Hírek Vélemények/Publicisztikák December 1.: a befejezetlen Nagy-Románia ünnepe

December 1.: a befejezetlen Nagy-Románia ünnepe

Románia december 1-jei nemzeti ünnepe mögött meghúzódó Nagy-Románia-álom nem puszta múltba révedés. A nemzeti kisebbségekhez fűződő viszony éppúgy megjelenik benne, mint a geopolitikai számítás. Ha van a térség stabilitására veszélyes törekvés, akkor Nagy-Románia vágya az. Demkó Attila írása

GettyImages-883497520

Térségünkben van egy ország, ahol a lakosság túlnyomó többsége úgy gondolja, hogy határai rendkívül igazságtalanok: egy szomszédos ország területe egészében, több másiké pedig részben országához tartozik. Ráadásul az irredenta mozgalom nem reménytelen, folytonos, erőteljes és a politikai élet jelentős része által teljes mértékben támogatott.

Aki most Magyarországra tippelne: téved. Ugyan sok magyar gondolja, hogy egyes szomszédos országok történelmileg magyar területének hozzánk kellene tartoznia, de az elmúlt tíz évben mért román számokat (68–86 százalék) legfeljebb csak megközelítjük. 

Basarabia e România

December 1. nemcsak az Erdély megszerzése feletti öröm, hanem az 1918-ban megszerzett, de a második világháború után elvesztett többi terület iránti sóvárgás napja is keleti szomszédunknál. 2020-ban a NATO- és az EU-tagállamok közül tehát vélhetően Románia a leginkább revizionista ország.

A LEGNAGYOBB KÜLÖNBSÉG MAGYARORSZÁG ÉS ROMÁNIA KÖZÖTT AZONBAN NEM A TÁRSADALMI VÉLEMÉNYEKBEN, HANEM A POLITIKA HOZZÁÁLLÁSÁBAN ÉS A REÁLIS LEHETŐSÉGBEN VAN.

A román politikai élet jelentős része nyíltan vagy visszafogottabban, de támogatja Besszarábia, gyakorlatban a mai Moldovai Köztársaság és Románia „egyesülését”, függetlenül attól, hogy ennek mekkora gazdasági költségei vagy politikai kockázatai lennének. A moldovai lakosság nagyjából harmada ma már román állampolgár, évtizedek óta áramlik a pénz Bukarestből Chisianuba, a román titkosszolgálatok aktivitása pedig rendkívül jelentős. A vágy realitását pedig jelentősen növeli az, hogy a román cél legalább részleges viszonzásra talál Moldovában, elsősorban azon politikai erők részéről, amelyek az „Európa-párti” címkét viselik. 

Itt érdemes egy nagyon súlyos félreértést helyre tenni – és ez Romániára és Moldovára (de Ukrajnára is) egyaránt igaz. Végtelenül leegyszerűsíti a helyzetet, aki az „Európa-párti” vagy „oroszbarát” címkékkel operál, vagy aki a román politikai élet erős NATO- és EU-pártiságában értékválasztást és nem érdeket lát. Ezen olvasat szerint az „oroszbarátok” a vastag szemöldökű vidéki vesztesek, akiket a szovjet nosztalgiából élő autoriter kiskirályok és végtelenül korrupt, Moszkva zsebében lévő politikai vezetők a mindent átható orosz propaganda segítségével megvezetnek és eltérítenek az egy igaz európai útról.

A másik oldalon fénylő tekintetű fiatalok vannak, EU-s zászlókkal és csupa jó szándékkal, akiket az orosz propagandát követő vesztesek által támogatott oroszpárti politikusok ugyan időnként megszorítanak, de a történelmet nem lehet megállítani, és végül a győzelem Európáé lesz. 

Az EU az elnyomók pártján

Félreértés ne essék, van ebben igazság. Van szovjet nosztalgia, van orosz propaganda, vannak politikusok Moszkva zsebében. De ha megnézzük a moldovai választási eredményeket, láthatjuk, hogy a legkomolyabb törésvonalat a nemzeti kérdés okozza. Az összes moldovai kisebbség, beleértve az ukránokat és a bolgárokat is, túlnyomó részben az „oroszbarát” jelöltekre szavaz lassan már harminc éve, minden választáson. 

A MOSTANI MOLDÁV, „EURÓPA-PÁRTI” GYŐZELMET HOZÓ ELNÖKVÁLASZTÁS MÁSODIK FORDULÓJÁNAK VÁLASZTÁSI TÉRKÉPE GYAKORLATILAG EGY ETNIKAI TÉRKÉP.

A kisebbségek által sűrűn lakott régiók az „oroszbarát” Igor Dodonra szavaztak, a moldávok/románok lakta régiók pedig az „Európa-párti”, egyébként román állampolgárságát és erőteljes román nemzeti érzelmeit büszkén viselő Maia Sandura. Gagauziában viszont Dodon 95 százalékot kapott, a déli bolgárok lakta régióban 93 százalékot.

A moldáv elnök tüzet gyújtott Európa új puskaporos hordójánál

Maia Sandu szerint ki kell vonni az orosz csapatokat a Dnyeszter menti területről, Moszkva súlyos regionális destabilizálódásra figyelmeztet.

A kisebbségek nem azért szavaztak szinte egységesen Dodonra, mert különösebben tetszett volna nekik a jelölt, vagy akár Oroszország még ma is példakép lenne számukra. Egy átlag gagauz és moldovai bolgár is tudja, hogy az Európai Unióban jobb az élet, több a lehetőség, mint Oroszországban. Nem vakok vagy ostobák a moldovai kisebbségek, gazdasági téren az Európai Unió sokkal, de sokkal vonzóbb számukra Oroszországnál.

Csakhogy Európa ma a kisebbségeknek a román nacionalizmus támogatását jelenti Moldovában, és tegyük hozzá, az ukrán nacionalizmus támogatását Ukrajnában. Az Európai Unió bizony az elnyomók – pontosabban Moldova esetében a potenciális elnyomók támogatója, bár kétséges, hogy ezt Brüsszelben felfogják. A moldovai kisebbségek azért „oroszpártiak”, mert számukra Moszkva garantálja, hogy egy nap nem kell majd egy olyan országban élniük, ahol nyelvük, kultúrájuk másodrendű. Az Európai Unió nemhogy kifelé, de befelé sem tudott megnyugtató válaszokat adni a nemzeti kisebbségek problémáira.

MIKÖZBEN A JOGVÉDELEM ELKÉPESZTŐ MÉRTÉKBEN MEGERŐSÖDÖTT MÁS KISEBBSÉGEK ESETÉBEN, A NEMZETI KISEBBSÉGEK MOSTOHAGYERMEKEK.

Az európai elit mintha azt várná, hogy a kérdés magától megoldódik és elfelejtődik. Nem fog. A nemzeti kisebbségek rendszerszintű elnyomása az unió egyes államain belül nagyon is látható az EU határain túlról, és persze felhasználható akár orosz geopolitikai célok elérésére is.

Román atlantizmus

Amellett, hogy az „Európa-pártiság” és „oroszbarátság” nem egy fekete-fehér történet Moldovában, azt is látni kell, hogy Románia sem azért elkötelezett NATO-tag, végtelenül hű USA-szövetséges és Brüsszelhez példásan lojális EU-ország, mert inherensen atlantista vagy európai. Erről szó sincs, csupán úgy gondolják Bukarestben, hogy a román nemzeti érdeket Brüsszel és Washington minél hűségesebb követése szolgálja. A cél pedig a Moldovával való egyesülés, és ezzel a középhatalmi státusz, azaz a térségünk feletti befolyás megszerzése.

Fontos megérteni Magyarországon azt az igazságtalanságot, ami a románsággal 1812-ben, 1940-ben és 1944-ben történt. A románok háromszor is elveszítették a többségében általuk lakott Besszarábiát, 1940-ben és 1944-ben különösen kegyetlen körülmények között. A tartományban már a 19. században olyan kemény oroszosítás folyt, amihez a pár évtizednyi felszínes magyarosítás Erdélyben nem hasonlítható. Sztálin pedig több hullámban tömeges deportálásokra adott parancsot: az érintettek nagyságrendje százezres, a halottaké több tízezres. Valamilyen módon a lakosság tizede súlyos megtorlás áldozata lett, sokszor csupán román identitása vagy vallásos hite miatt.

Nyílt konfliktus Oroszországgal

A román nacionalizmus moldovai törekvései akár az egész térség biztonságát fenyegethetik. December 1., Nagy-Románia ünnepe nem egy román „Keleti Svájcról” szól ma sem, hanem egy olyan kirekesztő nemzeti projektről, amibe a magyarság egyenlő nemzetként nem fér bele Erdélyben, mint ahogy a moldovai kisebbségek is csupán az asszimiláció célpontjai lennének. Ez még akkor is így van, ha az Európai Unió kék zászlajába csomagolják a dolgot, és díszítésnek ráraknak egy nagy NATO-emblémát. De nem az a legnagyobb baj, hogy mi lenne Nagy-Romániában a gagauz autonómiával, hanem az, hogy egy ilyen kísérlet közvetlen konfliktushoz vezethetne a NATO és Oroszország között. 1992 nyarán Románia és Oroszország már vívott egy hibrid háborút a Dnyeszter-melléken. A moldávok oldalán Romániából jött, a román állam által küldött és felfegyverzett „önkéntesek” harcoltak az orosz–ukrán kisebbséghez tartozó felkelőket támogató orosz katonákkal és „önkéntesekkel”. Akkor azonban Románia még nem volt NATO-tag. 

HA VAN A TÉRSÉG STABILITÁSÁRA VESZÉLYES TÖREKVÉS, AKKOR NAGY-ROMÁNIA VÁGYA AZ.

Hogy mennyi realitása van a román–moldáv egyesülésnek ma? Kevés, már csak azért is, mert az Európában gondolkodó moldáv polgárok egy jó része sem akar egyben Nagy-Romániát, és a moldáv elit többsége sem lenne helyi vezető Bukarest árnyékában, ha egy független államot is vezethet. Ugyanakkor olyan időkben élünk, amely válságokkal teli, és ilyenkor a történelem felgyorsul. December 1. egy befejezetlen ünnep a román nemzeti törekvések szemszögéből – a vágy, az akarat viszont megvan a cél beteljesítésére, a megfelelő geopolitikai helyzet ingatag időkben pedig akár hónapok alatt létrejöhet. 

Demkó Attila az MCC Geopolitikai Műhely vezetője

(Borítókép: Románia fegyveres erői vonulnak fel a romániai nemzeti ünnepen Bukarestben 2017. december 1-én. Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary)

Forrás: Index.hu