Betilt­ja az MLSZ a Nagy-Magyar­or­szág jelképeket

Kis magyar wokeizmus

Mer­jünk kicsik len­ni? Rasszis­ta, fasisz­ta, uszí­tó ez a tér­kép? Pont ellen­ke­ző­leg: Magyar­or­szág hosszú, sok­szí­nű tör­té­nel­mé­re és a mai nem­ze­ti kisebb­sé­gi tár­sa­ink mel­let­ti kiál­lás­ra uta­lunk vele!

Kis magyar (kis­ma­gyar) woke áttö­rés: kitilt­ja az MLSZ a Nagy-Magyar­or­szá­got ábrá­zo­ló moli­nó­kat, zász­ló­kat és dra­pé­ri­á­kat a magyar lab­da­rú­gó-válo­ga­tott mérkőzéseiről.

Mer­jünk kicsik len­ni? Fur­csa helyen és fur­csa idő­zí­tés­sel éled újjá a Kovács László‑i dip­lo­má­cia­fi­lo­zó­fia, pont húsz évvel később. A magyar fut­ball elmúlt (mini­mum) 35 évé­nek leg­jobb esz­ten­dő­je, válo­ga­tott- és klub­si­ke­rek éva­da után, egy izga­lom­mal várt euró­pai baj­no­ki selej­te­zős év előtt maga a Magyar Lab­da­rú­gó Szö­vet­ség ron­dít bele az épp a magyar fut­ball mel­lé oda­állt szé­les töme­gek és a magyar foci viszonyrendszerébe.

E sorok író­ja nem foci­ult­ra. Nincs rávarr­va Nagy-Magyar­or­szág, és nincs ilyen póló­ja sem. Mert lehet dol­go­kat, gon­do­la­to­kat és érzel­me­ket nem kívül hor­da­ni. E sorok író­ja egy­sze­ri magyar ember, akit érde­kel a magyar múlt, érde­kel­nek a magyar tör­té­ne­lem mély­ré­te­gei, és erős szo­li­da­ri­tást érez mind­azok­kal, akik a régi idők­ben vagy épp manap­ság hát­rányt, üldöz­te­tést vagy még ennél is súlyo­sabb dol­go­kat szen­ved­tek el magyar­sá­guk miatt.

Ez a szo­li­da­ri­tás­ér­zés alap­ve­tő­en nem poli­ti­ka kér­dé­se. Ez ember­ség kér­dé­se. És az identitásé.

A kul­tu­rá­lis önazo­nos­sá­gé. A min­ket össze­kö­tő hagyo­mány és közös­ség felvállalásáé.

És egy szót itt nem mond­tam ki: az etni­ka­it. Mert ez a cso­dá­la­tos a magyar­sá­gunk­ban, hogy a mi nem­ze­tünk ese­té­ben másod­la­gos kér­dés a vér­ség, a gene­ti­ka kér­dé­se. A magyar­ság a kul­tu­rá­lis iden­ti­tá­son, egy cso­dá­la­tos, rend­kí­vü­li nyel­ven, az abból kivi­rág­zó, uni­ká­lis kul­tú­rán, vala­mint egy sok­szor a leg­ke­ver­tebb vérű nem­ze­dé­kek által fenn­tar­tott magyar álla­mi­sá­gon alapszik.

Mert kul­túr­nem­zet vagyunk. Így és ettől vagyunk kul­túr­nem­zet, nem pedig vala­mi azo­nos etni­ku­mú­ak­ból álló, ide­gen etni­ku­mú­ak­kal nem keve­re­dő, magá­ba for­du­ló, kife­lé ellen­sé­ges hor­da a messzi észa­kon, kele­ten vagy délen, bár­mi­kor a tör­té­ne­lem során.

Messzi­re kalan­doz­tam? Nem, pont a lényeg­ről írok.

Mert a fen­ti­ek vég­ered­mé­nye az is, hogy

a magyar pályán Klein­heis­le­rek meg Schä­fe­rek, Lov­ren­csi­csek meg Niko­li­csok ját­sza­nak Sza­la­ik meg Szo­bosz­la­ik mellett

– mi több, ma már Sty­le­sok, Ker­ke­zek meg Negók erő­sí­tik a magya­rok csa­pa­tát, mert ezt válasz­tot­ták, a magya­rok szí­ne­i­ben fut­nak ki a pályá­ra, Magyar­or­szág­nak akar­nak sike­re­ket és dicső­sé­get szerezni.

Elmúlt ezer évünk­ben mennyi felől és mennyi­en jöt­tek be ide, és vál­tak hamar vagy néhány nem­ze­dék alatt magyar­rá, hét­köz­na­pi embe­rek­ként vagy kiemel­ke­dő sze­mé­lyi­ség­ként épít­ve és gaz­da­gít­va a min­den­ko­ri Magyarországot?

A Nagy-Magyar­or­szág jel­ké­pek, igen, egy­részt a tri­a­no­ni trau­ma és annak fel­dol­go­zá­sá­nak szim­bó­lu­mai. És egy nem­ze­ti közös­ség összetartozásáé.

És egy több mint ezer­éves tör­té­nel­mű, büsz­ke és sok­szí­nű ország emlékezetéé.

Mond­hat­juk, hogy ez poli­ti­ka? Na igen, de akkor min­den politika.

De hadd mutas­sak rá vala­mi ennél is poli­ti­ku­sabb­ra a mai sta­di­o­nok­ban: a tér­dep­lé­sek­re meg a szi­vár­vá­nyos karszalagokra.

Na, az nem más, mint kor­társ, őszin­te és kőke­mény politika!

Az bele­fér – mit bele­fér, támo­ga­tan­dó, ter­jesz­ten­dő –, hogy egy óce­án­nal arrébb fek­vő nagy­ha­ta­lom bel­ső tör­té­nel­mi és poli­ti­kai meg­ha­son­lott­sá­gá­ra, egy­ben egy mai és sok­szor szél­ső­sé­ges, rom­bo­ló radi­ká­lis etni­kai poli­ti­kai moz­ga­lom­ra, a Black Lives Mat­ter­re uta­ló gesz­tust, a tér­de­lést Euró­pa és ezen belül Magyar­or­szág foci­pá­lyá­i­ra vigyék?

Az bele­fér, hogy sze­xu­á­lis kisebb­sé­gek moz­gal­mi jel­ké­pe­it a foci­pá­lyá­kon hordozzák?

Akkor az hogy nem fér bele, hogy egy ezer­éves nem­zet közös­sé­gi érzé­sé­nek jel­ké­pe­it felmutassák,

még csak nem is a foci­pá­lyán, hanem a lelátókon?

Külön­ben is, ha önma­gá­ban a Nagy-Magyar­or­szá­got néz­zük, az de fac­to egy tör­té­nel­mi tér­kép. Már az is prob­lé­ma? Talán uszít vala­ki ellen ez a tér­kép? Becs­mé­rel, szi­dal­maz, kur­va­anyá­zik vala­kit ez a térkép?

Rasszis­ta a tér­kép? Fasisz­ta a tér­kép? Kisebb­sé­gek ellen her­gel ez a térkép?

Ugyan már! Leg­in­kább pont azt mond­ha­tó, hogy egy mai, saját nagy közös­sé­gé­től elsza­kí­tott kisebb­ség, a kül­ho­ni magya­rok mel­let­ti szo­li­da­ri­tás jel­ké­pe ez a térkép.

De akár csak tér­kép­ként gon­do­lunk rá, akár kifejt­jük a tér­kép mögöt­ti uta­lás­rend­szert és jelen­tés­tar­to­má­nyo­kat, fáj­dal­mas azt lát­ni, hogy nem is egy nem­zet­kö­zi szer­ve­zet vagy vala­mi ide­gen finan­szí­ro­zá­sú prog­resszív gitt­egy­let, hanem a Magyar Lab­da­rú­gó Szö­vet­ség megy neki a magyar focit támo­ga­tó töme­gek köré­ben nép­sze­rű jelképnek.

Egyéb­ként ha már így bele­jött a woke­iz­mus­ba a szer­ve­zet, adok egy pro tip­pet nekik!

Van ez a magyar címer nevű dolog: része annak egy vörös-ezüst sávo­zá­sú terü­let, ami­vel a nép­ha­gyo­mány olyan mai hatá­ra­in­kon túl íve­lő folyók­ra utal, mint a Duna, Tisza, Drá­va, Szá­va; egyéb­ként pedig az egy­ko­ri Nagy-Magyar­or­szág terü­le­tét meg­hó­dí­tó, álla­mot ala­pí­tó, annak ellen­sé­ge­it legyő­ző Árpá­dok címere.

Meg van egy kis zöld hár­mas halom is raj­ta, ami szin­tén a nép­ha­gyo­mány a Mát­ra, vala­mint a mai magyar hatá­ro­kon túl fek­vő Tát­ra és Fát­ra hegy­sé­gek­ként azo­no­sít. A ket­tős kereszt­re mint a dia­dal­mas keresz­tény orszá­gok és ural­ko­dók jel­ké­pé­re már nem is merek utal­ni, hát hova vezet­het ez a val­lá­si tobzódás?

A címer tete­jén pedig az úgy­ne­ve­zett Szent Koro­na nyug­szik, ami nem más, mint az ezer­éves magyar álla­mi­ság poli­ti­kai jelképe!

És ezt a poli­ti­ká­val, tör­té­ne­lem­mel, hábo­rúk­kal és hódí­tá­sok­kal ter­helt címert a magyar válo­ga­tott játé­ko­sai, Sza­la­ik­tól Negó­kig, Klein­heis­le­rek­től Sty­le­so­kig büsz­kén hord­ják a mell­ka­su­kon, muto­gat­ják, meg­ra­gad­ják, csó­kol­gat­ják, han­gu­la­tok­tól füg­gő­en, egy­más­nak, a nézők­nek, a tévék kameráinak.

Hal­lat­lan, nem? Itt az idő lép­ni vala­mit, ked­ves MLSZ, nem?!

Ha ha. Nem.

Most inkább csak szo­mo­rú vagyok. De majd igyek­szem szur­kol­ni a magyar válo­ga­tott­nak az idei első mér­kő­zé­sén. Poli­ti­ka­men­te­sen, közös­sé­gi­ér­zés-men­te­sen, nem­ze­ti­büsz­ke­ség-men­te­sen, jah.

For­rás: man​di​ner​.hu