György Atti­la tollából-Disznófősajt

Hogy jó ez, azt tud­juk. Hogy mitől sajt, azt éppen úgy nem tud­juk, mint hogy a sült-főtt nyúl mitől nyúl­pás­té­tom bizo­nyos, gaszt­ro­nó­mi­á­hoz viszony­lag hűvös viszony­ban álló kultúrákban.

Hogy a sajt­hoz sem­mi köze, az biz­tos, de nincs az a magyar ember, szé­kely aztán tény­leg nem, aki ne tud­ná, mi az a disznófősajt.

Elég­gé mere­dek étek, ele­ve gya­nús, ami úgy kez­dő­dik, sze­rezz magad­nak egy fél cson­to­zott disznófejet.

Könnyű ezt mon­da­ni, hiszen a disz­nó­nak egy egész feje van, leg­jobb tudo­má­sunk sze­rint. És ezt még kis is kell cson­toz­ni, hát, köszö­nöm szépen.

Per­sze, ezt lazán meg­te­szi bár­mely házi gaz­da­asszony, szé­pen meg­fő­zik a fejet, pénz­ha­mi­sí­tó­kat készí­tet­tek így elő annak ide­jén, aztán lenyúz­zák a fej­húst, kivág­ják a nyel­vét, és egy­ál­ta­lán, Vazul­lal nem bán­tak el ilyen módszerrel.

Aztán még az orra, innen-onnan darab­kák, nem gyen­ge ideg­ze­tű embe­rek­nek való, ilyen­kor még edzett embe­rek is elfor­dul­nak kicsit, már csak az illa­ta (jól van, na, sza­ga miatt is).

Ja, a szá­ja is ben­ne van. Meg a nyel­ve, az kötelező.

És ha már főni kez­dett, akkor babér­fa­le­ve­let mel­lé, ami­ről megint nem tudom, hon­nan szok­tunk rá, de las­san elkép­zel­he­tet­len nél­kü­le vala­mi nor­má­lis, ember elé való étel.

Nyil­ván, fok­hagy­mát, tör­ve, zúz­va, ne saj­nál­juk egy pil­la­nat­ra sem. És bor­sot, és sót, csak úgy ráné­zés­re, ízlés szerint.

Őrölt pap­ri­ka fel­tét­le­nül, elve­te­mül­teb­bek kömény­ma­got is tehet­nek bele, én még sze­re­csen­di­ó­ról is hal­lot­tam, de ezt már nem hiszem el. Minden­nek van egy határa.

Röp­ke két órán keresz­tül főzöd, ez éppen elég ahhoz, hogy elhull­ja­nak a kutyák sző­rei a környéken.

Köz­ben a fehér­né­pek vidá­man nas­sol­gat­ják a főtt disz­nó­fej­ről maradt finom­sá­go­kat, amely­ről nem akar­juk tud­ni, mi az.

Nyil­ván, bőr is kell bele.

Hogy ebből miért nem lesz végül kocso­nya, sosem értet­tem meg. Erő­sen köze­li rokon­ság­ba kerül vele, de még­sem az.

Mint az abor­igén és a pápua.

Aztán az egé­szet bele­tölt­jük a disz­nó tisz­tá­ra mosott gyom­rá­ba, vagy eset­leg a fel­fújt hólyagjába.

Kicsit még abál­juk, las­sú tűzön, úgy egy órán át, aztán jól meg­nyom­tat­juk vala­mi súlyos és kemény tárggyal, több­nyi­re desz­ka, és egy komo­lyabb szik­la­da­rab raj­ta, jól meg­szur­ko­dod egy vil­lá­val, nehogy jól érez­ze magát.

És ha kihűlt, már készen is van.

Per­sze, ha okos és ravasz ember vagy, mint a gyi­me­si­ek (légy olyan, mint a gyi­me­si­ek), akkor meg­füs­tö­löd még pár napot, s így jó hosszú ide­ig eláll.

Eláll­na, ha ne ennénk meg.

De meg­esszük, éppen úgy, mint a skó­tok a hag­gist, ami hason­ló ínyenc­ség, csak bir­ká­ból és belsőségekből.

Na ezt csi­nál­ja utá­nunk valaki!

Most kivé­te­le­sen pálin­ka helyett ecet­tel fogom meg­en­ni. De a hagy­mát is ajánlom.

A pálin­ka csak utána.

Egész­sé­get!

For­rás: Facebook