Hírek Vélemények/Publicisztikák Bör­tön vagy diliház

Bör­tön vagy diliház

Hogy mi van? El sem akar­tam hin­ni, ami­kor elő­ször olvas­tam a hírt róla. Azt hit­tem, vala­mit fél­re­ér­tet­tem az angol nyel­vű szö­veg­ből. Miu­tán más por­tá­lo­kon is ellen­őriz­tem, kide­rült: nem értet­tem fél­re sem­mit. Ez a való­ság. Egye­sült Álla­mok, XXI. század.

Miről is van szó? Néhány hete arról szá­mol­tak be ame­ri­kai hír­por­tá­lok, komoly vita folyik repub­li­ká­nu­sok és demok­ra­ták között, hogy az abor­tusz után még­is élet­ben maradt cse­cse­mők­nek jár‑e orvo­si ellá­tás vagy hagy­ni kell a babát a műtő­asz­ta­lon meg­hal­ni. Ter­mé­sze­te­sen nem néhány hetes mag­za­tok­ról van szó, hiszen az Egye­sült Álla­mok bizo­nyos tag­ál­la­ma­i­ban és bizo­nyos ese­tek­ben akár a szü­lé­sig elvé­gez­he­tő az abor­tusz. Gon­dol­junk csak bele: ott fek­szik a műtő­asz­ta­lon egy kis­ba­ba, akit ele­ve meg akar­tak ölni, nem akar­ták, hogy éljen, de min­den elle­ne irá­nyu­ló fene­ke­dés elle­né­re, túl­él­ve gyógy­sze­re­ket, vegy­sze­re­ket és egyéb beavat­ko­zá­so­kat, vala­hogy még­is világ­ra jött, és él, és élni akar…Van‑e olyan bar­bár nép, ame­lyik ezt a cse­cse­mőt egy­sze­rű­en sze­mét­be dob­ja, pusz­tul­jon, úgy­sem akar­ták, hogy meg­szü­les­sen? Hát van…

Mind­er­ről most újra fel­lán­golt a vita, hiszen az új, immár repub­li­ká­nus több­sé­gű kép­vi­se­lő­ház elfo­ga­dott egy ezzel kap­cso­la­tos tör­vényt. Esze­rint eze­ket a cse­cse­mő­ket ugyan­olyan jogi sze­mé­lyek­nek kell tekin­te­ni, mint bár­me­lyik élő embert az Egye­sült Álla­mok­ban, s ugyan­olyan jogok ille­tik meg őket, az egész­ség­ügy­nek pedig min­dent el kell követ­nie, hogy az élet­ben mara­dot­tak a meg­fe­le­lő ellá­tást meg­kap­ják. A jog­sza­bályt szin­te vala­mennyi demok­ra­ta kép­vi­se­lő eluta­sí­tot­ta, ket­tő kivé­te­lé­vel. A sza­va­zás után meg­szó­lalt a demok­ra­ta Nancy Pe­losi volt ház­el­nök, de Kama­la Har­ris, Biden alel­nö­ke is, akik sze­rint a repub­li­ká­nu­sok szél­ső­sé­ges tör­vényt fogad­tak el, ami nem egyéb, mint újabb kísér­let a nők tes­té­nek ellen­őr­zé­sé­re és a „válasz­tás” (magya­rán az abor­tusz) sza­bad­sá­gá­nak korlátozására.

Ter­mé­sze­te­sen az összes libe­rá­lis, bal­ol­da­li jog­vé­dő és abor­tusz­pár­ti szer­ve­zet is elítél­te a repub­li­ká­nu­so­kat, azzal vádol­va őket, hogy való­já­ban az egész Egye­sült Álla­mok­ban be sze­ret­nék til­ta­ni a mes­ter­sé­ges ter­hes­ség­meg­sza­kí­tást. Ugyan­ak­kor az abor­tuszt túl­élők szer­ve­ze­te (Ame­ri­ká­ban ilyen is van – Abor­ti­on Sur­vi­vors Net­work) üdvö­zöl­te a dön­tést, trau­ma­ti­zá­ló­nak és undo­rí­tó­nak tart­va a demok­ra­ta kép­vi­se­lők szavazását.

Az egyik „abor­tusz­túl­élő” azt mond­ta a sza­va­zás után, leír­ha­tat­lan, amit a demok­ra­ták­kal szem­ben érez. Édes­any­ját a csa­lád­ja kény­sze­rí­tet­te az abor­tusz­ra, s 26 hetes korá­ban még­is túl­él­te az anya szer­ve­ze­té­be jut­ta­tott mér­ge­ket, ame­lyek­kel őt el akar­ták pusz­tí­ta­ni, világ­ra jött, s a nagy­ma­má­ja kife­je­zett til­tá­sa elle­né­re egy nővér meg­men­tet­te az élet­nek, s azóta egész­sé­ges, fel­nőtt nő lett. A demok­ra­ta kép­vi­se­lők sze­rint viszont neki nem len­ne sza­bad élnie, kita­gad­nák a léte­zés­ből és sem­mi­be veszik szen­ve­dé­se­it. Min­den­eset­re a demok­ra­ta több­sé­gű sze­ná­tus való­szí­nű­leg elka­szál­ja majd a törvényt.

Mind­eköz­ben Micha­el Bay film­ren­de­ző komoly sla­masz­ti­ká­ba keve­re­dett Olasz­or­szág­ban: azzal vádol­ják, hogy egyik film­jé­nek római for­ga­tá­sa köz­ben meg­ölt egy galam­bot. A ren­de­ző ugyan tagad, sze­rin­te egyet­len állat sem sérült meg a film fel­vé­te­le köz­ben, de ennek elle­né­re eljá­rás indult elle­ne. Úgy tűnik, az olasz ható­sá­gok­nak is kínos kicsit az ügy, állí­tó­lag fel­aján­lot­ták a sztár­nak, hogy némi pénz­bír­ság­gal meg­úsz­hat­ná az egé­szet, de Bay nem volt haj­lan­dó fizet­ni, mivel azzal elis­mer­né a galam­bö­lést. S ugyan­azok a libe­rá­lis han­gok, ame­lyek köve­te­lik, hogy az abor­tuszt túl­élt cse­cse­mőt hagy­ni kell elpusz­tul­ni, már siet­ve el is ítél­ték a neves ren­de­zőt. Meg­öl­ni egy galam­bot, még ha vélet­le­nül is, elké­pesz­tő­en gonosz és fele­lőt­len cse­le­ke­det, mond­ják, ami nem marad­hat büntetlenül.

És akkor itt egy pil­la­nat­ra meg­áll az ember, kinéz az abla­kon, megvan‑e még a világ egy­ál­ta­lán, vagy ez már a pokol elő­szo­bá­ja, ami­ben vagyunk. Mert per­sze, per­sze, értem én, mind­annyi­an Isten teremt­mé­nyei vagyunk (bár nyil­ván a libe­rá­li­sok­nak ez nem szem­pont), a galamb épp­úgy, mint az ember, és feles­le­ge­sen, értel­met­le­nül nem pusz­tí­tunk el egyet­len éle­tet sem. Gyö­nyör­köd­ve nézem magam is az abla­kunk előtt a madár­ete­tők körül ricsa­jo­zó cine­gé­ket, vörös­be­gye­ket, vere­be­ket, és vélet­le­nül sem jut­na eszem­be, hogy egyet is elpusz­tít­sak közülük.

De ha válasz­ta­nom kel­le­ne köz­tük és egy síró cse­cse­mő között, nincs min gon­dol­kod­ni. Vajon miért fon­to­sabb egye­sek­nek egy galamb éle­te az embe­ré­nél? Mert az a kis­ba­ba, aki túl­élt hóhér anyács­kát, sóol­da­tot, nik­kel­ka­na­lat és csi­pe­sze­ket, és ott fek­szik vér­ben és mocsok­ban, de élni él még, léleg­zik, fel­sír, az: ember. Milyen embe­ri­ség az, amely magá­ra hagy­ja őt, s jobb eset­ben csak vár­ja a halá­lát, de lehet, még léleg­zik, ami­kor bedob­ják egy vödör­be, onnan a bio­hul­la­dé­kok közé, s „Kerül­nek innen tűz­re, sze­mét­re, / fejü­kön vér­ből koro­na, / égnek a kicsi-Dózsák / ser­ceg­ve-sis­te­reg­ve” (Rat­kó József: Halott halottaim).

És itt most nem az abor­tusz­hoz való jog­ról van szó, ez már jóval túl­mu­tat ezen. Milyen világ ez, ahol a világ veze­tő hatal­má­nak tör­vény­ho­zói egy­ál­ta­lán ezen vitat­koz­nak, ahol ez egy­ál­ta­lán kér­dés? Ez abban az állam­ban tör­té­nik, ame­lyik önma­gát az érté­kek, az embe­ri és pol­gá­ri jogok, a demok­rá­cia és a sza­bad­ság leg­főbb leté­te­mé­nye­sé­nek tart­ja. S ugyan­azok, akik egy galamb elpusz­tu­lá­sa miatt vagy a több­szö­rös gyil­ko­sok kivég­zé­sé­nek meg­aka­dá­lyo­zá­sá­ért fel­há­bo­ro­dot­tan tün­tet­nek, hideg szív­vel sza­vaz­nak egy cse­cse­mő kín­ha­lá­la mellett?

Hát nem arra tanít­ják gőgö­sen és ha kell, erő­szak­kal is az embe­ri­ség „elma­ra­dot­tabb” részét, hogy a leg­főbb érték az ember, hogy legye­nek tole­rán­sak, elfo­ga­dók, együtt­ér­zők, hogy „sok van, mi cso­dá­la­tos, de az ember­nél nincs sem­mi cso­dá­la­to­sabb?” Jó, per­sze már ez sem igaz. Nem erre „edu­kál­nak” ben­nün­ket, cso­dá­la­tos az ember, fel­té­ve, ha kel­lő mér­ték­ben „fel­éb­redt”, kivé­ve, ha fehér, keresz­tény és hete­ro­sze­xu­á­lis, külö­nö­sen, ha fér­fi. Ezek kevés­bé cso­dá­la­to­sak, sőt aján­la­tos nekik a sarok­ba húzód­va hall­gat­ni, tér­den áll­va bocsá­na­tot kér­ni min­de­nért, amit el se követ­tek, s az utcán a fal mel­lett sunnyog­va olda­laz­ni, s ha vélet­le­nül az útjuk­ba kerül egy nem fehér, keresz­tény stb. embe­ri lény, akkor illik nekik meg­csó­kol­ni még a lába nyo­mát is.

Ami­kor az Egye­sült Álla­mo­kat vagy bár­me­lyik nyu­ga­ti orszá­got bírá­lom, gyak­ran nekem sze­ge­zik a kér­dést: jó, jó, de vajon akkor szí­ve­seb­ben élnék Észak-Kore­á­ban, Kíná­ban vagy akár Orosz­or­szág­ban? Mert azért még­is, micso­da különb­ség! Igen, ez igaz, de mos­ta­ná­ban már egy­re inkább az a kér­dés, hogy tény­leg csak a bör­tön és a dili­ház között lehet válasz­ta­ni? Mert ami Ame­ri­ká­ban tör­té­nik, az sok­szor már nem pusz­ta gonosz­ság, ember­te­len­ség, hanem kol­lek­tív elmebaj.

Ame­ri­ka messze van. Mark Twa­in mond­ta állí­tó­lag: „Egy hazug­ság már félig kör­be­jár­ta a vilá­got, miköz­ben az igaz­ság még csak a cipő­jét húz­za.” S az őrü­let gyor­sab­ban ter­jed, mint a hazug­ság. Talán nincs már messze az idő, ami­kor az Euró­pai Bizott­ság vagy az Euró­pai Par­la­ment vala­mi hason­lót akar majd ránk kény­sze­rí­te­ni. Ter­mé­sze­te­sen a jog­ál­lam és az euró­pai érté­kek nagyobb dicső­sé­gé­re. Mert ha Ame­ri­ká­ból bejön a zene, ellen­tét­ben azzal, amit egy­kor Nagy Feró éne­kelt, annak min­dig lesz közön­sé­ge is.

Ame­ri­ká­tól való­ban nagyon sok jót kapott az embe­ri­ség, és nagyon sok rosszat is. Olyan jó len­ne, ha az ébre­dé­sük­be bele­őrült álmo­do­zói újra elalud­ná­nak. A világ­nak soha nagyobb szük­sé­ge nem volt egy okos, fele­lős, embe­ri Nyugatra.

For­rás: magyar​nem​zet​.hu