Hírek Vélemények/Publicisztikák Búcsúbeszéd

Búcsúbeszéd

Ahhoz, hogy folytatódjon az átalakítási kísérlet, valamilyen intézményi keretet kell találnia

Búcsúbeszédében Donald Trump egyértelművé tette, hogy visszatér, és folytatja a most kényszerűen félbehagyott művét. Érdemes talán eltöprengenünk azon, hogy mi is ez a félbehagyott mű, és miképpen is kellene elgondolnunk a folytatást.

Ahhoz, hogy ebben a rohamos gyorsasággal egyre komplexebbé váló világban, amelyben élünk, megértsünk valamit, adekvát narratívát kell választanunk, egy olyan értelmezési keretet és fogalomkészletet, amely segít abban, hogy nevén nevezzük a történet legfőbb elemeit és szereplőit. Ennek az elbeszélési módnak esetünkben legfőképpen arra kellene képesnek lennie, hogy Amerika valóságos természetét leírja. Ma már közhely, hogy Amerika csak akkor és csak úgy érthető meg, ha kezelni tudjuk azt a kettős szerkezetet, amely Amerikát egyfelől mint nemzetállamot, másfelől pedig mint világbirodalmat tételezi fel. Minden, ami Amerikában és Amerikával történik, az e két egymást hihetetlenül komplex módon átható entitás interakciójaként, együttműködéseként és konfliktusaként írható le. Az elmúlt több mint fél évezred során mindig egy-egy nyugati nemzetállamra telepítette rá egy-egy évszázadra a világbirodalmát az a globális szuperstruktúra, amelynek neve ugyan nincs, sőt saját bevallása szerint nem is létezik, mégis mindent meghatároz, ami a világban történik.

Amerika mint világbirodalom nagyjából 1820-tól kezdett kiépülni, és az elmúlt hatszáz év ciklusai­nak logikájából adódóan valamikor a 20. század harmincas éveinek végén hanyatlott alá, átadva a helyét „valaminek”, amelyről egyelőre senki nem tud semmit, pedig mindenki szeretne tudni mindent. (Hogy lesz-e például hetedik birodalom, és ha igen, akkor mi lesz az, vagy ha nem, akkor milyen korszak jön majd a birodalmak után?) Az egyre növekvő feszültségek a várható birodalomváltás lemeztektonikai mozgásaiból adódnak, és az előttünk álló évtizedekben ma még felfoghatatlan méretű konfliktusokat gerjesztenek majd. Az ok viszonylag egyszerű, a birodalmi Amerika uralmi csoportjai nem szeretnének együtt bukni a birodalommal, ezért egyre gátlástalanabb cinizmussal próbálják a világot és saját nemzetállami talapzatukat is erőforrásként használni fennmaradásuk érdekében. Bár a világtörténelem minden eddigi birodalmi uralmi elitje erre törekedett, de egyiknek sem sikerült, így azt evidenciaként kezelhetjük, hogy az amerikai birodalom üzemeltetőinek sem fog. Az azonban nem mindegy sem Amerika népe, sem a világ számára, hogy az ebből adódóan folyamatosan növekvő feszültség miképpen fog megoldódni. Hogy százéves háború vagy „százéves béke”, vagyis olyan időszak jön, amelynek során az emberiség egy olyan egyezségrendszert lesz képes működtetni, amely e komplexitását spontán módon folyamatosan növelő világot viszonylag békés körülmények között fenn tudja tartani.

Donald Trump történelmi érdeme az, hogy a sejtések szintjén ráérzett arra, hogy a békés megoldás csak akkor lehetséges, ha a birodalom a világgal is, és saját nemzetállami talapzatával is új egyezséget köt. És bár kicsit túldimenzionált magabiztossággal a mocsár lecsapolását ígérte beiktatásakor, vagyis azt, hogy a birodalmi Amerikának az adminisztrációba beleépített „mélyállamát” felszámolja, az első menet e mélyállam teljes győzelmével végződött, megalázó módon egyszerűen elkergette az elnököt a legdurvább csalásoktól sem visszariadva. A birodalomváltás békés lebonyolíthatósága érdekében vállalt első csata tehát vereséggel végződött Donald Trump számára, ám ez a „háború a békéért” most fog csak igazán elkezdődni. A birodalom uralmi elitjei ugyan most talán komolyan gondolják, hogy négy év kisiklás után ugyanott lehet folytatni, ahol 2016 előtt abbamaradt, ám hamar rá fognak jönni, hogy ez tragikus tévedés. Sem Amerika, sem a világ nem ugyanaz már, mint 2016 előtt volt, tehát ez az „ugyanott” már nem létezik.

Az viszont tény, hogy ahhoz, hogy Donald Trump folytatni tudja éppen hogy csak elkezdett átalakítási kísérletét, e kísérlethez valamilyen mozgásformát, intézményi keretet kell találnia, mert a jelenleg fennálló szerkezet, például maga a Republikánus Párt és a fennálló médiaszerkezet erre teljesen alkalmatlan. Ahhoz azonban, hogy ez az új intézményi keret létrejöhessen, olyan felfoghatatlan dimenzió­jú anyagi forrásra és médiatámogatásra volna szükség, ami egyelőre elképzelhetetlennek látszik. Pedig ez még mindig csak a probléma lejátszástechnikai felszíne. Ennél is sokkal fontosabb kérdés, hogy vajon Donald Trump képes lehetne-e arra, hogy ezzel a bizonyos „nem létező” globális szuperstruktúrával megkösse a maga egyezségét arról, miként kellene/lehetne egy békés birodalomváltást előkészíteni.

Egyvalamit most már biztosan tudunk, azt, hogy az elmúlt négy év során ez nemcsak hogy nem sikerült neki, de megbuktatásának módja elég egyértelműen jelzi azt is, hogy a világot ténylegesen irányító globális hatalmi szuperstruktúra számára egyelőre egyáltalán nem a békés birodalomváltás az opció. Így viszont elég nehéz elképzelni, vajon milyen gigantikus tőke- és főként médiastruktúrák vállalnák mozgalmának a támogatását ilyen feltételek között. Ahhoz, hogy ez egyáltalán értelmezhető legyen, a nemzetállami Amerikában és a világ Amerikán kívüli részében is olyan drámai változásoknak kellene végbemenniük, amelyek e globális szuperstruktúrát a stratégiája átgondolására kényszerítenék. Bár ennek egyelőre nagyon kicsi a valószínűsége, de nem nulla, és ez Trump számára egyelőre éppen elég ahhoz, hogy valóban visszatérjen. Hogy a vég egyben kezdet is legyen.

Bogár László közgazdász

Forrás: Magyar Hírlap