Hírek Morzsák György Atti­la tol­lá­ból – Lencse

György Atti­la tol­lá­ból – Lencse

Azt mind­járt, kez­det­ben szö­gez­zük le, én a len­csé­hez, ami állí­tó­lag egy ősré­gi növény, és amit nagyon nagy szük­ség­ben étek­ként is hasz­nál­tak, nagy­já­ból annyit értek, mint Szun-Ce a bal­lisz­ti­kus rakétákhoz.

Hogy jó is tud len­ni, azt nem taga­dom, bár gyi­me­si ember lévén huszon­éves korom­ban talál­koz­tam elő­ször vele, meg­et­tem Árko­son a len­cse­fő­ze­lé­ket, aztán vissza­men­tem, letér­del­tem a sza­kács­né előtt, s mint­egy vér­rel elegy könnyek­kel sír­tam neki, adjon még egy porciót.

Adott, még füs­tölt olda­last is tett bele, ami­ért is a Jóis­ten áld­ja meg mint a két kezét.

Ott van ez az izé, a len­cse. Lens Culina­ris a becsü­le­tes neve, mert Wiki­pé­dia is van a vilá­gon. Állí­tó­lag önbe­por­zó, (na ezt, ha meg­szi­ma­tol­ják a Pride hívei!), és hát, olyan helye­ken ősho­nos, aho­vá nor­má­lis ember csak rend­kí­vü­li álla­po­tok­ban teszi be a lábát: Kana­da, India és Ausztrália.

Mond­juk, azért meg­néz­ném a len­csét rág­csá­ló ken­gu­rut, de mind­egy is.

Lényeg, hogy Magyar­or­szá­gon is igen ked­velt, több vál­fa­ja is vagyon, van pél­dá­ul ‚kalo­csai’, ‚nagy­lé­tai, ‚bara­nyai’. Hát, erről sem nyi­tunk vitát, van­nak ott egyéb fur­csa­sá­gok is.

Azt mond­ja róla az encik­lo­pé­dia, hogy: „Biz­to­san és bőven terem­nek, korai éré­sük­kel a zsi­zsik­fer­tő­zést megelőzik.”

A jó édes­any­ját! Még a zsi­zsi­ket is?! Az azért még­is­csak a mienk, akár a kukorica-gölődin.

Na, de egy jó len­cse­fő­ze­lék, vall­juk be őszin­tén, az nagyon ott van. Én ugyan nem tudom meg­csi­nál­ni, de tudom, három dolog kell hozzá:

Asszony, aki meg­fő­zi. Fok­hagy­ma, mér­sé­kelt mennyi­ség­ben. És türe­lem, sok.

Ja, len­cse is kell. És elké­szül a len­cse­le­ves, ami más­nap­já­ra iga­zá­ból len­cse­fő­ze­lék lesz, mert úgy össze­érik, mint a Kisantant.

Kell még belé némi füs­tölt olda­las, hogy ne felejt­sük el, még­is csak a Bal­ká­non élünk, igaz, kár bele, mint a béke­szer­ző­dés­ben Erdély, de megy a levesbe.

Aztán kész van. Bors kell bele, só, és ami még eszed­be jut, nem egy sér­tő­dé­keny étel, tegyél bele nyu­god­tan mindent.

Pohár pálin­ka, meg­eszed, lefek­szel, és néhány óra múl­va kisebb atom­rob­ba­ná­so­kat pro­du­kálsz, ami­től az ingat­lan­árak lees­nek a környéken.

És utá­na meg­es­kü­szöl, ezt soha töb­bé meg nem eszed.

Pedig azt mond­ják róla, hogy: „A len­cse a pil­lan­gós vetés­for­gó fon­tos tag­ja is”.

Na, ha ezt egy­szer vala­ki meg­fej­ti nekem…

Azt hiszem, egy élet­re befe­jez­tem a lencsével.

Asszony, főzöl hol­nap­ra egy lencsefőzeléket?

(Amúgy nem tudom, mi a sza­va­tos­sá­gi ide­je. Szil­vesz­ter­kor ettem len­csét, de pénz azóta sincs.)

György Atti­la József Atti­la díjas író

For­rás: Facebook