Hírek Clevelandi hirek Clevelandben vendégeskedtek a magyar néptánc fiatal nagykövetei

Clevelandben vendégeskedtek a magyar néptánc fiatal nagykövetei

Darabos Eszter és Petik Balázs élményei a 17. Hagyományőrző Családi Sátorozáson

A torontói Független Magyar Rádió hallgatói első kézből hallhatták Darabos Eszter és Petik Balázs élménybeszámolóját, akik Budapestről érkeztek Clevelandbe, hogy részt vegyenek a 17. Hagyományőrző Családi Sátorozáson. Látogatásuk a Clevelandi Magyarokért Alapítvány és a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával valósult meg.

„Ez nekünk óriási élmény”

– kezdte Eszter, aki Budapesten és környékén néptáncot tanít, emellett német nyelvet oktat.

Balázs a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatója, aki a néptáncot és a népzenét hivatásként szeretné művelni. Mindketten már gyermekkorban találkoztak a magyar hagyományokkal – Eszter édesanyja révén, Balázs pedig húga példáját követve kezdett táncolni, majd klasszikus zenei tanulmányai mellett fordult a népzene felé.

A közösség ereje
Mindkettejük számára a néptánc és a népzene legnagyobb értéke a közösség. „Olyan baráti kötelékek alakultak ki, amelyek nélkül el sem tudnám képzelni az életemet” – mondta Eszter. Balázs hozzátette: bár a napi órákon végzett munka néha fárasztó, egy táncház mindig új lendületet ad. „Ott mindenki önmaga lehet, és a közös élmény összeér az alkalmak során.”

Cleveland első benyomásai
Az egyhetes látogatás alatt a két fiatal nemcsak a várost, hanem az itteni magyar közösséget is megismerhette.

„Nagyon erős mag van itt, az emberek részt vesznek a programokon, és szívesen jönnek össze” – mesélték.

A várost családias, nyugodt, mégis élhető helyként írták le, ami a budapesti forgatag után kifejezetten szokatlan élmény volt.

Miben más a clevelandi sátorozás?
Eszter szerint a legnagyobb különbség az, hogy itthon egy nagy rendezvénynek mindig van konkrét tematikája, míg Clevelandben a találkozás önmagában elég ok a közösség számára.

„Nem kell külön apropó – a lényeg, hogy a magyarok együtt legyenek.”


Balázs kiemelte: a népzene és a néptánc kis adagokban való megismertetése remek módja annak, hogy a különböző korosztályok közelebb kerüljenek hozzá.

„Egy ostorfonás, egy kis táncolás, egy kis népzene – így lehet megszerettetni, és évről évre többet adni belőle.”

A nyelv megtartása a diaszpórában
A beszélgetés során mindketten hangsúlyozták, hogy a diaszpóra egyik legnagyobb kihívása az anyanyelv megtartása.

„Ez itt Amerikában hatványozottan nehéz feladat lehet”

– mondta Eszter, hozzátéve, hogy lenyűgözte, milyen szépen beszélnek magyarul a helyi gyerekek.

Balázs mosolyogva tette hozzá:

„A táborban az idősebbek rendszerint csak annyit mondtak a gyerekeknek: Magyarul.

Elfogadás és erős közösség
A clevelandi napok egyik legnagyobb élménye számukra az a feltétel nélküli szeretet és befogadás volt, amellyel fogadták őket.

„Nem kérdezték, miért pont mi jöttünk – egyszerűen helyet kínáltak,étellel- itallal kínáltak, és úgy kezeltek, mintha mindig is ide tartoztunk volna”

– fogalmazott Balázs.


Eszter hozzátette:

„Ez az érzés felemelő, és sajnos otthon ritka. Ezt biztosan magunkkal visszük.”

Üzenet a világ magyarságána
Az interjú végén üzenetet is megfogalmaztak a világban szétszóródott magyarok számára.

„Merjenek magyarnak lenni”

– mondta Balázs.

– „Itt Clevelandben nagyon jó magyarnak lenni.”


Eszter pedig azt kívánta mindenkinek, hogy minél többet táncolhasson, énekelhessen és zenélhessen a családtagjaival, mert ezek az élmények egy életre megmaradnak.

Csibi Lóránd