Hírek Vélemények/Publicisztikák Doug­las Mur­ray: A bal­ol­dal a tel­jes poli­ti­kai szó­kin­cset elaknásította

Doug­las Mur­ray: A bal­ol­dal a tel­jes poli­ti­kai szó­kin­cset elaknásította

A brit kon­zer­va­tív író sze­rint a bal­ol­dal ahe­lyett, hogy átgon­dol­ta és ele­mez­te vol­na, mit üzent a nép a Bre­xit­tel és Donald Trump­pal, rágal­ma­zá­si had­já­rat­ba kezdett.

A világ­hí­rű brit kon­zer­va­tív író, pub­li­cis­ta és véle­mény­ve­zér, A töme­gek tébo­lya és Az Euró­pa fur­csa halá­la című siker­köny­vek szer­ző­je, Doug­las Mur­ray novem­ber­ben egy tel­jes hóna­pot töl­tött Buda­pes­ten a Danu­be Ins­ti­tu­te ven­dég­ku­ta­tó­ja­ként, és szá­mos tele­ví­zi­ós, vala­mint rádi­ós beszél­ge­tés­ben mond­ta el véle­mé­nyét nap­ja­ink leg­fon­to­sabb kihí­vá­sa­i­ról. Az ismert kon­zer­va­tív szer­ző a Danu­be Ins­ti­tu­te kuta­tá­si igaz­ga­tó­já­nak, Póc­za Ist­ván­nak volt a ven­dé­ge a Kos­suth Rádió Az este című műsorában.

Mur­ray sze­rint a brit kilé­pés töké­le­tes pél­da arra, hogy a bal­ol­da­li világ­rend nem hall­gat meg egy nem­ze­tet, és annak hosszú távú, mara­dan­dó követ­kez­mé­nyei lesz­nek. Mur­ray a magya­ro­kat arra is figyel­mez­te­ti, hogy ha az Euró­pai Unió tovább­ra is azt kép­ze­li magá­ról, hogy ő az „egész föld­rész egye­dü­li legi­tim és legi­ti­má­ló poli­ti­kai ere­je”, akkor a Magyar­or­szág­hoz hason­ló álla­mok­nak nagyon nehéz dol­ga lesz, és érde­mes lesz mér­le­gel­ni, hogy az EU‑s tag­ság bár az elmúlt évek­ben elő­nyös volt, hosszú távon felülírná‑e az adott nép szu­ve­rén akaratát.

Az inter­jú kez­de­tén fel­mer­ütl a kér­dés, hogy a 2015-ös magyar­or­szá­gi, vala­mint a 2016-os ese­mé­nyek, azaz Donald Trump ame­ri­kai elnök­vá­lasz­tá­si győ­zel­me és a nép­sza­va­zás az Egye­sült Király­ság EU-ból való kilé­pé­sé­ről milyen hatást gya­ko­rol­ha­tott a libe­rá­lis világ­rend­re. Mur­ray rög­zí­tet­te, hogy milyen saj­ná­la­tos a libe­rá­lis kife­je­zés tor­zu­lá­sa, aho­gyan az az elmúlt évek­ben beszennye­ző­dött és a bal­ol­da­li­ság szi­no­ni­má­ja­ként ivó­dott be a köz­tu­dat­ba, hiszen a klasszi­kus libe­rá­lis érte­lem­ben vett libe­rá­lis világ­rend gon­do­la­tá­ban nem len­ne sem­mi kivet­ni való. A fél­re­ér­té­sek elke­rü­lé­se végett ő sze­mély sze­rint azt tart­ja a leg­jobb­nak, ha inkább a „bal­ol­da­li világ­rend” kife­je­zést használjuk.

Sze­rin­te a bal­ol­dal „a tel­jes poli­ti­kai szó­kin­cset elak­ná­sí­tot­ta, és az akná­kat a kon­zer­va­tí­vok­ra éle­sí­tet­te”, hiszen ahe­lyett, hogy átgon­dol­ták és ele­mez­ték vol­na, mit üzent a nép 2015-ben és 2016-ban ezen tör­té­né­sek­kel és válasz­tá­sok­kal, rágal­ma­zá­si had­já­ra­tot kezd­tek el foly­tat­ni. Mur­ray kifej­tet­te, hogy átér­zi, milyen lehe­tett ame­ri­kai vagy magyar válasz­tó­pol­gár­ként végig­hall­gat­ni mind­azt, amit ők bri­tek is átél­tek: rasszis­ta jel­ző­től az „oro­szok fize­tett ügy­nö­ke­in” át az alat­to­mos jel­ző­kig min­den­nel ille­ték és ille­tik az álta­luk reg­resszív­nek neve­zett jobb­ol­dalt. Továb­bá a sér­te­ge­tés mel­lett óri­á­si prob­lé­mát jelent, hogy bal­ol­da­li világ­rend a kom­mu­ni­ká­ció helyett meg­pró­bál­ja meg­ke­rül­ni a jobboldalt.

Arra, hogy a bal­ol­da­li világ­rend nem hall­gat meg egy nem­ze­tet, és annak hosszú távú, mara­dan­dó követ­kez­mé­nyei lesze­nek, sze­rin­te töké­le­tes pél­da­ként szol­gál a Bre­xit. Amel­lett, hogy a bri­tek már az 1970-es évek­ben is ódz­kod­va lép­tek be az akko­ri közös piac­ra, egy­re inkább azt tapasz­tal­ták, hogy túl sok az affé­le lénye­gi meg­vá­la­szo­lat­lan kér­dés, mint pél­dá­ul, hogy a fő EU‑s tiszt­vi­se­lők kitől kap­ják a hatal­mu­kat, hogyan szer­zik azt meg, és hogyan vehe­tő el tőlük a hata­lom­gya­kor­lás joga. Mur­ray szem­lél­te­tés­ként Jean Cla­ude Jun­c­ker ese­tét hoz­ta, aki bár­mit is tett, nem lehe­tett eltá­vo­lí­ta­ni. A meg­vá­la­szo­lat­lan kér­dé­sek mel­lett a másik fő prob­lé­ma oko­zó­ja a folya­ma­tos mélyebb integ­rá­ci­ó­ra való törek­vés, amellyel kap­cso­lat­ban szin­tén nem figyel­nek a tag­ál­la­mi igé­nyek­re és a tár­sa­dal­mi támo­ga­tott­ság elvesz­té­sé­re. A brit író fel­ve­ti a kér­dést, hogy „Miért ne lehet­ne egy­sze­rű­en csak unió és kész? Ne mélyül­jön az integ­rá­ció, ne legyen egy­re szo­ro­sabb unió, legyen olyan unió, amely nem gya­ko­rol elvi­sel­he­tet­len nyo­mást a nem­zet­ál­la­mok­ra”. Sze­rin­te jobb len­ne egy kiter­jed­tebb keres­ke­del­mi együtt­mű­kö­dést fenn­tar­ta­ni, és nem egy „szu­per­ál­lam Euró­pa” lét­re­ho­zá­sá­ra törekedni.

Az euró­pai rugal­mat­lan­ság és tor­zult­ság ékes pél­dá­ja, aho­gyan a Bre­xit-sza­va­zás után rea­gált az Euró­pai Bizott­ság, Brüsszel és Stras­bourg. Miköz­ben elve­szí­tet­te az EU a máso­dik leg­na­gyobb költ­ség­ve­té­si befi­ze­tő­jét, nem gya­ko­rolt sem­mi­fé­le önref­le­xi­ót. Az, ahogy a Bizott­ság tag­ja­i­ban nem merült fel a kér­dés, hogy hogyan veszt­het­te el az Unió Nagy-Bri­tan­ni­át, érzé­kel­te­ti, hogy nem is bán­ják a tör­tén­te­ket. Mur­ray sze­rint már más más­nap le kel­lett vol­na mon­da­ni­uk, mivel elvesz­tet­ték máso­dik leg­na­gyobb befi­ze­tő­jü­ket, és ezzel az egyik leg­na­gyobb tag­ál­la­mot. A reak­ci­ó­juk­kal – vagy­is annak hiá­nyá­val – iga­zo­lást is nyert a bri­tek dön­té­sé­nek alapja.

Mur­ray nem tagad­ja, hogy az Euró­pai Unió egé­szen jól elvi­sel­te az Egye­sült Király­sá­got a sok vétó­já­val, fel­men­té­si kérel­mé­vel, de ettől füg­get­le­nül még szük­sé­ges­nek tart­ja az EU‑s szin­tű önref­le­xi­ót, hiszen nem ők az egyet­len nem­zet, akik elé­ge­det­le­nek az Unió mos­ta­ni for­má­já­val és hala­dá­si irá­nyá­val. Kieme­li az EU főtár­gya­ló­ját, Michel Bar­ni­ert, aki min­den egyes tár­gya­lá­si lépés­nél rosszul mér­te fel Nagy-Bri­tan­ni­át: az Euró­pai Unió elő­ször nem akar­ta elhin­ni, hogy az Egye­sült Király­ság ki fog lép­ni – pedig David Came­ron koráb­ban meg­pró­bált komp­ro­misszu­mot elér­ni, de süket fülek­re talált. Majd Michel abban is kétel­ke­dett, hogy Nagy-Bri­tan­nia haj­lan­dó keres­ke­del­mi meg­ál­la­po­dás nél­kül távoz­ni. A brit veze­tés azon­ban úgy áll ehhez a kér­dés­hez, hogy bár­mi­be is kerül­jön, ki kell lép­ni­ük, hiszen par­la­men­ti demok­rá­ci­a­ként a brit nép szu­ve­rén aka­ra­ta kell, hogy érvé­nye­sül­jön. Az pedig vala­mi­ért szin­tén nem tuda­to­sul a Bizott­ság tag­ja­i­ban, hogy nem csu­pán a bri­tek rová­sá­ra fog men­ni, ha nem sike­rült egy olyan ország­gal keres­ke­del­mi meg­ál­la­po­dást köt­ni, aki­vel eddig part­ner­ként éve­ken át árut cse­rél­tek, hanem min­den euró­pai nem­zet kárá­ra lesz.

A világ­hí­rű kon­zer­va­tív író kifej­tet­te: „óri­á­si mér­ték­ben az EU rová­sá­ra megy, hogy olyan embe­rek veze­tik, akik nem tud­nak komp­ro­misszu­mo­kat köt­ni, olyan tár­gya­ló­ik van­nak, akik fél­re­ér­te­tik mind­azt, amit mon­da­nak nekik. Az EU‑t rosszul veze­tik. Olyan embe­rek veze­tik, akik nem képe­sek oda­fi­gyel­ni arra, amit mon­da­nak nekik”. Örül­ne, ha ez meg­vál­toz­na, és mind­annyi­an jól jár­nánk. Véle­mé­nye sze­rint az Euró­pai Uni­ó­nak meg kel­le­ne tanul­nia odafigyelni. 

Mur­ray itt egy pél­dá­val szem­lél­te­ti az Unió jelen­le­gi visel­ke­dé­sét: most olyan az EU, mint egy „szi­go­rú osz­tály­fő­nök”, aki fegyel­mez­ni pró­bál­ja a rakon­cát­lan osz­tá­lyát. Ehe­lyett azon­ban inkább „tanács­ko­zó tes­tü­le­ti” for­mát kel­le­ne ölt­sön, ami elő­se­gí­ti a tag­ál­la­mok közöt­ti együtt­mű­kö­dést és kereskedelmet.

A brit véle­mény­ve­zér figyel­mez­te­tet­te az inter­jú hall­ga­tó­sá­gát, hogy ha az Euró­pai Unió tovább­ra is azt kép­ze­li magá­ról, hogy ő az „egész föld­rész egye­dü­li legi­tim és legi­ti­má­ló poli­ti­kai ere­je”, akkor a Magyar­or­szág­hoz hason­ló álla­mok­nak nagyon nehéz dol­ga lesz, és érde­mes lesz mér­le­gel­ni, hogy az EU‑s tag­ság bár az elmúlt évek­ben elő­nyös volt, hosszú távon felülírná‑e az adott nép szu­ve­rén akaratát.

Doug­les Mur­ray az esz­me­cse­rét az aláb­bi remé­nyek és lehet­sé­ges for­ga­tó­köny­vek fel­vá­zo­lá­sá­val zár­ta: „Nin­csen elke­rül­he­tet­len hala­dá­si irány, csak az van, aho­gyan a hatal­mon lévő egyé­nek rea­gál­nak az ese­mé­nyek­re. Ez dön­ti el a tör­té­ne­lem mene­tét. És ez dön­ti el, hogy jó vagy rossz irány­ba halad­nak az ese­mé­nyek. Látok olyan szce­ná­ri­ót, amely­ben jobb embe­rek van­nak hatal­mon Euró­pa-szer­te, akik jobb és ész­sze­rűbb dön­té­se­ket hoz­nak, ame­lyek ked­vez­nek az embe­rek­nek. És látok olyan for­ga­tó­köny­vet is, ami­kor a hatal­mon lévők tovább­ra is a fülük­re teszik a kezü­ket, és azt haj­to­gat­ják, hogy nem hall­ga­tunk meg sen­kit, és Euró­pa összes nem­ze­tét a sza­ka­dék­ba veze­tik. Min­den lehet­sé­ges. A magyar nem­zet­nek, akár­csak mint mások­nak, szük­sé­ge van arra, hogy véde­kez­ni tud­jon azon leg­rosszabb dön­té­sek ellen, ame­lye­ket mások sze­ret­né­nek meg­hoz­ni helyet­te. Meg kell véde­ni­ük magukat!”

For­rás: Danu­be Ins­ti­tu­te / Man​di​ner​.hu