Egy nemzet öröksége nem ér véget országa határainál – a Magyar Nemzeti Múzeum amerikai kiállításán jártunk
Nem könnyű feladatra vállalkozott a Magyar Nemzeti Múzeum az amerikai magyar emigráció és diaszpóra sokszínű, fordulatokkal teli történetének bemutatásával. A tárlat az amerikai függetlenségi háborúban hősi halált halt Kováts Mihály huszárezredestől kezdve Kossuth Lajos amerikai útján át az 1956-os magyar menekülthullámig járta körbe annak kérdéskörét, mit jelent áldozatot vállalva szabadnak lenni, illetve az új hazában otthonra lelve a szívekben tovább őrizni Magyarországot. Erről mesélt Szent-Györgyi Albert utazótáskája, Márai Sándor írógépe, Tony Curtis rendezői széke, Karády Katalin cigarettatárcája, Gábor Zsazsa koktélruhája, Szeleczky Zita „Magyar Rozika”-jelmeze, egy legendás Ford T-modell, és élsportolók relikviái.
Antal-Ferencz Ildikó
A Magyar Nemzeti Múzeum Amerikai álom – Magyarok az Egyesült Államokban 1776–2026 című időszaki kiállítása az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat elfogadásának 250. évfordulójához kapcsolódva az „emigráció, a szabadság, a jólét, a kreativitás és a siker történetein” keresztül mutatta be Magyarország és az USA történelmi és kulturális kapcsolatait – különös tekintettel a magyar közösségek tapasztalataira és azokra a magyar származású személyekre, akik jelentős hatást gyakoroltak az USA és a világ fejlődésére.
Az előcsarnokban megtekintettem a legendás Ford T-Modellt, az első ún. népautót. A Közlekedési Múzeumból áthozott műtárgy ma is üzemképes, idén 100 éves, daruval emelték fel és a legnagyobb óvintézkedések mellett gurították be az épületbe. A típus tervezésében két magyar mérnök is részt vett: Galamb József, a Ford Motor Company magyar származású mérnöke és vezető tervezője és Farkas Jenő, így már az első kiállított tárgy jól példázza az egész kiállítás fő üzenetét: a magyarok hozzájárulását az amerikai sikertörténethez.

A legendás Ford T-modell volt az első népautó, azaz széles tömegeknek szánt, csereszabatos alkatrészekkel, futószalagon gyártott gépkocsi, amely forradalmasította a gépkocsigyártást. 1908-tól 1927-ig 15 millió darabot gyártottak belőle, amit 1972-ig nem sikerült túlszárnyalni egyetlen más autótípusnak sem. Henry Ford 1904-ben vette fel Galamb Józsefet gyárába, aki Farkas Jenővel és az amerikai Childe Harold Wills-szel együtt irányította a tervezést és gyártást. Galamb József tervezte az autó bolygóműves sebességváltóját és futóművét is, nevéhez fűződik a mechanikus kuplung, és az ő munkaszervezése tette lehetővé a tömeggyártást. Neki köszönhető a világ legelső gyártósora, mellyel hetente több ezer Ford T-modellt tudtak előállítani.
Az előcsarnokban kiderült: a tárlat nemcsak amerikai magyar tudósokat, művészeket és történelmi személyiségeket mutat be, hanem kiemelkedően sikeres magyar (származású) sportolókat is. A sporttörténeti részt összeállító Aradvári László, Magyarország Chicagói Főkonzulátusának közösségi diplomatája elmondta: arra törekedett, hogy az amerikai sportélet legfontosabb sportágai képviselve legyenek, a relikviák pedig személyes történeteken keresztül mutassák be a magyar (származású) sportolók amerikai- és világsikereit. A sport közösségformáló erejét hangsúlyozva így fogalmazott: egy világverseny nemcsak a pályán zajló küzdelemről szól, hanem arról is, hogy maradandó közös élményeket teremtsen nemzetek és közösségek számára: „A sportnak nagyon fontos közösségformáló ereje van szerte a világon, és egyfajta nemzeti büszkeséget is ad!”. A relikviák nemcsak inspirálóak, hanem bizonyítékai is annak, hogy a magyar (származású) sportolók maradandó nyomot hagytak az amerikai sport történetében.

A sakk világát képviselő Polgár Zsuzsa – aki egyetlen nőként egyszerre tagja az American Chess Hall of Fame, valamint a World Chess Hall of Fame-nek – a Sakk Hírességek Csarnokában korábban kiállított emléktábláját ajánlotta fel a kiállítás céljaira. A kétszeres olimpiai bajnok evező Francia Zsuzsanna több emléktárgya (olimpiai ruhái és aranyérmei), és a háromszoros amerikai egyetemi bajnok Muhari Eszter párbajtőröző NCAA-bajnoki trófeája is kiállításra kerültek.

A kosárlabdát a korábbi válogatott Dávid Kornél – egyetlen magyar játékos, aki az NBA-ben pályára lépett – Chicago Bulls-melegítője, a baseballt a háromszoros All Star-játékos és olimpiai bajnok Charles Nagy dobó World Series döntőjében viselt Cleveland Indians-meze, az amerikai futballt pedig Meskó Zoltán Super Bowlon viselt New England Patriots-meze képviselte. A jégkorongot a Chicagóban született Holéczy Roger válogatott meze idézte meg, a labdarúgást pedig a Chicago Fire egykori támadója és MLS-gólkirály Nikolics Nemanja Aranycipője. A legfiatalabb generációt képviselő Kós Huber világkupa-győztes nézőtérre kidobott úszósapkáját egy chicagói magyar kisfiú ajánlotta fel a kiállítás számára.

Az emeleten folytatódó tárlat az amerikai függetlenségi háborúban hősi halált halt Kováts Mihály huszárezredestől kezdve, Kossuth Lajos amerikai útján át egészen az 1956-os magyar menekülthullámig járta körbe annak kérdéskörét, mit jelent áldozatot vállalva szabadnak lenni, illetve az új hazában otthonra lelve a szívekben tovább őrizni Magyarországot. Máté Zsolt, a kiállítás külső szakértője elmondta: igyekeztek kronológiai teljességre törekedni, ugyanakkor egyúttal az emigráció sokszínűségét is bemutatni, ezért a tudósokhoz, művészekhez és sportolókhoz kapcsolódó alkotások mellett ismertették többek között az amerikai magyar bányászmúltat is. Mivel a költségvetésük korlátott szabott az amerikai tárgyak kölcsönzésének, a kiállítás nagy vívmánya a magyarországi gyűjtőknél vagy közgyűjteményekben megtalálható tárgyak felfedezése és kölcsönkérése volt. Példaként említette a ceglédi Kossuth Múzeumot, amely rengeteg tárgyat őriz az amerikai magyar emigrációból.

„A szabadság földje” nevet viselő kupolateremben Kováts Mihály, az amerikai polgárháborúban résztvevő magyarok (köztük a legnagyobb karriert befutó Asbóth Sándor), Kossuth Lajos és az 1848-as emigráció, valamint a későbbi, XX századi politikai menekülthullámok történetét ismerhettük meg. A szabadságharc leverése után emigrációba kényszerült kormányzó az USA meghívására a Mississippi hajón indult el az Oszmán Birodalomból, a hajóskapitány pedig feljegyezte, milyen fontos vendég lépett a fedélzetre – ez, a sárospataki Rákóczi Múzeumból érkező napló is látható volt a kiállításon, ahogy például „a magyar szabadság bajnokának” különböző ajándéktárgyai (például arany toll és töltőceruza, Washington-ereklye), az ún. Kossuth-dollárok és a tiszteletére készült érmek.

„A jólét ígérete” nevű északi kandallóterem az 1871-1914 közötti nagy kivándorlási hullámot mutatta be, amikor magyarok (és magyarországi nemzetiségek) százezrei indultak a tengerentúlra egy jobb élet reményében. Itt további személyes tárgyak, dokumentumok és filmrészletek segítségével vált megismerhetővé a kevésbé ismert, új életüket csendben felépítő kivándorlók mindennapi élete, egyes amerikai magyar közösségek kialakulása és a magyar diaszpóra kulturális öröksége. Az itt bemutatott kincsek között láthattunk egy bányászsisakot, adóslistát és pénztárgépet, egy bodrogközi parasztember saját kezűleg írt verses önéletrajzát és a clevelandi Szent Erzsébet templom baseball csapatának egyenruháját.

„A világ meghódítása” elnevezésű déli kandallóterem pedig a nemzetközi elismertséget elérő magyar (származású) személyiségeket mutatta be: tudósokat, Nobel-díjasokat, hollywoodi filmalkotókat és művészeket, politikusokat és vállalkozókat. Itt olyan ereklyéket lehetett megcsodálni, mint Szent-Györgyi Albert utazótáskája és orvosi Nobel-díj érme, Tony Curtis rendezői széke vagy Gábor Zsazsa koktélruhája. Ehhez a témához (is) kapcsolódik a kupolateremben elhelyezett néhány tárgy is, mint például Márai Sándor írógépe, Karády Katalin cigarettatárcája, vagy Szeleczky Zita „Magyar Rozika”-jelmeze.

Szeleczky Zita a Horthy-korszak egyik legismertebb színésznője volt. A második világháború végén drámai fordulatot vett pályája. Fő „bűne” az volt, hogy egy nyilas rendezvényen elszavalta Petőfi Sándor Föl a szent háborúra! című versét, a szovjet birodalmi terjeszkedés feltartóztatására buzdítva a katonákat. 1945-ben, a front közeledtével családjával együtt elhagyta az országot. Előbb Ausztria területére került, majd a háború utáni években több európai országban élt. A népbíróság 1948-ban bűnösnek mondta ki, noha a beidézett tanúk közül többen – például Várkonyi Zoltán, akinek az üldözések idején felajánlotta a lakását – menteni próbálták a színésznőt. Az 1940-es évek végén Argentína lett az új otthona. Mivel filmes karrierje politikai támadások miatt meghiúsult, magyar nyelvű előadóesteket tartott, és megalapította az Argentin Magyar Nemzeti Színházat. 1962-ben Los Angelesben telepedett le. Önálló szavalóesteket, irodalmi, sláger- és magyarnóta-műsorokat szervezett, több hanglemezt és kazettát is kiadott. Több mint három évtizeden keresztül járta a világot Dél-Amerikától Ausztráliáig „Magyar Rozika Amerikában” című magánszámával, egy Amerikába került vidéki magyar lányt alakítva. 1993-as politikai rehabilitációját követően, fél évszázadnyi távollét után Magyarországra látogatott; a külhoni magyarság jelentős kulturális képviselőjeként fogadták a korábban száműzöttnek tekintett művésznőt. 84 éves korában hunyt el Érden.

A három terem tehát a szabadság, a jólét és a siker „amerikai álmát” mutatta be. A kaleidoszkópszerű kiállítás így nem a két ország történelmét, hanem a 250 év alatt Amerikába menekült vagy kivándorolt sok százezer magyar sorsát, történetét mesélte el sokféle módon, amelyek között minden látogató találhatott magának olyan történetet, amely személyesen is megérintette és közelebb hozta őt az „amerikai álom” többrétű jelentéséhez. A tárlat bemutatta azt is, hogy miközben több hullámban magyarok százezrei találtak új otthonra az Egyesült Államokban, tudásukkal, munkájukkal és tehetségükkel hozzájárultak új hazájuk fejlődéséhez – bizonyítva, hogy nem csupán tanúi voltak az „amerikai álom” megszületésének, hanem aktív alakítói is. Bár az „Ígéret Földje” a legtöbb bevándorló számára a felemelkedés reményét, illetve a szabadságot jelentette, és voltak, akik számára az „amerikai álom” valóra is vált, sokaknak csak a küzdelem, a kemény munka és a honvágy jutott osztályrészül. Miközben a többség rivaldafény nélkül, csendben építette fel új életét, jónéhányan maradandó nyomot hagytak Amerika és a világ történetében. Mindannyiukról elmondható ugyanakkor, hogy munkájukkal, tehetségükkel nemcsak saját sorsukat szolgálták és alakították, hanem hozzájárultak az USA felemelkedéséhez is. És még valami összekötötte őket: a hazaszeretet és az ebből fakadó honvágy: ezért küzdött a szabadságharcos, erről álmodott a „kitántorgó” és a „menekült”, erről dalolt a színésznő és írt a költő – ők mind új otthonra leltek a tengerentúlon, de szívükben tovább őrizték Magyarországot. Ugyanakkor történeteiken keresztül láthatóvá vált, hogy a kivándorlás nem csupán az otthon (kényszerű vagy önként vállalt) elvesztésének története, hanem egyben új lehetőségek, maradandó értékek teremtésének eszköze is.

A kiállítás egyúttal arra is rámutatott: a diaszpórában élők a világmagyarság szerves tagjai, történetük a magyar nemzeti örökség elválaszthatatlan része; történeteik és sorsuk ugyanúgy hozzátartozik a nemzet múltjához, mint az itthon maradtaké. Miközben új hazájuk építésének aktív részeseivé váltak, otthonról magukkal vitték nyelvüket, kultúrájukat, emlékeiket és hagyományaikat, így történetük és sorsuk egyszerre magyar és amerikai, hiszen – ahogy a kurátorok fogalmaztak – „egy nemzet öröksége nem ér véget a határainál: tovább él mindenütt, ahol annak tagjai hazára találnak”.
Aradvári László elárulta: a relikviák összegyűjtése mögött évek kutatómunkája állt. Személyes tárgyakról lévén szó, a sportolók bizalmát is meg kellett nyerni hozzá, hiszen akár pályafutásuk legfontosabb emlékei kötődnek hozzájuk. Ugyanakkor elmondása szerint a legtöbben készségesen válaszoltak a felkérésre, és első kérésre, a legnagyobb örömmel ajánlották fel a relikviáikat.
Máté Zsolt – aki Clevelandból bőröndnyi tárgyat hozott haza – megerősítette: a legnagyobb kihívást a diaszpórában élők bizalmának elnyerése jelentette. Miközben például a Szent Erzsébet templomnál rendkívül büszkén fogadták a megkeresést és „minden ajtót kinyitottak, ahol műtárgyat találhatott”, volt, ahol elutasítással is találkozott a kölcsönzéssel kapcsolatban. Kurátorként számára érdekes tapasztalat volt belelátni abba is, melyek társai preferenciái: a háromdimenziós tárgyak, kitüntetések. Számára történészként leginkább a kordokumentumok voltak izgalmasak: minden fontos irat és újság digitálisan került a kiállításra, amit a látogatók szabadon lapozhattak. Elárulta azt is, hogy arra számított, a Szent Erzsébet baseball csapat egyenruhája lesz a kiállítás sztárja, de már a tárlat összeállításakor feltűnt, hogy Andy Vajna Terminátor figurája viszi el a showt: utóbbival majdnem minden látogató fotózkodott. Dr. Radnóti Klára és Dr. Orgona Angelika kurátorok tájékoztatása szerint az Amerikai álmot az állandó kiállítás belépőjegyével lehetett megnézni, és a három hónap alatt több mint hatvanezren látták. Szerintük a tárlat sikere a kiállított tárgyak mellett a helyszínhez és a témához illeszkedő látványvilágnak – amely Bak Andrea kiállításrendező és csapata munkáját dicséri –, valamint kapcsolódó eseményeknek is köszönhető. A kurátorok elmondása szerint a tárlatvezetések és a kísérőprogramok – a „Kossuth Amerikában” (Csorba László, Reznák Erzsébet, Korányi Tamás, Radnóti Klára) és a „Magyarok Hollywoodban” kerekasztal-beszélgetés (Óss Enikő, Bokor Balázs, Péter Zsolt, Orgona Angelika) vagy a sport-kerekasztal (Dávid Kornél, Nikolics Nemanja, Bognár Zalán) – is remekül sikerültek. Elárulták azt is, hogy az amerikai nagykövetség munkatársai több fordulóban is meglátogatták a tárlatot. A vendégkönyvben pedig több olyan bejegyzés is szerepel, miszerint azt egy állandó kiállítás részévé kellene tenni. Ha ez megtörténne, érdemes lenne kibővíteni a jelenleg (még) létező amerikai magyar közösségek bemutatásával, a felvillantott clevelandiakon túl is, vagy akár önálló tárlatként ismertetni őket.