Decem­ber 1.: a befe­je­zet­len Nagy-Romá­nia ünnepe

Romá­nia decem­ber 1‑jei nem­ze­ti ünne­pe mögött meg­hú­zó­dó Nagy-Romá­nia-álom nem pusz­ta múlt­ba réve­dés. A nem­ze­ti kisebb­sé­gek­hez fűző­dő viszony épp­úgy meg­je­le­nik ben­ne, mint a geo­po­li­ti­kai szá­mí­tás. Ha van a tér­ség sta­bi­li­tá­sá­ra veszé­lyes törek­vés, akkor Nagy-Romá­nia vágya az. Dem­kó Atti­la írása

Tér­sé­günk­ben van egy ország, ahol a lakos­ság túl­nyo­mó több­sé­ge úgy gon­dol­ja, hogy hatá­rai rend­kí­vül igaz­ság­ta­la­nok: egy szom­szé­dos ország terü­le­te egé­szé­ben, több mási­ké pedig rész­ben orszá­gá­hoz tar­to­zik. Ráadá­sul az irre­den­ta moz­ga­lom nem remény­te­len, foly­to­nos, erő­tel­jes és a poli­ti­kai élet jelen­tős része által tel­jes mér­ték­ben támogatott.

Aki most Magyar­or­szág­ra tip­pel­ne: téved. Ugyan sok magyar gon­dol­ja, hogy egyes szom­szé­dos orszá­gok tör­té­nel­mi­leg magyar terü­le­té­nek hoz­zánk kel­le­ne tar­toz­nia, de az elmúlt tíz évben mért román szá­mo­kat (68 – 86 szá­za­lék) leg­fel­jebb csak megközelítjük. 

Basa­ra­bia e România

Decem­ber 1. nem­csak az Erdély meg­szer­zé­se felet­ti öröm, hanem az 1918-ban meg­szer­zett, de a máso­dik világ­há­bo­rú után elvesz­tett töb­bi terü­let irán­ti sóvár­gás nap­ja is kele­ti szom­szé­dunk­nál. 2020-ban a NATO- és az EU-tag­ál­la­mok közül tehát vél­he­tő­en Romá­nia a leg­in­kább revi­zi­o­nis­ta ország.

A LEGNAGYOBB KÜLÖNBSÉG MAGYARORSZÁG ÉS ROMÁNIA KÖZÖTT AZONBAN NEM A TÁRSADALMI VÉLEMÉNYEKBEN, HANEM A POLITIKA HOZZÁÁLLÁSÁBAN ÉS A REÁLIS LEHETŐSÉGBEN VAN.

A román poli­ti­kai élet jelen­tős része nyíl­tan vagy vissza­fo­got­tab­ban, de támo­gat­ja Bessz­ará­bia, gya­kor­lat­ban a mai Mol­do­vai Köz­tár­sa­ság és Romá­nia „egye­sü­lé­sét”, füg­get­le­nül attól, hogy ennek mek­ko­ra gaz­da­sá­gi költ­sé­gei vagy poli­ti­kai koc­ká­za­tai len­né­nek. A mol­do­vai lakos­ság nagy­já­ból har­ma­da ma már román állam­pol­gár, évti­ze­dek óta áram­lik a pénz Buka­rest­ből Chi­si­a­nu­ba, a román tit­kos­szol­gá­la­tok akti­vi­tá­sa pedig rend­kí­vül jelen­tős. A vágy rea­li­tá­sát pedig jelen­tő­sen növe­li az, hogy a román cél leg­alább rész­le­ges viszon­zás­ra talál Mol­do­vá­ban, első­sor­ban azon poli­ti­kai erők részé­ről, ame­lyek az „Euró­pa-pár­ti” cím­két viselik. 

Itt érde­mes egy nagyon súlyos fél­re­ér­tést hely­re ten­ni – és ez Romá­ni­á­ra és Mol­do­vá­ra (de Ukraj­ná­ra is) egy­aránt igaz. Vég­te­le­nül leegy­sze­rű­sí­ti a hely­ze­tet, aki az „Euró­pa-pár­ti” vagy „orosz­ba­rát” cím­kék­kel ope­rál, vagy aki a román poli­ti­kai élet erős NATO- és EU-pár­ti­sá­gá­ban érték­vá­lasz­tást és nem érde­ket lát. Ezen olva­sat sze­rint az „orosz­ba­rá­tok” a vas­tag szem­öl­dö­kű vidé­ki vesz­te­sek, aki­ket a szov­jet nosz­tal­gi­á­ból élő auto­ri­ter kis­ki­rá­lyok és vég­te­le­nül kor­rupt, Moszk­va zse­bé­ben lévő poli­ti­kai veze­tők a min­dent átha­tó orosz pro­pa­gan­da segít­sé­gé­vel meg­ve­zet­nek és elté­rí­te­nek az egy igaz euró­pai útról.

A másik olda­lon fény­lő tekin­te­tű fia­ta­lok van­nak, EU‑s zász­lók­kal és csu­pa jó szán­dék­kal, aki­ket az orosz pro­pa­gan­dát köve­tő vesz­te­sek által támo­ga­tott orosz­pár­ti poli­ti­ku­sok ugyan időn­ként meg­szo­rí­ta­nak, de a tör­té­nel­met nem lehet meg­ál­lí­ta­ni, és végül a győ­ze­lem Euró­páé lesz. 

Az EU az elnyo­mók pártján

Fél­re­ér­tés ne essék, van ebben igaz­ság. Van szov­jet nosz­tal­gia, van orosz pro­pa­gan­da, van­nak poli­ti­ku­sok Moszk­va zse­bé­ben. De ha meg­néz­zük a mol­do­vai válasz­tá­si ered­mé­nye­ket, lát­hat­juk, hogy a leg­ko­mo­lyabb törés­vo­na­lat a nem­ze­ti kér­dés okoz­za. Az összes mol­do­vai kisebb­ség, bele­ért­ve az ukrá­no­kat és a bol­gá­ro­kat is, túl­nyo­mó rész­ben az „orosz­ba­rát” jelöl­tek­re sza­vaz las­san már har­minc éve, min­den választáson. 

A MOSTANI MOLDÁV, „EURÓPA-PÁRTI” GYŐZELMET HOZÓ ELNÖKVÁLASZTÁS MÁSODIK FORDULÓJÁNAK VÁLASZTÁSI TÉRKÉPE GYAKORLATILAG EGY ETNIKAI TÉRKÉP.

A kisebb­sé­gek által sűrűn lakott régi­ók az „orosz­ba­rát” Igor Dodon­ra sza­vaz­tak, a moldávok/románok lak­ta régi­ók pedig az „Euró­pa-pár­ti”, egyéb­ként román állam­pol­gár­sá­gát és erő­tel­jes román nem­ze­ti érzel­me­it büsz­kén vise­lő Maia San­du­ra. Gaga­u­zi­á­ban viszont Dodon 95 szá­za­lé­kot kapott, a déli bol­gá­rok lak­ta régi­ó­ban 93 százalékot.

Maia San­du sze­rint ki kell von­ni az orosz csa­pa­to­kat a Dnyesz­ter men­ti terü­let­ről, Moszk­va súlyos regi­o­ná­lis desta­bi­li­zá­ló­dás­ra figyelmeztet.

A kisebb­sé­gek nem azért sza­vaz­tak szin­te egy­sé­ge­sen Dodon­ra, mert külö­nö­seb­ben tet­szett vol­na nekik a jelölt, vagy akár Orosz­or­szág még ma is pél­da­kép len­ne szá­muk­ra. Egy átlag gaga­uz és mol­do­vai bol­gár is tud­ja, hogy az Euró­pai Uni­ó­ban jobb az élet, több a lehe­tő­ség, mint Orosz­or­szág­ban. Nem vakok vagy osto­bák a mol­do­vai kisebb­sé­gek, gaz­da­sá­gi téren az Euró­pai Unió sok­kal, de sok­kal von­zóbb szá­muk­ra Oroszországnál.

Csak­hogy Euró­pa ma a kisebb­sé­gek­nek a román naci­o­na­liz­mus támo­ga­tá­sát jelen­ti Mol­do­vá­ban, és tegyük hoz­zá, az ukrán naci­o­na­liz­mus támo­ga­tá­sát Ukraj­ná­ban. Az Euró­pai Unió bizony az elnyo­mók – pon­to­sab­ban Mol­do­va ese­té­ben a poten­ci­á­lis elnyo­mók támo­ga­tó­ja, bár két­sé­ges, hogy ezt Brüsszel­ben fel­fog­ják. A mol­do­vai kisebb­sé­gek azért „orosz­pár­ti­ak”, mert szá­muk­ra Moszk­va garan­tál­ja, hogy egy nap nem kell majd egy olyan ország­ban élni­ük, ahol nyel­vük, kul­tú­rá­juk másod­ren­dű. Az Euró­pai Unió nem­hogy kife­lé, de befe­lé sem tudott meg­nyug­ta­tó vála­szo­kat adni a nem­ze­ti kisebb­sé­gek problémáira.

MIKÖZBEN A JOGVÉDELEM ELKÉPESZTŐ MÉRTÉKBEN MEGERŐSÖDÖTT MÁS KISEBBSÉGEK ESETÉBEN, A NEMZETI KISEBBSÉGEK MOSTOHAGYERMEKEK.

Az euró­pai elit mint­ha azt vár­ná, hogy a kér­dés magá­tól meg­ol­dó­dik és elfe­lej­tő­dik. Nem fog. A nem­ze­ti kisebb­sé­gek rend­szer­szin­tű elnyo­má­sa az unió egyes álla­ma­in belül nagyon is lát­ha­tó az EU hatá­ra­in túl­ról, és per­sze fel­hasz­nál­ha­tó akár orosz geo­po­li­ti­kai célok eléré­sé­re is.

Román atlan­tiz­mus

Amel­lett, hogy az „Euró­pa-pár­ti­ság” és „orosz­ba­rát­ság” nem egy feke­te-fehér tör­té­net Mol­do­vá­ban, azt is lát­ni kell, hogy Romá­nia sem azért elkö­te­le­zett NATO-tag, vég­te­le­nül hű USA-szö­vet­sé­ges és Brüsszel­hez pél­dá­san lojá­lis EU-ország, mert inhe­ren­sen atlan­tis­ta vagy euró­pai. Erről szó sincs, csu­pán úgy gon­dol­ják Buka­rest­ben, hogy a román nem­ze­ti érde­ket Brüsszel és Washing­ton minél hűsé­ge­sebb köve­té­se szol­gál­ja. A cél pedig a Mol­do­vá­val való egye­sü­lés, és ezzel a közép­ha­tal­mi stá­tusz, azaz a tér­sé­günk felet­ti befo­lyás megszerzése.

Fon­tos meg­ér­te­ni Magyar­or­szá­gon azt az igaz­ság­ta­lan­sá­got, ami a román­ság­gal 1812-ben, 1940-ben és 1944-ben tör­tént. A romá­nok három­szor is elve­szí­tet­ték a több­sé­gé­ben álta­luk lakott Bessz­ará­bi­át, 1940-ben és 1944-ben külö­nö­sen kegyet­len körül­mé­nyek között. A tar­to­mány­ban már a 19. szá­zad­ban olyan kemény oro­szo­sí­tás folyt, ami­hez a pár évti­zed­nyi fel­szí­nes magya­ro­sí­tás Erdély­ben nem hason­lít­ha­tó. Sztá­lin pedig több hul­lám­ban töme­ges depor­tá­lá­sok­ra adott paran­csot: az érin­tet­tek nagy­ság­rend­je száz­ez­res, a halot­ta­ké több tíz­ez­res. Vala­mi­lyen módon a lakos­ság tize­de súlyos meg­tor­lás áldo­za­ta lett, sok­szor csu­pán román iden­ti­tá­sa vagy val­lá­sos hite miatt.

Nyílt konf­lik­tus Oroszországgal

A román naci­o­na­liz­mus mol­do­vai törek­vé­sei akár az egész tér­ség biz­ton­sá­gát fenye­get­he­tik. Decem­ber 1., Nagy-Romá­nia ünne­pe nem egy román „Kele­ti Svájc­ról” szól ma sem, hanem egy olyan kire­kesz­tő nem­ze­ti pro­jekt­ről, ami­be a magyar­ság egyen­lő nem­zet­ként nem fér bele Erdély­ben, mint ahogy a mol­do­vai kisebb­sé­gek is csu­pán az asszi­mi­lá­ció cél­pont­jai len­né­nek. Ez még akkor is így van, ha az Euró­pai Unió kék zász­la­já­ba cso­ma­gol­ják a dol­got, és díszí­tés­nek rárak­nak egy nagy NATO-emb­lé­mát. De nem az a leg­na­gyobb baj, hogy mi len­ne Nagy-Romá­ni­á­ban a gaga­uz auto­nó­mi­á­val, hanem az, hogy egy ilyen kísér­let köz­vet­len konf­lik­tus­hoz vezet­het­ne a NATO és Orosz­or­szág között. 1992 nya­rán Romá­nia és Orosz­or­szág már vívott egy hib­rid hábo­rút a Dnyesz­ter-mel­lé­ken. A mol­dá­vok olda­lán Romá­ni­á­ból jött, a román állam által kül­dött és fel­fegy­ver­zett „önkén­te­sek” har­col­tak az orosz – ukrán kisebb­ség­hez tar­to­zó fel­ke­lő­ket támo­ga­tó orosz kato­nák­kal és „önkén­te­sek­kel”. Akkor azon­ban Romá­nia még nem volt NATO-tag. 

HA VAN A TÉRSÉG STABILITÁSÁRA VESZÉLYES TÖREKVÉS, AKKOR NAGY-ROMÁNIA VÁGYA AZ.

Hogy mennyi rea­li­tá­sa van a román – mol­dáv egye­sü­lés­nek ma? Kevés, már csak azért is, mert az Euró­pá­ban gon­dol­ko­dó mol­dáv pol­gá­rok egy jó része sem akar egy­ben Nagy-Romá­ni­át, és a mol­dáv elit több­sé­ge sem len­ne helyi veze­tő Buka­rest árnyé­ká­ban, ha egy füg­get­len álla­mot is vezet­het. Ugyan­ak­kor olyan idők­ben élünk, amely vál­sá­gok­kal teli, és ilyen­kor a tör­té­ne­lem fel­gyor­sul. Decem­ber 1. egy befe­je­zet­len ünnep a román nem­ze­ti törek­vé­sek szem­szö­gé­ből – a vágy, az aka­rat viszont meg­van a cél betel­je­sí­té­sé­re, a meg­fe­le­lő geo­po­li­ti­kai hely­zet inga­tag idők­ben pedig akár hóna­pok alatt létrejöhet. 

Dem­kó Atti­la az MCC Geo­po­li­ti­kai Műhely vezetője

(Borí­tó­kép: Romá­nia fegy­ve­res erői vonul­nak fel a romá­ni­ai nem­ze­ti ünne­pen Buka­rest­ben 2017. decem­ber 1‑én. Fotó: Ana­do­lu Agency / Getty Ima­ges Hungary)

For­rás: Index​.hu