Hírek Vélemények/Publicisztikák Fejet­len­ség

Fejet­len­ség

Éle­tünk során min­dig jelen­sé­gek­kel talál­ko­zunk, de min­dig a lénye­get keres­sük, mert azt remél­jük, hogy ha a lénye­get meg­ért­jük, akkor ennek segít­sé­gé­vel azt is meg­sejt­het­jük, hogy mit hoz a jövő

Ám a világ, amely­ben élünk, nem segít min­ket ebben, sőt rop­pant erők mint­ha inkább azt pró­bál­nák elér­ni, hogy ne jut­has­sunk túl a jelen­sé­gek örvény­lő vilá­gán, sőt ha lehet, vesszünk is el ezek­ben az örvé­nyek­ben, hogy csak remény­te­len vágya­ko­zás marad­jon a lényeg meg­ér­té­se. Most is tör­tént „vala­mi” Párizs kör­nyé­kén, ami önma­gá­ban saj­nos már egy­ál­ta­lán nem lep meg sen­kit, akár­mi­lyen lát­vá­nyos erő­fe­szí­té­sek­kel míme­lik is a fran­cia ható­sá­gok a meg­döb­be­né­sü­ket. Vagy szín­lel­nek, vagy ha való­ban meg­döb­ben­nek, s csak most döb­ben­nek meg ezen a tör­té­né­sen, akkor azzal nevet­ség tár­gyá­vá teszik magu­kat. Eddig ugyan­is inkább csak abban jeles­ked­tek, hogy azok ellen lép­je­nek fel igen eré­lye­sen, akik – két­ség­te­le­nül elég érde­sen – jel­zik, hogy az euró­pai keresz­tény fehér ember utol­só marad­vá­nya­i­nak bru­tá­lis fel­szá­mo­lá­sa zaj­lik. Még ennél is bru­tá­li­sabb az a tény, hogy ezt a fel­szá­mo­lá­si folya­ma­tot irá­nyí­tó – bár ter­mé­sze­te­sen „nem léte­ző” – glo­bá­lis hatal­mi szu­per­struk­tú­ra, az euró­pai loká­lis ural­mi cso­por­tok lehe­tő leg­tel­je­sebb támo­ga­tá­sá­ra szá­mít­hat e törek­vé­se meg­va­ló­sí­tá­sa során.

Ami­kor az elmúlt héten Euró­pa ural­mi elit­cso­port­ja­i­nak évti­ze­dek óta zaj­ló értel­mi és erköl­csi lezül­lé­sé­ről töp­reng­tem, még nem gon­dol­tam, hogy ilyen drá­mai, bár egy­ál­ta­lán nem meg­le­pő illusztrá­cióval szol­gál az élet. A Párizs kör­nyé­ki „saj­ná­la­tos októ­be­ri ese­mé­nyek” ugyan­is pon­to­san kiszá­mít­ha­tók vol­tak, és az ilyen jel­le­gű leír­ha­tat­lan ször­nyű­sé­gek az unal­mas napi rutin szint­jé­re süllyed­ni lát­sza­nak. Az euró­pai közön­ség már csak bágyad­tan legyint mind­er­re, ékes bizo­nyí­té­ka­ként annak, hogy az euró­pai ember ele­mi élet­ösz­tö­né­nek utol­só mor­zsái is elvesz­ni lát­sza­nak. Remény tehát nem nagyon van már, de talán eltöp­reng­he­tünk arról, hogy mi van a jelen­ség­vi­lág leját­szás­tech­ni­kai fel­szí­ne alatt, mi is a stra­té­gi­ai cél­ja a „nem léte­ző” világ­erő­nek, és mi ját­szó­dik le, ha még van neki olyan­ja, az euró­pai ember lel­ké­ben. Per­sze tuda­tá­ban vagyok annak, hogy amit látunk, az már csak egy tör­té­nel­mi folya­mat vég­pont­ja, egy olyan undo­rí­tó bom­lás­ter­mék-együt­tes, amely­nek tör­té­nel­mi gene­zi­se és annak fel­tá­rá­sa az egyik leg­job­ban védett tabu.

Sem elég­sé­ges tudá­som, sem bátor­sá­gom nincs ahhoz, hogy neki­lás­sak annak a mun­ka­hi­po­té­zis­nek a bizo­nyí­tá­sá­hoz, hogy „annak ide­jén” a keresz­tény­sé­get és aztán néhány évszá­zad­dal később az isz­lá­mot azért „gyár­tot­ták le”, hogy aztán évez­re­de­kig tar­tó egy­más­ra uszí­tá­suk­kal a világ sok­kal kényel­me­seb­ben legyen folya­ma­to­san ellen­őriz­he­tő, fegyel­mez­he­tő és kifoszt­ha­tó. Min­den­eset­re elgon­dol­kod­ta­tó, hogy az „igaz hit” nevé­ben az elmúlt ezer év során leír­ha­tat­lan ször­nyű­sé­gek töme­ge ment vég­be, és ebben mind­két mono­te­is­ta val­lás dere­ka­san kivet­te a részét. Pon­to­sab­ban, az „igaz hit­re” való hivat­ko­zás­sal, amely­nek ter­mé­sze­te­sen sem­mi köze nincs az igaz hit­hez. Ahogy Jean Baud­ril­lard írja, a spa­nyol konk­visz­tá­dor nem azért irt­ja olyan ember­te­len kegyet­len­ség­gel az indi­á­no­kat, mert azok nem keresz­té­nyek, hanem azért, mert fel­há­bo­rít­ja, hogy bár az indi­án for­má­li­san pogány, de érzé­sei, gon­do­la­tai, erköl­csei sok­kal keresz­té­nyib­bek, mint a konk­visz­tá­do­ré, akit a fizi­kai élve­ze­tek kielé­gí­té­sé­re alkal­mas anyag (leg­fő­kép­pen az arany) meg­szer­zé­sé­nek vágyán kívül a vilá­gon sem­mi nem moz­gat már.

Ehhez hason­ló­an az isz­lám mint rend­szer nap­ja­ink­ban csu­pán sok száz mil­lió fruszt­rált, pri­mi­tív auto­mata pusz­tí­tó indu­lat­tal vég­hez vitt rab­ló­had­já­ra­ta a mara­dék erő­for­rá­sok sás­ka­had­ként való fel­élé­se érde­ké­ben. S mivel ket­te­jük közül
ő az, aki ehhez gát­lás­ta­lan demog­rá­fi­ai bur­ján­zást is képes nyo­ma­té­kul hoz­zá­ad­ni, így nem kér­dés, hogy a már csak unot­tan hedo­ni­zál­ga­tó, önma­ga foly­tat­ha­tó­sá­gát értel­mez­ni már nem képes fehér ember­rel vívott, tör­té­nel­mi­leg hamis és pusz­tí­tó hábo­rú­já­ban ki fog felül kere­ked­ni.

Az egyet­len esély az len­ne – pon­to­sab­ban inkább csak lehe­tett vol­na vala­mi­kor –, ha az ugyan­azon struk­tú­ra által „legyár­tott” keresz­tény­ség és isz­lám rádöb­ben, hogy közös „konst­ruk­tő­rük” (vagy inkább dest­ruk­tő­rük) ere­de­ti szán­dé­ká­val szem­be­for­dul­va kel­le­ne, kel­lett vol­na vala­mi­lyen egyez­ség­re jut­ni­uk. Hogy volt‑e ilyen tör­té­nel­mi pil­la­nat, azt ma már nehéz beazo­no­sí­ta­ni – talán igen, talán nem –, de mind­egy is most már, mert ez a tör­té­nel­mi pil­la­nat, ha volt, ha lehe­tett egy­ál­ta­lán, elmúlt. A min­dent átha­tó „fejet­len­ség” (mint tud­juk, min­den meta­fo­ra ezen a vilá­gon) most már csak e pusz­tu­lás­ba veze­tő lej­tőn való egy­re gyor­su­ló moz­gá­sun­kat való­szí­nű­sí­ti.

Nagy­já­ból a mos­ta­ni eset­hez hason­lít­ha­tó, zse­ni­á­li­san egy­sze­rű és ördö­gi­en kegyet­len mecha­niz­mu­sok vezet­nek „egye­nes vona­lú egyen­le­tes moz­gás­sal” a köl­csö­nös önmeg­sem­mi­sí­tés­be. A nem léte­ző világ­erő az egyik kezé­vel ráve­ze­ti Euró­pá­ra e bur­ján­zó pusz­tí­tó hadat, és türel­met, együtt­ér­zést, mul­ti­kul­tú­rát hir­det álsá­go­san. A másik kezé­vel köz­ben loká­lis ügy­nö­ke­in keresz­tül folya­ma­to­san pro­vo­kál­ja a pri­mi­tív hisz­té­ri­ák­ra szo­ci­a­li­zált töme­ge­ket, és így – ahogy az most is kiszá­mít­ha­tó volt – hor­ro­risz­ti­kus ször­nyű­sé­gek során át veszi rá kre­a­tú­rá­it egy­más köl­csö­nös fel­szá­mo­lá­sá­ra. Megint csak őszin­te elis­me­rés­sel adóz­ha­tunk a világ nem léte­ző ura­i­nak, elámul­va elké­pesz­tő hoz­zá­ér­té­sü­kön. Szép mun­ka volt, csak így tovább, haj­rá fehér ember, haj­rá Euró­pa!

Bogár Lász­ló közgazdász)

For­rás: Magyar Hírlap