György Atti­la tol­lá­ból – Bátho­ry Erzsé­bet. A Nagyasszony

Ked­ves, caris­si­mae, fen­sé­ges Nagy­aszo­nyunk, a sár­kány­fo­gas Bátho­ryak leg­szebb virág­szá­la, a leg­vi­té­zebb asszony, nem­ze­tes és kirá­lyi törzs­ből szár­ma­zó tuli­pá­nunk, mély főhaj­tás­sal emlé­ke­zek meg elmú­lá­sod 406-ik évfordulóján.

Akkor veszej­tet­tek el a csej­tei vár­ban, (ma már az sem a mienk, aho­gyan a töb­bi nyolc­van­egy­né­hány várad sem), hát, kel­lett akkor közép-kelet-euró­pa leg­na­gyobb vagyo­na a kutya­aj­kú habs­bur­gok­nak, Thur­zó nádor­nak, aki­nek eluta­sí­tot­tad kezét, volt elég bűnöd. Ezért hát Te magad let­tél, fényes­sé­ges asszo­nyunk, maga a női rém, aki szűz­le­á­nyok véré­ben für­dik, aki női Dra­ku­la­ként vonult be a történelembe. 

Azért szí­vünk­nek ked­ves maradsz, aho­gyan fér­jed­nek, Nádasdy Ferenc­nek, a feke­te bég­nek, vagy uno­ka­öcséd­nek, Bátho­ry Gábor erdé­lyi feje­de­lem­nek. Rossz nyel­vek sze­rint fér­jed csak azért vitéz­ke­dett a török ellen, mert könnyebb volt ott neki, mint Mel­let­ted. Ezt vala­hogy meg is tudom érteni. 

Nem volt egy könnyű csa­lád a Bátho­ryak. Hoz­tá­tok maga­tok­kal a sár­kány­fog­ve­te­ményt, adta­tok néhány feje­del­met Erdély­nek, dinasz­ti­át ala­pí­tot­ta­tok, ami hála Isten­nek mai napig él. Most csen­de­seb­ben, de vagytok. 

Nincs már töb­bé Szé­kely­tá­mad és Szé­kely­bán­ja vár, nincs harc a szé­ke­lyek és a Bátho­ryak között: meg­ta­nul­tunk tisz­tel­ni, miu­tán agyon­ver­te­tek, mert még­is­csak a Gut-keled nem­zet­ség, és némi Árpád­há­zi-vér csör­ge­de­zett bennetek. 

Azok a sárkányfogak…A címerben.

Fen­sé­ges asszo­nyom, Erzsébet. 

Olva­som, sze­rel­mes leve­le­id fér­jed­hez, a Feke­te Béghez. 

„Az én sze­rel­mes uram­nak, az Nagy­sá­gos Nádasdy Ferencz­nek, nekem sze­rel­mes uram­nak adas­sék ez levél. …Az gyer­me­kek felől Kegyel­med­nek írha­tom, hogy az Anna, Isten­nek legyen hála, egész­ség­ben vagyon, az Orsik­nak az sze­mei igen fáj­nak, s Kató­nak ismét meg­ve­szett a szá­ja. Magam Isten­nek legyen hála, egész­ség­be vagyok, csak­hogy a sze­me­im fáj­nak. Kegyel­med szol­gá­ló leá­nya Báto­ri Erzsébet.” 

Ezt bizony nő, asszony, sze­re­tő fele­ség és anya írta. Szo­mo­rú véget ért, négy­száz­hat éve, tes­té­ben, lel­ké­ben, emlé­ké­ben meggyalázták. 

De Ő még­is maradt, Nagy­asszony, Bátho­ry Erzsébet.

Vég­ren­de­le­te:

„Én az tekin­tet­ös és nagos bato­ry Erse­beth asszony, az néhai tekin­tet­ös és nagos Nádasdy Ferenc meg­ha­gyott özve­gye […] az én sze­rel­mes három gyer­me­kim­nek, haja­don két leá­nyom és neve­let­len kis fiam­nak, özvegy kezem­re és gond­vi­se­lé­sem­re jut­ván egész ez ide­ig Iste­nem kegyel­mes segét­sé­gé­ből, özvegy­sé­gem­nek szor­gal­ma­tos gond­vi­se­lé­sé­vel, nem csak jószá­gok álla­pot­já­ból és tes­ti táp­lá­lá­sok­ból az ő ren­dik sze­rint visel­tem gond­jo­kat anyai sze­re­te­tem­ből; de mikor az fel­sé­ges Isten az ő kegyel­mes jóvol­tá­ból sze­ren­csé­je­ket az két leá­nyom­nak, Nádasdy Anná­nak és Katá­nak meg­mu­tat­ta is, kiért dicsér­tes­sék az ő áldott szent neve, a ki min­den árvák­ra és özve­gyek­re kegyel­mes gond­vi­se­lőnk; azo­kat az ő alkal­ma­tos ide­jek­ben, atyai házok­ból szü­lé­ik­hez illen­dő tisz­tes­sé­ges költ­ség­vel férj­hez is adtam; […] És nagy gond­vi­se­lé­sem­mel, fiam­nak is Nádasdy Pál­nak neve­kö­dé­sé­ben őri­zé­sé­re, tan­ósá­gá­ra és ide­jét az nagy Úris­ten arra hoz­ván tizen­két esz­ten­de­je eltel­vén, főis­pán­ság­nak tisz­ti­re az böcsü­le­tes Vas­vár­me­gyé­ben meg­es­köd­ni, ahhoz illen­dő tisz­tes­sé­ges mód­já­val és költ­sé­gé­vel gond­ját visel­tem Iste­nem kegyel­mes segét­sé­ge által, kiért dicsér­tes­sék az ő áldott szent neve…

”Dicsér­tes­sen Kegyed, Nagyasszony.

Emlé­ked legyen áldott.

For­rás: Facebook