Hírek Vélemények/Publicisztikák Fukuya­má­nak, szeretettel

Fukuya­má­nak, szeretettel

Robert C. Cas­tel: Fukuya­má­nak, szeretettel

Per­sze én is Fukuya­mán nőt­tem fel. Azon, hogy a tör­té­ne­lem véget ért. Az embe­ri­ség­nek sike­rült vég­re-vala­há­ra kidol­goz­nia a Nagy Recep­tet a tár­sa­da­lom és a nem­zet­kö­zi kap­cso­la­tok ide­á­lis meg­szer­ve­zé­sé­re. Ez az utol­só állo­más. Ennél jobb nincs, és még elmé­let­ben sem lehet­sé­ges. Előbb-utóbb a kemény­nya­kú népek is belát­ják ezt, és sor­ba fog­nak áll­ni a Recep­tért. Az elavult tár­sa­dal­mi és poli­ti­kai konst­ruk­ci­ók úgy fog­nak eltűn­ni a tör­té­ne­lem süllyesz­tő­jé­ben mint a rab­szol­ga­tar­tás, vagy a pár­baj. Lehet, hogy lesz­nek ide­ig­le­nes reg­resszi­ók, de a Recept győ­ze­del­me tör­té­nel­mi szük­ség­sze­rű­ség, és mivel megü­be­rel­ni a Recep­tet fizi­kai lehe­tet­len­ség, ezzel véget is ért a történelem.

Akkor még fia­tal diák vol­tam, de már akkor fel­tűnt nekem, hogy mennyi­re hason­lít ez a világ­kép egy ötcen­tes new-age val­lás­hoz. Vagy az öt-kopej­kás dia­lek­ti­kus mate­ri­a­liz­mus­hoz. Már akkor tud­tam, hogy

egy komoly kuta­tó szá­má­ra leír­ni azt, hogy “szük­ség­sze­rű”, nem más, mint öngyil­kos szu­rony­ro­ham, egye­ne­sen bele a géppuskatűzbe.

De éppen a kilenc­ve­nes évek ele­jét éltük, a geo­po­li­ti­kai far­sang éve­it, és az álta­lá­nos illu­mi­nált­ság álla­po­tá­ba még ez az új val­lás is belefért.

Aztán jött a Hun­ting­ton-féle hideg­zu­hany az ideo­ló­gi­ai mámor­tól más­na­pos fejek­re, és a Nagy Recept messzi­a­nisz­ti­kus “szük­ség­sze­rű­sé­ge” helyett a Civi­li­zá­ci­ók Háborúja.

A tör­té­ne­lem a maga saját­sá­gos humor­ér­zé­ké­vel pedig úgy állt bosszút Fukuya­mán, hogy gon­dolt egy nagyot, és galád módon még­sem ért véget.

Nor­má­lis körül­mé­nyek között az Iker­tor­nyok, Irak és Afga­nisz­tán rom­jai maguk alá kel­lett vol­na, hogy temes­sék Fukuya­ma reno­mé­ját is, de a poli­ti­kai esz­mék vilá­gá­ban nem így működ­nek a dol­gok. Sokak megdöbbenésére

a Nagy Recept kita­lá­ló­ja inkább egy össz­kom­for­tos kar­ri­ert csi­nált jós­la­ta kudarcából.

Téve­dés ide, téve­dés oda, a libe­rá­lis inter­na­ci­o­na­liz­mus­nak, és neo­kon­zer­va­tív fél­test­vé­ré­nek szük­sé­ge volt egy pró­fé­tá­ra a világ­meg­vál­tás­hoz. Fukuya­ma tézi­se töké­le­tes ideo­ló­gi­ai haj­tó­anyag­nak bizo­nyult ehhez, és ezért neki jutott a fel­adat fel­húz­ni azt a szen­télyt, amit manap­ság Yuval Noah Hara­ri pro­bál tes­sék-lás­sék módon karbantartani.

Hogy miért ez a hosszú bevezetés?

Azért, mert korunk leg­nyil­vá­no­sab­ban fel­sült pró­fé­tá­ja néhány nap­pal ezelőtt újra pró­fé­ci­ák­ra adta a fejét az Ame­ri­can Pur­po­se hasáb­ja­in. Amint az elő­re lát­ha­tó volt, a pró­fé­cia osz­tat­lan sikert ara­tott a szel­le­mi fáj­da­lom­csil­la­pí­tók szen­ve­dély­be­te­gei között.

  1. Orosz­or­szág­ra súlyos kato­nai vere­ség vár Ukraj­ná­ban – Ez két­ség­te­le­nül öröm­tel­jes hír, de vajon mire ala­poz­za Fran­cis Fukuya­ma ezt az igen opti­mis­ta jós­la­tot? Egy felü­le­te­sen helyes diag­nó­zis­ra (Putyin úr elszá­mí­tot­ta magát), egy sor kétes tény­ér­té­kű meg­ál­la­pí­tás­ra (Orosz­or­szág nél­kü­lö­zi a hábo­rú foly­ta­tá­sá­hoz szük­sé­ges tar­ta­lé­ko­kat), és néhány anek­do­tá­ra (orosz dísz­egyen­ru­hák, stb.). Külö­nö­sen az a meg­ál­la­pí­tás meg­le­pő, hogy az oro­szo­kat sike­rült meg­ál­lí­ta­ni az ukrán váro­sok előtt. Saj­nos erről az oro­szok nem érte­sül­tek, mert Odessza kör­nyé­kén jár­va elsza­lasz­tot­ták a pos­tást. Hiá­ba, az elmé­let­nek nincs nagyobb ellen­sé­ge egy műhol­das felvételnél.
  2. Az orosz össze­om­lás egy­csa­pás­ra fog bekö­vet­kez­ni – Fukuya­ma sze­rint ez is egy szük­ség­sze­rű­ség, tekint­ve az orosz had­se­reg logisz­ti­kai prob­lé­má­it. Ez két­ség­te­le­nül meg­tör­tén­het, bár érde­mes figye­lem­be ven­ni, hogy a logisz­ti­ka soha­sem volt az oro­szok erős olda­la, és ehhez kény­te­le­nek vol­tak meg­ta­nul­ni alkal­maz­kod­ni. Az 1812-es had­já­rat­ból főleg Napo­le­on híres mon­dá­sa maradt meg nekik: “Tíz­ezer ember min­den­hol meg tud élni, még a siva­tag­ban is”. Ukraj­na nem siva­tag, hanem a fél világ élés­kam­rá­ja. A víz sem jelent olyan kihí­vást mint a Közel-Kelet had­já­ra­ta­i­ban, és az előt­tünk álló évszak sem éppen az agresszor-rio­ga­tó Tél tábor­nok. Üzem­anyag­ban sem lesz soha hiány Orosz­or­szág­ban. Az iga­zi kihí­vást a szál­lí­tás, és az elosz­tás jelen­tik az oro­szok számára.
  3. A hábo­rú­nak nincs dip­lo­má­ci­ai meg­ol­dá­sa – sze­ren­csé­re har­co­ló felek ezt nem így gon­dol­ják, és a tűz­szü­ne­ti tár­gya­lá­sok tel­jes gőz­zel foly­nak. Euró­pa, és a távo­lab­bi regi­o­ná­lis hatal­mak, mint Török­or­szág és Izra­el egy­aránt érde­kel­tek a hábo­rú lezá­rá­sá­ban. Ter­mé­sze­te­sen van­nak olya­nok is, nem is keve­sen, akik érde­kel­tek a konf­lik­tus foly­ta­tá­sá­ban. Első­sor­ban Kína, aki­nek a szá­má­ra ez a soha vissza nem térő alka­lom vég­ér­vé­nye­sen magá­hoz lán­col­ni koráb­bi pat­ró­nu­sát. Másod­sor­ban az Egye­sült Álla­mok, ahol a Demok­ra­ta Párt kataszt­ro­fá­lis vere­ség elé néz a novem­be­ri válasz­tá­so­kon. Szá­muk­ra az egyet­len remény a prob­lé­mák sző­nyeg alá söp­ré­se, hogy Biden elnök­ből hábo­rús elnö­köt csi­nál­nak. Fukuya­ma pesszi­miz­mu­sa a dip­lo­má­ci­ai meg­ol­dás­sal kap­cso­lat­ban nem annyi­ra a hideg elem­zés, mint inkább a párt­lo­ja­li­tás tala­já­ból fakad.
  4. A len­gyel MIG-29-esek, és a lég­tér­zár – Fukuya­ma sze­rint e két stra­té­gi­ai kez­de­mé­nye­zés meg­tor­pe­dó­zá­sa a Biden admi­niszt­rá­ció részé­ről remek dön­tés volt. A NATO szá­má­ra koc­ká­za­tos kalan­dok helyett jobb lesz, ha a szö­vet­ség a tak­ti­kai szint­re össz­pon­to­sít, és inkább fegy­ve­rek­kel, meg hír­szer­zé­si esz­kö­zök­kel segí­ti az ukrá­no­kat. A koc­ká­zat­tal kap­cso­lat­ban való­szí­nű­leg iga­za van. A prob­lé­ma csak az, hogy a tak­ti­kai szin­tű támo­ga­tás stra­té­gi­ai szin­ten való­szí­nű­leg nem fog érde­mi vál­to­zá­so­kat hoz­ni. A nyu­gat-ukraj­nai légi­csa­pás csu­pán az első lépés volt a NATO szál­lí­tá­si útvo­na­lak lezá­rá­sa felé. Ráadá­sul a Jave­lin­nel, a Stin­ger­rel és a töb­bi cso­da­fegy­ver­rel kap­cso­lat­ban a tör­té­nel­mi tapasz­ta­lat azt mutat­ja, hogy a kez­de­ti meg­le­pe­tés után a csök­ke­nő hoza­dék tör­vé­nye érvé­nye­sül. Az ellen­fél hamar áttér olyan tak­ti­kai meg­ol­dá­sok alkal­ma­zá­sá­ra, amik csök­ken­tik ezek­nek a fegy­ve­rek­nek a hatékonyságát.
  5. Putyin nem fog­ja túl­él­ni had­se­re­ge vere­sé­gét – A tör­té­nel­mi tapasz­ta­lat alap­ján Fukuya­má­nak ez az állí­tá­sa is igen gyen­ge lába­kon áll. Sztá­lin, Gamal Abd-el Nás­szer, Szá­dám Hussze­in és Kho­me­i­ni, hogy csak néhá­nyat említ­sünk a har­ci­as ked­vű dik­tá­to­rok közül, siker­rel vészel­tek át kataszt­ro­fá­lis kato­nai vere­sé­ge­ket. A kato­nai vere­ség sok eset­ben csak ürügy­ként szol­gált az elnyo­más foko­zá­sá­ra, és a telj­ha­ta­lom meg­szi­lár­dí­tá­sá­ra. Meg­fe­le­lő­kép­pen cso­ma­gol­va egy hősi­es vere­ség leg­alább olyan össze­tar­tó szim­bó­lum­má tud vál­ni, mint egy fényes győ­ze­lem. Ezek csu­pa olyan dol­gok, ami­ket Fukuya­má­nak, az “Iden­ti­tás” szer­ző­jé­nek, ismer­nie kell.
  6. Az orosz agresszió hatal­mas káro­kat oko­zott a popu­lis­ták­nak szer­te a vilá­gon – Nyil­ván­va­ló, hogy ezek itt Fukuya­ma fő ellen­sé­gei, és nem az orosz agresszor­ral szö­vet­sé­ges dik­ta­tú­rák: Kína, Irán, Vene­zu­e­la és Szí­ria. Ez utób­bi­a­kat a tör­té­ne­lem-teme­tő pró­fé­ta egy szó­val sem íté­li el. Hiá­ba, taka­ré­kos ember ügye­sen beoszt­ja az ellen­sé­ge­it is.
  7. Orosz­or­szág kudar­ca el fog­ja ret­ten­te­ni Kínát egy taj­va­ni akci­ó­tól – Bár Fukuya­má­nak itt fel­csil­lan a sze­me, én ezen a pon­ton is sok­kal pesszi­mis­tább vagyok. Ukraj­ná­ban nem csak két had­se­reg csap össze, hanem két világ­rend is. A dik­ta­tú­rák nem enged­he­tik meg maguk­nak, hogy a harc­té­ri kudar­cok, vagy a szank­ci­ók meg­tör­jék Orosz­or­szá­got. Hogy miért? Azért, mert ők lesz­nek a követ­ke­zők. Saj­nos, vagy talán sze­ren­csénk­re, a Nyu­gat meg­en­ged­he­ti magá­nak, hogy elve­szít­se ezt a játsz­mát. Kína viszont nem. A kínai kom­mu­nis­ta párt az ult­ra­na­ci­o­na­liz­mus­ban kere­si a legi­ti­mi­tás új for­rá­sa­it, és szá­muk­ra lét­fon­tos­sá­gú, hogy Taj­van leigá­zá­sát, mint reá­lis mézes­ma­dza­got tud­ják len­get­ni a saját lakos­sá­guk előtt.
  8. Orosz­or­szág buká­sa hát­sze­let adna az “új sza­bad­ság­nak”, és újjá­élesz­te­né 1989 szel­le­mét – Tulaj­don­kép­pen innen fúj a hát­szél. Fukuya­ma imp­resszív kar­ri­er­je elle­né­re bukott bél­jós­ként élte le az éle­tét. A tör­té­ne­lem nem volt haj­lan­dó asszisz­tál­ni mes­si­a­nisz­ti­kus vízi­ó­i­hoz, és a híres geo­po­li­ti­kai szkan­der­ben Hun­ting­ton ellen egy­ér­tel­mű­en Fukuya­ma húz­ta a rövi­deb­bet. Az Ame­ri­can Pur­po­se-ben meg­je­lent cikk­ben egy egész élet­út fruszt­rá­ci­ó­ja csa­pó­dott le.

Fura­mód a leg­ér­de­ke­sebb a cikk­ben nem az, ami ben­ne van, hanem az, ami hiány­zik belő­le. Orosz­or­szág­nak buk­nia kell, főleg azért, hogy lebo­rul­has­sunk a tör­té­nel­mi szük­ség­sze­rű­ség előtt. Ugyan­ak­kor Fukuya­má­nak egy jó sza­va sincs Ukraj­na, és az ukrá­nok számára.

Az ő sze­mé­ben amúgy sincs nagy különb­ség a két har­co­ló fél között. Az ukrá­nok nem job­bak az ellen­fe­le­ik­nél. Naci­o­na­lis­ta, föld­höz­ra­gadt nean­der­völ­gyi­ek, akik nem tet­ték magu­ké­vá a Nagy Recep­tet, és ezért követ­ni fog­ják a rab­szol­ga­sá­got, a pár­bajt, Putyint urat és az oro­szo­kat a tör­té­ne­lem szemétdombjára.

A szer­ző csak a cikk vége felé eny­hül meg az irá­nyuk­ban, egy árva “bátor” jel­ző ere­jé­ig, de ez már nem az ukrán hon­vé­dő hábo­rú kon­tex­tu­sá­ban jele­nik meg. Fukuya­ma ide­a­li­zált, bátor ukrán­ja nem a hazá­ját védő fegy­ve­res naci­o­na­lis­ta, hanem 1989 szel­le­mé­nek a töret­len védelmezője.

Hogy mi tör­tént 1989-ben, hogy a szel­le­mét ennyi­ra védel­mez­ni kell?

Egyet­len való­ban fon­tos dolog.

Ebben az évben adták ki Fukuya­ma cik­két arról, hogy véget ért a történelem.

For­rás: neo​kohn​.hu