Hírek Morzsák György Atti­la tollából-Macskákok

György Atti­la tollából-Macskákok

Azt nyil­ván, mind­annyi­an tud­juk, a kutyák­nak gaz­dá­ja van, a macs­kák­nak sze­mély­ze­te. A kutya fel­té­tel nél­kül sze­ret, a macs­ka is tud sze­ret­ni, csak azelőtt fel­té­tel nél­kü­li fegy­ver­le­té­tel szük­sé­ges. Ha tet­szik, ha nem.

Ezek a dögök, akik bizo­nyí­tot­tan a Szí­ri­usz vala­mely obs­ku­rus boly­gó­já­ról érkez­tek a Föld­re, ezek egy­szer csak átve­szik a hatalmat.

Mit is beszé­lek, már rég átvették.

Bő ötezer éve, az óegyip­to­mi­ak ezt fel­is­mer­ték, aztán bele­tö­rőd­tek, csi­nál­tak egy bazi nagy szob­rot róluk, amit Szfinx­nek nevez­tek el, és ennyi. Az óegyip­to­mi civi­li­zá­ció eltűnt, maradt a macs­ka utánuk.

Ezek a ravasz, simo­gat­ni­va­ló, dorom­bo­ló és gonosz göré­nyek las­san meg­hó­dí­tot­ták az ismert vilá­got. Dal­má­ci­át egy­ér­tel­mű­en meg, saját váro­suk is van, Kotor, ahol sze­rin­tem a leg­jobb macs­ká­nak len­ni, még a város­cí­mer­be is belekerült.

Török­or­szág­ban plá­ne jó macs­kusz­nak lenni.

A musz­lim orszá­gok­ban álta­lá­ban, még a mecset­be is beme­het­nek, mivel a Pró­fé­ta erő­sen ben­ső­sé­ges viszonyt ápolt Müez­za nevű macskájával.

Ha egy­szer macs­ka­ként újjá­szü­le­tek, akkor a saját macs­kám sze­ret­nék lenni.

Nincs is annál szebb, mint éle­ted bő két­har­ma­dát átalud­ni, a kaját eléd teszik, kita­ka­rít­ják utá­nad az almot, köz­ben ugrál­hatsz a gaz­da­test vesé­jén, ráfek­szel, aztán szun­dí­tasz egyet a sütő­la­pon, szét­sze­ded a kana­pét, addig nézed nagy kerek, gyil­kos sze­mek­kel, amíg ismét nem ad egy whis­kast, meg­éle­zed a kar­ma­id a női enti­tá­sok csiz­má­in, aztán megint jót alszol rá.

És mind­ezek elle­né­re sze­ret­jük őket, nekem, ami­óta az eszem tudom, vol­tak macs­ká­im, de ma sem értem, miért sze­re­tem őket annyi­ra, talán azért, mert van­nak, és kész.

Pedig néha hogy tud­nak ide­ge­sí­te­ni… (Csak meg ne hallják.)

Egy csán­gó böl­cses­ség sze­rint min­den macs­ka min­den éjjel hét­szer teszi fel magá­ban a szán­dé­kot, hogy meg­öli gaz­dá­ját. Ez csak azért nem sike­rül neki, mert három lépés után elfe­lej­ti, mit is akart, inkább oda­fek­szik és dorom­bol egyet jókedvében.

Amúgy tény­leg nem nagyon van rövid­tá­vú memó­ri­á­juk, néha elin­dul­nak, majd leül­nek, és bam­bán néz­nek a világ­ba, mert már nem is tud­ják, enni, ürí­te­ni, vagy vadász­ni indul­tak.
Hosszú­tá­vú memó­ri­á­juk annál jobb, soha nem felej­tik el, ha egy­szer segg­be­rúg­tad, vagy idi­ó­tá­nak nevez­ted őket.

Tény­leg olya­nok, mint a pro­fi diktátorok.

Az ismert világ leg­sze­re­tet­tel­je­sebb gyil­ko­sai, egy­sze­rű­en nem lehet hara­gud­ni rájuk, pedig megérdemelnék.

De Ők csak van­nak, átlé­be­col­ják ezt a rövid­ke föl­di éle­tet, örö­met hoz­nak a sok bosszú­ság mel­lé, és néha tar­ta­lom­mal töl­tik meg az érzel­mi­leg üres pil­la­na­to­kat is.

Van­nak. És milyen jó, hogy vannak.

György Atti­la József Atti­la-díjas író

For­rás: Facebook