Az Ez az a nap!-ról

„CSODA, HOGY EZT ÁTÉLHETTÜK” – LÁSZLÓ VIKTOR AZ EZ AZ A NAP!-RÓL

A magyar keresz­tény könnyű­ze­nei élet tör­té­nel­mi pil­la­na­ta volt az Ez az a nap! idei ren­dez­vé­nye, ame­lyen negy­ve­nez­ren (!) vet­tek részt a Pus­kás Aré­ná­ban. Az ese­mény hetek­kel később is nagy hatás­sal van a részt­ve­vők­re, a 777-hez is több tanú­ság­té­tel jutott el. Beszél­ge­tés Lász­ló Vik­tor­ral, az Ez az a nap! ala­pí­tó­já­val egy régi álom­ról, vissza­jel­zé­sek­ről, gigan­ti­kus hát­tér­mun­ká­ról  – azaz 2022. júli­us 23-ról!

 Aki régebb óta ismer Téged, az pon­to­san tud­hat­ja, hogy milyen régi vágyad volt az Ez az a nap!-ot egy nagy sta­di­on­ban meg­ren­dez­ni. Egé­szen biz­tos, hogy sok­szor elkép­zel­ted, milyen lesz majd ez az ese­mény – ehhez az álom­hoz képest mi az, amit kap­tál júli­us 23-án?

A leg­na­gyobb cso­da, hogy ez a ren­dez­vény lét­re­jö­he­tett, főleg olyan körül­mé­nyek között, ame­lyek mos­ta­ná­ban érnek ben­nün­ket: a pan­dé­mia, a szom­széd­ban kitö­rő hábo­rú. Cso­da­ként fog­juk fel, hogy még­is átél­het­tük a talál­ko­zást. Min­dig elénk került egy aka­dály, ame­lyen felül kel­lett kere­ked­nünk, amely úgy tűnt, hogy legyőz bennünket.

2022. júli­us 23‑a egy kicsit ezért olyan volt a szá­mom­ra, mint a kará­csony, ame­lyet nagyon vársz gyer­mek­ként, folya­ma­to­san azon gon­dol­ko­zol, hogy milyen és mek­ko­ra aján­dé­ko­kat kapsz majd – amíg vég­re el nem jön a nagy nap. Ez tör­tént velünk is, júli­us 23-án fel­bon­tot­tuk az „aján­dé­ko­kat”: onnan­tól kezd­ve, hogy a fúvós­ze­ne­kar elkezd­te a him­nu­szo­kat elját­sza­ni, azt érez­tem, hogy ez elin­dult. Perc­ről perc­re, órá­ról órá­ra meg­döb­ben­tő volt szem­be­sül­ni azzal, hogy a huszon­va­la­hány évnyi szer­ve­zői mun­ka hogyan csú­cso­so­dik ki a sze­münk lát­tá­ra, mert mi az összes eddi­gi ren­dez­vé­nyünk­re úgy tekin­tet­tünk, mint ennek a hatal­mas ese­mény­nek egy próbájára.

Isten ki tud­ta bon­ta­koz­tat­ni azt, amit ebből sze­re­tett vol­na, mi pedig ki tud­tuk cso­ma­gol­ni eze­ket a lel­ki aján­dé­ko­kat, és remél­he­tő­leg min­den­ki­nek adtunk is belőle.

Az egész ren­dez­vény­nek az volt a cél­ja, hogy köze­lebb kerül­hes­sünk Isten­hez, Jézus nagyobb legyen ben­nünk és a Szent­lé­lek jár­jon át. Ren­ge­teg tanú­ság­té­tel szü­le­tett azóta, folya­ma­to­san kap­juk a vissza­jel­zé­se­ket a résztvevőktől.

Fotó: Ez az nap!

A magyar dicső­í­tő zene­ka­rok­nak, éne­ke­sek­nek ez egy élet­re szó­ló élmény lehe­tett, de milyen vissza­jel­zé­sek érkez­tek a világ­hí­rű kül­föl­di elő­adók­tól? Szá­muk­ra ez egy kon­cert volt a sok közül, vagy érez­tet­ték vele­tek, hogy ez nekik is külön­le­ges este?

Talán ez a leg­na­gyobb bizony­ság, mert a magyar elő­adók­kal napi kap­cso­lat­ban vagyunk, közö­sen készül­tünk, meg­osz­tot­tuk a ter­he­ket, az örö­mö­ket és a sike­re­ket is. De ami­kor meg­ér­ke­zik Auszt­rá­li­á­ból, az Ame­ri­kai Egye­sült Álla­mok­ból vagy Ang­li­á­ból egy olyan elő­adó, aki csak két nap­ra jön Buda­pest­re, azért az egé­szen más.

Őszin­tén mond­ha­tom, hogy meg­döb­ben­tet­te és meg­ren­dí­tet­te a kül­föl­di ven­dé­ge­ket, hogy milyen mére­tű és szín­vo­na­lú ren­dez­vény fel­lé­pői vol­tak – egy szá­muk­ra kicsi ország­ban. Érde­mes meg­néz­ni néhány világ­sztár­nak – pél­dá­ul a Bet­hel Music éne­ke­sé­nek – közös­sé­gi olda­lát, nehe­zen talál­ták a sza­va­kat ők is. Sok elő­adó­val talál­koz­tunk a szín­pad mögött, min­den kide­rült azok­ból a beszél­ge­té­sek­ből, hogy milyen áldott­nak érez­ték a hangulatot.

Az Ez az a nap! ala­pí­tó­ja­ként és az ese­mény főszer­ve­ző­je­ként te mennyi­re tud­tad átad­ni maga­dat ennek a han­gu­lat­nak? Volt‑e olyan pil­la­nat, ami­kor „csak” egy hívő ember­ként vol­tál ott?

Min­den egyes hely­ze­tet hívő ember­ként igye­kez­tem meg­ol­da­ni, hiszen több olyan prob­lé­mánk is volt, ame­lye­ket – hála Isten­nek – a hát­tér­ben sike­rült elin­téz­nünk. De elég, ha csak arra gon­do­lunk, hogy a prog­ra­mot mennyi­re pon­to­san kel­lett tar­ta­ni, hiszen pont­ban 22 óra­kor be kel­lett fejez­nünk, 28 pro­duk­ci­ót kel­lett össze­sű­rí­te­ni. A tech­ni­kai stáb is meg­em­lí­tet­te, hogy a Szi­get Fesz­ti­vál nagy­szín­pa­dán ennek a töre­dé­ke a mun­ka – pél­dá­ul a hang­szer­park is hatal­mas volt. 

Gigan­ti­kus hát­tér­mun­ka volt, ame­lyet nekem másod­perc­re pon­to­san kel­lett követ­nem, sok olyan hely­zet volt, amit imád­ság­gal és türe­lem­mel kel­lett meg­ol­da­ni. Nem volt könnyű fel­adat, de bár­mi­lyen fárad­tak is vol­tunk, a maxi­mu­mot sze­ret­tük vol­na nyúj­ta­ni – úgy érzem, hogy ez sike­rült. Most, több nap eltel­té­vel, a fel­vé­te­le­ken dol­goz­va és a tanú­ság­té­te­le­ket olvas­va döb­be­nek rá, hogy milyen kegye­lem­mel teli nap volt.

Ismert szí­né­szek, ren­de­zők, elő­adók egy-egy nagy pro­duk­ció után gyak­ran egy „kiüre­se­dett” álla­pot­ról szá­mol­nak be, ami­kor el sem tud­ják kép­zel­ni, hogy ők vala­ha is újra alkot­ni fog­nak. Ben­ne­tek ez a faj­ta hoz­zá­ál­lás van, vagy ennek az ellen­ke­ző­je: hogy ha 40 ezer embert el tud­ta­tok hív­ni, akkor miért ne legyen leg­kö­ze­lebb mond­juk 60 ezer?

Mi tény­leg min­dig Isten aka­ra­tát pró­bál­juk tel­je­sí­te­ni. Nin­csen ben­nünk olyan törek­vés, hogy ha sike­rült a 40, akkor leg­kö­ze­lebb legyen a dup­lá­ja. Sőt, inkább azt sze­ret­nénk, hogy ez most kicsit min­den­ki­ben üle­ped­jen le, cso­ma­gol­ja ki a lel­ki aján­dé­kát. Az ese­mény más­nap­ján már olyan kom­men­te­ket olvas­tam a You­Tu­be-on, ame­lyek arról szól­tak, hogyan vál­toz­tak meg az embe­rek egyet­len este alatt, hogyan gyó­gyul­tak be régi sebek.

Jelen­leg még ren­ge­teg utó­mun­ka vár ránk, ezért nincs is időnk és lehe­tő­sé­günk a követ­ke­ző lépé­sen gon­dol­kod­ni. Az biz­tos, hogy raj­tunk sem­mi nem fog múl­ni, ha úgy érez­zük, hogy Isten újra hív ben­nün­ket, mi készen leszünk arra, hogy tel­je­sít­sük az akaratát.

 Mar­tí Zoltán

Fotók: For­rás: Ez az a nap!

For­rás: 777b​log​.hu