Clevelandban nagyon tisztelik a magyarokat – beszélgetés CsibiLóránddal, a Clevelandi Magyarokért Alapítvány elnökével, az Egyesült Magyar Egyletek alelnökével
Ez az interjú eredetileg a Hungarian Conservative Diaspora rovatában jelent meg angol nyelven www.hungarianconservative.com
Antal-Ferencz Ildikó
Csibi Loránd 2001-ben került családjával Csíkszeredából Clevelandbe. Eleinte csak egy szűkebb erdélyi baráti körhöz és a Szent Erzsébet római katolikus templom közösségéhez kötődött, de idővel feleségével együtt fontosnak tartották saját alapítványt létrehozni, illetve részt venni más helyi magyar közösségek és szervezetek munkájában is. A clevelandi magyarok megítéléséről, szerteágazó önkéntes munkájáról, sport iránti elkötelezettségéről, szervezeti tisztségeiről és a magyar köztársasági elnök közelmúltbeli látogatásáról is kérdeztem.
Mikor és hogyan kerültél Amerikába?
Gyergyóditróban születtem, de két éves koromban Csíkszeredába költöztünk, ott nőttem fel és éltem 30 évet. 1989-ben onnan mentem katonának Predeálra és vettem részt kiskatonaként a romániai forradalomban, Brassóban.

Az első a sorban, kiskatonaként 1989 December 22-ikén Brassóban
Úgy alakult, hogy már 19 éves koromban gyermekem született, majd 23 évesen elváltam édesanyjától. Az akkor három és fél éves kislányt egyedül neveltem hat éves koráig, amikor összekötöttük életünket Zsuzsival. Második feleségem szintén Gyergyóditróban nőtt fel, édesanyáink osztálytársak voltak, így egész életünkben jól ismertük egymást. Miután férje autóbalesetben elhunyt, ő is egyedül maradt kisfiával, így 1997-ben a két fél családot egyesítettük…


Gyergyóditró balra, Csíkszereda jobbra
Csíkszeredában éltünk, majd néhány év múlva mi is megpályáztuk a zöldkártya vízum lottót, és 2000-ben ki is sorsoltak minket. Először körülnéztem Clevelandban én, Zsuzsi utánam jött, és együtt döntöttünk a kiköltözés mellett, ami 2001 októberében meg is történt. Azóta itt élünk, gyerekeink itt nőttek fel és már van két kisunokánk is.
Eleve Clevelandbe terveztetek költözni? Mikor és hogyan kapcsolódtatok be a helyi, nagy létszámú magyar közösségbe?
Igen, csíkszeredai ismerőseink vártak itt minket. Javaslatukra már az első héten elmentünk a Szent Erzsébet római katolikus templomba, ahol megismerkedtünk több frissen kivándorolt magyarral, és természetesen a régebben itt élőkkel is. Új életet hoztunk ebbe a közösségbe, ugyanis 1998 és 2002 között kb. 15-20 magyar család költözött ide Csíkszereda és Erdély különböző részéből, nagyjából velünk egy korosztályból, családonként egy-két-három kisgyermekkel, akik azóta már felnőttek, szülők lettek, de a mai napig jó barátok és együtt folytatják az általunk 25 éve felfrissített magyar közösségi életet. Kezdetben kizárólag a Szent Erzsébet templom katolikus közösségében éltük meg magyarságunkat, sokáig nem tudtunk más clevelandi magyarokról. Életünk újrakezdésére fókuszáltunk, így a templomi közösségen kívül másokra akkoriban nem nagyon figyeltünk.



Little Budapest Cleveland 2001
Négy évig a Little Budapest magyar vendéglőben dolgoztam, ahova minden második csütörtökön idős magyar úriemberek érkeztek vacsorázni. Miközben kiszolgáltam őket, hallottam, hogy arról beszélgetnek, mi történik Magyarországon és ezen akkor nagyon elcsodálkoztam: miért érdeklik a magyarországi történések ennyire azokat, akik már legalább 50 éve vagy akár egész életükben is itt éltek?
Amikor fizettek, láttam nevüket a hitelkártyákon – Szappanos István, Falk Viktor, Beodray Ferenc, stb. – és elkezdett érdekelni, kicsodák. Beszélgetni kezdtem velük, s mivel nagy odafigyeléssel hallgattam őket, megszerettek. Nekik köszönhetően értettem meg – ahogy később Nagy Árpád és Gyékényesi Pali bácsitól vagy éppen Hargitai Istvántól – miért fontos a magyarság megélése a diaszpórában. Később, miután megismertem Böjtös Laci bácsit, tiszteletbeli konzult is, sokat beszélgettem vele is erről.
Mélyebb kapcsolódásom a clevelandi magyar közösséghez akkor kezdődött, amikor 2012-ben elvállaltam a Bocskai Rádió vezetését. A következő hét évben lelkes kis csapatunkkal a legtöbb magyar rendezvényre elmentünk tudósítani, a jelenlévőkkel beszélgetni, egymást jobban megismerni. Akkor értettem meg igazán a diaszpóra-közösségek működését és azt, hogy miért fontos a magyarság annak, akinek fontos. Megértettem az amerikai magyar diaszpóra különböző menekült hullámainak lelkületét is, a különböző életutak pedig olyan irányt mutattak nekem, amit azóta én is szeretnék továbbadni a gyermekeimnek és unokáimnak.


Székelyruhában a Csipke táborban, barátokkal NHL jégkorong mérkőzésen
Természetesen én is hoztam valamennyi magyarságtudatot otthonról, de a 18 év kommunizmus majd a rendszerváltás utáni 10 év, amíg Erdélyben éltem, nem volt rám olyan erős hatással a magyarságomat illetően, mint itt Clevelandben. Például nem néptáncoltam, nem jártam bocskaiban vagy székely ruhában, itt viszont minden adandó alkalommal felveszem őket és csíkszeredai Sportklubos mezben megyek az amerikai jégkorong
mérkőzésekre, mert már az öltözetemmel is meg akarom mutatni: erdélyi magyar vagyok – erre annak idején ezek az idős bácsikkal való beszélgetések is ráerősítettek.



Magyar rendezvényeken
Azóta a leginkább a feleségemmel közösen vállalt önkéntes munkánk – legyen az rendezvényszervezés, tanítás, szavalás, főzés, székpakolás, vagy bármi, amire éppen szükség van – lényege, hogy segítsük a helyi magyarság fennmaradását. Ezért is lett alapítványunk neve Clevelandi Magyarokért – amit hagyományaink, kultúránk, nyelvünk megőrzése és a következő nemzedékeknek való továbbadása céljával hoztunk létre, minden magyart megszólítva, mert arra törekszünk, hogy előmozdítsuk a magyar közösségi életet és megerősítsük az összetartozás érzését az amerikai magyarok körében és nemcsak Clevelandben. Értük dolgozunk a barátaimmal együtt, akiket nagyon szeretek és tisztelek, és hálás vagyok nekik, hogy mindenben támogatnak – ha bármikor felhívok öt-tíz embert, hogy segítsenek valamit megszervezni vagy lebonyolítani a magyarság érdekében, mindig készen állnak. De a legnagyobb támaszom a feleségem, Simon-Benedek Zsuzsanna, aki nélkül semmi sem jöhetett volna létre mindabból, amiről most beszélgetünk…
Ez az a kezdeti erdélyi gyökerű baráti társaság, vagy azóta bővült a kör?
A nagy többség ugyanaz, de azóta persze sokan csatlakoztak hozzánk és természetesen vannak köztünk magyarországiak is, úgyszintén első, másodgenerációs itt született magyarok is. Eleinte ha valamilyen programot szerveztünk, minden barátunk eljött. Ahogy telt az idő, néhányuk élete megváltozott, a gyerekeik felnőttek, néhányan elköltöztek, így kevésbé vettek részt az alapítvány vagy a magyar közösség programjain. Volt aki lemorzsolódott, volt aki szorosabbra fűzte kapcsolatát velünk, volt aki csak időlegesen csatlakozott hozzánk és volt aki ma is állandóan jelen van és mindig megkérdezi miben segíthet. Ugyanakkor érdekes módon itt is élnek olyan magyarok, akik nem szeretnének részt venni semmiféle magyarsággal kapcsolatos tevékenységben.
Sőt, olyan magyart is ismerek itt, aki azt mondta: neki semmi köze az itteni magyarsághoz, őt ez nem érdekli, hagyjuk békén. Ezt is tiszteletben tartom: ha ő nem érzi fontosnak magyarságát, azzal nekem nincs mit kezdenem. Ha pedig valaki fontosnak érzi, akkor eljön egy nemzeti ünnepségre vagy bármely magyar rendezvényre és akár azt is megkérdezi miben segíthet. Mi ezekből az eseményekből nemcsak töltődünk, hanem általa megéljük a
magyarságunkat. Szerintem ennek is köszönhető, hogy az amerikai társadalom számára is fontosak vagyunk és tisztelnek minket.
Kifejtenéd, hogy miben nyilvánul meg a magyarok iránti tisztelet?
Igen, tisztelik azt, hogy más nyelven is beszélünk, hogy őrizzük hagyományainkat és megtartjuk ünnepeinket. Amikor elmondom, hogy magyar és székely vagyok, sok amerikai rögtön megosztja velünk személyes kapcsolatait, élményeit: a magyar származású nagymami által készített töltött káposztát, a kedves magyar szomszédasszonyt, stb. Nagyon fontosnak tartom, hogy ez a pozitív benyomás maradjon meg rólunk.
Amikor 2010-ben bezárták a Szent Imre magyar templomot, a többi nemzetiségi közösség is kiállt mellettünk, mert őket is érintették a bezárások és érezték a szolidaritás erejét. Beszélek románul, elég sok román barátom van, emiatt a román közösséget is jól ismerem. Focizás során is rengeteg nemzetiséggel találkozom – horvátokkal,szerbekkel, olaszokkal, mexikóiakkal, jamaikaiakkal –, velük is sokat beszélgetünk és sokszor elhangzik: tudják, hogy mi magyarok mit tettünk le az asztalra, ezért tisztelenk és felnéznek ránk.
Szerintem ez idén, az amerikai államalapítás 250. évfordulóján különösen fontos, mert ilyenkor minden itt élő nemzetiség igyekszik megmutatni, mivel járult hozzá Amerikához. A clevelandi magyarok is rengeteg értékkel járultak hozzá az amerikai társadalom építéséhez: különböző közösségekkel és épített örökséggel – templomokkal, parkokkal, szobrokkal, éttermekkel –, tudományos eredményekkel és kulturális programokkal.


Minden nemzeti ünnepünkön kikerül a piros-fehér-zöld zászló a polgármesteri hivatal épületére, és a Niagarát is kivilágítják piros-fehér- zöldre. De a megbecsülés jele leginkább az, amikor egy közhivatalban, például a polgármestert megkeresed azzal, hogy jön a magyar
köztársasági elnök, akkor a polgármester nemcsak azonnal fogad, hanem kijelenti, bármilyen magyar rendezvényt nagyon szívesen támogat és jelen lesz, mert tudja, milyen fontos a magyar közösség számára is. Magyar rendezvényeken találkozhattunk az ohiói kormányzóval és néhány további fontos állami köztisztviselővel, ha idejük engedi szívesen részt veszenk ezeken a magyar rendezvényeken.

Cleveland polgármestere és Novák Katalin, volt államelnökasszony
De ami nekem a legnagyobb élményem e tekintetben az, amikor 2007-ben amerikai állampolgár lettem. Az eskütételre bocskaiban mentem; az ohiói kormányzó végignézett rajtam, majd percekig szorongatta a kezemet és alaposan kikérdezett. Mély nyomot hagyott bennem, hogy nemcsak azt tudta, hogy kik a magyarok, hanem vette a fáradságot és elmondta egy számára teljesen ismeretlen magyarnak, hogy miközben amerikai állampolgár lettem, tartsam meg a magyarságomat és maradjak meg magyarnak is.

Állampolgársági eskütétel 2007 Cleveland
Ezek az élmények is kis lépésenként alakították ki szívemben a „büszke magyar érzést”, amit
szeretnék megőrizni és továbbadni.
Menjünk sorra azokon a magyar kezdeményezéseken, amelyben részt veszel.
A hirami Magyar Klub például idén ünnepli székelykapuja felállításának a 20. évfordulóját.
A hirami székhelyű Észak-Kelet Ohiói Kulturális Központ (Hungarian Cultural Center of Northeastern Ohio) az egyik legrégebbi magyar szervezet, az 1902-ben alakult Egyesült Magyar Egyletek (EME) és a magyar egyházi közösségek után. A 17 hektáros, gyönyörű, erdős területet birtokló szervezetet a 20. század folyamán a clevelandi magyarok sokáig a helyi szlovák közösséggel közösen vezették, de amikor a ‘70-es évek környékén előbbiek megfogyatkoztak, a magyarok kivásárolták őket azzal a feltétellel, hogy évente egyszer tartanak egy közös pikniket, az ún. Buckeye-pikniket.



Észak-Kelet Ohiói Kultúr Központ
2005 körül megismerkedtünk néhány olyan magyarral, akik jártak az ottani eseményekre és minket is elhívtak. Akkor még nem állt a székelykapu, azt 2006-ban állították fel egy erdélyi, Geges faluból származó faragómester munkájaként, az azóta Magyarországra visszaköltözött Mezősi Lajos és László Attila javaslatára. Először ugyanis csak egy kis klubhelyiség létezett ott, majd fedett pavilonokat építettek, hogy minél többen le tudjanak ülni, végül építettek egy magyar tájházat is. Mivel szerették volna a magyarság különböző néprajzi egységeit, így a székelységet is bemutatni és bevonni, felállítottak egy hatalmas székelykaput a terület közepére. Ez volt az első nagy, emlékműszerű tárgy a klub helyszínén, amelyet egy harangláb, majd egy diófa ültetése követett Trianon 100. évfordulójára. Utána felújítottuk az eredeti épületet, most már teljesen elfogadható illemhelyek vannak és aludni is lehet ott. Viszont továbbra sem fér el a területen egyszerre több mint 6-700 ember, ezért a két-háromezer fős Cserkésznapot továbbra sem lehet ott megszervezni, viszont más, kisebb rendezvényeket igen, amelyek belépőjéből fenn tudjuk tartani a klubot.
Mi szokott történni a klubban és a hozzá tartozó parkban?
Minden évben van négy piknikünk. A júniusi a szlovákokkal közös piknik, a júliusi általában egy régi autó kiállítással összekötött piknik, az augusztusi általában kisebb, a nyári szabadságolások miatt, a szeptemberi a legnagyobb, szüreti bállal összekötött piknikünk, ahol fellépnek a clevelandi Regősök, élőzene van és árusok is jönnek. A nyári szezon többi
hétvégéjén is igyekszünk hasznosan kihasználni a klub területét, egy tag révén például ki lehet bérelni különböző rendezvényekre – lakodalmakra, amerikai és magyar cserkész táborozásokra és vadászni is lehet a területünkön.



Hagyományörző Családi Sátorozás Hiram Ohio
18 éve kezdtük el azt a hagyománnyá vált Hagyományörző családi sátorozást, amely szintén fontos támpont lett a clevelandi magyarság életében, s amelyet minden évben nagyon várunk. Ilyenkor ostort fonunk, tüzet rakunk, lángost sütünk, focizunk, íjászkodunk, a folyóban lehet csónakázni, az erdőben mászkálni és mindig végzünk egy kis közösségi munkát is: kitakarítjuk az erdőt, lefestjük, amit éppen szükséges, vagy éppen magasnyomású vízzel fölmossuk a földet, lemossuk a padokat – tehát nemcsak jól érezzük magunkat, hanem hasznosan is töltjük az időt, amivel segítjük a klub fennmaradását. Az immár általában 150 fős sátorozáson túl füvet vágunk önkéntesen, karbantartjuk az épületeket, legutóbb villanygenerátort is
szereltetett a klub.
Jelenleg 4-500 fős tagsági díjat fizető tagunk van és sokszor kapunk egyszeri adományokat is – ahogy más magyar szervezet is – így mondhatom: minden adott ahhoz, hogy ez egy működőképes és hosszú távon is fenntartható klub maradjon. A nagyobb események résztvevői között egyre kevesebben vannak a magyarul beszélők, de sok magyar leszármazott el szokott jönni. A 13 fős vezetőségből – amelynek 2009 óta vagyok tagja –, csak ketten nem beszélnek magyarul, de ők is magyar származásúak.
Feleségeddel a Nádas házaspár vezette clevelandi Magyar Társaságban is szervezőbizottsági tagok vagytok.
Oda emlékeim szerint 2009-ben kezdtük el járni. Amikor egyre több székely megjelent az általuk szervezett éves Magyar Kongresszuson, Nádas Gabriella azt javasolta, mutassuk be a székelységet. Zsuzsival akkor kezdtük el a székely találkozók sorozatát, amely keretében egyik évben bemutattuk a székely gasztronómiát, máskor a székely történelmet, a székely sportolókat és persze a népviseletről is tartottunk előadást vagy szerveztünk kiállítást.



A Magyar Társaság rendezvényein
Ahogy egyre többet vállaltunk – kiállítottuk például Para István csíkszeredai művész karikaturáit, Kuti Zoltán szintén csíkszeredai fotóművész képeit, meghívtuk a művészestre a csíkszeredai színház művészeit, Márdírosz Ágnest és kis csapatát, legutóbb pedig Csomortáni Gál László szintén csíkszeredai képzőművészt és Mező Gábor magyarországi újságírót – egyre kíváncsibbak voltak a véleményünkre, így néhány éve szervezőbizottsági tagok lettünk és azóta a teljes rendezvény szervezéséből is alaposan kivesszük a részünket. Büszke és hálás vagyok, hogy 2024-ben a Magyar Kongresszus bálján vehettem át a Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetést, amelyre még a korábbi chicagói magyar főkonzul, Kovács Tamás terjesztett fel.



Magyar Arany Érdemkereszt átvétele 2024
Említetted a Bocskai Rádiót, amelyet 2012-től hét éven át vezettél.
Oda már korábban, 2009-ben kerültem. A magyarországi 2006-os őszi események után itt járt előadást tartani Gaudi-Nagy Tamás – akkoriban a mi kis társaságunkban mindenki a magyar nemzet sorsáért aggódott… A rádiót vezető Kádár Danival és Marival az idő tájt kerültünk jó barátságba. Később Czár Lacival és Gabriellával, akik akkor heti rendszerességgel készítették a műsorokat. Daniék hazaköltözést terveztek, ezért hívtak rendszeresen beszélgetni és néha be a stúdióba is, ismerkedni a rádiózással. A technikával nem kellett foglalkoznom, arra volt ott egy másik fiatalember.


Bocskai Rádió stúdiójában, Gaudi Nagy Tamás Clevelandben
Miután Kádárék hazaköltöztek Magyarországra, Czár Laciék szintén, rám hárult a tartalom szerkesztésének feladata ; akkor lettem a rádió vezetője és hívtam a feleségemet is, hogy továbbra is megmaradjon a női hang. Abban az időben csatlakozott hozzánk Hargitai István, aki 2019-ig velünk maradt. Szerettük volna, ha legalább még egy család akad, akivel felváltva visszük az adást, de sajnos nem vállalta senki. A mai világban is így megy: sokan nem vállalják a felelősséget, hosszú távon nem akarnak és nem tudnak elköteleződni…



Kádár Dani és Mária a rádióban, Böjte atyával interjú készítés közben
Zsuzsi viszont azt mondta: ha elvállaljuk, akkor csinálnunk kell, ha törik, ha szakad. A
gyerekeink még egyetemre jártak, majd idővel megszületett az első unokánk is és közben napi 10 órát dolgoztunk mindketten a munkahelyeinken – nem volt könnyű vállalni, hogy minden vasárnap 2 órától 5 óráig a stúdióban leszünk és hétközben is a műsorra készülünk.
Hét éven át, 2019 szeptemberéig vezettem a rádiót és nagyon szerettük, mert ahogy említettem, megismerkedtünk szinte minden helyi közösséggel– mindenhol szeretettel fogadtak, mert tudták, hogy számíthatnak ránk. Azóta elváltak útjaink, de a rádiót a mai napig nagyon tisztelik az emberek, én pedig azóta is megmaradtam az önkéntes rádiózás mellett, hetedik éve a Torontói Független Magyar Rádió külsős munkatársa és tudósítója vagyok, ahol többek között korábbi kollégámmal, Hargitai Istvánnal kéthetente vezetjük az Amerika Hangja című műsort.

A torontói Független Magyar Rádió műsorának felvétele közben
Folytassuk a sporttal, konkrétan az Árpád Kupával, ami szintén szívügyed.
Amikor megérkeztem ide, rögtön szerettem volna bekapcsolódni a sportéletbe, hiszen otthon is fociztam, de a helyi magyar csapat, a Budapest Stars tagjai akkoriban vasárnaponként jöttek össze focizni, én viszont vasárnaponként az étteremben dolgoztam… Nagy ritkán eljártam azért hétköznapokon az edzésekre, de csak akkortól tudtam velük rendesen edzeni, amikor 2005- ben munkahelyet váltottam – immár 21 éve dolgozom egy biotechnológiai cégnél, mint számítógépes vezérlésű marógép kezelő – , így a hétvégéim felszabadultak.
Akkoriban hallottam először az Árpád Kupáról, ami egy Las Vegas-ban megrendezett összmagyar labdarúgó kupa, ahová Észak-Amerikából és Magyarországról is érkeznek amatőr focicsapatok. 2016-ig működött szervezetten, több m int 20 évig, akkor azonban a Las Vegas-i szervező közölte, nem viszi tovább a szervezést, ezért úgy tűnt, megszűnik az Árpád-kupa…



Árpád Kupa, 2019 Cleveland, 2024 Detroit, 2025 Miami
2016-ban úgy döntöttünk, nem adjuk fel, és vándorkupát csinálunk belőle. Minden részt venni kívánó csapat – például Szekszárd, Eger, San Francisco, Chicago, New York, Toronto, Windsor, Hamilton, stb. – két-két képviselője tagja a bizottságnak, akikkel megbeszéljük a következő helyszínt, dátumot, a feltételeket. San Francisco elvállalta a 2017-es alkalom szervezését, majd 2018-ban Toronto tette ugyanezt, 2019-ben Cleveland, a Covid-járványos évek kihagyása után 2023-ban Chicago, 2024-ben Detroit, 2025-ben Miami következett. A clevelandit 2019-ben én szerveztem, a chicagói találkozó szervezésébe be segítettem ötletekkel, tapasztalatokkal, a detroiti kupát szintén én szerveztem, de szerencsére volt helyi emberem is, aki segített.


Tavaly Miamiban eredetileg szintén lett volna helyi segítségem, de végül saját magam kellett Clevelandből leszerveznem mindent, amit lehetett, majd egy héttel a kezdés előtt odautaztunk és a helyszínen fejeztünk be az előkészületeket. Ilyet őrültséget senki nem vállalt, mint én akkor, nem is szeretném még egyszer… Focipályákat és bírókat szerezni, asztalt, zászlót, pólókat, érmeket rendelni, megszervezni a bankettet, helyszínt, ételt-italt, zenészt keresni, stb. A szállást, napi étkezést mindenki maga intézi önköltséges alapon, de a magyar állam – Szöllősi György és a Nemzetipolitikai Államtitkárság révén – jelentősen támogatja ezt a rendezvényt.
Miért ennyire fontos neked a sport?
A sport is egy olyan nemzeti összekötő kapocs, ahol piros-fehér-zöld mezbe öltözöl, játszol egy másik nemzet ellen, majd leülsz és összebarátkozol, sörözöl és elbeszélgetsz velük. A labdarúgásnak Clevelandben nagy hagyománya van, hiszen a vívósport és az asztaltenisz
mellett ebben is jeleskedtek a magyarok az elmúlt száz évben. Az Amerikai Labdarúgó Szövetség tagjaként működő Észak-Ohiói Labdarúgó Szövetség vezetőségében is sok a magyar: Gyékényesi Pali bácsi az elnök, én vagyok a titkár, Tóth Kálmán pedig a pénzügyes.

OSAN, ( Észak Ohioi Labdarúgó Szövetség) vezetősége, Dr. Gyékényesi Pál, elnök, középen, John Raguz, iktató, jobb oldalon, Csibi Lóránd titkár, bal oldalon ( USSF AGM Atlanta 2026 )
Ismerek sok olyan fiatal clevelandi magyar labdarúgót, akik egyetemi csapatokban játszanak,
nagyon tehetségesek, elkötelezettek a sport iránt és büszkék a magyarságukra. Szüleik, nagyszüleik itt, Clevelandben futballoztak, amikor még több magyar csapat is szerepelt a különböző szintű városi bajnokságokban. Azért is vállaltam részt a labdarúgás szervezésében, mert látom benne a magyarságnak egy olyan szeletét, ahol a nemzeti érzelem erős – remélem, ez meg is marad. Megtiszteltetés, hogy tagja lehetek a Magyar Sportújságírók Szövetségének, azon belül az Összmagyar Bizottság az Egyesült Államokban élő tagja vagyok.
Idén az Árpád Kupa szerevezési jogát Toronto kérte újra, jövőre pedig már bejelentkezett Wisconsin Dells – ott még sosem járt a kupa, de az ott élő kislétszámú, viszont annál lelkesebb erdélyi magyar közösség meg szeretné szervezni. A 25.Árpád Kupát nagyon szerettük volna hazavinni Magyarországra, de nem tudtuk, ezért ugyanez a célunk a két év múlva, 2028-ban esedékes jubileumi 30. Árpád Kupával kapcsolatosan.
És ha már sportról van szó, hadd említsek meg egy másik sportot, amit felkaroltam az évek során. A teqball a foci és az asztalitenisz elemeinek kombinálásával kialakított, ívelt asztalon játszott, magyar fejlesztésű sportág, amelynek magyar világbajnokai vannak. Mi már évekkel ezelőtt szerveztünk ilyen tornákat, s bevittük a sportot különböző fociakadémiákra is.




Azóta viszont nemcsak Ohióban terjedt el, hanem egész Amerikában nagyon népszerű lett – néhány évvel ezelőtt az Amerikai Labdarúgó Szövetség is rájött, mennyire fontos a focisták technikájának fejlesztése szempontjából, így azóta már minden fociakadémián van, sőt, be akarják vezetni az olimpiára is. Mindezt csak azért említem, mert ezzel is egy magyar találmányt népszerűsítünk az Egyesült Államokban.
Amikor mi, négyen clevelandi magyarok beneveztünk az amerikai teqball bajnokságba Detroitban, mindenkinek elmondtuk, hogy ez egy magyar találmány! Mindenhol, ahova eljutok, a magyarság hírnevét igyekszem öregbíteni;meg akarom mutatni, hogy büszke magyar vagyok, amellett, hogy büszke amerikai is – ugyanis ez a kettő jól elfér egymás mellett.
Az EME-t hagytuk utoljára, ahol nemrég másodszor választottak alelnöknek.
Az EME egy olyan ernyőszervezet, amely ma 15 magyar szervezetet és hat magyar egyházi közösséget foglal magába. Fontos, hogy a vezetőség kétévenként frissüljön, hogy új ötletek, más meglátások is helyet kapjanak – így gondolhattak rám is először három éve az alelnöki tisztség kapcsán, amit nagy megtiszteltetésnek vettem és vállaltam a vele járó felelősséget.
Az EME legfőbb feladata évente két nemzeti ünnep (március 15. és október 23.) kapcsán a helyi ünnepségek megszervezése, valamint a különböző tagszervezetek közötti bármilyen felmerülő probléma megvitatása-megoldása, illetve a clevelandi magyarok képviselete
Magyarország felé.

Az Egyesült Magyar Egyletek vezetősége 2024
Tulajdonképpen minimális a dolgunk, bár a szervezetek közötti összefogást és információcserét mindig lehet tovább erősíteni. Legnagyobb kihívásunk a magyar rendezvények egymásra szervezésének elkerülése, ami nem mindig sikerül, mert sokan vagyunk és sokfélét szeretnénk tenni és tiszteletben kell tartani mindenki önkéntes munkáját –
úgy, ahogy ő elképzeli a magyarság megélését. Senkit nem kritizálunk, mindenkit támogatunk – feladatunk tehát mindenki felé nyitottan, megoldásra készen odafordulni.
A két hete lezajlott magyar köztársasági elnöki látogatás szervezése
is az EME feladata volt?
A chicagói főkonzulátus kérésére elvállaltuk a szervezést, ami azt jelenti, hogy koordináltuk az egyes szervezetek által vállalt feladatokat, így például az evangélikus templom kórusa, a református Nebuló Magyar Iskola diákjai és a cserkészek fellépéseit, illetve a Szent Imre római katolikus közösség hozzájárulását. A köztársasági elnök úr két és fél napot napot töltött
Clevelandben, ami alatt az volt a kérése, hogy minél több helyi magyar emberrel találkozhasson – nemcsak szervezeti vezetőkkel.
Vasárnap reggel a Szent Imre római-katolikus templomban tartott szentmisével kezdték itteni programjukat, utána meglátogatták a cserkészházat, majd átmentek a Szent Erzsébet templomba, amelynek alagsorában megtekintették a kis múzeumot, majd ugyanott sor került a március 15-i nemzeti ünnepségre, ahol 300- nál is többen gyűltünk össze. Hétfőn meglátogatták a Magyar Múzeumot és a Kultúrkertet, majd a Cleveland Állami Egyetemen találkoztak gazdasági szakemberekkel, s végül este a Szent Imre templom épületében lévő magyar iskolába is ellátogattak.

Dr. Sulyok Tamás államelnök úr és felesége a Szent Erzsébet római katolikus templom alagsorában
Kedden reggel megkoszorúzták a helyi Kossuth-szobrot és onnan repültek tovább. Az eddigi visszajelzések alapján nagyon kellemesen és termékenyen telt az elnök úr és családja clevelandi útja. Látszott rajta, hogy jól érzi magát az emberek között, felszabadultan és szívesen váltott néhány szót bárkivel. A résztvevők között sok olyat láttam, akik ritkábban járnak magyar rendezvényekre, tehát láthatóan nagy volt az erdeklődés és a kíváncsiság iránta. Többen mondták, hogy nem mentek el csak egy-egy helyszínre ahol megjelent az elnök úr, hogy ne foglalják el mások helyét – szerintem másnak is lehetőséget adni megsüvegelendő hozzáállás.
A Diaszpóra Tanács éves ülésén két éve te képviseled a clevelandi magyarokat. Ez miért fontos számodra?
Előző EME-elnökünk, Dr.Mészáros Andrea nem tudott elmenni ezekre a magyarországi alkalmakra, én pedig szívesen vállaltam az észak-amerikai magyar diaszpóra egyik legnagyobb magyar közösségének képviseletét, mert úgy látom, hogy a diaszpórán belül senkinek sem könnyű, mindenki hasonló gondokkal küzd és ha elmondjuk egymásnak ezeket a problémákat, sokat tanulhatunk egymástól, illetve érezhetjük, hogy nem vagyunk egyedül
gondjainkkal.



A Diaszpóra Tanács ülésein
A személyes kapcsolat kifejezetten fontos, amit szerintem semmi sem tud pótolni. Ezért tartom fontosnak elmenni bárhová, ahova meghívnak; szívesen beszélek bárkivel a clevelandi magyar közösségi életről. Rengeteg megkeresést kapok, sokféle segítséget kérnek, most
éppen a magyarországi parlamenti választásokkal kapcsolatosan, de rendszeresen keresnek őseik felkutatása okán is.
A személyes kapcsolatok ápolását magánéleti szinten is fontosnak tartjuk, például szívesen elszállásolunk bárkit, aki várounkba látogat, pl különböző szakmai konferenciákra – az éves Magyar Kongresszusra rendszeresen, de például az Amerikai Magyartanárok Egyesületének (AHEA) idei kongresszusára hamarosan – érkező ismerősöket is.
A mi kis házunk egy kis magyar sziget, ahová sokan szívesen jönnek, Marosán Csabától kezdve Böjte Csabán és Gergely István, Tisztin keresztül, Erőss Zsolt hegymászó két barátjáig; a csíkszeredai művészek, tavalyelőtt Borvendég Zsuzsannát és kedves férjét, tavaly Mező Gábort és Csomortáni Gál Lászlót fogadtuk, és a sort folytathatnám…



Ezekből a magyar barátságokból is táplálkozunk és igyekszünk átadni belőlük gyerekeinknek is. A 34 éves fiunk legutóbb azt kérdezte, mikor lesz olyan magyar rendezvény, ahol újra szavalhat, ez büszkeséggel tölt el bennünket, szülöket.



Talán hamarosan lesz is alkalma rá, mert idén Amerika 250. születésnapja mellett Mohács 500., a Magyar Kongresszus 65. az ‘56-os magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulójáról is megemlékezünk. Utóbbival kapcsolatban már több idős clevelandi magyar megkeresett azzal, hogy részt szeretnének vennének rajta, illetve kérik, hogy hívjunk meg olyanokat is, akik valamikor, valamiért – általában személyes sértődésből – elmaradtak a magyar közösségből. Nagyon fontosnak tartom meghallgatni a közösség hangját és segíteni egymáshoz közelebb jutni azoknak, akik nem értenek egyet egymással, hogy minél többen együtt tudjuk megélni a magyarságunkat – nemcsak az évfordulókon, de legalább akkor –, ebben is jó példát mutatva a következő generáció számára.
Szoktatok Erdélybe hazalátogatni?
Amikor csak lehetőségünk adódik, mindig hazamegyünk, hiszen otthon élnek apósomék, édesanyám, nagymamám és sógornőm – hála Istennek. A rokonokkal, jó barátokkal és ismerősökkel való találkozás mindig öröm számunkra, de talán a legfontosabb az a két kötelék, amely a szülőföldünkhöz fűz bennünket.



Az egyik a fizikai, kézzelfogható kapcsolat: Gyergyóditróban, szülőfalumban apai nagyszüleim háza a tulajdonunkba került, az összes gyermekkori emlékeimmel együtt megmarad nekem.
A másik a lelki és szellemi kötődés: az a példamutatás, amelyet gyermekeinknek és unokáinknak szeretnénk továbbadni, hogy magyarságukat soha ne feledjék, ismerjék meg igaz történelmünket és bárhol éljenek a nagyvilágban, megmaradjanak székely-magyarnak.
Ez az interjú eredetileg a Hungarian Conservative Diaspora rovatában
jelent meg angol nyelven www.hungarianconservative.com