„ Ezt a feszült­sé­get most el kell szen­ved­ni” – For­rai Tamás atya a kana­dai gyermeksírokról

Éle­sed­nek a tár­sa­dal­mi feszült­sé­gek Kana­dá­ban, ahol nem­rég meg­kez­dő­dött a 19 – 20. szá­zad során bent­la­ká­sos isko­lák­ban elhunyt ősla­kos gyer­me­kek jelö­let­len sír­ja­i­nak fel­tá­rá­sa. Az egy­há­zak sze­re­pé­ről, az egy­re job­ban for­ron­gó tár­sa­dal­mi feszült­sé­gek­ről kér­dez­tük a Kana­dá­ban szol­gá­ló For­rai Tamás Ger­gely jezsu­i­ta szerzetest.

A 19. szá­zad végén Kana­dá­ban bent­la­ká­sos isko­lák segít­sé­gé­vel sze­ret­ték vol­na integ­rál­ni és asszi­mi­lál­nia az ősla­kos gyer­me­ke­ket. Ezen isko­lá­kat az állam fel­ké­ré­sé­re az egy­há­zak tar­tot­ták fenn. Gyer­me­kek szá­za­i­nak sor­sa volt isme­ret­len szü­le­ik szá­má­ra, a tör­té­ne­lem fel­dol­go­zá­sá­val és a sírok fel­tá­rá­sá­val a kana­dai állam az elmúlt éve­kig adós volt. A fel­sza­ka­dó sebek, a több száz jelö­let­len sír fel­tá­rá­sa elsöp­rő indu­la­to­kat gene­rált az elmúlt hetek­ben. For­rai Tamás Ger­gely SJ jelen­leg Tor­on­tó­ban szol­gál, őt kér­dez­tük a kin­ti egy­há­za­kat ért táma­dá­sok­ról, az ősla­ko­sok tra­gé­di­á­já­ról és a tár­sa­dal­mi kibé­kü­lés lehetőségeiről.

Hogyan éli meg kin­ti magyar­ként a történteket?

Néhány éve itt élő­ként meg­döb­ben­tő­nek, fáj­dal­mas­nak érzem az ese­mé­nye­ket. Ahogy az egész lakos­ság, úgy a kana­dai magya­rok is – úgy érzem – nagyon meg­osz­tot­tak az értel­me­zés­ben. Pedig tulaj­don­kép­pen a most fel­tö­rő benn­szü­lött érzé­sek – muta­tis mutan­dis – szá­munk­ra is vala­mennyi­re átérez­he­tő­ek lehet­nek: olyan lehet ez a benn­szü­löt­tek szá­má­ra, mint szá­munk­ra Tri­a­non, ami­kor egyik nap­ról a másik­ra, ért­he­tet­le­nül meg kel­lett tapasz­tal­ni, hogy ami eddig a mienk volt, az már nem a mienk… Így vesz­tet­ték el ők a föld­je­i­ket, így akar­ták elven­ni tőlük iden­ti­tá­su­kat és kul­tú­rá­ju­kat, sőt tőlük még a gyer­me­ke­i­ket is.

Milyen a közhangulat?

A köz­han­gu­la­tot főleg a médi­án keresz­tül érzem. Amit a média önt magá­ból hetek óta, az egy mélyen seb­zett tár­sa­da­lom kitö­rő döb­be­ne­tét mutat­ja. Mint­ha nem tud­tak, vagy leg­alább­is nem beszél­tek vol­na sosem a múlt­ról. Bár ez az ország egy késői és így „sze­lí­debb” gyar­ma­to­sí­tás szü­löt­te, a tör­té­net a klasszi­kus euró­pai nagy­ha­ta­lom és a vele szem­ben esély­te­len benn­szü­löt­tek viszo­nyát hoz­ta fel­szín­re. Mind­ez ráadá­sul egy fel­fo­ko­zott idő­szak­ban, az észak-ame­ri­kai poli­ti­kai mainst­ream által erő­sen ideo­lo­gi­zált szű­rőn át érke­zik meg, amit a cri­ti­cal race the­ory és a can­cel cul­tu­re fém­je­lez itt is. Az elmé­le­ten túl ez most soro­za­tos szo­bor­dön­té­se­ket és temp­lom­fel­gyúj­tá­so­kat jelent, ahol az állam mint­ha nem len­ne ura a helyzetnek.

Azt kell lát­ni, hogy a han­gu­lat annyi­ra feszült, hogy az egy­há­zak nem is mer­nek meg­szó­lal­ni, mert min­den hárí­tás­nak tűn­het, ami most itt olaj a tűzre.

(Köze­lünk­ben egy idős, ismert plé­bá­nost nyug­dí­jaz­tak azon­na­li hatállyal, mert azt mond­ta, hogy talán tet­tek vala­mi jót is ezek az iskolák…)

Kana­da gyar­ma­to­sí­tá­sá­nak lépé­sei kevés­bé élnek a köz­tu­dat­ban, mint az Egye­sült Álla­mo­ké. Mit kell tud­ni ezek­nek az ese­mé­nyek­nek a tör­té­nel­mi hátteréről?

E hóna­pok a kana­dai múlt és jelen fáj­dal­mas ter­he­it, kér­dé­se­it hoz­ták a fel­szín­re. A sok­kal vére­sebb ame­ri­kai tör­té­net­hez képest itt később, béké­seb­ben és a „szer­ző­dé­se­ket” job­ban tisz­te­let­ben tart­va, de még­is beszo­rí­tot­tak benn­szü­löt­te­ket a rezer­vá­tu­mok­ba. Az 1867-ben lét­re­jö­vő Kana­da – foly­tat­va koráb­bi kisebb kez­de­mé­nye­zé­se­ket – egy átfo­gó asszi­mi­lá­ci­ós poli­ti­kát épí­tett fel. Ennek az esz­kö­ze volt a köte­le­ző álta­lá­nos okta­tás, ben­ne főleg a most elő­tér­be került nagy­szá­mú bent­la­ká­sos isko­la („res­iden­ti­al scho­ols”) 1883-tól, amely alap­ja­i­ban az angol okta­tá­si rend­szer külön­ben min­de­nütt szo­ká­sos része volt. Az itte­ni közeg­ben azon­ban köte­le­ző for­má­ban (sok­szor rend­őri jelen­lét­tel) sza­kí­tot­ták el a gyer­me­ke­ket a csa­lá­dok­tól (hiszen az isko­lák­ba az állam sok­szor több­na­pi távol­ság­ból szed­te össze a gye­re­ke­ket), az okta­tást csak ango­lul tar­tot­ták (szi­go­rú­an tilt­va, bün­tet­ve az anya­nyel­ven való meg­szó­la­lást), „alkal­mas és hasz­nos” állam­pol­gár­rá akar­ván nevel­ni őket. Mind­ezt tet­ték ráadá­sul egy olyan világ­ban, ahol a tes­ti fenyí­tés a neve­lés hét­köz­na­pi része volt mindenütt.

A fáj­dal­mas az, hogy mivel az akkor for­má­ló­dó állam­nak nem vol­tak esz­kö­zei ehhez, ezért e fel­ada­tot „átru­ház­ta” az egyházakra.

A sajá­tos angol/francia, azaz protestáns/katolikus riva­li­zá­lás hoz­zá­se­gí­tett ahhoz, hogy az egy­há­zak aktí­van részt vegye­nek e folya­mat­ban, mind az új állam épí­té­sé­ben való rész­vé­tel, mind a hit­té­rí­tés rosszul fel­fo­gott érde­ké­ben. Az egy­há­zi okta­tás, ami szá­munk­ra és a világ töb­bi részén az áldá­sos szol­gá­la­tot jelen­ti, itt most mint­ha csak az ellen­ke­ző­jét jelentené.

A Kato­li­kus Egy­ház sze­re­pé­re nagyobb hang­súly helye­ző­dik, hol­ott a töb­bi egy­ház is fenn­tar­tó­ja volt ezek­nek az iskoláknak. 

Össze­sen 139 isko­la volt e rend­szer része, ebből 64-et tar­tott fenn a kato­li­kus egy­ház, míg a töb­bi Ang­li­kán, Uni­ted Church és Pres­bi­te­ri­á­nus és más kisebb egy­há­zak által volt fenn­tart­va. A mos­ta­ni média­had­já­rat szin­te csak a Kato­li­kus Egy­ház bűné­ről beszél. Egy újabb tör­té­nel­mi tapasz­ta­lat arról, hogy miért és hogyan rom­bol­hat az, ha az Egy­ház és az állam túl­sá­go­san összefonódik.

Az állam fele­lős­sé­gét nem hang­sú­lyoz­zák ki? Miért kap a médi­á­ban nagyobb figyel­met a Kato­li­kus Egyház?

Ez egy meg­döb­ben­tő hang­súly­el­to­ló­dás: a saj­tó egy­ál­ta­lán nem beszél álla­mi fele­lős­ség­ről, csak a Kato­li­kus Egy­há­zé­ról. Pedig ezek az isko­lák álla­mi igény­re, álla­mi fel­ada­tot lát­tak el, álla­mi kont­roll alatt. Ezek­nek az isko­lák­nak több­sé­ge az 1880-as évek­ben lett ala­pít­va és az 1970-es, 80-as évek­ben lett bezár­va. A mind­vé­gig vilá­go­san lát­ha­tó szá­mok alap­ján az isko­lák végig „alul­fi­nan­szí­ro­zot­tak” vol­tak, ami folya­ma­tos alul­táp­lált­sá­got, beteg­ség­nek kitett­sé­get és így magas halá­lo­zá­si szá­mo­kat jelen­tett. A tel­jes idő­szak­ban össze­sen mint­egy száz­öt­ven­ezer gye­rek lehe­tett e rendszerben.

A meg­döb­ben­tő az, hogy ma (!) több benn­szü­lött gye­rek van álla­mi­lag elren­delt gyám­ság alatt, a szü­lők­től elvé­ve, mint ahány gye­rek bár­mi­kor is volt egy­szer­re az ekko­ri iskolákban.

Tisz­tá­ban vol­tak a sírok léte­zé­sé­vel a kin­ti egy­há­zak tag­jai, vagy meg­le­pe­tés­ként érte őket?

A hírek­ben emlí­tett teme­tők ese­té­ben alap­ve­tő­en az isko­lák mel­let­ti elha­gya­tott teme­tők­ről van szó,  ame­lyek még így is ismer­tek vol­tak a helyi­ek előtt. Ezek­be a száz­éves tör­té­net alatt az ott elhunyt gyer­me­ke­ket, taná­ro­kat, szer­ze­te­se­ket, sőt sok helyen a hely­ben élő fel­nőt­te­ket temet­ték. A hiva­ta­los álla­mi doku­men­tu­mok­ból lát­szik, hogy az állam nem adott for­rást az elhuny­tak haza­szál­lí­tá­sá­ra sem. Ami a sebe­ket még külö­nö­sen fel­sza­kít­ja, hogy sok­szor az elhunyt gye­re­kek nevét sem rög­zí­tet­ték! Az emlé­kek fel­dol­go­zá­sa las­san, de már az 1980-as évek­től elin­dult. A 2010-es évek­ben egy szé­les kon­szen­zus­sal fel­ál­lí­tott bizott­ság, a Truth and Recon­ci­lia­ti­on Bizott­ság (TRC) állí­tott össze egy nagyon rész­le­tes, mély anya­got. A TRC 2015-ös aján­lá­sai között már ott volt ezen teme­tők álla­mi ren­de­zé­se, a gyer­me­kek beazo­no­sí­tá­sa. Saj­nos, ahogy e fon­tos szö­ve­get se ismer­te meg a lakos­ság több­sé­ge, úgy a sírok ren­de­zé­sét sem végez­te el az állam. Pedig sok fáj­dal­mat meg lehe­tett vol­na előzni.

Mit lehet tud­ni a gyer­me­kek halá­lá­nak okairól?

A TRC 2015-ös hiva­ta­los meg­ál­la­pí­tá­sa sze­rint 3,200 gye­rek hal­ha­tott meg e száz év alatt, de ma talán 4,100 gye­rek­ről is tudunk. Az akko­ri vizs­gá­lat sze­rint csak a TBC okoz­ta a halál­ese­tek majd­nem felét, nem  sok­kal maradt el az inf­lu­en­za és a tüdő­gyul­la­dás! A nálunk ismert spa­nyol­nát­ha önma­gá­ban hatal­mas pusz­tí­tást vég­zett itt. Ne felejt­sük el, hogy a TBC itt is nép­be­teg­ség volt más fer­tő­zé­sek­kel együtt, és ha egy­szer meg­je­lent egy zsú­folt intéz­mény alul­táp­lált gyer­me­kei között, ott nem lehe­tett meg­ál­lí­ta­ni. Emel­lett még sok bal­eset (pl. tűz­eset) tör­tént, sőt tudunk haza­szö­kő és útköz­ben meg­halt gye­re­kek­ről. Ismert a XX. szá­zad leg­ele­jé­ről egy álla­mi­lag meg­bí­zott orvos jelen­té­se, amely olyan súlyos­nak tar­tot­ta e hely­ze­tet, hogy anya­gát nem enged­te az állam nyil­vá­nos­ság­ra hoz­ni annak ide­jén. A mi plé­bá­ni­ánk közös­sé­gé­ben is él még egy idős, ötven­ha­tos magyar orvos, aki a hat­va­nas-het­ve­nes évek­ben soká­ig gyó­gyí­tot­ta indi­án és inu­it TBC‑s gyer­me­kek soka­sá­gát. Még ekkor is érvé­nyes volt, hogy az ekkor álta­lá­nos TBC veszé­lye­seb­ben hatott az ő szer­ve­ze­tük­re, amely még kevés­bé volt ellen­ál­ló e betegségre. 

Fel­old­ha­tó ez a tár­sa­dal­mi feszült­ség? Vagy ezzel a tra­gé­di­á­val meg­szűnt a benn­szü­löt­tek evan­ge­li­zá­lá­sá­nak a lehetősége?

Fel kell olda­ni, mert ez szét­rob­bant­ja a tár­sa­dal­mat! Új, haté­ko­nyabb és a benn­szü­löt­te­ket sok­kal job­ban bevo­nó, hosszú távú folya­ma­to­kat kel­le­ne vég­re bein­dí­ta­ni álla­mi szin­ten, a sok felü­le­tes keze­lés után. És ter­mé­sze­te­sen itt sincs egy­sze­rű, álta­lá­nos, gyors meg­ol­dás a gyar­ma­to­sí­tás sebe­i­nek orvoslására.

A kien­gesz­te­lő­dés las­sú folya­ma­ta éppen ott elen­ged­he­tet­len, ahol csak közös erő­fe­szí­tés­sel tör­tén­het meg a gyó­gyu­lás. Keresz­tény­ként ezért fel­ada­tunk meg­is­mer­ni, meg­ér­te­ni és meg­gyá­szol­ni a múl­tat, elszen­ved­ni ennek kitö­rő harag­ját, és vál­lal­ni a jelen­ben a kien­gesz­te­lő­dés aktív szolgálatát. 

Azt azért jó lát­ni, hogy sok helyen a keresz­tény benn­szü­löt­tek áll­nak most ki falu­si temp­lo­ma­ik és így egy­há­zuk védelmében!

Ezért hiszem, hogy habár ez az idő nagyon meg­ros­tál­ja őket, a való­di misszi­ós mun­ka gyö­ke­rei meg­ma­rad­tak. Ezek­re lehet még épí­te­ni. Leg­alább ennyi­re rom­bo­ló mind­ez azon­ban az egész kana­dai egy­ház­ra is.

Olyan hitel­vesz­tés ez, amit nehéz lesz újból meg­te­rem­te­ni. Egy esz­köz­te­len, alá­za­tos egy­há­zé itt (is) a jövő.

Egy erős köve­te­lés most, hogy az Egy­ház kér­jen bocsá­na­tot és ezt maga a pápa mond­ja ki, még­pe­dig itt, kana­dai föl­dön! Ez azért meg­le­pő most, mert 1991-től kezd­ve egy sor hiva­ta­los kato­li­kus bocsá­nat­ké­rés tör­tént, sőt a TRC aján­lá­sa sze­rint nagy össze­gű jóvá­té­tel is kifi­ze­tés­re került. Már 2009-ben XVI Bene­dek Rómá­ban fogad­ta a benn­szü­löt­tek kül­dött­sé­gét és az akko­ri kien­gesz­te­lő­dést az azon részt­ve­vő benn­szü­lött veze­tők elfo­gad­ták. Idén decem­ber­re van ter­vez­ve egy újabb ilyen római talál­ko­zás Ferenc pápával.

Milyen for­rá­sok­ból lehet hite­le­sen tájé­ko­zód­ni a történtekről?

A ren­ge­teg anyag között talán a leg­fon­to­sabb, komoly mun­ka a Truth & Recon­ci­lia­ton Bizott­ság 2015-ben elké­szült rész­le­tes mun­ká­ja: Hono­u­ring the Truth, Recon­ci­ling for the Futu­re, ami elér­he­tő ONLINE ITT. Ez egy hite­les, rész­le­tes anyag, a végén konk­rét aján­lá­sok­kal. Fon­tos olvas­mány ez nekünk, magya­rok­nak is, akik tör­té­ne­té­ből sze­ren­csé­re kima­radt a gyar­ma­to­sí­tás tapasztalata.

 Borí­tó­kép: Shawn Gold­berg | Dre​am​sti​me​.com

For­rás: 777b​log​.hu