Hírek Morzsák György Attila tollából- Sopszka-saláta

György Attila tollából- Sopszka-saláta

Az most úgy van, hogy az idén a nemzetközi helyzet fokozódása, a pandémia, a klingonok támadása, orbánviktor, a gyíkemberek, és az illuminátusok összeesküvői miatt csak nem tudtunk elmenni szeretett Bulgáriánkba, Kavarnába, pedig vagy négy éve ott nyaralunk.

Ennek a helynek sok előnye van, például Toma barátom, vagy Nicolas, vagy Dimitrij, ja, mellékesen van egy tengerpart is, és van ott minden, kivéve, ami nem hiányzik.

Jó hely.

De az idén kimarad, a hülye járvány miatt. Meg amúgy is, ahogyan a lövétei ember mondta vala: „pénzhián’ mián’ sok jó lóvásár elmaradt”.

Na, valahogy így.

A sopszka-saláta például rettenetesen hiányzik, pedig se’perc alatt elkészíthetném itthon, még ott is készítettem, de az igazi az, amikor egy Zagorka vagy Sumenszko sör, és egy szőlőpálinka mellé kihozza Toma barátod a La Terazza nevű éttermében.

Az megfizethetetlen.

Illetve nagyon is megfizethető, de ez pénzben nem mérhető érték.

Ez is úgy kezdődik, mint minden normális saláta (kivéve a cézársalátát, a franciasalátát, a krumplisalátát, meg még vagy negyven ilyen borzalmat), szóval leülsz, megiszol egy rakiját, meg egy Zagorka sört (a piros címkésből), aztán nekivágsz, mint Krum kagán az avaroknak.

Veszel vagy két-három paradicsomot, felszeleteled, hagyod picit állni, pihenni, közben gyorsan előkapsz egy szép uborkát, na jó, kettőt, és aprítod, különös kegyetlenséggel.

Eszedbe jut, hogy vöröshagyma is van a világon, aztán a bolgárkertészet tényleg mindent tud, amit érdemes a növényvilágról tudni: szóval, szép kerek karikákba vágod, és odateszed a felvágott paradicsom és uborka mellé, hadd vigyorogjanak egymásnak.

Ezzel meg is volna a piros-fehér-zöld kombináció, ami történetesen a bolgár zászló is, meg hát nekünk pláne, na, akkor elmélyedsz magadban, kicsit konzultálsz Szent Ágostonnal, meg Aquinói Szent Tamással, és akkor megszáll az ihlet ismét.

Hoppá, hoppá, Penelopá.

Gyorsan egy kicsi zöldpaprikát belé, na jó, egy icipici csípőst is, hogy ne felejtsük el a viharos balkáni történelmet.

Aztán olívaolaj, só, és hát, mert az ember már csak ilyen, meg borecet, kötelezően.

De ez még mindig nem elég, érzed, nem tökéletes. Előveszel egy érlelt sajtot, beléreszelsz valamennyit belőle. Még mindig nem elég, előveszel egy friss sajtot, apró kockákra vágva odateszed. És még mindig nem elég. Az utolsó fegyver a fetasajt, művelt székelyek szerint telemea, na, azzal felteszed rá a koronát.

Úgy összekavarod az egészet egy mély tányérban, mint a bolgár királyságot Bizánccal. Kicsi bors sem árt rá, de az csak erős idegzetűeknek.

Jó, beismerem, néhány szem barnásfekete kalamata olajbogyó is ad még egy ívet neki.

És kész van a sopszka-saláta, és eszed, és könnyes szemmel gondolsz a múltra, jelenre, és jövendőre, és milyen jó, hogy ezt egyedül eszed, és senkinek nem kell adni belőle, majd végül a csudálatos levét kiiszod a tányérból.

És Toma nevet, és te is nevetsz, és még egy Zagorka, majd mehetsz vissza a tengerre, mint a jóllakott bálna, és fekszel, kivetve a partra.

Alig várom. Éjszakánként sopszkával álmodom.

György Attila József Attila-díjas író

Forrás : Facebook