat fel­sőbb szin­ten, nehe­zen indul el a vál­to­zás útján. Pedig csak akar­ni kéne.

Min­den­ki­nek.

For­rás: kor​kep​.sk / sze​kely​fold​.ma