Hírek Morzsák Elmúl­tam 50 éves, már meg­ér­kez­tem, nem aka­rok ugrál­ni min­den­fé­le bohóc­nak” – Amb­rus Atti­la a Mandinernek

Elmúl­tam 50 éves, már meg­ér­kez­tem, nem aka­rok ugrál­ni min­den­fé­le bohóc­nak” – Amb­rus Atti­la a Mandinernek

Hús­vét­kor nyi­tot­ta meg üzle­tét Szent­end­rén Amb­rus Atti­la, vagy ahogy a leg­töb­ben isme­rik a Visz­kis. Az évek óta kerá­mi­ák­kal fog­lal­ko­zó üzlet­em­bert pün­kösd­va­sár­nap keres­tük fel. Amb­rust a min­den­nap­ja­i­ról és a hagyo­mány­őr­zős fon­tos­sá­gá­ról is kér­dez­tük. Interjúnk.

Fotó: Amb­rus Atti­la Kerá­mia Instagram-oldala

Szent­end­re szí­vé­ben, az orto­dox temp­lom­mal szem­ben nyi­tott nem­rég üzle­tet Amb­rus Atti­la, vagy ahogy egy ország isme­ri, a Visz­kis. Amb­rus­hoz pün­kösd­va­sár­nap tér­tünk be. A barát­sá­gos bol­tocs­ká­ba – mely­nek egyik felé­ben az Atti­la által készí­tett kerá­mi­ák, míg a másik­ban a fele­sé­ge által for­gal­ma­zott Szer­ve­tő hagyo­mány­őr­ző, magyar és kel­ta népi motí­vu­mok­kal díszí­tett ruhák kap­ha­tók – még zárás előtt is egy­re-más­ra tér­tek be az érdek­lő­dők. A min­den­nap­ja­i­ról és a hagyo­mány­őr­zés fon­tos­sá­gá­ról is kér­dez­tük töb­bek között Amb­rus Atti­lát. Interjúnk.

Eddig leg­in­kább vásá­rok­ban kínál­ta a por­té­ká­ját. Miért dön­tött most nem­rég még­is úgy, hogy üzle­tet nyit?

Az elmúlt 12 évben vol­tak olyan évek, ami­kor 52 hét­ből 48 – 49 hetet is vásá­ro­zás­sal töl­töt­tem. Ez a faj­ta élet pedig kőke­mény, egy „cigány­élet”. Men­ni, kipa­kol­ni, vissza­pa­kol­ni, haj­nal­ban kel­ni, elver az eső, egy­szer hideg van, más­szor meleg. Ez egy nagyon dur­va idő­sza­ka volt tehát az éle­tem­nek, beso­kall­tam, és 

azt mond­tam, hogy ki kell pró­bál­ni vala­mi mást is, egy­sze­rű­en becsavarodok. 

Ráadá­sul van két pici babánk, akik­kel nem tud­tam együtt len­ni a hét­vé­gén. Hét­köz­nap pedig böl­cső­dé­be jár­nak, akkor pedig azért lát­tam őket keve­seb­bet. Az üzlet­nyi­tás a fele­sé­gem, a job­bik énem ötle­te volt, aki a mai napig pró­bál vissza­húz­ni, ha az ördög belém száll.

Miért pont Szent­end­ré­re esett a választásuk?

Ele­in­te Esz­ter­gom­ban gon­dol­kod­tunk, a Bazi­li­ka kör­nyé­kén egy kis pecó­ban, de aztán rájöt­tem arra, hogy sem­mi értel­me nem len­ne. Buda­pest fel sem merült, mert ebből a szem­pont­ból nem sze­re­tem, oda 50 vagy 100 mil­lió kel­lett vol­na, hogy egy üzle­tet el tud­junk indí­ta­ni, áru­val fel tud­junk töl­te­ni. Mivel a Búbá­nat­völgy­ben élünk, alig 30 kilo­mé­ter­re a művé­szek által is ked­velt Szent­end­ré­től ezért adta magát, hogy itt vág­junk bele egy vál­lal­ko­zás­ba. Itt jó a tér is, itt szok­tam tar­ta­ni a csa­pat­épí­tő­ket is. Egy­elő­re úgy néz ki, hogy egy jó dön­tést hoztunk.

Mit érde­mes tud­ni ezek­ről a csapatépítőkről?

Egy dolog­ról nem szok­tam nekik beszél­ni: hogy hol ástam el a pénzt. 

De a vic­cet fél­re­té­ve sok mul­ti­cég meg­ke­res, nyi­tott vagyok min­den­re. Ha kell kri­ti­kát fogal­ma­zok meg, ha kell inter­ak­ív beszél­ge­tést foly­ta­tok a részt­ve­vők­kel. De egy-egy ilyen ese­mé­nyen koron­go­zunk, fes­tünk, jókat eszünk.
Pün­kösd­hét­főn az egyik tévé­csa­tor­nán egyéb­ként bemu­tat­tam a pün­kös­di kenye­rem, amely egy pityó­kás kenyér, mely­be egy csül­köt tet­tem bele. Tomá­val, hagy­má­val világszám!

Pedig nem sűrűn lát­ni külön­fé­le műsorokban.

Nem taga­dom, meg­vá­lo­ga­tom a médiaszerepléseim. 

Azt szok­tam mon­da­ni, elme­gyek majom­nak, de k*rva drá­ga a banán!

 Van­nak, akik már nem is hív­nak, mert tud­ják, hogy zűrös pasi vagyok. Van állás­pon­tom a dol­gok­ról, és nem hagyom magam.

Az elmúlt 30 évben nyi­lat­koz­tam már az orosz köz­szol­gá­la­ti csa­tor­ná­nak vagy az Al Jaze­e­rá­nak is. Azt viszont nem sze­re­tem, mikor egyes szer­kesz­tők meg akar­ják mon­da­ni, hogy mit csináljak. 

Elmúl­tam 50 éves, már meg­ér­kez­tem, nem aka­rok ugrál­ni min­den­fé­le bohócnak.

Olyan helyek­re elme­gyek, ame­lyek­ben fan­tá­zi­át látok, de meg­éget­tem már magam pár­szor a saját hibámból.

Ettől füg­get­le­nül a média egy fon­tos része az éle­tem­nek, – magam is végez­tem kom­mu­ni­ká­ció sza­kot – a külön­bö­ző orgá­nu­mok­nak köszön­he­tem, hogy ismer­nek az országban. 

Ön kerá­mi­á­kat készít, a fele­sé­ge népi motí­vu­mok­kal díszí­tett ruhá­kat és kiegé­szí­tő­ket ter­vez. Hogy lehet roha­nó vilá­gunk­ban meg­őriz­ni az értékeinket?

A mi üzle­tünk­ben nincs kül­föl­di áru. Egye­dül a Csí­ki sör az, ami nem Magyar­or­szá­gon, hanem Erdély­ben készül. Csík­sze­re­dai szár­ma­zá­sú­ként még isme­rem is a tulaj­do­nost. De min­den más por­té­kánk hazai. 

Kínai, idé­ző­jel­be tett „mocs­kot” nem fogok beten­ni az üzletembe. 

Lehet, hogy emi­att fogunk tönk­re­men­ni, de sze­ret­nék egy olyan szi­ge­tet Szent­end­rén is, ahol minő­sé­gi ter­mé­kek kaphatók. 

Vál­lal­juk azért is a fele­lős­sé­get, ha vala­mit rosszul csi­ná­lunk. Én már meg­tet­tem, nekem nem kell hazud­jak, csal­jak, és ez óri­á­si luxus az ember életében.

Kizá­ró­lag Amb­rus Atti­la üzle­té­ben kap­ha­tó a San Pao­lo egye­di, robus­ta és ara­bi­ca keve­ré­sű, sze­mes kávé­ja ame­lyet spe­ci­á­lis Bour­bon-aro­má­val ízesítettek.

 „A Bour­bon ugye attól Bour­bon, hogy 51 szá­za­lék­nyi kuko­ri­cá­ból áll. De a nálam kap­ha­tó sze­mes kávé nem tar­tal­maz alko­holt, viszont az aro­má­ja nagyon jel­leg­ze­tes. Nekem nagyon ízlik, remé­lem a vásár­lók­nak is tet­sze­ni fog. Aki sze­ret­né, és ellá­to­gat hoz­zánk Szent­end­ré­re, az ven­dé­gem egy csé­sze italra!”

– jelen­tet­te ki a friss bolt­tu­laj­do­nos, aki hama­ro­san egy saját visz­ki­vel is elő­ruk­kol majd. 

For­rás: man​di​ner​.hu