György Attila tollából-Ser
„Sert ide, bort ide, meg egy barna lányt…” Hát, a sorrend sem véletlen. Mindig a kisebb alkoholtartalmú italt isszuk előre, (ha már vegyíteni akarunk), a barna lány persze csak ráadás, ha végére jutottál a sör-bor-pálinka univerzumnak, úgy sem tudsz már, mit kezdeni vele.
Most darázsfészekbe nyúlok, ugyanis a sörhöz ugyanúgy mindenki ért, mint a focihoz és a kultúrához, és nincs két ember, aki egyetértene, azon egyszerű tény kivételével, hogy jó az, jó meginni, egészséges, táplál, és tovább nem folytatom a szlogeneket, mert még azt hinnék, reklámozok valamit, amit pedig semmiképpen nem.
Ezt már jó ötezer éve felfedezték a rafinált sumérok, két ziguratt és néhány város felépítése közben szorgalmasan erjesztették a sört, gyakorlatilag alapételnek (is) használták.
Fenn maradt olyan sumér imádság is, amelyben mindennapi sörüket kérik az isteneiktől, s ezt igen jól tették, jómagamnak naponta eszembe jut ez a mantra, el is mondogatom magamban.
Állítom, öntözéses, teraszos földművelés soha nem jöhetett volna létre sörivás nélkül, az ötletet ez adta.
Sörből többféle van, mint a liberális társadalmak gendereiből, a világos, a félbarna, az IPA, a láger, a szűretlen, a vörös, a búzasör, pasztörizált és érlelt, ezer más, kézműves, és kész műveletlen.

Én a legutóbbira szavazok, a sör legyen sör, parasztos, csak semmi divatos rongyrázás, legyen gyöngyöző, legyen kemény habja, legyen benne komló, maláta, esetleg árpadara, a többi már csak amolyan nagyzolás.
A németek a tisztasági törvényükkel már tudtak valamit, amúgy is egyik legnagyobb találmányuk a többi nyolcvanhatezer mellett. Mert a sörhöz azért pontosság kell, precizitás, fegyelem, tisztelet.
Már amikor nem iszod.
Valamikor, az ántivilágban a sört szívószállal, illetve szalmaszállal itták, egyszerűen azért, mert szűretlen volt, de nagyon. És ami nem lé volt, azt annyira nem volt jó bevinni a szervezetbe, bár egészségesnek egészséges, legyen erről bármi is a máj és az epe véleménye.
Egyik kedvenc söröm, az Ártoák Csillaga 1366-ra datálja születését. Igazából 1926-ban kezdték gyártani, de hát ezt a fajta marketinget már itthonról is ismerjük. A lényeg, hogy egyik kedvencem, alig negyvenféle sör követi személyes listámon.
A vikingek például elképzelhetetlenek lettek volna sör nélkül,
Thor eldobta volna kalapácsát, Odin földhöz vágta volna villámait, és az összes valamirevaló szakállas ember lemondta volna a hódításokat és portyázásokat sörhab nélkül a szakállán.
Én személy szerint, már nem nagyon ragadozok, de heveny pánikrohamaim vannak, ha a hűtőben nincs legalább kilenc sör.
Persze, a sör akkor igazi, bármilyen minimalista, műanyag palackos, megvetett, népi sör legyen, ha jól be van hűtve. Ebben az esetben, egy kupica jó szilágysági szilvapálinkával elixír, edzi a testet és a pocakot, valamint jókedvet ád.
A legjobb sör is ihatatlan, ha meleg, lóhúgy, brrrr.
Az úgynevezett kézműves söröket kifejezetten rühelltem mindig, azon kívül, hogy drágák, számomra élvezhetetlenek, nekem a sörömmel ne kísérletezzen senki kamillavirággal, és minden egyéb kreatív marhasággal.
Mert ne. Én a sört így szeretem, ahogy van, piszkosul.

Életemben egyszer ittam remek kézműves sört, Svédországban, ahol egy kedves úriember meghívott házához, és magyar létére valamit megtanulhatott a vikingektől, mert az általam eddig ismert legfinomabb sört hozta. Aztán még egyet, aztán még egyet.
Teljesen Walhalla-közeli állapotban voltam tőle.
Az emeleti fürdőszobában, a fürdőkádban készítette. Na ez a kézműves sör, barátaim, sokért nem adnám, ha újra megkóstolhatnám.
Azért a tazmániai sörök is megérnének egy-két misét, de hát azokkal ritkán találkozunk. Bár a Fat Yak például méltán a világ egyik legjobb söre.
Most megszomjaztam.
Van még két söröm, jobban félek az üres sörtartótól, mint a koronavírustól.
Skol, egészségünkre!

Forrás: Facebook