György Atti­la tollából-Eugenia

Ha vala­ki most meg­mond­ja nekem, miért kel­lett ezt a miti­kus, miori­ti­kus romá­ni­ai süte­ményt, vagy nem is tudom, minek nevez­zem, egy Jenő­ről elke­resz­tel­ni, az ven­dé­gem két eudzséniára.

Álta­lá­ban így cso­ma­gol­ták, és néha ma is, ket­te­sé­vel. Mert páros­ban szép az élet.

Olcsó és finom, mint az élet itt közép-kelet-euró­pá­ban, kivé­ve, ami­kor nem.

Két sze­let keksz között egy gya­nús ere­de­tű kakaó­vaj, nálunk felé csak cso­ki­krém­sze­rű vala­mi, hát, vala­mi iste­ni lesz belőle.

És eláll, szin­te kor­lát­lan ide­ig, ha egy­szer idő­kap­szu­lát kül­de­nék az űrbe, isme­ret­len civi­li­zá­ci­ók­nak, bizo­nyo­san ten­nék belé eudzsé­ni­át, hadd tud­ják meg ők is, mi a jó.

És utaz­hat fény­éve­ket, nem fog elro­mol­ni, mert ez olyan, ez min­dent kibír, ez a miénk­faj­ta. Lehet, egy idő után por­lik, mint a szik­la, de akkor is jó.

Ha jól emlék­szem, vala­mi huszon­öt bani volt csi­kó korom­ban, a kom­csi rend­szer­ben (már­mint a hiva­ta­los­ban, abban, ami most van, az más), és álta­lá­nos alap­ele­del­nek szá­mí­tott gye­rek­ko­runk­ban. Ünnep- és vásár­na­po­kon, na meg ha jó szü­le­ink pénzt adtak, akkor islert is vásá­rol­tunk, hát, az nagy­já­ból ez a recept, csak úgy három­szor ápgrédelve.

Az isle­rek min­dig jó szi­var­sza­gú­ak vol­tak, mert akko­ri­ban még lehe­tett cigiz­ni a cuk­rász­dák­ban, az apu­kák beül­tek egy-két rum mel­lé, jól elszó­ra­koz­tak a have­rek­kel, sze­gény köly­kök nem értet­ték, miért kell nekük meg­en­ni három islert, de olyan nagy lel­ki trau­ma nem tör­tént. Haza­fe­lé még vet­tünk eudzsé­ni­át, jól jött az mindenkor.

Iste­ni­en lehe­tett ropog­tat­ni az eudzsé­ni­á­kat a pad alatt, szü­ne­tek­ben, álta­lá­nos szo­kás volt, hogy ahogy kibon­tot­tad az olcsó műanyag­ból, azon­nal végig­nyal­tad a tete­jét, meg­elő­zen­dő, hogy a töb­bi­ek is kér­je­nek belőle.

De amúgy majd­nem min­den­ki­nek volt, mert tény­leg, a kaka­ós, ehe­tet­len és ugyan­ak­kor elké­pesz­tő­en finom kimé­rős cukor­kák mel­lett ez volt a cea­us­es­cu-világ csúcsterméke.

Ezzel éltük túl.

Nem is olyan régen, tavaly egy ide­ig szi­go­rú dié­tán vol­tam, mert a ren­ge­teg sport, egész­sé­ges étrend, és egyéb mar­ha­sá­gok kicsit a májam­ra men­tek, az orvos eltl­tott min­den­től, ami jó. És kény­sze­rű­ség­ből ismét rászok­tam erre-arra, ami megint nem jó, de vala­mit csak kell csi­nál­ni a magam­faj­ta rebellisnek.

És ren­ge­teg eudzsé­ni­át meg­et­tem, ami a máj szá­má­ra körül­be­lül annyi­ra jóté­kony, mint a szil­va­pá­lin­ka, de finom, finom, finom.

Nagy meg­le­pe­té­sem­re, ami­kor egy mul­ti­nál meg­lát­tam, hát pont olyan volt, mint régen, még a cso­ma­go­lás is haja­zott rá. Vet­tem is vagy har­min­cat. Mind megettem.

És az íze is ugyan­olyan volt, még a régi, büdös isle­re­ket is meg­kí­ván­tam tőle.

Egye­tek eudzsé­ni­át. Aki tehe­ti. Van, ami soha nem vál­to­zik a vilá­gon, és milyen jó ez így.

For­rás: Facebook