Doug­las Mur­ray: „Ma több rab­szol­ga van, mint a 19. században”

Doug­las Mur­ray, brit író és pub­li­cis­ta új köny­vet jelen­te­tett meg The War on the West (Hábo­rú a Nyu­gat ellen) cím­mel. Az Ame­ri­ká­ban élő kon­zer­va­tív gon­dol­ko­dó könyv tur­nén vesz részt, amely során inter­jút adott a Modern Wis­dom pod­castben. A beszél­ge­tés során szó­ba került a rab­szol­ga­ság témá­ja, és az, hogy ezt hogyan tet­ték kizá­ró­la­go­san a Nyu­gat bűné­vé. A beszél­ge­tést szemléztük. 

A brit író rámu­ta­tott, hogy ami­kor szó­ba kerül a rab­szol­ga­ság kér­dé­se, sokan elfe­lej­tik, hogy a vilá­gunk­ban nagyon is léte­ző prob­lé­má­ról van szó.

„40 mil­lió rab­szol­ga él a vilá­gon. Ma több rab­szol­ga él, mint ahá­nyan a 19. szá­zad­ban a rab­szol­ga-keres­ke­de­lem ide­jén vol­tak. Én magam is talál­koz­tam egy­ko­ri rab­szol­gák­kal Afri­ká­ban és más­hol. Ezek olyan embe­rek vol­tak, akik rab­szol­gá­nak szü­let­tek, és sike­rült meg­szök­ni­ük. Nagy a való­szí­nű­sé­ge annak, hogy azért nem fog­lal­ko­zunk ma pél­dá­ul az aktu­á­lis rab­szol­ga­ság­gal, mert annyi­ra meg­szál­lot­tan újra át aka­runk ven­ni egy olyan kér­dést, ame­lyet két évszá­zad­dal ezelőtt lezártak.

És erről eszem­be jut Nietz­sche egyik mon­da­ta: Van egy olyan ember­tí­pus, aki régen lezárt sebe­ket tép fel, és aztán sikol­to­zik, hogy milyen fáj­dal­mat okoz. Jelen­leg sok ilyen ember­rel van dol­gunk. Ők maguk nem érez­nek fáj­dal­mat a rab­szol­ga-keres­ke­de­lem miatt. Nem érez­nek fáj­dal­mat a gyar­ma­to­sí­tás miatt. Úgy dön­töt­tek, hogy fel­tép­nek egy régen lezárt sebet, majd sír­nak, hogy nyer­je­nek vala­mit, legyen az szá­na­lom, vagy pénz, vagy jóvá­té­tel, vagy vala­mi más” – mond­ja Murray.

Az író sze­rint ször­nyű elkép­ze­lés len­ne az is, hogy min­den ország önként magá­ra vál­lal örök­lött bűnö­ket, de annak aztán sem­mi értel­me nincs, hogy csak a nyu­ga­ti fehé­rek legye­nek a fele­lő­sek min­de­nért, amit olyan embe­rek követ­tek el, akik hason­lí­tot­tak rájuk és több száz évvel ezelőtt éltek. Abszurd gon­do­lat len­ne, de ha a nyu­ga­ti­ak fele­lős­sé­get vál­lal­nak, vál­lal­jon fele­lős­sé­get min­den­ki más is.

„A leg­ké­zen­fek­vőbb pél­da egy Vol­taire által a 18. szá­zad­ban meg­fo­gal­ma­zott pont. Vol­taire a maga ide­jé­ben azt mond­ta, hogy az egyet­len dolog, ami rosszabb annál, amit az euró­pa­i­ak tet­tek az afri­ka­i­ak­kal, az az, amit az afri­ka­i­ak tet­tek a tár­sa­ik­kal, az, amit az afri­ka­i­ak tet­tek a test­vé­re­ik­kel. Abból a néhány emlék­irat­ból tud­juk, amely olyan embe­rek­től szár­ma­zik, akik ebben az idő­szak­ban rab­szol­gák vol­tak, olyan embe­rek­től, mint Ola­u­dah Equ­i­a­no, aki végül néhány brit­hez került, akit West­mins­ter­ben keresz­tel­tek meg, és sza­bad ember­ré vált. Egé­szen rend­kí­vü­li éle­te volt, emlék­ira­tai fenn­ma­rad­tak, ame­lye­ket érde­mes elol­vas­ni. Tőle tud­juk pél­dá­ul, és per­sze sok-sok más ember­től is, hogy Afri­ká­ban vol­tak embe­rek, akik elra­bol­ták a szom­szé­da­i­kat. Az 1700-as évek­ben éjsza­ka jöt­tek és elra­bol­ták Equ­i­a­nót – mond­ja Mur­ray, rámu­tat­va arra, hogy ugyan­olyan abszur­dum len­ne szá­mon­kér­ni az ember­rab­lók leszármazottait.

Az író elmond­ta, hogy ala­po­san kutat­ta a rab­szol­ga­ke­res­ke­de­lem témá­ját leg­újabb könyvéhez.

„A szá­mí­tá­sok sze­rint talán 10 vagy 11 mil­lió embert szál­lí­tot­tak át az Atlan­ti-óce­á­non a rab­szol­ga-keres­ke­de­lem tel­jes ide­je alatt. Ez egy meg­döb­ben­tő dolog. Ez egy hihe­tet­le­nül ször­nyű keres­ke­de­lem volt, ame­lyet a leg­több ember akko­ri­ban nem tar­tott hely­te­len­nek, mert a múlt­ban az embe­rek más­képp gon­dol­kod­tak, mint mi.

És szin­te min­den civi­li­zá­ció, saj­nos, akko­ri­ban mind részt vett a rab­szol­ga­ság­ban. Min­den­ki rab­szol­ga­mun­kát hasz­nált. Hogyan épül­tek a pira­mi­sok? A fára­ók nem maguk csi­nál­ták, nem fizet­tek tisz­tes­sé­ges mun­ka­bért azok­nak az embe­rek­nek, akik a köve­ket mér­föl­de­ken át tar­tot­ták. Az athé­ni Akro­po­lisz sem úgy épült, hogy Alki­bi­adész (athé­ni állam­fér­fi) von­szol­ta fel oda a köveket” –

mond­ja Murray.

A pod­castben arra is rámu­tat, hogy ma sen­ki nem sze­ret arról beszél­ni, hogy 18 mil­li­ó­an is lehet­tek aki­ket Afri­ká­ból arra a terü­let­re vit­tek, amit ma Közel-Kelet­nek neve­zünk, az arab országokba.

„Az ara­bok az euró­pa­i­ak­hoz hason­ló­an Afri­ká­ból szár­ma­zó rab­szol­gák­kal keres­ked­tek. Most azon tűnőd­het, hogy miért nincs több feke­te ember a Közel-Kele­ten, és erre van egy válasz az, hogy nép­ir­tás tör­tént. Az ara­bok szán­dé­ko­san kaszt­rál­tak min­den egyes fér­fit. Tehát min­den afri­kai fér­fit, akit az arab orszá­gok­ba vit­tek, kaszt­rál­tak, hogy ne legyen több feke­te ember”

– mond­ja Murray.

„Van ennek örök­sé­ge nap­ja­ink­ban? Ha elmegy Katar­ba, az Öböl-álla­mok külön­bö­ző orszá­ga­i­ba, azt fog­ja lát­ni, hogy ott ma is van­nak rab­szol­ga­mun­ká­sok. A filip­pí­nók és mások, aki­ket behoz­nak, és gya­kor­la­ti­lag rab­szol­ga körül­mé­nyek között dol­goz­tat­nak. Én magam is lát­tam ezt. De ez a hely­zet ma Sza­úd-Ará­bi­á­ban és más arab orszá­gok­ban, a feke­te ember­re hasz­nált szó, abíd, azt jelen­ti rab­szol­ga. Még min­dig rab­szol­gá­nak hív­ják a feke­te embe­re­ket. Aya­an (Hir­si-Ali) bará­tom, aki Szo­má­li­á­ban szü­le­tett, egy kis időt töl­tött Sza­úd-Ará­bi­á­ban, mikor fia­tal volt, és az embe­rek Sza­úd-Ará­bi­á­ban min­dig abíd­nek tehát rab­szol­gá­nak hív­ták őket.”

„Sem­mi­kép­pen nem aka­rom kicsi­nyí­te­ni az euró­pai rab­szol­ga­ke­res­ke­de­lem (ször­nyű­sé­gét), de nagyon-nagyon fur­csa egy olyan kor­ban élni, ahol azt fel­té­te­le­zik, hogy csak a Nyu­gat fog­lal­ko­zott ilyes­mi­vel, és az idők vége­ze­té­ig csak nekünk kell vissza fizet­nünk egy olyan adós­sá­got, amit úgy tűnik, soha nem lehet visszafizetni.”

Mur­ray arra is rámu­tat, hogy abszurd a fel­me­nők pri­vi­le­gi­zált­sá­gá­ról beszél­ni, mikor a 19. szá­zad­ban az euró­pai lakos­ság jelen­tős része sze­gény volt.

„Az átlag­em­ber Észak-Ang­li­á­ban, aki egy malom­ban, egy bányá­ban dol­go­zott, a har­min­cas évei végén halt meg. Igen, ez való­ban nem ugyan­az, mint rab­szol­gá­nak lenni.

De ezek nem vol­tak kivált­sá­gos embe­rek. Ezek­nek az embe­rek­nek nem sok válasz­tá­si lehe­tő­sé­gük volt az éle­tük­ben. És itt van az egyik leg­fon­to­sabb pont, amit mind­ez­zel kap­cso­lat­ban meg kell álla­pí­ta­ni, hogy a múlt nagy­já­ból min­den­ki szá­má­ra poko­li volt. Még kirá­lyok és her­ce­gek is meg­hal­tak olyan beteg­sé­gek­ben, ame­lyek ma már meg­old a penicillin.

Szin­te min­den­ki sze­gény volt, nem lehet a sze­gé­nye­ket kivált­sá­gos­nak nevez­ni. És az az elkép­ze­lés, hogy az összes olyan ember ősét, aki tör­té­ne­te­sen fehér, elnyo­mó­nak, és min­den­ki­nek az ősét, aki tör­té­ne­te­sen feke­te, kizá­ró­lag elnyo­mott­nak kell átmi­nő­sí­te­nünk, hihe­tet­le­nül leegy­sze­rű­sí­tő játék, és igaz­ság­ta­lan. És ez az egyik fő prob­lé­ma ezzel kap­cso­lat­ban. Egy­sze­rű­en csak mély­sé­ge­sen igazságtalan.”

Fotó: Uns­plash

For­rás: neo​kohn​.hu