Hírek Morzsák Erdély leg­ré­gibb, közép­ko­ri Mária-szob­rá­nak újjászületése

Erdély leg­ré­gibb, közép­ko­ri Mária-szob­rá­nak újjászületése

Az 1933. janu­ár 8‑án Nagy­ká­roly­ban szü­le­tett és 2017. május 7‑én bajor föl­dön elhunyt Lukács­o­vits Mag­da fes­tő­mű­vész nevé­hez Erdély-szer­te szá­mos fres­kó­fes­tés, oltár­tér-ren­de­zés, szo­bor­hely­re­ál­lí­tás fűződik. 

„Osto­ba­ság vol­na azt mon­da­ni, hogy azért let­tem egy­há­zi fes­tő, mert kulák vol­tam, a ket­tő­nek sem­mi köze nincs egy­más­hoz. Azért let­tem egy­há­zi fes­tő, mert jól meg­ta­nul­tam a hit­tant és sokat gon­dol­koz­tam!” „Ha mun­kám a temp­lo­mok­ban akár csak egyet­len embert is meg­in­dí­tott, már nem volt hiába”

– idéz­zük sok­szor a gondolatait. 

Hato­dik halál­év­for­du­ló­ja nap­ján, a Szűz­anya hónap­já­ban saját sza­va­i­val emlé­ke­zünk meg róla, és fel­ele­ve­nít­jük, miként mesélt ő maga arról az állag­meg­óvó mun­ká­ról, ame­lyet Erdély leg­ré­gibb, közép­ko­ri Mária-szob­ra, a tor­da­tú­ri Madon­na hely­re­ál­lí­tá­sa során vég­zett. Jakab Gábor kolozs­vár-kerek­dom­bi plé­bá­nos, író és szer­kesz­tő mik­ro­fon­ja előtt adott nyi­lat­ko­za­tá­nak itt idé­zett rész­le­te a Vasár­nap kato­li­kus heti­lap nyo­mán a Fidem pin­xit – A hitet fes­tet­te című, Német­or­szág­ban meg­je­lent kiad­vány­ban közöl­te­ket veszi alapul.

Lukács­o­vits Mag­da: Rend­kí­vül érté­kes kultúrkincs

„Veress János (meg­halt 1979-ben) egy­ko­ri sin­fal­vi plé­bá­nos 1976 tava­szán meg­hí­vott Tor­da­túr­ra, hogy az otta­ni temp­lom éppen folya­mat­ban lévő reno­vá­lá­si mun­ká­la­ta­i­val egy­ide­jű­leg a kereszt­re feszí­tést ábrá­zo­ló múlt szá­za­di oltár­ké­pet, ame­lyen ott ékte­len­ked­tek a máso­dik világ­há­bo­rú ide­jé­ből az orosz pus­ka­lö­ve­dé­kek nyo­mai, res­ta­u­rál­jam. Ekkor ragad­ta meg figyel­me­met a dia­dal­ív mel­let­ti nagy felü­let egy­sze­rű posz­ta­men­sén álló hatal­mas Mária-szo­bor lát­vá­nya. A szo­bor álla­po­ta siral­mas volt: cson­ka kezek, ron­csolt hom­lok, törött kar, alsó­test­től derék­ban elvált, csu­pán fel­ső­tes­tű gyer­mek Jézus kimet­szett haj­tin­csek­kel, bronz­fes­ték­kel vas­ta­gon bemá­zolt ruha­da­ra­bok, arcok és kezek. Fel­is­mer­ve a rend­kí­vül érté­kes kul­túr­kin­cset, nyom­ban lefény­ké­pez­tem és leve­let írtam Balogh Jolán buda­pes­ti művé­szet­tör­té­nész­nek, meg­kér­dez­vén tőle, tud‑e vala­mit, és ha igen, mi a véle­mé­nye a szó­ban for­gó szo­bor­ról. A hatá­ro­zott válasz nem késett: XIV. szá­zad­ból való! Leg­ré­geb­bi az Erdély­ben talál­ha­tó Mária-szob­rok közül, hiszen idő­rend­ben a töb­bi­ek (a csík­me­na­sá­gi, a csík­szent­ta­má­si, a csík­som­lyói, a csík­szent­ki­rá­lyi és a csík­szent­do­mo­ko­si) mind későbbiek.

A tor­da­tú­ri szo­bor­nak szin­te hason­má­sa az, ame­lyik a bajor­or­szá­gi Altens­tadt bei Schong­au Szent Mihály­ról elne­ve­zett bazi­li­ká­já­ban talál­ha­tó. Az biz­tos, hogy 1330-ból való; a tor­da­tú­ri szo­bor kelet­ke­zé­sé­nek pon­tos ide­je isme­ret­len. Nem lehet biz­to­san tud­ni, hogyan és milyen körül­mé­nyek között készült, és azt sem, hogy hogyan került a Tor­da mel­let­ti falu­ba. Tud­va­le­vő­leg ugyan­is sem Tor­dán, sem a kör­nyé­kén nem volt a közép­kor­ban olyan mére­tű temp­lom, amely­nek akko­ra szár­nya­sol­tá­ra lett vol­na, amely­ben elfér egy ilyen ember nagy­sá­gú szo­bor. A szo­bor plasz­ti­ká­ja elárul­ja ezt: lapos for­ma, a palást alól ere­de­ti­leg alig kibú­jó, jogart tar­tó bal kéz, amely­be később egy körül­be­lül 18 cen­ti­mé­te­res dara­bot betol­dot­tak, hogy meg­hosszab­bít­sák, hiszen adven­ti és nagy­böj­ti idő­ben az oltár­szár­nya­kat be kel­lett haj­ta­ni. Mind­eb­ből az követ­ke­zik, hogy máshonnan

(Gyu­la­fe­hér­vár, Kolozs­vár) mene­kít­het­ték ide a refor­má­ció ide­jén, talán a vidék nemes ura, a kato­li­kus Jósi­ka csa­lád vala­me­lyik sar­ja. Száj­ha­gyo­mány­ban az is fenn­ma­radt, hogy az utol­só tatár­be­tö­rés­kor a fel­ége­tett temp­lom­ban a szo­bor sér­tet­len maradt. A világ­há­bo­rú bom­bá­zá­sai elől a sek­res­tye pado­za­ta alá rej­tet­ték egy faládába.

A szo­bor­ral való talál­ko­zá­som idő­sza­ká­nak körül­mé­nye­it figye­lem­be véve (a műkin­cse­ket jelen­te­ni kel­lett Buka­rest­nek, azo­kat szám­ta­lan eset­ben be is szál­lí­tot­ták oda) nem boly­gat­tam az ügyet. Elfe­lej­tett­ség­ben a szo­bor nagyobb biz­ton­ság­ban volt.

1995-ben har­mad­szor kap­tam meg­bí­zást a gyu­la­fe­hér­vá­ri szé­kes­egy­ház litur­gi­kus teré­nek átren­de­zé­sé­re. Akkor tűnt elő­ször úgy, hogy régi álmom meg­va­ló­sul­hat, a Nagy­asszony szob­rát elhe­lyez­het­jük az ezer­éves székesegyházban. […]

Lés­tyán Ferenc Meg­szen­telt kövek című, 1996-ban meg­je­lent köny­ve Tor­da­túr cím­szó alatt nem­csak a temp­lom­ról, de a szo­bor­ról is közölt egy fotót a követ­ke­ző alá­írás­sal: Közép­ko­ri Mária-szo­bor. Ez az infor­má­ció elég volt ahhoz, hogy meg­in­dul­ja­nak az érdek­lő­dők, első­sor­ban Magyar­or­szág­ról. Még res­ta­u­rá­lá­si aján­la­to­kat is tet­tek – de a tor­da­tú­ri­ak böl­csek vol­tak és a szob­rot sen­ki­nek sem adták oda.

Mün­chen­ben köz­ben meg­ala­kult a Szent Mihály Egye­sü­let, bejegy­zett nevén För­der­ve­re­in Fre­un­de der Karls­bur­ger St. Micha­els Kat­hed­rale e. V., amely­nek cél­ki­tű­zé­se kife­je­zet­ten a szé­kes­egy­ház támo­ga­tá­sa lett. Dr. Fugel Adolf Erdély­ből kite­le­pe­dett sváj­ci plé­bá­nos veze­té­sé­vel egy kül­dött­ség fel­ke­res­te Jaku­bi­nyi György érse­ket és tár­gyalt a tor­da­tú­ri egy­ház­ta­náccsal is. A tár­gya­lás ered­mé­nyes­nek bizo­nyult: a tulaj­don­jog meg­tar­tá­sá­val 1998-ban átad­ták a szob­rot a Főegy­ház­me­gyei Ható­ság­nak meg­őr­zés végett. Az átadás­ról nem­csak egy hiva­ta­los okmány készült, de a szo­bor kőta­lap­za­tán elhe­lye­zett fém­táb­lács­ka is tanús­ko­dik a meg­ál­la­po­dás­ról. Jóma­gam és Saj­no­vits Péter Német­or­szág­ból a Szent Mihály Egye­sü­let­től azt a fel­ada­tot kap­tuk, hogy a szob­rot hoz­zuk úgy­mond muze­á­lis álla­pot­ba, ami 1999-ben meg is tör­tént. Ez gya­kor­la­ti érte­lem­ben azt jelen­tet­te, hogy kon­zer­vál­tuk, azaz a szu­va­so­dás által káro­so­dott része­ket meg­szi­lár­dí­tot­tuk és a még eset­leg élő fér­ge­ket injek­tá­lás útján elpusz­tí­tot­tuk, illet­ve ártal­mat­lan­ná tet­tük, vala­mint a piszok­tól és a több­rend­be­li vas­tag bron­zos fes­ték­anyag­tól meg­sza­ba­dí­tot­tuk, a hiány­zó fel­ség­jel­vé­nye­ket (ország­al­ma és jogar) pótol­tuk. A szo­bor fal­hoz való rög­zí­té­sét egy szo­vá­tai kol­lé­gánk, Mihály Ferenc végezte.”

(Fel­hasz­nált iro­da­lom: Idmar Hat­zak – Var­ga Gab­ri­el­la – Erős Zol­tán Leven­te (Szer­kesz­tők): Fidem pin­xit – A hitet fes­tet­te. Lukács­o­vits Mag­da erdé­lyi fes­tő­mű­vész­nő élet­mű­ve, Máso­dik kötet, Magyar kiadás, Értel­me­zé­sek – Kép­elem­zé­sek – Mél­ta­tá­sok – Gra­fi­kák, 1952 – 2010. Bau­er-Ver­lag, Thal­ho­fen, 2014.)

For­rás: https://​ujmisszio​.hu/​t​r​i​a​n​o​n​-​1​0​3​-​a​-​t​o​r​d​a​t​u​r​i​-​m​a​d​o​n​na/


* Tri­a­non 103 – Feje­ze­tek a magyar­ság tör­té­ne­té­nek elmúlt száz­há­rom évéből

Hazánk száz­há­rom évvel ezelőtt szen­ved­te el a tri­a­no­ni dön­tés követ­kez­mé­nye­it. Több szer­ve­zet össze­fo­gá­sá­val az év folya­mán lét­re­jön egy a magyar­ság elmúlt 103 évé­nek poli­ti­ka­tör­té­ne­ti, egy­ház­tör­té­ne­ti, kul­túr­tör­té­ne­ti, iro­da­lom­tör­té­ne­ti, művé­szet­tör­té­ne­ti, hely­tör­té­ne­ti, csa­lád­tör­té­ne­ti feje­ze­te­i­ből merí­tő és a szé­le­sebb közön­ség előtt kevés­bé ismert rész­le­tek­re rámu­ta­tó, 103 írás­ból álló gyűj­te­mény. Ebből ötve­net az Új Misszió ad köz­re nyom­ta­tott és online felü­le­te­in, a tel­jes gyűj­te­mény pedig az Éle­tünk újság, az euró­pai magyar kato­li­ku­sok lap­ja inter­ne­tes kiadá­sá­ban lesz elér­he­tő. A pro­jekt veze­tő­je és a cikk­so­ro­zat szer­kesz­tő­je: Var­ga Gabriella.

For­rás: eletunk​.hu