Az ame­ri­ka­i­ak töme­ge­sen adták az ÁVO kezé­be a kom­mu­nis­ták ellenségeit

Bor­ven­dég Zsu­zsan­na sorozata

A máso­dik világ­há­bo­rús hadi­fog­lyok­ról a GULAG – GUPVI tábo­ra­i­ba elhur­colt hon­fi­tár­sa­ink szok­tak eszünk­be jut­ni, és keve­set beszé­lünk azok­ról, akik nyu­ga­ti fog­ság­ba kerül­tek. Való­ban nem várt rájuk olyan hosszú és kímé­let­len szen­ve­dés, mint a távo­li Szi­bé­ria kon­cent­rá­ci­ós láge­re­i­ben lévők­re, de éle­tü­ket ugyan­úgy meg­nyo­mo­rí­tot­ta a kom­mu­nis­ta rezsim, mint a Szov­jet­uni­ó­ba került társaikét.

Azok, akik nem az emig­rá­ció ugyan­csak kese­rű kenye­rét válasz­tot­ták és haza­tér­tek, évti­ze­de­kig visel­ték a „nyu­ga­tos” bélye­get, kita­szí­tott­ként ten­gőd­tek, a rend­szer ellen­ség­ként kezel­te őket.

A POLGÁRI MAGYARORSZÁG SZÁMŰZETÉSE

A hábo­rú utol­só hónap­ja­i­ban több száz­ezer kato­na és civil hagy­ta el Magyar­or­szá­got és mene­kült Nyu­gat­ra – több­sé­gük hadi­pa­ran­csot tel­je­sít­ve, vagy csak ret­teg­ve a szov­jet meg­tor­lás­tól. Sokan hadi­fog­ság­ba kerül­tek, a civi­lek mene­kült­tá­bo­rok­ban ten­get­ték nap­ja­i­kat, és folya­ma­tos két­sé­gek között hány­ko­lód­tak, hogy érdemes‑e vissza­tér­ni sze­re­tett hazá­juk­ba, roko­na­ik­hoz, bará­ta­ik­hoz. A szov­jet meg­szál­lás elő­re­ve­tí­tet­te szá­muk­ra a gyű­lölt – és 1919-ben meg is tapasz­talt – bol­se­vik rend­szer rémét, amely­ben csak üldöz­te­tés­re szá­mít­hat­tak. Ide­ha­za a kom­mu­nis­ta pro­pa­gan­da sze­mé­ben egy­ön­te­tű­en fasisz­tá­nak és hábo­rús bűnös­nek vol­tak beál­lít­va, hol­ott ők vol­tak azok, akik a tri­a­no­ni össze­om­lás után műkö­dő­ké­pes, pros­pe­rá­ló orszá­got épí­tet­tek a cson­ka hazá­ból. Kato­na­tisz­tek, hiva­tal­no­kok, taná­rok, arisz­tok­ra­ták, gyá­ro­sok, jogá­szok és csa­lád­tag­ja­ik vol­tak ők, vagy­is a két világ­há­bo­rú közöt­ti Magyar­or­szág értel­mi­sé­gi elit­je. Jól érez­ték, hogy a kibon­ta­ko­zó „demok­ra­ti­kus” világ­ban nem lesz rájuk szük­ség, sőt, üldöz­te­tést fog­nak elszen­ved­ni, sokuk­nál még­is erő­sebb volt a honvágy.

A „HÁBORÚS BŰNÖSÖK” TERMELÉSE

A hábo­rú befe­je­zé­se után a hadi­fo­goly­kér­dés a leg­ége­tőbb prob­lé­mák egyi­ké­nek bizo­nyult, hiszen alig volt olyan csa­lád, ahol ne aggód­tak vol­na egy-két rab­ság­ban ten­gő­dő sze­ret­tü­kért, ráadá­sul első­sor­ban a mun­ka­ké­pes és csa­lád­fenn­tar­tó fér­fi­ak vol­tak érin­tet­tek, akik nél­kül lehe­tet­len­né vált vol­na az ország újjá­épí­té­se is. A pár­tok kom­mu­ni­ká­ci­ó­já­ban a fog­ság­ba eset­tek kisza­ba­dí­tá­sa köte­le­ző prog­ram­pont­tá vált, hiszen az őszi nem­zet­gyű­lé­si válasz­tá­sok­ra készül­ve enél­kül nem lehe­tett poli­ti­kai tőkét ková­csol­ni. A kom­mu­nis­ták is fel­is­mer­ték a kér­dés kiemel­ke­dő jelen­tő­sé­gét, és min­dent meg­tet­tek azért, hogy kisa­já­tít­sák a tematikát.

Hegyes­ha­lom, 1945. októ­ber 24. Kar­ha­tal­mi ala­ku­lat áll a hegyes­hal­mi vas­út­ál­lo­má­son. A határ mel­lett, Hegyes­ha­lom­nál szű­rő­ál­lo­mást állí­tot­tak fel, ahol meg­vizs­gál­ták a haza­té­rő hadi­fog­lyok és a kül­föld­ről bete­le­pü­lő mene­kül­tek egész­ség­ügyi álla­po­tát. A szű­rő­vizs­gá­la­tok mel­lett fer­tőt­le­ní­tet­ték is az ide érke­ző­ket, akik csak ezután tér­het­tek vissza ott­ho­na­ik­ba. MTI Fotó/MAFIRT felvétel

A szov­jet hadi­fog­ság­ba eset­tek sor­sá­nak fir­ta­tá­sa kényel­met­len volt a kom­mu­nis­ta párt szá­má­ra, ezért vál­lal­ták fel a Nyu­ga­ton lévők haza­szál­lí­tá­sát. Velük ráadá­sul „két legyet is üthet­tek” egy csa­pás­ra, hiszen a Péter Gábor által veze­tett poli­ti­kai rend­őr­sé­get azzal az indok­kal állí­tot­ták fel, hogy fel­ku­tas­sa és szá­mon­kér­je a hábo­rús bűnö­sö­ket, a futó­sza­la­gon sor­já­zó nép­bí­ró­sá­gi perek lefoly­ta­tá­sá­hoz pedig vád­lot­tak­ra volt szükségük.

Péter Gábor sze­mé­lye­sen kíván­ta fel­ügyel­ni a hadi­fog­lyok haza­szál­lí­tá­sát, így egy bizott­ság fel­ál­lí­tá­sát kez­de­mé­nyez­te, aho­vá a saját embe­re­it is dele­gál­ta. A szán­dé­ka egy­ér­tel­mű volt: poli­ti­kai szű­rést akart végez­ni a vissza­té­rők között, hogy a ren­dít­he­tet­len anti­kom­mu­nis­ta meg­győ­ző­dés­sel ren­del­ke­ző magya­rok vélet­le­nül se nyer­hes­sék vissza állam­pol­gá­ri joga­i­kat, és ezzel a válasz­tá­so­kon való rész­vé­tel lehe­tő­sé­gét. Kez­det­ben a szov­je­tek aka­dá­lyoz­ták a fog­lyok haza­szál­lí­tá­sát, időt akar­tak nyer­ni addig, amíg a kom­mu­nis­ta párt lét­re­hoz­za a szű­rő­tá­bo­ro­kat, ahol biz­ton­ság­gal ki tud­ják válo­gat­ni a poli­ti­ka­i­lag nem meg­bíz­ha­tó embereket.

1945 nya­rán az ame­ri­kai és angol ható­sá­gok meg­pró­bál­koz­tak azzal, hogy útnak indít­sa­nak hadi­fo­goly­transz­por­to­kat Magyar­or­szág felé a szov­je­tek háta mögött, de a magyar­or­szá­gi Szö­vet­sé­ges Ellen­őr­ző Bizott­ság (SZEB) – vagy­is a szov­je­tek – til­ta­koz­tak az eljá­rás ellen. Az első szál­lít­má­nyok tag­jai közül sokak­ra nem a sza­bad­ság, hanem orosz fog­ság várt, miu­tán a meg­szál­lók a vago­no­kat azon­nal tovább­haj­tot­ták a kele­ti határ felé. Nem volt még készen a szű­rő­tá­bo­rok rend­sze­re, így a szov­je­tek és a helyi kom­mu­nis­ták tar­tot­tak attól, hogy a hadi­fog­lyok kont­rol­lá­lat­lan haza­áram­lá­sa poli­ti­kai koc­ká­za­tot jelent a bol­se­vik hata­lom­át­vé­tel szempontjából.

Hegyes­ha­lom, 1945. októ­ber. Hadi­fog­lyo­kat szál­lí­tó vonat gör­dül be a határ­ál­lo­más­ra. A vas­úti kocsi abla­ká­ban kato­na­sap­kás hon­vé­dok sza­lu­tál­nak. A hadi­fog­ság­ból haza­ér­ke­ző kato­nák a hegyes­hal­mi szű­rő­ál­lo­más­ra kerül­nek, ahol iga­zol­ni­uk kell a múlt­ju­kat, vala­mint egész­ség­ügyi szű­ré­sen és fer­tőt­le­ní­té­sen is átes­nek, mielőtt tovább indul­hat­nak a csa­lád­juk­hoz, az ott­ho­nuk­ba. MTI Fotó/MAFIRT felvétel

AZ USA PÉTER GÁBOR OLDALÁN

1945 augusz­tu­sá­ban egy három­fős kül­dött­ség érke­zett Salz­burg­ba, ahol az ame­ri­kai meg­szál­ló erők kép­vi­se­lő­i­vel tár­gyal­tak. A kül­dött­ség tag­jai a mosz­ko­vi­ta Far­kas Mihály, a poli­ti­kai rend­őr­ség meg­szer­ve­zé­sé­vel meg­bí­zott Péter Gábor és hiva­ta­lo­san a hábo­rús bűnö­sök fel­ku­ta­tá­sá­ra lét­re­ho­zott Kato­na Poli­ti­kai Osz­tály (Kat­pol) veze­tő­je, Pál­ffy György vol­tak. Ame­ri­kai rész­ről jelen volt a tit­kos­szol­gá­lat, vagy­is az OSS magyar ügyek­kel fog­lal­ko­zó rész­le­gé­nek veze­tő­je, Him­ler Már­ton ezredes.

Him­ler bal­ol­da­li újság­író volt, aki még az első világ­há­bo­rú előtt ván­do­rolt ki az Egye­sült Álla­mok­ba, ahol vál­to­za­tos köz­éle­ti tevé­keny­sé­get vég­zett: pél­dá­ul meg­szer­vez­te az 1919-es kom­mün után Magyar­or­szág­ról elme­ne­kült kom­mu­nis­ták támo­ga­tá­sát. Hogy miként került egy szél­ső­bal­ol­da­li ember az ame­ri­kai tit­kos­szol­gá­lat tisz­ti állo­má­nyá­ba, nehéz meg­mon­da­ni, de 1945-ben az ame­ri­kai tit­kos­szol­gá­lat ezre­de­se­ként leg­főbb fel­ada­ta az volt, hogy össze­gyűjt­se és kiszol­gál­tas­sa a magyar kor­mány­nak az elme­ne­kült és hábo­rús bűnös­nek tar­tott személyeket.

A Péter Gábo­rék által össze­ál­lí­tott lis­ta alap­ján elfo­gott közel négy­száz gya­nú­sí­tot­tat egye­ne­sen a poli­ti­kai rend­őr­ség And­rássy út 60-ban talál­ha­tó köz­pont­já­ba szál­lí­tot­ták, ahol időn­ként Him­ler sze­mé­lye­sen is meg­for­dult, fenn­tart­va az együtt­mű­kö­dést a kom­mu­nis­ta ter­ror erő­szak­szer­ve­ze­té­nek hír­hedt veze­tő­jé­vel. Az ame­ri­kai segít­ség­gel össze­gyűj­tött, hábo­rús bűnök­kel vádol­tak között egy­aránt meg­ta­lál­ha­tók vol­tak a Szá­la­si-kor­mány jól ismert kép­vi­se­lői és nyi­las veze­tők, de olya­nok is, akik csak a kom­mu­nis­ták min­den­hol ellen­sé­get sej­tő atti­tűd­je miatt vál­hat­tak üldö­zöt­té. A fenn­ma­radt for­rá­sok arról tanús­kod­nak, hogy a Péter Gábo­rék által össze­ál­lí­tott lis­tát kri­ti­ka nél­kül fogad­ta el a Him­ler által irá­nyí­tott ame­ri­kai rész­leg, és kivé­tel nél­kül átad­ták azo­kat az embe­re­ket, aki­ket azo­no­sí­ta­ni tud­tak. Az ame­ri­kai had­se­reg tehát köz­vet­le­nül is segí­tett Péter Gábor keret­le­gé­nye­i­nek a kom­mu­nis­ta­el­le­nes sze­mé­lyek likvidálásában.

NINCS BOCSÁNAT

A hábo­rús bűnö­sök lis­tá­ján sze­rep­lő sze­mé­lyek fel­ku­ta­tá­sa a nyu­ga­ti szö­vet­sé­ge­sek és a poli­ti­kai rend­őr­ség, vagy­is a kom­mu­nis­ták koope­rá­ci­ó­já­ban folyt az első pil­la­nat­tól kezd­ve. A nyu­ga­ti hadi­fog­lyok több­sé­gé­nek haza­ho­za­ta­la és poli­ti­kai ellen­őr­zé­sük­nek lefoly­ta­tá­sa azon­ban még meg­ol­dat­lan kér­dés volt. Szór­vá­nyo­san, kisebb kon­tin­gen­sek­ben már 1945 késő tava­szá­tól érkez­tek vissza Auszt­ri­á­ból magya­rok, de róluk kimu­ta­tás nem készült, így poli­ti­kai meg­bíz­ha­tó­sá­gu­kat sem tud­ta a ren­dé­szet ellen­őriz­ni. Külön szer­ve­ze­ti keret kiala­kí­tá­sá­ra volt szük­ség ahhoz, hogy e „kényes kér­dés” a kom­mu­nis­ták szá­má­ra meg­nyug­ta­tó­an ren­de­ződ­jön. 1945 augusz­tu­sá­nak végé­re sike­rült a Hon­vé­del­mi Minisz­té­ri­um hatás­kö­ré­ből elvon­ni a hadi­fog­lyok sor­sá­nak fel­ügye­le­tét, és a Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um kere­tei között fel­ál­lí­ta­ni egy erre sza­ko­sí­tott intéz­ményt, a Haza­ho­za­ta­li Kor­mány­biz­tos­sá­got. Erre azért volt szük­ség, mert a hon­vé­del­mi minisz­te­ri szék a koa­lí­ci­ós part­ne­rek kezé­ben volt, a bel­ügy viszont az első pil­la­nat­tól kezd­ve kom­mu­nis­ta veze­tés alatt állt.

A kor­mány­biz­tos­ság veze­tő­je Mil­lok Sán­dor lett, helyet­te­se Töm­pe And­rás. Mil­lok szo­ci­ál­de­mok­ra­ta poli­ti­kus volt, aki a kom­mün buká­sa után 1924-ig élt emig­rá­ci­ó­ban Bécs­ben. A hábo­rú alatt Mau­tha­us­en­be depor­tál­ták, haza­tér­te után minisz­ter­el­nök­sé­gi állam­tit­kár lett, szep­tem­ber else­jé­től pedig a repat­ri­á­lást vezé­nyel­te kor­mány­biz­tos­ként. Töm­pét 1945 janu­ár­já­ban az Ide­ig­le­nes Nem­ze­ti Kor­mány bíz­ta meg Deb­re­cen­ben egy poli­ti­kai ala­pon műkö­dő erő­szak­szer­ve­zet fel­ál­lí­tá­sá­val, ezzel pár­hu­za­mo­san azon­ban lét­re­jött a Péter Gábor vezet­te Poli­ti­kai Ren­dé­sze­ti Osz­tály (PRO) is Buda­pes­ten. Az ille­té­kes­sé­gi vita úgy oldó­dott meg, hogy Töm­pe a vidé­ki kapi­tány­sá­gok meg­szer­ve­zé­sét és mun­ká­ját fel­ügyel­te, míg Péter a buda­pes­ti kerü­le­tek poli­ti­kai ren­dé­sze­té­ért felelt.

Buda­pest, 1947. júni­us 15. Édes­any­ja fogad egy szov­jet hadi­fog­ság­ból haza­té­rő hon­vé­det. Fotó: MAFIRT/Rózsa László

Töm­pe régi moz­gal­mi ember volt, har­colt a spa­nyol pol­gár­há­bo­rú­ban, jól ismer­te a kons­pi­rá­ció és a háló­zat­épí­tés min­den csín­ját-bín­ját, vagy­is sze­mé­lyé­ben olyan ember irá­nyí­tot­ta a „nyu­ga­to­sok” felül­vizs­gá­la­tát, aki szak­mai és ideo­ló­gi­ai szem­pont­ból is a leg­fel­ké­szül­tebb­nek szá­mí­tott. A tét nem volt kicsi, hiszen a kom­mu­nis­ta párt arra készült, hogy az elkö­vet­ke­ző hóna­pok során átve­gye a kizá­ró­la­gos ural­mat az ország felett, nem volt hát szük­sé­gük olyan sze­mé­lyek­re, aki­ket „meg­fer­tőz­he­tett” a Nyu­gat demok­ra­ti­kus szel­le­me, de még inkább veszély­for­rást jelen­tet­tek azok, aki­ket vala­me­lyik angol­szász tit­kos­szol­gá­lat beszervezett.

Mivel java­részt kato­na­vi­selt, vagy­is fel­ké­szült és tapasz­talt embe­rek­ről volt szó, akik szá­má­ra a szov­jet meg­szál­lás egyet jelen­tett a nem­zet­ha­lál­lal és a haza eles­té­vel, a nyu­ga­ti hír­szer­zés tiszt­jei könnyen tobo­roz­hat­tak közöt­tük. Az állam­vé­de­lem későb­bi doku­men­tu­ma­i­ban és a kon­cep­ci­ós perek ira­ta­i­ban állan­dó­an vissza­té­rő szó­for­du­lat­tá vált az „impe­ri­a­lis­ta kém” minő­sí­tés, amellyel elő­sze­re­tet­tel bélye­gez­tek meg min­den­kit, aki­nek volt vala­mi­lyen kap­cso­la­ta a Nyu­gat­tal. Sok eset­ben nem alap­ta­la­nul hang­zot­tak el ezek a vádak, hiszen a negy­ven­ötös mene­kül­tek közül való­ban sokan haj­lan­dók vol­tak együtt­mű­köd­ni vala­mely nyu­ga­ti tit­kos­szol­gá­lat­tal abban a remény­ben, hogy fel­sza­ba­dít­hat­ják Magyar­or­szá­got a vörös ura­lom alól. Emel­lett a kom­mu­nis­ta párt funk­ci­o­ná­ri­u­sai azzal is tisz­tá­ban vol­tak, hogy a vissza­té­rők között keve­sen lesz­nek olya­nok, akik a válasz­tá­so­kon rájuk sza­vaz­ná­nak, vagy­is az ala­pos poli­ti­kai szű­rés­re komoly indí­té­ka­ik vol­tak. Mi tör­tént a haza­té­rő hadi­fog­lyok­kal Magyar­or­szá­gon? A jövő héten innen folytatjuk!

Forrás:pestisracok.hu