György Atti­la tollából-Kakas

Ezút­tal aztán tény­leg fogós kony­ha­mű­vé­sze­ti remek­ről esik szó, kell is egyet szusszan­jak, mielőtt neki kez­de­nék, kinyi­tok egy sört magam­nak, hadd szusszan­jon az is.

Psss­szzz.….

Most a kakas­ról lesz szó.

De nem arról, ame­lyik kuko­ré­kol, és haj­nal­ban ide­ge­sít, továb­bá bol­dog­gá teszi a kör­nyék összes pipi­jét, nem, nem.

Ez itt most a pat­to­ga­tott kuko­ri­ca, rom­lott ork nyel­ve­ken pop­corn, de művelt népek éle­té­ben egy­sze­rű­en csak kakas.

Mint annyi mást, pél­dá­ul a szi­fi­liszt is, meg a dohányt, mar­co­na fel­fe­de­zők hoz­ták haza Ame­ri­ká­ból, ezt kuko­ri­ca formájában.

Való­szí­nű­leg idő­be telt, amíg ezek a had­fi­ak fel­fe­dez­ték, hogy ez a csö­ves növény nem csak deko­rá­ci­ós célok­ra alkal­mas, ezzel lehet vala­mit még kezdeni.

Ele­in­te vol­tak kez­det­le­ge­sen pró­bál­ko­zá­sok, így lett a pulisz­ka, meg egyéb futó kalan­dok, aztán egy­szer vala­me­lyik gon­dat­lan ott felej­tet­te a tábor­tűz­ben, s a kuko­ri­ca mind kipattogott.

Ez mér­föld­kő volt az embe­ri­ség tör­té­nel­mé­ben, utá­na jött a mozi, az esti fil­mek, és egy­ál­ta­lán, a civi­li­zált élet.

Tud­ni kell, a kuko­ri­ca ki nem pat­to­gott részét tyúk­nak hív­ják, elég­gé érde­kes, az ember azt gon­dol­ná, a kinyílt, ter­mé­keny a tyúk, de ez itt for­dít­va van.

Ha bill­ga­tes, vagy soros­györgy vala­mit saj­nál, az az, nem ők fedez­ték fel, hogy egy marék török­bú­zát bete­szel egy zacs­kó­ba, és eladod két kiló árá­ért. Már­pe­dig meg­ve­szik, mint a cuk­rot, magam is nagy fogyasz­tó­ja vagyok.

Ahhoz már lus­ta vagyok, utá­na­néz­zek, ki fedez­te fel a mik­ro­hul­lá­mú sütőt, nem is érdek­kel, de ezek ket­ten úgy együtt jár­nak, mint Péter és Pál a kalendáriumban.

Pon­to­san három perc kell 700 kemény cel­si­us fokon, és miu­tán végig­hall­gat­tál egy olyan gép­pus­ka­so­ro­za­tot, mint leg­utóbb Dober­dó­nál, vagy Sztá­lin­grád alatt, kész is van a kakas.

Meg­só­zod. Csak finom sóval, mert nem bru­ta­li­zál­juk, igaz, a pat­to­ga­tott kuko­ri­cát ez oly­annyi­ra nem érdek­li, mint bizo­nyos poli­ti­ku­so­kat az Alkot­mány. De azért jó finom sóval meg­szór­ni, jól össze­bor­zol­ni. És lehe­tő­leg ne hagy­juk kihűl­ni, bár hide­gen is jó.

Az iga­zi, leg­iga­zibb kakast Csí­xe­re­dá­ban ettem, ahol a mozi előtt pat­to­gat­ta min­den­fé­le flan­cos her­ken­tyű nél­kül egy becsü­le­tes cigány asszony, város­szer­te nagy tisz­te­let­nek örvendett.

Akko­ri­ban még újság­pa­pír töl­csér­be töl­töt­te, s ha udva­ri­as vol­tál és szé­pen moso­lyog­tál, rátett még egy fél marék­kal. Mel­let­te a sótar­tó, hát bőke­zűb­ben bánt vele, mint egy orto­dox pópa a szenteltvízzel.

Az, de finom volt!

Meg­et­tük, kiol­vas­tuk az újság­pa­pi­rost, és bol­do­gak voltunk.

Ha vala­ki azt mond­ja, ez nem étel­mű­vé­sze­ti remek, meg­do­bom egy marék kukoricával.

Kakas­ként dob­ja vissza.

For­rás: Facebook