Hírek Vélemények/Publicisztikák Csönd­del böjtölni

Csönd­del böjtölni

Mi az útja-mód­ja annak, hogy vala­ki meg­hall­ja az égi han­got? Sze­rin­tem ezt a kér­dést még azok is fel­te­szik, akik nem hisz­nek Isten­ben. Az igaz válasz erre az, hogy ennek az útnak a kövei nem­csak sza­vak­ból, hanem a csönd­ből is állnak. 

Ott van Ábra­hám tör­té­ne­te a Bib­li­á­ban, aki­től azt kér­te Isten, hogy áldoz­za fel a fiát. Ábra­hám nem szólt egy szót sem. (Ter 22.) Értet­le­nül ment, és tet­te, amit elvár­tak tőle. Micso­da csend lehe­tett ott Ábra­hám és Izsák között! Ezt a néma­sá­got aztán Izsák tör­te meg, ami­kor meg­kér­dez­te: „Apám, itt van a kés, itt van min­den, ami egy áldo­za­ti isten­tisz­te­let­hez kell, de hol a bárány? Hol van az a köz­ve­tí­tő állat, amely­ben meg­je­le­nik tisz­te­le­tünk?” Ábra­hám nem tudott mást vála­szol­ni, csak ezt: „Majd meg­ad­ja azt is az Isten!” Nem vála­szolt iga­zán, hanem átad­ta a kér­dést. Maradt a csend. Ebből a csend­ből szü­le­tett meg a válasz, ami elő­ször egy gesz­tus volt, mert Isten adott áldo­za­ti álla­tot Izsák helyett. Ezután jöt­tek csak a sza­vak. Isten ugyan­is szö­vet­sé­get kötött Ábra­hám­mal, Izsák­kal, és utó­da­i­val. Meg­pa­ran­csol­ta, hogy soha embert ne áldoz­za­nak, hanem bíz­za­nak benne.

A szó csend­ből és a tett­ből szü­le­tik. Ha ezt nem ért­jük, akkor ismé­tel­ge­tünk meg­ta­nult sza­va­kat, szé­pen beke­re­te­zett vilá­got gyár­tunk, de elve­szít­jük kap­cso­la­ta­ink mélységét.

Az első dol­gunk min­dig az, hogy elcsen­de­sed­jünk, mert csak így ismer­he­tő fel min­den érték.

Csak a csend szó­lal­hat meg, és csak befo­ga­dó közeg­ben – mint vala­mi hul­lá­mo­kat fel­fo­gó tér­ben – képes megszólalni.

Ma külö­nö­sen is elve­szünk a sza­vak erde­jé­ben. Per­sze, való­ban fon­to­sak a jó idő­ben, pon­to­san elmon­dott igék. De ha nincs a sza­vak mögött csend, akkor olya­nok ezek, mint a fede­zet nél­kü­li pénz. Egy dara­big még elhi­szik az embe­rek, hogy érnek vala­mit, de elég gyor­san kide­rül, hogy üres papír­fec­ni­ket tar­tunk a kezünk­ben, ami­ket bár­ki nyom­tat­hat. Sza­va­ink arany­fe­de­ze­te a csen­dünk. Mert ilyen­kor nem aka­runk sem­mit elér­ni. Nem aka­runk meg­ma­gya­ráz­ni dol­go­kat, csak létezni.

Ez pon­to­san úgy van, aho­gyan egy csa­lád­ban. El lehet magya­ráz­ni azt, hogy hogyan sze­ret­jük egy­mást. Össze is lehet vesz­ni, de ami­kor baj van, és átöle­lem a mási­kat, akkor pon­to­san tudom, hogy erre ala­poz­ha­tok min­den továb­bi megbeszélést.

Ha viszont ez nincs, csak beszé­lünk, akkor szer­ző­dé­se­ket ugyan köt­he­tünk, de azok­nak nem sok értel­mük lesz. For­má­li­san egy­be­tar­ta­nak vala­mit, ami­ben nem érzem magam otthon.

Ugyan­így van ez az Isten­nel. Ha nem tudom, hogy ő csend­ben, de min­dig átölel, akkor nyu­god­tan beszél­he­tek, de ezek csak sza­vak marad­nak. Mus­tó Péter las­san best­sel­ler­ré vált köny­vé­nek a címe ez: „Csend­ben szü­le­tik az élet”. Ez így van! Nem sza­vak­ból, nem meg­ma­gya­rá­zá­sok­ból, nem a szét­vá­lasz­tó elem­zé­sek­ből, hanem

az Isten előt­ti, a léte­zé­sünk­höz vissza­ta­lá­ló csend­ben szü­le­tik az élet.

Így érde­mes jelen len­ni a böjtben!

Feke­te Ágnes refor­má­tus lelkész 

A Kép­más Maga­zin cik­két szemléztük

For­rás: képmás/ 777​.blog​.hu