Hírek Morzsák Film az Isme­rős Arcok több mint húsz esztendejéről

Film az Isme­rős Arcok több mint húsz esztendejéről

Az Isme­rős Arcok zene­kar több mint két évti­ze­de van jelen a magyar könnyű­ze­nei élet­ben. Kor­ta­lan zené­je gene­rá­ci­ó­ról gene­rá­ci­ó­ra örök­lő­dik, külön­bö­ző kor­osz­tá­lyok ked­velt zene­ka­rá­vá vált. Sokan sze­ret­jük az együt­tes­re jel­lem­ző izgal­mas és magá­val raga­dó zenei hang­zást és a mély gon­do­la­to­kat. Far­kas Péter Gábor kon­cert­ri­port­fil­met készí­tett a zene­kar­ról. A majd­nem két­órás film barát­ság­ról, össze­tar­to­zás­ról, alko­tó­mun­ká­ról, haza­sze­re­tet­ről és a közös­ség­ben való léte­zés fon­tos­sá­gá­ról szól. Az egész estés alko­tás a zene­kar húsz­éves pálya­fu­tá­sá­nak meg­ko­ro­ná­zá­sa, átfo­gó bemu­ta­tá­sa, egy­faj­ta esszen­cia az együt­tes éle­té­ről. A kon­cert­film a hét végén lát­ha­tó. A letisz­tult dal­lam­vi­lá­got Nyer­ges Atti­la érté­kes gon­do­la­tai, dal­szö­ve­gei eme­lik arra a magas szint­re, amely évek óta jel­lem­zi az Isme­rős Arcok zenei mun­kás­sá­gát. A film­ről, a zene­kar­ról, a közön­ség­ről és az élet­ről beszél­get­tünk Nyer­ges Attilával.

– Milyen­nek talál­ja a fil­met?
– Nagyon élvez­he­tő a kon­cert­film. Sok olyan archív fel­vé­telt szed­tek elő, ami­re én is alig emlék­szem. Az erdé­lyi tur­nék­ról, az eddig nem ismert élő kon­cert­fel­vé­te­lek­ről. Érde­ke­sek a sze­mé­lyes val­lo­má­sa­ink nekünk is, mert amíg nem készült el a film, nem tud­tuk, ki mit mon­dott. Elmen­tünk a ren­de­ző­vel szá­munk­ra iko­ni­kus helyek­re, itt is készül­tek fel­vé­te­lek. Az utol­só Bar­ba Neg­ra-kon­cert­ről is van­nak érde­kes beját­szá­sok, ahol meg kel­lett küz­de­nünk a ter­mé­szet szeszélyével.

– Elma­rad­tak tavaly ősszel a Tria­non 100 tur­né kon­cert­jei a vírus ­miatt. Lehet­nénk egyek mind… cím­mel orszá­gos meg­em­lé­ke­ző­es­te­ket szer­vez­tek. Hogy épül fel az elő­adás, és mi lesz a sor­sa a kon­cert­so­ro­zat­nak?
– Elcsúsz­tat­juk egy évvel. Ahogy tavaly ter­vez­tük, megyünk kör­be a Kár­pát-meden­cé­ben. Most is Simó József segít, a műsor­ban Tri­a­non­nal kap­cso­la­tos írá­sok hang­za­nak majd el. Igye­kez­tem olya­no­kat bevá­lo­gat­ni, aki­ket rit­kán idéz­nek a témá­val kap­cso­lat­ban, mint Karin­thy vagy Heming­way. Ezek­hez a tör­té­ne­tek­hez keres­tünk meg­fe­le­lő dalo­kat a reper­to­ár­ból. A műsor gon­do­la­tai a haza­sze­re­tet, a kul­tú­ránk, érté­ke­ink tisz­te­le­te és meg­óvá­sa, vala­mint a tri­a­no­ni dön­tés utá­ni magyar közös­ség­ben való léte­zés fontossága.

– Azt nyi­lat­koz­ta koráb­ban, hogy a magá­nyos karan­tén­ze­né­lés helyett inkább új dalo­kat készí­te­nek. Lesz új lemez?
– Az elmúlt egy év alatt nem tét­len­ked­tünk. A dalok nagy része tulaj­don­kép­pen készen van. Már pró­bál­juk néme­lyi­ket, ket­tőt-hár­mat fel is vet­tünk. Ha enge­dik a stú­di­ó­ba járást, szép las­san fel is vesszük min­det. Min­den­kép­pen kijö­vünk ebben az évben az új lemez­zel. Nem bús-boron­gós vissza­em­lé­ke­zé­sek­ben gon­dol­kod­tunk, hanem aktu­a­li­tá­so­kat fogal­maz­tunk meg. Annyi min­den tör­tént ez alatt az egy év alatt, sok­szor elke­se­rí­tő dol­go­kat tapasz­tal­tunk. Ezek­ről írtam szöveget.

– Melyik van hama­rabb? A zene ins­pi­rál­ja a dal meg­szü­le­té­sét vagy for­dít­va?
– Ha elké­szül egy szö­veg, igyek­szem zenét is kicsi­kar­ni a töb­bi­ek­től. Azt job­ban sze­re­tem, ha zené­re írha­tok, mert beha­tá­rol­ja a gon­do­la­ta­i­mat. Gon­do­lok itt a sorok hosszú­sá­gá­ra, a rit­mi­ká­ra. Fog­lal­koz­tat­nak dol­gok, motosz­kál ben­nem vala­mi, amit szán­dé­ko­san nem dol­go­zok ki. Várok arra, hogy érkez­zen a zene. Ha ez a ket­tő talál­ko­zik, akkor nagyon hamar van szö­veg, és könnye­dén szü­le­tik az új dal. Lecsó (Leczó Szil­vesz­ter – a szerk.) erre kivá­ló­an ráérez, vele nagyon könnyű dol­goz­ni. Rit­kán az is elő­for­dul, hogy meg kell írnom a szö­ve­get, mert annyi­ra kikí­ván­ko­zik belő­lem. Aztán megy a küz­de­lem, hogy írja­nak rá zenét. Ha nem megy, akkor szok­tam én neki­áll­ni zenét írni.

– A Nél­kü­led hogy szü­le­tett? Melyik volt előbb?
– A zene. Lecsó hoz­ta egy pró­bá­ra, meg­mu­tat­ta, és a töb­bi­ek nem vol­tak nagyon lel­ke­sek. Vala­hogy én egy­ből meg­hal­lot­tam ben­ne, hogy ebből lehet valami.

– Jó néhány éve egy bará­tunk negy­ve­ne­dik szü­le­tés­nap­já­ra eléne­kel­tük a dalt. Akkor még nem volt ilyen híres. Azóta hol egy kon­cer­ten, hol egy DAC-mér­kő­zé­sen csen­dül fel újra és újra. Az együt­tes hogy éli meg ennek a dal­nak az útját?
– Tulaj­don­kép­pen szü­le­tés­nap­ra szü­le­tett, a saját szü­le­tés­na­punk­ra. Tíz­éves volt a zene­kar, és azt gon­dol­tuk, hogy köszö­ne­tet kel­le­ne mon­da­ni a közön­sé­günk­nek, mert olyan erő­sen kötőd­tek hoz­zánk, tábort szer­vez­tek nekünk, követ­tek min­den­fe­lé az ország­ban vagy a hatá­ro­kon túl is. Köszö­ne­tet akar­tunk mon­da­ni nekik ezért a tíz évért. Ezért fogal­maz­tam meg így, hogy mi len­ne velünk nél­kü­le­tek. Azt viszont nem gon­dol­tuk, hogy évek múl­va lesz iga­zán nagy szám – a duna­szer­da­he­lyi szur­ko­lók­nak köszön­he­tő­en. Aztán ami­kor a minisz­ter­el­nök a nem­ze­ti össze­tar­to­zás nap­ján kiposz­tol­ta, a dal vég­képp önál­ló élet­re kelt, és azóta is jár­ja a maga útját.

Fotó: Kele­men Ádám

„Ami­kor a minisz­ter­el­nök a nem­ze­ti össze­tar­to­zás nap­ján kiposz­tol­ta, a dal vég­képp önál­ló élet­re kelt, és azóta is jár­ja a maga útját”


– A fel­vi­dé­ki­ek a him­nu­szuk­nak kiál­tot­ták ki.
– Való­ban, egy refor­má­tus fesz­ti­vá­lon hang­zott el a Fel­vi­dé­ken. Egy refor­má­tus lel­kész mond­ta, hogy ők min­dig iri­gyel­ték a szé­ke­lye­ket a szé­kely him­nu­szért, de most már itt van nekik a Nélküled.

– Ha a hatá­so­kat kel­le­ne fel­so­rol­ni, mi len­ne az, amit kiemel­ne? Ami az Isme­rős Arco­kat for­mál­ta?
– Az olvas­má­nyok, ame­lyek elénk kerül­tek. Meg­je­len­tek olyan szer­zők köny­vei, akik­nek a hírét sem hal­lot­tuk ’89 előtt: Wass Albert, Nyi­rő és a töb­bi­ek. A han­gu­lat, ami az ország­ban ural­ko­dott húsz évvel ezelőtt. Az egyik leg­erő­sebb hatás egy erdé­lyi tur­né volt. Jár­tam már koráb­ban néhány­szor Erdély­ben, de a zene­kar­ral akkor vol­tunk elő­ször. Az a faj­ta sze­re­tet, amit kap­tunk, egész egy­sze­rű­en felejt­he­tet­len. Ami akko­ri­ban ért min­ket, az állí­tott erre a pályá­ra. Ez a zene­kar nem­csak a hazá­ról gon­dol­ko­dik, hanem min­den olyan dolog­ról, ami kap­cso­la­tos az itt élő embe­rek­kel. Pró­bá­lunk nap­ra­ké­szek len­ni és emlé­kez­tet­ni, mik vol­tak azok a zsi­nór­mér­té­kek, ame­lyek men­tén halad­nunk kel­le­ne manapság.

– Ami­kor elő­ször hal­lot­tam a zene­kart, Alsó­zsol­cán zenél­tek. Mell­be­vá­gó volt, ahogy áradt a sze­re­tet a közön­ség­ből a zene­kar felé és viszont. Mint­ha egy csa­lá­di zené­lés­be csep­pen­tem vol­na bele.
– Kivá­ló hely­szín, nagyon jó szer­ve­ző­vel. Ragasz­ko­dott hoz­zá, hogy a zene­kar utá­na talál­koz­zon is a közön­ség­gel. Min­den egyes elő­adás­ra nagyon figyelt, hogy a han­gu­lat meglegyen.

– Van­nak még ilyen csa­lá­di­as kon­cert­je­ik? Hiszen hatal­mas közön­sé­gük van már.
– Van­nak bizony! Sze­re­tünk jár­ni az ország nyu­ga­ti felé­be is. Vas és Zala megye min­dig sze­re­tet­tel foga­dott min­ket, már a kez­det kez­de­tén is. A kapott sze­re­te­tet pedig igye­kez­tünk meg­há­lál­ni. Ott szer­vez­tük tíz éven keresz­tül a tábort is, de ez már abbamaradt.

– Milyen a közön­sé­gük?
– Az embe­rek több­sé­ge azért jön el min­ket meg­hall­gat­ni, mert a szö­ve­gek­ben ráis­mer­nek a saját történe­teikre, érzé­se­ik­re, örö­mük­re, bána­tuk­ra. A közön­sé­günk is vál­to­zik. Azok, akik húsz éve csat­la­koz­tak a zene­kar­hoz, ma jórészt csa­lá­dos embe­rek. Kima­rad­nak évek, amíg kicsik a gye­re­kek, nehéz­sé­ge­ik van­nak, aztán egy­szer csak meg­je­len­nek újra, nya­kuk­ban a gyer­kő­cök­kel. A zene­kar jóval ismer­tebb, mint húsz évvel ezelőtt. Olyan embe­rek is hal­lot­tak rólunk, akik koráb­ban nem. Lehet, hogy a Nél­kü­le­det isme­ri, de eljön egy kon­cert­re, és itt ragad. Ebben a nagy moz­gás­ban, kör­for­gás­ban, ami van körü­löt­tünk, a zene­kar az állan­dó. És ez így van rendjén.

– Volt idő­szak, ami­kor egy­ál­ta­lán nem lehe­tett hal­la­ni a szá­ma­i­kat a rádi­ó­ban. Bár most sem sűrűn.
– Nem is leszünk már gyak­rab­ban, az az érzé­sem. Nincs is olyan rádió, ame­lyik hason­ló zenét ját­szik. Jól van ez így, ahogy van. Amíg kon­cer­tez­ni tudunk, nincs baj. Világ­éle­tünk­ben ezt csi­nál­tuk. A közön­sé­gün­ket így sok­kal job­ban meg tud­tuk tar­ta­ni. Azok az embe­rek, akik a kon­cer­tek­re jár­tak, nem fog­nak elfor­dul­ni tőlünk azért, mert jár­vány van és nem talál­koz­hat­nak a zene­kar­ral, vagy azért, mert nem ját­sza­nak min­ket a rádi­ók. Ezek az embe­rek azon­nal jön­ni fog­nak, amint lehe­tő­ség van rá.

– Hogy telik a kon­cer­tek nél­kü­li világ? Van lehe­tő­ség kikap­cso­ló­dás­ra?
– Pró­bá­lunk, ami­kor tudunk. Most azt sem lehet. Mi is átes­tünk a beteg­sé­gen néhá­nyan, és sze­ren­csé­sen meg­úsz­tuk. Pró­bál­tunk, fel­vet­tünk egy-két dalt, de nem éri annyi inger az embert, amennyit sze­ret­nénk. Mi is nehe­zen visel­jük már. Las­san nem a kikap­cso­ló­dás a kér­dés, hanem az lesz a ter­mé­sze­tes, hogy nem dol­go­zunk. Nekem az a sze­ren­csém, hogy van lehe­tő­sé­gem a ker­tünk­ben sok időt töl­te­ni. A Bala­ton-fel­vi­dé­ken pedig van egy sző­lő egy kis prés­ház­zal, ami édes­apám után maradt ránk. Oda járok le. Sze­re­tem a Bala­ton közel­sé­gét és azt, hogy az erdő köze­pén lehe­tek. Nagyon élve­ze­tes, ami­kor az ember nem csi­nál mást, csak fűt, hogy ne fagy­jon meg, és főz, hogy ne hal­jon éhen.

A kon­cert­film vetí­té­sé­vel kap­cso­la­tos infor­má­ci­ók az együt­tes közös­sé­gi olda­lán talál­ha­tók. Jegyek ren­del­he­tők a Jegy​.hu olda­lon. A kon­cert vetí­té­sé­nek kez­de­te már­ci­us 26., 19.00 óra, elér­he­tő: már­ci­us 28-án éjfélig.

For­rás: Magyar Nemzet