Hírek Morzsák György Attila tollából-Ó, Allium Cepa

György Attila tollából-Ó, Allium Cepa

Az amarilliszfélék családjába tartozik. Az, eddig úgy tudtam, egy virágfajta. De nem egészen, mert éppen oda tartozik a közönséges (uram, megbocsáss, hogy így nevezem), hagyma is.

Hagymából sokféle van, kicsit olyan, mint a kárpát-medence nemzetiségi térképe. Van itt vöröshagyma, fehérhagyma, zöldhagyma, fokhagyma, póréhagyma, és egyáltalán, nem meghatározni és kategorizálni kell őket, hanem fogyasztani, de minél többet.

Állítólag, mint a legtöbb jó dolog, Közép-Ázsiából származik, de ismerték már minden valamirevaló civilizációban, olyan is volt, hogy az istenek eledeleként tartották számon. Ebben van valami.

Sírni mindenképpen lehet tőle, és olyankor, tisztítás, szeletelés közben ez nem is szégyen. Ilyenkor bűntudat nélkül lehet gondolni régi szerelmekre, elvesztett országrészekre, botorul kiöntött pálinkára: rá lehet fogni a hagymára a könnyezést.

Egyszer a katonaságnál meg kellett pucolni vagy ötven kiló fehérhagymát, na, azt a sírást…

A szemem két nap múlva is égett, és vörös volt, bármelyik vérfarkas-klán befogadott volna.

De a rendes, becsületes allium cepa… Pláne ha Makóról származik, ami köztudomásulag messzire esik Jeruzsálemtől, vagy a vitéz kunok környékéről, esetleg a szinte hagymaszakrális Kibédről, vagy Aranyosszékről…

Már maga a forma. Kerek, gömbölyű, végeinél lapított, Galilei sem tudta volna jobban megtervezni. És egymás alatti rétegek, mint egy társadalmi metszet.

Erős a gyanúm, a paradicsomban annak idején a tiltott gyümölcs nem az alma volt, hanem a hagyma, ettől sírtak, miután megették, és ezért kellett az emberiségnek távozni onnan, hogy utána egész nyomorúságos életében pörköltet, kocsonyát, mindenféle égi, földi, és vízi teremtményeket egyen hagymával.

Ha rendesen felszeletelsz egy hagymát, karikákra, Kopernikusz belegyezően biccent, leképezted az univerzumot.

A hagymatokány, például, hát az megint az egyik legnagyobb vívmány, amit létre hoztunk, csupán arra kell vigyázni, fehérhagymából készüljön. (Most nem megyek bele abba a vitába az anyaországiakkal, melyik a lilahagyma, és melyik a vörös, és mit hogyan, színvakokkal soha ne vitatkozz).

De egy jó karcagi birkapörkölt hagyma nélkül, mégis hogy nézne ki?! Belegondolni is rossz.

Meg hát a Székelyföldön nem is számít emberi minőségnek az, aki nem tud vidáman falatozni, egyik kezében a szalonnával, kenyérrel és hagymával, másikban a bicskával.

Én még hagymapálinkát is ittam, de erről inkább nem értekeznék.

De például néhány gondosan felnégyelt hagymát olívaolajban, némi zöld fűszerrel eltenni is nagy élmény, aztán egy év múlva megbontani, na ilyenkor az Olümposzról lenéznek, és azt mondják: hát, lehet, mégsem volt hiábavaló az emberekkel ez az egész nagy cécó.

Legjobb barátja a hagymának az ecet és az olaj.

Ínyenceknek babérfalevél sem árt, bár ez már kissé túlzás.

Ó, hagyma!

Na hagyj ma sem magamra.

György Attila József Attila-díjas író

Forrás: Facebook