Cele­bek és influenszerek

A poli­ti­kai bul­vár­szín­vo­nal a minő­sé­gi­nek beál­lí­tott médi­á­ban is jelen van

A cím arra utal, hogy a köz­élet­ben és a poli­ti­kai kom­mu­ni­ká­ció egé­szé­ben két alap­ve­tő stí­lus­jeggyel bíró sze­rep­lő van jelen. Az egyik ked­ve­li, ha a figye­lem közép­pont­já­ban lehet, a másik ettől távol tart­ja magát, és inkább hát­tér­ben marad. Ahogy Ame­ri­ká­ban leegy­sze­rű­sít­ve szok­tuk mon­da­ni: elkü­lö­nül­nek a „beszé­lők” és a „cse­lek­vők” (tal­kers and doers). Min­den­ki dönt­se el, melyik stí­lus illik hoz­zá jobban.

Fotó :Osváth Zsolt saját, ZSHOW Time című műso­rá­ban. (For­rás: YouTube/ZSHOW Time)

A hát­tér­em­ber kife­je­zést gya­kor­ta nega­tív érte­lem­ben hasz­nál­tuk mind­ed­dig, álta­lá­ban azok­ra a szín­fa­lak mögött mun­kál­ko­dó befek­te­tők­re, befo­lyá­sos, de arc nél­kü­li véle­mény­for­má­lók­ra értet­tük, akik kis­sé rej­té­lyes módon a hát­tér­ből moz­gat­ták a poli­ti­kai folya­ma­to­kat. Ilye­nek pél­dá­ul a Soros-biro­da­lom NGO-szer­ve­ze­te­i­nek lob­bis­tái vagy a folya­ma­tok­ról vehe­mens véle­ménnyel ren­del­ke­ző, szin­te lát­ha­tat­lan, ese­ten­ként már levi­téz­lett máso­dik vonal­be­li politikusok.

Van azon­ban egy pozi­tív zön­gé­je is a hát­tér­ben mara­dó egyé­ni­sé­gek­nek. Ők lehet­nek filo­zó­fu­sok, újság­írók, stra­té­gák, elem­zők vagy éppen­ség­gel ado­má­nyo­zók, szpon­zo­rok, akik sokat tesz­nek azért, hogy orszá­gunk fel­emel­ked­jen. Szá­mos ilyen gon­dol­ko­dó van a pol­gá­ri jobb­ol­da­lon is. Közös voná­suk, hogy vagy egy­faj­ta kép­er­nyő­félsz miatt, vagy egyéb okok­nál fog­va nem kíván­nak napon­ta sze­re­pel­ni az elekt­ro­ni­kus média elő­re­tolt vizu­á­lis vilá­gá­ban. Azon­ban vissza­fo­got­tabb sze­mé­lyi­sé­gük, vala­mint a velük ellen­tét­ben sze­re­pel­ni vágyók har­sá­nyabb fel­lé­pé­se meg­bo­rít­ja az egyen­sú­lyi álla­po­tot, és olyan új eli­tet emel elő­tér­be, amely­nek tag­jai nem tudá­suk alap­ján, hanem a sze­rep­lé­si vágy­tól vezé­rel­ve arány­ta­la­nul nagyobb ismert­ség­re tesz­nek szert.

Az újko­ri inf­lu­en­sze­rek és cele­bek azok az önje­lölt, tele­ví­zi­ós csa­tor­nák által fut­ta­tott szak­ér­tők és elem­zők, aki­ket napon­ta lát­ha­tunk a kép­er­nyőn. Nem rossz embe­rek, gyak­ran sze­ret­jük is őket, de ismert­sé­gük a tudá­suk­hoz képest arány­ta­la­nul magas, míg a gyak­ran komo­lyabb vég­zett­sé­gek­kel ren­del­ke­ző, nagy­fo­kú intel­lek­tu­a­li­tás­sal és gon­do­la­ti­ság­gal bíró értel­mi­sé­gi hát­tér­mun­ká­sok fele­dés­be merül­nek. Ez ter­mé­sze­te­sen az elő­re­tolt sze­rep­lők és a hát­tér­mun­ká­sok java­dal­ma­zá­sá­ban is meg­mu­tat­ko­zik. Az expo­nált cele­bek maga­sabb jöve­de­lem­re is szert tesz­nek, míg a mögöt­tes szak­ér­tők, az esz­me­tör­té­né­szek, a kifi­no­mult tudá­sú stra­té­gák és tanács­adók több­nyi­re csak mor­zsák­ból élnek és gazdálkodnak.

A celeb­vi­lág modern kori domi­nan­ci­á­ja szin­te leál­lít­ha­tat­lan. Az egyen­súly­hely­zet a hát­tér­sze­rep­lők és a kép­er­nyőn elő­tér­be tolt „szak­ér­tők” között egy­re job­ban meg­bil­len, a kont­ra­sze­lek­ció erő­sö­dik, és eljö­het az a pil­la­nat, ami­kor már a tár­sa­da­lom egé­szé­re is káros lehet. Beszél­tem olyan átfo­gó tudá­sú, de sokak által kevés­bé ismert ame­ri­kai és magyar hát­tér­gon­dol­ko­dók­kal nem­rég, akik aggo­dal­mu­kat fejez­ték ki a lét­re­jött hely­zet miatt. Evi­den­ci­a­ként emlí­tet­ték, hogy az ame­ri­kai vagy éppen­ség­gel a magyar­or­szá­gi köz­éle­ti folya­ma­tok­ban és a tár­sa­da­lom for­má­lá­sá­ban nem a leg­ma­ga­sabb szak­mai vég­zett­ség­gel vagy a leg­jobb nyelv­tu­dás­sal ren­del­ke­ző elem­zők kap­nak teret, hanem a leg­han­go­sabb sze­rep­lők, akik több­nyi­re beta­nult szö­ve­ge­ket mon­da­nak fel a kame­ra előtt.

A bel­ső kör­ben for­gó véle­mény­for­má­lók­nak való­já­ban nin­cse­nek javas­la­ta­ik vagy elő­re­mu­ta­tó gon­do­la­ta­ik, de képe­sek a sem­mi­ről folya­ma­to­san beszél­ni akár fél órán keresz­tül is úgy­ne­ve­zett beszél­ge­tő­mű­so­rok­ban, hír­adók­ban vagy hely­szí­ni ripor­tok alkal­má­val. Az egyik ilyen szá­mom­ra elvi­sel­he­tet­le­nül gyen­ge minő­sé­gű és dema­góg műsor A nap híre az ATV‑n. Nem is tudom, miért nézem, talán azért, mert igyek­szem mind­két oldal gon­do­la­ta­it meg­hall­gat­ni. A sze­ré­nyebb, kép­er­nyőn rit­kán lát­ha­tó stra­té­gák pedig idő­köz­ben lema­rad­nak, és idő­vel fele­dés­be merül­nek. Hiá­ba fogal­maz­zák meg azo­kat az alap­ve­té­se­ket, ame­lyek siker­re vihet­nék egy tár­sa­da­lom (bár­mely tár­sa­da­lom) sta­bi­li­tá­sát vagy fej­lő­dé­sét. Mivel a celeb­mun­ká­sok győ­ze­lem­re segít­het­nek, akár orszá­gos válasz­tá­si kam­pá­nyo­kat és poli­ti­kai ambí­ci­ó­kat is meg­va­ló­sít­hat­nak, a poli­ti­kai elit nem­rit­kán őket választ­ja, nem adva kel­lő plat­for­mot, vala­mint elis­me­rést a háttérembereknek.

Ha való­di ver­senyt sze­ret­nénk, két ismér­vet kel­le­ne szem előtt tar­ta­ni a poli­ti­kai tanács­adók és tár­sa­da­lom­tu­dó­sok kivá­lasz­tá­sa­kor: az egyik a minő­sé­gi dip­lo­ma, a másik pedig a kiemel­ke­dő nyelv­tu­dás. Ma egyik ténye­ző sem tűnik fon­tos­nak a tekin­tet­ben, hogy egy elem­ző­cég vagy egy poli­ti­kai közös­ség kit (kiket) választ meg szó­csö­vé­nek, elem­ző­jé­nek, stratégájának.

Ter­mé­sze­te­sen nem lehet a cele­bek irán­ti von­zó­dást egy nap alatt meg­vál­toz­tat­ni. A dar­wi­ni sze­lek­ció hosszan tar­tó folya­mat, és gyak­ran kilen­gé­se­ket lát­ha­tunk a sze­lek­ció és kont­ra­sze­lek­ció egyen­súly­hely­ze­tét ille­tő­en. Ami meg­nyug­ta­tó tör­té­nel­mi táv­lat­ban, hogy a poli­ti­kai sta­bi­li­tás (siker) hosszú távon szük­ség­sze­rű­en a tudás, nem pedig a voka­li­tás zálo­ga. Békét is csak erő­ből lehet biz­to­sí­ta­ni, mond­ta Orbán Vik­tor nemrég.

Egy siker­re törek­vő tár­sa­da­lom­nak min­dig a tudást kell válasz­ta­nia, a véle­mény­ve­zé­re­ket pedig helyü­kön kell kezel­nie. A sokat beszé­lők előbb-utóbb bere­ked­nek, a lát­ha­tat­lan gon­dol­ko­dók pedig fenn­ma­rad­nak. Szók­ra­tész, Nietz­sche és Machi­a­vel­li nem azért let­tek örök éle­tű­ek, mert napon­ta meg­je­len­tek az embe­rek előtt. Cice­ro viszont köz­tu­dot­tan épp ezért vált ismert­té. A Hyde Park múlt szá­zad­be­li sám­lis szó­no­ka­i­ra már sen­ki nem emlék­szik. Kant, Goe­the vagy Scho­pen­hau­er taní­tá­sa­i­ra viszont annál inkább.

Nem sze­ret­nék neve­ket fel­so­rol­ni, de van­nak köz­tük, akik ked­vel­he­tők és véle­mé­nyük mérv­adó, de akad­nak vitat­ha­tó képes­sé­gű ifjú titá­nok, akik­nek vél­he­tő­en még az isko­la­pad­ban len­ne a helyük. Időn­ként sze­rep­hez jut­nak azon­ban levi­téz­lett vete­rá­nok is, akik akár már egy üdü­lő­fa­lu­ban is tölt­het­nék nap­ja­i­kat. Per­sze tud­juk, a böl­csek taná­csa a görög demok­rá­cia egyik kulcs­in­téz­mé­nye volt. Rájuk is szük­ség van tehát a kom­mu­ni­ká­ci­ós térben.

A fent emlí­tett ket­tős­ség vonat­ko­zik a nyom­ta­tott saj­tó mun­ka­tár­sa­i­ra is. De mivel saját magun­kat nem kívá­nom minő­sí­te­ni, csak egyet­len pon­tot sze­ret­nék kiemel­ni. A minő­sé­gi lapok­nál, mint pél­dá­ul az 1980-as évek­ben még mérv­adó The New York Times­nál, vala­mint a veze­tő magyar kon­zer­va­tív napi­la­pok­nál is, a véle­mény­ro­vat viszi a prí­met. A The New York Times­nál ez a rovat „oppo­site the edi­to­ri­al page” (Op-ed) néven volt ismert; Wil­li­am Safi­re, Wil­li­am Buck­ley és Geor­ge Will vol­tak a kiemelt Op-ed szer­zők akko­ri­ban, mind­hár­man közé­pen áll­tak, vagy inkább jobb­ra húztak.

Ide­ha­za is érde­mes tehát a minő­sé­gi kon­zer­va­tív lapok véle­mény­ro­va­ta­it bön­gész­ni, mert a való­di, mély és sza­bad gon­do­la­tok ott szü­let­nek. A szer­zők neve álta­lá­ban ismert, de az olva­sók nem min­dig tud­ják arc­cal beazo­no­sí­ta­ni őket, mivel nem mind­egyi­kük sze­ret kép­er­nyőn mutat­koz­ni. Per­sze nem muszáj eze­ket a pub­li­cisz­ti­ká­kat tüze­te­sen elol­vas­ni. Stí­lus­füg­gő és azon belül is önál­ló dön­tés kér­dé­se, hogy ki mit preferál.

Topo­lán­sz­ky Ádám volt ame­ri­kai köz­tiszt­vi­se­lő, publicista