György Atti­la tol­lá­ból – A Rám meg a Szesz

A Rám meg a Szesz.

(Ősi csán­gó hagya­ték­szö­veg, a Nílus, meg a Tat­ros deltájából).

„Az is úgy vót, hogy úgy jó hat­ezer évvel ezelőtt fel­éb­redt egy fáradt jó ember, nevez­zük ezután fára jónak, fára­ó­nak, elég más­na­pos volt, mert azelőt­ti nap fedez­ték fel sum­ér meg asszír bará­tai a kro­ko­dil­könny­nek is neve­zett italt, kései utó­dai pálin­ká­nak is hívják.

Nézett kör­be, csu­pa homok, meg néhány této­va teve. 

Ilyen­kor mit lehet tenni?

Ivott még két kor­tyot, (na jó, tizen­ha­tot), és hir­te­len úgy gon­dol­ta, az igaz, hogy Arisz­to­te­lész­re még vár­ni kell, de a PI érté­ke akkor is 3,14, gyor­san csi­nál­junk néhány piramist. 

Volt elég héber ingyen munkaerő.

El is készült, alig har­minc évig tar­tott, és néhány száz ton­na sós hering­be, meg szű­ret­len sör­be, de hát kicsi­re nem nézünk. (Meg Mózes is ott kellemetlenkedett).

Khe­opsz, Kefren, Isten­nyi­la, gon­dol­ta a fáradt jó, és lőn.

Na de, ami­kor ennek mind vége volt, vala­hogy meg kel­lett sza­ba­dul­ni a vendégmunkásoktól…

Hát ki is nézett egy jó helyet, ott a Jor­dán mel­lett, csak a ten­gert kel­lett ket­té­vá­lasz­ta­ni odá­ig, de Mózes­nek, (már megint), a fáraó mos­to­ha­test­vé­ré­nek ez pipe­purc vót.

Az expe­dí­ció sike­res volt, állí­tó­lag bizo­nyos Jeho­va is köz­be avat­ko­zott, elvá­laszt­va a Vörös-ten­gert, rossz nyel­vek sze­rint szé­gyell­te vol­na ezt a tár­sa­sá­got végig­ve­zet­ni a strandon.

(Szi­go­rú záró­jel­ben mon­dom, a gáza­i­ak és a liba­no­ni­ak annyi­ra nem tap­sol­tak ennek. Filisz­te­u­sok­nak is nevez­ték őket.)

Lényeg, ami lényeg, lett, ami lett, de a kóser szil­va­pá­lin­ka tény­leg a világ nagy talál­má­nya, hála Jav­hé­nak, meg a sar­ki zugfőzőnek.Shalom,

Egész­sé­günk­re, Gezündheit!”