Az ember­élet fur­csa színe

A The Guar­di­an brit napi­lap nem­ré­gi­ben külön cik­kel emlé­ke­zett meg arról, hogy Svéd­or­szág­ban nem halt meg sen­ki az elő­ző napon a koro­na­ví­rus követ­kez­té­ben. Ismét meg­je­le­nik a nagy kér­dés, iga­za volt‑e Svéd­or­szág­nak, a nyáj­im­mu­ni­tás eléré­sé­nek cél­ját kitű­ző stra­té­gi­á­ja működött‑e. Eköz­ben pedig több mint hat­ezer ember halt meg, mert Stock­holm veze­tő viro­ló­gu­sa úgy dön­tött, kísér­le­tez­ni fog, a kor­mány pedig támo­gat­ta a törek­vé­sét. A világ­szer­te sok­ko­ló ada­tok lát­tán arra gon­dol­hat­nánk, ahogy a svéd lakos­ság bizal­ma, és az egész vilá­gé is csök­ken a bizarr, állat­gyó­gyá­sza­ti mód­sze­rek­ben bízó modell kap­csán. De ez így nem tel­je­sen igaz.

Mind­má­ig rend­sze­re­sen meg­je­len­nek olyan cik­kek, ame­lyek sze­rint nem sza­bad Svéd­or­szág mód­sze­rét bírál­ni, és majd csak hosszú távon fog kide­rül­ni, iga­zuk volt‑e a své­dek­nek. A Poli­ti­co libe­rá­lis hír­por­tál cik­ke is emel­lett érvel. Bár elis­me­ri, hogy a szá­mok aggasz­tó­ak, de bemu­tat­ja az egész tár­sa­da­lom­ra érvé­nyes együtt­mű­kö­dé­si köte­le­zett­sé­get, azaz azt a svéd hagyo­mányt, hogy a lakos­ság közös­ség­ként gon­dol önma­gá­ra, és nem egyé­nek cso­port­ja­ként. A régi hagyo­mány ma is él vala­mi­lyen szin­ten, a cél pedig az, hogy a své­dek a rájuk lesel­ke­dő veszé­lye­ket úgy akar­ják elhá­rí­ta­ni, hogy min­den­ki részt vesz a küz­de­lem­ben, legyen az hábo­rú, gaz­da­sá­gi vál­ság vagy vírus­jár­vány. A Poli­ti­co cik­ke kieme­li az ilyen­kor min­dig kieme­len­dő gon­do­la­tot, misze­rint a bal­ol­da­li-libe­rá­lis kor­mány fel­nőtt­ként keze­li a lakos­sá­got, nem köve­te­li meg tőlük egy­sze­rű­en szi­go­rú paranccsal, hogy tegye meg ezt vagy azt, hanem rájuk bíz­za a dön­tést. Ez pedig az elmé­let sze­rint sok­kal sike­re­sebb lehet majd a jövőben.

Az együtt, egy cél érde­ké­ben közö­sen moz­gó tár­sa­da­lom esz­mé­je nem egye­di, Izra­el is így tud­ta átvé­szel­ni a maga hábo­rú­it, de ott is a nyu­ga­ti demok­rá­ci­ák­tól alap­ve­tő­en ide­gen, kom­mu­nisz­ti­kus-val­lá­si ideo­ló­gi­ai hát­tér szük­sé­gel­te­tett ahhoz, hogy az óvo­dá­sok­tól a nagy­ma­má­kig min­den­ki közö­sen har­col­jon egyet­len cél érde­ké­ben a bölcs kor­mány­zat veze­té­sé­vel. Ha ezt az elmé­le­tet manap­ság bár­ki han­goz­tat­ja, az a bal­ol­dal­tól meg­kap­ja a fasiz­mus bélye­gét, ám ha az emlí­tett bölcs kor­mány­zat bal­ol­da­li, akkor még­is egy nagyon elő­re­mu­ta­tó moz­ga­lom képe bon­ta­ko­zik ki a lapok­ban. Akkor pedig kit érde­kel, hány ember halt meg a jár­vány követ­kez­té­ben, min­dig lesz­nek olyan cik­kek, amely­ben védik a bizarr modellt. Por­tu­gá­li­á­val hason­lít­ják össze Svéd­or­szá­got, ahol szi­go­rú zár­la­tot hir­det­tek. Mind­két ország tíz­mil­li­ós, utób­bi hat­van­ezer fölöt­ti eset­szám­mal és 5200 fölöt­ti halá­lo­zá­si adat­tal ren­del­ke­zik, az ibé­ri­ai állam 41 felett jár iga­zolt fer­tő­zé­sek­ben, és 1500-an hal­tak meg. Eszé­be jutott vala­ki­nek még egy tíz­mil­li­ós állam Euró­pá­ban tel­je­sen más adatokkal?

Magyar­or­szág ezek­ben a cik­kek­ben soha nem sze­re­pel. Nincs szó „kis magyar cso­dá­ról”, vagy „Mit tud­nak a magya­rok, hogy ilyen ala­csony a fer­tő­zés­szám?”, nem kutat­ják a magyar modellt. Ha vala­me­lyik álla­mot meg­em­lí­tik a tér­ség­ben, az Szlo­vá­kia, mert ott bal­ol­da­li kor­mány van, állam­el­nö­ke pedig a libe­rá­lis mainst­ream ked­ven­ce. Ez Brüsszel­ben azt jelen­ti, vörös, azaz jó, tehát ha vala­mi pozi­tí­vat kell írni Közép-Euró­pá­ról, akkor azt írjuk Pozsony­ról, de soha, sem­mi­lyen körül­mé­nyek között ne említ­sük Magyar­or­szá­got jó pél­da­ként. Mert még a végén kide­rül, hogy a Magyar­or­szá­gon folyó mun­ka ered­mé­nyes, a kor­mány­zat pedig nem ember­ir­tás­sal fog­lal­ko­zik. Ehhez pedig nem kel­lett se az élet­mód tel­jes átala­kí­tá­sa, se tel­jes zár­lat és a gaz­da­ság leál­lí­tá­sa, se az egy ütem­re mene­te­lő töme­gek. Nem vol­tak mil­li­ós bír­sá­gok, ha nem volt maszk, nem vol­tak fel­vo­nu­lá­sok, hogy til­ta­koz­zon a lakos­ság az önkény ellen. Ami­kor kel­lett, az embe­rek fel­vet­ték a masz­kot, távol­sá­got tar­tot­tak, és az erre ille­té­kes szak­em­be­rek rend­kí­vül kemény mun­ká­val irá­nyí­tot­ták a védekezést.

Minden­nek az az oka, hogy a bal­ol­da­li média nem akar azzal fog­lal­koz­ni, amit egy nem­ze­ti kor­mány jól csi­nál. Ha Magyar­or­szá­gon len­ne sok beteg, akkor napon­ta ven­nék elő Orbán Vik­tor fele­lős­sé­gét, oda­csap­nák Donald Trump mel­lé, mint bűnös, aki nem fog­lal­ko­zik az embe­rek éle­té­vel. Mivel Magyar­or­szá­gon viszony­lag sta­bil­nak tekint­he­tő a hely­zet, a gaz­da­ság nem esett vissza drasz­ti­ku­san, a vírus ter­je­dé­se pedig a töb­bi ország­hoz képest elfo­gad­ha­tó mér­té­kű, a bal­ol­da­li médi­á­ban a válasz a néma csönd. Mikor leír­ják azt a mon­da­tot, hogy az „olyan veze­tők, mint Donald Trump vagy Jair Bol­so­na­ro”, egy­sze­rű­en nem teszik hoz­zá, hogy Orbán Vik­tor. Össze­ál­lí­tá­so­kat készí­te­nek, ahol a hely­ze­tet jól keze­lő veze­tők lát­ha­tó­ak, s ott min­dig sze­re­pel San­na Marin finn kor­mány­fő, Jac­in­da Ardern új-zél­an­di minisz­ter­el­nök, vala­mint Ang­e­la Mer­kel német kancellár.

Ők azért érde­mel­nek kiemelt figyel­met, mert nők, és dacá­ra a magas német fer­tő­zött­sé­gi szá­mok­nak, Mer­kel min­dig szá­mít­hat a pozi­tív elbí­rá­lás­ra. Mint­ha leg­alább­is egy ország jár­vány­ügyi véde­ke­zé­sét az ország első embe­re sze­mé­lye­sen irá­nyí­ta­ná, egy sze­mély­ben hoz­na szak­mai dön­té­se­ket. A való­ság­ban min­de­nütt csak irány­mu­ta­tást ad a minisz­ter­el­nök, és rábíz­za a szak­mai részt azok­ra, akik ezzel fog­lal­koz­nak a min­den­na­pok­ban. Ebben az ügy­ben pedig iga­zán álsá­gos és szá­nal­mas azt mon­da­ni, hogy egy nő a kor­mány­rúd­nál haté­ko­nyab­ban és empa­ti­ku­sab­ban tud­ja irá­nyí­ta­ni a véde­ke­zé­si háló­za­tot, mint egy fér­fi. Ahogy per­sze az se került be a nem­zet­kö­zi médi­á­ba, hogy Magyar­or­szá­gon tör­té­ne­te­sen egy nő irá­nyít­ja az ope­ra­tív tör­zset. Ez ugyan­is már nem illik bele az ala­po­san min­den­ki­be bele­dön­gölt Magyar­or­szág-kép­be, misze­rint ebben az ország­ban Orbán Vik­tor egye­dül dönt min­den­ben, és nyil­ván nem bízik a nőkben.

A nyu­ga­ti saj­tó nagy része ma is szél­ső­jobb­ol­da­li­nak tart­ja a Job­bi­kot, és bizony ma is össze­ke­ve­ri időn­ként Buda­pes­tet Buka­rest­tel. Mikor ilyen tör­té­nik, össze­ne­ve­tünk a román kol­lé­gák­kal, és elgon­dol­ko­dunk, hogy a fené­be tud­ták ezek a srá­cok elfog­lal­ni Indiát.

For­rás: Magyar Nem­zet / Sit­kei Levente