Gyű­lö­let­kel­tő tör­té­nel­mi hősök?

Talány, miért ide­ges libe­rá­lis hon­fi­tár­sa­ink egy része, ha magyar kato­nát pil­lant meg. 

Hálá­sak lehe­tünk az Alap­jo­go­kért Köz­pont néhány per­ces kis­film­jé­ért, mely az Igaz­ság, erő, fel­emel­ke­dés címen vonult be a köz­tu­dat­ba és vál­tott ki hatal­mas vitát. Hálá­sak lehe­tünk, egy­részt azért, mert lát­vá­nyo­san, szé­pen vitt film­re vala­mi olyas­mit, amit az utób­bi évti­ze­dek­ben nem iga­zán volt tren­di meg­fo­gal­maz­ni: még­pe­dig azt, hogy sirán­ko­zás és cso­da­vá­rás helyett első­sor­ban magunk­ra szá­mít­ha­tunk, ha sor­sunk fel­vi­rá­goz­ta­tá­sá­ról van szó, és azt, hogy olyan nem­zet vagyunk, amely eddig is betöl­töt­te tör­té­nel­mi hiva­tá­sát, és ezután is be fog­ja tölteni.

És hálá­sak lehe­tünk azért is, mert kipro­vo­kál­ta a „másik oldal” hör­gés­be ful­la­dó, uná­sig ismert érve­i­nek tel­jes arze­nál­ját. Leg­alább tud­juk, hogyan gon­dol­kod­nak azok­ról a kér­dé­sek­ről, melyek meg­je­len­nek a film­ben: haza­sze­re­tet­ről, a haza meg­vé­dé­sé­ről, küz­dés­ről, soha fel nem adás­ról, tör­té­nel­mi csúcs­pon­tok­ról és mély­pon­tok­ról. Fino­man fogal­maz­va: min­den jel arra mutat, hogy libe­rá­lis hon­fi­tár­sa­ink közül nin­cse­nek keve­sen, akik heveny hideg­rá­zást kap­nak ezen témák­tól. De mielőtt ennek bon­col­ga­tá­sá­ba bele­men­nénk, néhány mon­dat­ban idéz­zük fel, mi lát­ha­tó a film­ben. Nem­ze­ti tör­té­nel­münk kiemel­ke­dő jele­ne­tei közül fel­vil­lan néhány kép­sor ere­jéig a vér­szer­ző­dést kötő hét hon­fog­la­ló vezér, Vajk meg­ke­resz­te­lé­se, a tatár­já­rás, Hunya­di János és Kapiszt­rán atya nán­dor­fe­hér­vá­ri dia­da­la, a Rákó­czi-sza­bad­ság­harc, Pető­fi már­ci­us 15‑i Nem­ze­ti dala, a vilá­go­si fegy­ver­le­té­tel tra­gé­di­á­ja, az első világ­há­bo­rús bakák önfel­ál­do­zó roha­ma és az ’56-os pes­ti srá­cok halál­meg­ve­tő bátor­sá­ga. És egy üze­net: a jövő tör­té­nel­mé­nek meg­írá­sa az ifjú nem­ze­dé­kek kezé­ben van, és ele­ink küz­del­mei arra köte­lez­nek min­ket, hogy mi is meg­te­gyük a magun­két, hábo­rú­ban, béké­ben, min­den képes­sé­günk és tehet­sé­günk sze­rint azért, hogy közö­sen virá­goz­tas­suk fel ismét a Kárpát-medencét.

Szó, ami szó, tény­leg „vér­lá­zí­tó” üzenet…

Főképp, ha az ember román vagy szerb szél­ső­sé­ges és/vagy zsi­ge­ri magyar­gyű­lö­lő. Mert ha magyar haza­fi, akkor – attól tar­tok – nehe­zen értel­mez­he­tő a fel­há­bo­ro­dás elmúlt napok­ban tapasz­tal­ha­tó szint­je. Mint­ha a magyar múlt dicső­sé­ges és fáj­dal­mas csúcs­pont­ja­i­nak már a meg­je­le­ní­té­se is mély­sé­ges aggo­da­lom­mal és ellen­szenv­vel töl­te­ne el soka­kat. Közü­lük pedig nem keve­sen eddig is min­dent meg­tet­tek annak érde­ké­ben, hogy évti­ze­dek óta ne készül­je­nek mél­tó magyar tör­té­nel­mi fil­mek, akik min­den pat­ri­o­tiz­mus­ra, naci­o­na­liz­mus­ra uta­ló gon­do­la­tot egy­ből lefa­sisz­táz­nak, lerasszistáznak.

Áll­jon itt egy jel­lem­ző, som­más véle­mény a Face­book­ról az Alap­jo­go­kért Köz­pont kis­film­jé­ről: „Szo­mo­rú, hogy bol­dog­ság, neve­tés és jókedv helyett az állan­dó ellen­ség­ke­re­sés és harc, a gyű­löl­kö­dés, a rassziz­mus, a naci­o­na­liz­mus és a sovi­niz­mus a tren­di.” A bejegy­zés szer­ző­je hoz­zá­tet­te: „A múlt nagy­sá­gá­ba csak a jelen­ben sze­ren­csét­len mene­kül.” Kovács Zol­tán az ÉS cím­la­pon meg­je­le­nő pub­li­cisz­ti­ká­já­ban ezzel szem­ben így ret­teg: „Ezek­nél a for­mai kér­dé­sek­nél alig­ha­nem nagyobb gond, hogy mit is fogal­maz meg ez a mon­da­ni­va­ló­já­ban és képi meg­je­le­ní­té­sé­ben is a har­min­cas évek leg­sú­lyo­sabb irre­den­ta vilá­gát idé­ző film.”

Horn Gábor és más libe­rá­lis poli­ti­ku­sok az ATV stú­di­ó­já­ban fejez­ték ki mély aggo­dal­mu­kat a féle­lem­kel­tő Igaz­ság, erő, fel­emel­ke­dés című kis­film lát­tán.
Néz­zük, miért is toj­ja össze magát majd min­den libe­rá­lis, bal­ol­da­li értel­mi­sé­gi, ha moz­gó­ké­pen meg­je­le­nik a hét vezér, Hunya­di János kor­mány­zó, Rákó­czi Ferenc feje­de­lem, Pető­fi Sán­dor, a szov­je­tek­kel szem­be­szál­ló pes­ti srá­cok vagy éppen egy első világ­há­bo­rús szu­rony­ro­ham. Miért talál sok magyar ember 2021-ben egy ilyen fil­met irre­den­tá­nak, rasszis­tá­nak, gyű­lö­let­kel­tő­nek? Való­ban a film tar­tal­ma váltja‑e ki belő­lük eze­ket a reak­ci­ó­kat, vagy tulaj­don pre­kon­cep­ci­ó­ik, min­den­re és min­den­ki­re kiter­je­dő kor­mány­el­le­nes­sé­gük és a szo­ci­a­lis­ta évti­ze­dek­ben zsi­ge­ri­leg belé­jük nevelt visel­ke­dés­min­ták teszik‑e ezt? Fel­me­rül a kér­dés: létezik‑e a föl­dön még egy ország, mely lakó­i­nak egy része egé­szen egy­sze­rű­en össze­csi­nál­ja magát ijed­té­ben, ha nem­ze­ti tör­té­nel­mé­nek kiemel­ke­dő pil­la­na­ta­it meg­lát­ja egy fil­men? Vagy mi lát­juk rosszul, és csak­ugyan ezré­vel akad olyan elva­kult Orbán-gyű­lö­lő, aki elhi­szi, hogy sze­ren­csét­len első világ­há­bo­rús kato­ná­ink önfel­ál­do­zó roha­má­val azt akar­ja a minisz­ter­el­nök üzen­ni, hogy rohan­juk le ízi­be’ Romá­ni­át, Szlo­vá­ki­át és Szer­bi­át? Léte­zik, hogy min­dent csak ennyi­re torz szű­rőn át képe­sek meg­lát­ni és meghallani?

Gyű­lö­let­kel­tés? A fil­met újra és újra meg­néz­ve ért­he­tet­len a vád. Mi a baj? Csak nem attól ret­te­günk, nehogy meg­sért­sük „gyű­lö­le­tünk­kel és sovi­niz­mu­sunk­kal” a meg­szál­ló tatá­ro­kat, osz­má­no­kat, oszt­rá­ko­kat, szovjeteket?

Ellen­ség­ke­re­sés? Ne emlé­kez­zünk ele­ink haza­vé­dő küz­del­me­i­ről? Inkább megint övez­ze hall­ga­tás a nem­ze­ti múl­tun­kat, ahogy évti­ze­de­ken át övez­te? Léte­zik még nem­zet a vilá­gon, amely ennyi­re mél­tat­lan módon hall­gat a tör­té­nel­me fel­eme­lő évszá­za­da­i­ról? A most ismét ret­te­gők talán unják már a sok Árpád-ház­ról szó­ló fil­met? Csö­mö­rük len­ne a sok Hunya­di-mozi­tól? Ele­gük van talán a vég­te­len szá­mú, Tri­a­nont fel­dol­go­zó film­ből? Mert­hogy éppen a váda­kat meg­fo­gal­ma­zók, az állan­dó­an sovi­niz­must és gyű­lö­let­kel­tést ismét­lők hang­adói érték el évti­ze­de­ken át, hogy ilyen fil­mek egé­szen egy­sze­rű­en nem vagy alig készül­tek. Azok­ról beszé­lek, akik­nek már egy nem­ze­ti zász­ló is tom­bo­ló, kire­kesz­tő naci­o­na­liz­must jelent. Akik képe­sek a homo­sze­xu­a­li­tást jel­ké­pe­ző szi­vár­vá­nyos zász­lót maga­sabb­ra ten­ni hiva­ta­luk orom­za­tán, mint hazánk, nem­ze­tünk tri­ko­lór­ját. Tény­leg ennyi­re gyű­lö­le­tes szá­muk­ra min­den, amit nem­ze­ti múl­tunk kép­vi­sel? Tény­leg ennyi­re zavar­ja őket, ha a múlt fel­eme­lő és tra­gi­kus pil­la­na­tai meg­je­len­nek vég­re vala­mi­lyen for­má­ban? Tény­leg csak arról szól­hat min­den a múl­tunk­kal kap­cso­lat­ban, hogy milyen bűnös nép vagyunk? Attól aztán tény­leg lesz bol­dog­ság, neve­tés, jókedv…

Miért lesz kimon­dot­tan ide­ges libe­rá­lis hon­fi­tár­sa­ink egy része, ha magyar kato­nát pil­lant meg? Miért kezd­tek köte­les­ség­sze­rű ret­te­gés­be már tavasszal is, ami­kor magyar kato­nák őrjá­ra­toz­tak hébe-hóba a magyar váro­sok utcá­in a jár­vány első hónapjaiban?

Úris­ten! Magyar kato­ná­kat kel­lett lát­ni­uk a magyar utcá­kon! De hisz ez skan­da­lum! Zsi­ge­ri szin­ten sike­rült az álpa­ci­fis­ta, álhu­má­nus néze­tet elül­tet­ni nem­ze­dé­kek tuda­tá­ban. Igen, tud­juk, nem akar­nak kato­ná­kat lát­ni. Leg­fő­kép­pen magyar kato­nát nem. Fel­fog­ha­tat­lan káro­kat oko­zott a sok évti­ze­des inter­na­ci­o­na­lis­ta neve­lés; hogy milyen hely­re­hoz­ha­tat­lan káro­kat, az rész­ben kivi­lág­lik ezek­ben a viták­ban is.

„A lövész­árok­ból kiug­ró magyar bakák meg az egész tör­té­nel­mi ese­mény­sor azt sugall­ja, hogy mi, magya­rok. Csak az a baj, hogy olyan sosem volt, hogy a meden­cé­ben csak­is magya­rok éltek vol­na” – hábo­rog Kovács Zol­tán, az ÉS publicistája.

Úris­ten! Csak­ugyan arról szól­na egy magyar tör­té­nel­met fel­vil­la­nó kép­sor, hogy mi magya­rok? Apage sata­nas! Mi lesz így velünk? Hunya­di mel­lett sehol egy héber tüzér, egy lová­ri pat­tan­tyús? Sehol egy szí­nes bőrű huszár Rákó­czi sere­gé­ben? Egy kínai hon­véd Vilá­gos­nál? No, belá­tom, ez csak­ugyan maga a meg­tes­te­sült rassziz­mus. Mert külön­ben csu­pán a film alap­ján nem tudom, a pub­li­cis­ta hon­nan tud­ja, milyen náció­hoz tar­toz­nak Hunya­di, Rákó­czi és a ’48-as hon­véd­se­reg kato­nái. Mert ezek a kato­nák a magyar hazát véd­ték, akár rácok, akár romá­nok, akár svá­bok vol­tak. Ennyi. Nehéz ezt meg­emész­te­ni, de lesz rá idő.

„Készül­je­tek!” A kis­film üze­ne­te mel­let­ti szó szin­tén komoly ret­te­gés­sel töl­töt­te el a hiva­tá­sos ret­te­gő­ket. Úris­ten. Készül­jünk? Mire? Hogy jöhet még olyan kor­szak, ami­kor eset­leg fegy­ver­rel kell meg­vé­de­ni a hazán­kat? A rossz hír az, hogy jöhet. És az is rossz hír, hogy tisz­tá­ban vagyunk vele: nem min­den hon­fi­tár­sunk len­ne képes az éle­tét adni a hazá­ért. De az a hely­zet, hogy ez a kis­film nem is nekik szól.

És ezzel ők is töké­le­te­sen tisz­tá­ban vannak.

Bán János író, újságíró

For­rás: Magyar Nemzet