György Atti­la tol­lá­ból-Kap­sza­i­cin és a csí­pős paprika

„Szín­te­len, szag­ta­lan, kris­tá­lyos vagy via­szos anyag.” Ezt írja róla a Wiki­pé­dia. Hát, tisz­tel­te­tem, aki ezt képes volt leír­ni, az éle­té­ben nem evett csí­pős paprikát.

Már­most én tény­leg imá­dom a csí­pős pap­ri­kát, elég sok, néha rend­kí­vül ellen­sé­ges talál­ko­zá­sa­im vol­tak vele, de azért a barát­ság töretlen.

Jelen pil­la­nat­ban, a nejem leg­na­gyobb bosszú­sá­gá­ra is ren­ge­teg­fé­le ilyen hara­gos her­ken­tyű van elté­ve, olaj­ban, ecet­ben, sós víz­ben, egymagában.

Még olyan­ra is vete­med­tem, pálin­ká­ban tet­tem el, jófé­le szi­lágy­sá­gi­ban, na, azt ellen­sé­ge­im­nek tartogatom.

A csí­pős pap­ri­ka erős­sé­gét, csí­pős­sé­gét ebben a bizo­nyos, rend­kí­vül hülye nevű kap­sza­i­cin­ben mérik, elvi­leg ez azt jelen­te­né, hány gramm kell ahhoz, hogy ezer liter víz­ben fel­ol­dód­jon, anél­kül, hogy csípne.

Ez úgy hülye­ség, ahogy van.

Egy­részt min­den­ki­nek más az ízér­zé­ke­lé­se, más­részt, ha bele­ön­tünk a bos­to­ni öböl­be húsz­ezer ton­na csí­pős pap­ri­kát, akkor egy nagy halász­lé lesz az egész óceánból?

Hát nem.

Emlék­szem, Sep­si­szent­györ­gyön vol­tam, város­na­po­kon. Jön Kopacz bará­tom, hozott magá­val vala­mi tégelyt, és olyan ren­des három­szé­ki róka­mo­sollyal azt mond­ta: na ezt kós­told meg.

Aztán futot­tam vagy három kört a Tamá­si Áron szín­ház körül, meg­ke­rül­tem a Szé­kely Mikó Kol­lé­gi­u­mot, azt hiszem, a Mikes Kele­men suli­nál is jár­tam, köz­ben könnyez­tem, nyít­tam, rít­tam, ful­do­kol­tam, és egy­ál­ta­lán, min­den test­ned­vem eleredt.

Én idi­ó­ta, bát­ran és huszá­ro­san meg­kós­tol­tam az előt­tem tet­szel­gő flek­ken mellé.

Kide­rült, amit én meg­kós­tol­tam, az a Caro­li­na Rea­per és Mor­uga Scor­pi­on keve­ré­ke, amit a Sár­ré­ti Chi­li­farm csi­nál (rek­lám helye), hát én konk­ré­tan meg­bo­lon­dul­tam tőle.

De utá­na milyen jó volt…

Adre­na­lin ezer­rel, szét tud­tam vol­na szed­ni Chuck Nor­rist is. Na jó, őt nem, de erő­sen for­má­ban vol­tam. Kel­lett inni egy kicsi kávé­tej­színt rá, hogy ismét ember­for­mám legyen, de megérte.

Jut eszem­be, ha tün­te­tés­re men­tek, egé­szen kicsit erő­sza­ko­san, és a szim­pa­ti­kus egyen­ru­há­sok lefúj­nak pap­ri­ka­spré­vel, akkor gyor­san tejet kell önte­ni a pofá­tok­ra, meg a szá­tok­ba. Csak ez hasz­nál, ez véd.

Amúgy meg nekünk két­mil­lió egy­ség kap­sza­i­cin meg sem kottyan.

Egész­sé­günk­re!

For­rás: Facebook