Fran­cia­or­szá­gi rémálom

Mind­annyi­unk­kal meg­tör­tént már, hogy rémisz­tő álom­ból ébred­tünk. Riad­tan körül­néz­tünk, heve­sen dobo­gott a szí­vünk, de rövid időn belül fel­fog­tuk, hogy a ször­nyű tör­té­né­sek ide­jén nem a való­ság­ban vol­tunk. Meg is nyug­szunk hama­ro­san. Más a hely­zet, ami­kor a való­ság válik rémálommá.

Meg­halt Samu­el Paty 47 éves, fran­cia állam­pol­gár, aki tör­té­nel­met taní­tott egy közép­is­ko­lá­ban. Tra­gi­ku­san fia­tal volt, csa­lá­dos ember. Fel­fog­ha­tat­lan vesz­te­ség azok szá­má­ra, akik ismer­ték. Gyá­szol­ják sze­ret­tei és kol­lé­gái. Nem­ze­ti gyász­na­pot tar­ta­nak Fran­cia­or­szág­ban. 2020-at írunk, a Covid-jár­vány évét, Euró­pa min­den­nap­ja­it a pan­dé­mia gyöt­rel­mei töl­tik meg, hosszú hóna­pok­ra elő­re­ve­tít­ve biz­ta­tó kilá­tá­sok nél­kül; véd­te­le­nül hányó­dunk, nap­ról nap­ra élünk, ter­ve­ket nem szövünk.

Októ­ber 15-én hal­lot­tam egy meg­fo­gal­ma­zást arról, hogy Nyu­gat-Euró­pá­ban sok­kal nyi­tot­tab­bak az embe­rek, mint itt­hon. Nem telt el huszon­négy óra, és Párizs von­zás­kör­ze­té­ben, a nyílt utcán levág­ták egy ember fejét kés­sel, kvá­zi ritu­á­li­san, üzen­ve ezzel min­den gyö­ke­ré­ben euró­pai pol­gár­nak: „Neked is így lesz véged, mint Samu­el Paty­nek!” Egy­szer már meg­fo­gal­maz­tam azt egy koráb­bi írá­som­ban, hogy az isz­lám tró­jai falo­vát betol­ták Nyu­gat-Euró­pa szí­vé­be, a har­co­sok a has­ban lapul­nak, táma­dás­ra készen. A nyi­tott­sá­guk­ra büsz­ke nem­ze­tek pedig nem tud­ják meg­vé­de­ni az érté­ke­i­ket. A Notre-­Dame is leégett. Sen­ki sem nyo­moz a tet­tes után.

Lát­tam egy fest­ményt koráb­ban, régi idők kegyet­len­sé­gét mutat­ta. Az utá­noz­ha­tat­lan drá­ma­i­sá­gú Cara­vag­gio fes­tet­te le a jele­ne­tet: tál­cán hoz­zák Salo­mé­nak Keresz­te­lő Szent János fejét. Elkö­vet­ték elle­ne a gyil­kos­sá­got, a keresz­te­lé­se­ket így ő már a Jor­dán folyó­ban nem tud­ta foly­tat­ni. De jött utá­na a meg­vál­tó Krisztus.

Most gon­do­lat­ban a XXI. szá­za­di levá­gott euró­pai fej­re mere­dek, a leg­na­gyobb döb­be­net­tel. A tet­tes, a hír­adá­sok sze­rint fel­tet­te a képet a közös­sé­gi médi­á­ba, így az a radi­ká­lis kör, aki akar­ta, rövid idő alatt – amíg le nem vet­ték – meg is tud­ta néz­ni. A merény­lő elvé­gez­te, amit rábíztak.

A libe­rá­lis ideo­ló­gia útját véres sze­gély öve­zi, az isz­lám ter­ro­riz­mus már­tír­jai áll­nak ott. A libe­ra­liz­mus csa­tá­ba kül­di kato­ná­it, a nyi­tott gon­dol­ko­dá­sú köz­em­be­re­ket, aki­ket arra tanít, hogy min­dent sza­bad mon­da­ni, min­dent sza­bad ten­ni. De nem vér­te­zi fel őket sem­mi­vel. A keresz­tényt üldö­zi, a „min­den véle­mény­nyil­vá­ní­tás sza­bad” szlo­gen jegyé­ben leve­te­ti a nya­kak­ból a keresz­tet, lerom­bol­ja a temp­lo­mo­kat, kitilt­ja a köz­te­rek­ről a kará­csony­fát. És nem nyújt helyet­te sem­mi támaszt. Szo­li­da­ri­tás­ról hebeg, meg hogy győz a sza­bad­ság, köz­ben fáj­dal­mat és gyászt szül vég­te­len tehetetlenségében.

A leg­hát­bor­zon­ga­tóbb, ami kide­rül a hír­adá­sok­ból az, hogy nem egy magá­nyos isz­lám har­cos­ról van szó, hanem hét­köz­na­pi szü­lők és gye­re­kek is bele­ke­ve­red­tek a gyil­kos­ság­ba. Ez már túl­mu­tat azon a nar­ra­tí­ván, amit állan­dó­an hal­lunk, hogy elszi­ge­telt ter­ro­ris­ta­sej­tek vannak.

„For­té­lyos féle­lem igaz­gat” – írta 1937-ben József Atti­la. Akkor is egy rém­álom küszö­bén állt Euró­pa, és úgy érzem, most is. Samu­el Patyt nem­csak csa­lád­já­nak kell sirat­nia és az „én is tanár vagyok” táb­lát hor­do­zók­nak, hanem min­den jóér­zé­sű euró­pai ember­nek. Mert a magá­ra hagyott, véd­te­len ember­tár­sun­kat lát­juk, akit lemé­szá­rol­tak, és sen­ki sem volt ott, hogy segít­sen neki. Egye­dül maradt, és nem abban a pil­la­nat­ban, ami­kor meg­öl­ték, hanem már napok­kal koráb­ban. A gyil­kos­ság oka? Sen­ki ne kezd­je el a választ ele­mez­ni, ha nem akar elvá­gott torok­kal ráéb­red­ni a való­ság­ra! Gyá­vák­ká fogunk vál­ni, mert min­den erő­sza­kos rend­szer gyá­vá­vá teszi az embert. Enél­kül nem lett vol­na sem náciz­mus, sem kommunizmus.

Isten nyu­gosz­tal­ja Samu­el Patyt! Bár­csak ne len­ne a halá­la hiá­ba­va­ló, és kinyit­ná a sze­mét azok­nak, akik az isz­lám ter­ror­tá­ma­dá­sok kez­de­te óta bam­bán nézik az elke­rül­he­tet­len jövőt, elmor­zsol­nak néhány saj­nál­ko­zó szót, és utá­na ter­jesz­tik tovább egy olyan sza­bad élet illú­zi­ó­ját, amely nem léte­zik. Mert az embe­rek vilá­ga ennél sok­kal össze­tet­tebb és bonyo­lul­tabb. Ami­kor Jézus Krisz­tus eljött a föld­re, úgy kép­ze­lem, lát­ta és meg­ta­pasz­tal­ta ezt, és ő való­ban segí­te­ni akart a gyar­ló embe­ren. A keresz­té­nyek tud­ják ezt és erőt merí­te­nek belő­le. Én hiszek abban, hogy a jóaka­ra­tú lel­kek össze­kap­cso­lód­nak, ha más­hol nem, az örök­ké­va­ló­ság­ban, és így sen­ki sem marad­hat egyedül.

Kár­teszi Judit kli­ni­kai szakorvos

For­rás: Magyar Nemzet