Az ame­ri­kai demok­rá­cia végnapjai

Az ala­pí­tó atyák érté­ke­i­nek mind­egyi­két mel­lő­zi a mai szél­ső­sé­ges, erő­sza­kos liberálisok

Innen már nehéz fel­áll­ni. A szí­vem és a lel­kem vér­zik. Az 1970-es évek­ben kerül­tem ki az Egye­sült Álla­mok­ba fia­tal kamasz­ként, és remél­tem álma­im kitel­je­se­dé­sét és vala­mi­lyen reményt a kom­mu­nis­ta világ ellen­sú­lyo­zá­sá­ra. Egy olyan ország­ba érkez­tem 1974-ben emig­ráns­ként (nem mig­ráns­ként) roko­nok­hoz Con­nec­ti­cut állam­ba, amely nagy­ban hason­lí­tott az akko­ri Európához.

Negy­ven­hat év után most azon­ban nem az ere­de­ti Ame­ri­kát, hanem egy glo­bá­lis haba­ré­k­or­szá­got, morá­lis káoszt és lecsú­szott gaz­da­sá­gi tel­je­sít­ményt látok magam mögött a hori­zont­ra vissza­te­kint­ve, ahogy foko­za­to­san vissza­hú­zó­dok a Bala­ton észa­ki part­já­ra. Ame­ri­ka mára egy szét­esett ország, amely egy hamis, impe­ri­a­lis­ta-bal­li­be­rá­lis dik­ta­tú­rá­nak adott teret hatá­ra­in belül, amit már a Meg­vál­tó sem tud meg­újí­ta­ni vagy meg­men­te­ni. A The End fel­irat a hol­ly­woo­di fil­mek végén, amit oly sok­szor lát­tunk meg­je­len­ni a mozi­vász­non, ezút­tal zord való­ság­ba torkollik.

Ash­li Eli­za­beth Babb­itt a neve a már­tír­ha­lált halt pat­ri­ó­ta hölgy­nek, aki­nek janu­ár 6‑i meg­gyil­ko­lá­sa miatt mos­tan­tól hitel­te­len min­den ame­ri­kai demok­rá­ci­át védő és magya­rá­zó halan­dzsa. Ugyan­is nincs már való­di ame­ri­kai demok­rá­cia. És nincs remény sem. Most jön a bosszú, a mun­ka­he­lyi kirú­gá­sok, mi több, a bebör­tön­zé­sek soro­za­ta. A demok­ra­ta veze­tők bosszú­ért liheg­nek. Nancy Pel­o­si másod­szor is vád­ira­tot nyújt be az elnök ellen: Donald Trum­pot annyi­ra gyű­lö­lik, hogy még elnök­sé­ge utol­só nap­ja­i­ban se kerül­he­ti el az újabb vád­el­já­rást a kongresszusban.

Ash­li Babbit­tet agyon­lőt­ték. A 35 éves Ash­li tizen­négy évig a légi­erő­nél szol­gált, több beve­té­sen volt Irak­ban is. A közel­múlt­ban a kali­for­ni­ai San Die­gó­ban élt, csak­úgy, mint ked­venc írónk, Márai Sán­dor. Ami szin­te elvi­sel­he­tet­len­né teszi ennek a tra­gé­di­á­nak a fel­dol­go­zá­sát, hogy Ash­li Babb­itt meg­gyil­ko­lá­sa tel­je­sen szük­ség­te­len volt. A hölgy ugyan­is fegy­ver­te­len volt és nem táma­dott rá sen­ki­re, mind­össze tün­tet­ni akart, mert demok­rá­cia­fel­fo­gá­sá­ban sért­ve érez­te magát az elnök­vá­lasz­tás körü­li sza­bály­ta­lan­sá­gok miatt.

Ebben most min­den­ki­nek fele­lős­sé­ge van, úgy­hogy nyu­god­tan abba lehet hagy­ni az egy­más­ra muto­ga­tást. Leg­fő­kép­pen azok­nak az erők­nek van fele­lős­sé­gük, ame­lyek a gyű­lö­let­kam­pányt sza­bad­já­ra enged­ték tavaly a köz­tör­vé­nyes, több­szö­rö­sen elítélt Geor­ge Floyd saj­ná­la­tos halá­la óta. Ebben az uszí­tás­ban vas­ta­gon ben­ne volt Joe Biden, Kama­la Har­ris, a média, vala­mint Geor­ge Soros is, akik az óri­ás tech­cé­gek­kel és egyéb nagy­vál­la­la­tok­kal együtt nem kevés pénzt és ener­gi­át fek­tet­tek az ame­ri­kai nagy­vá­ro­sok utcá­in fosz­to­ga­tó, tom­bo­ló, gyúj­to­ga­tó, gyil­ko­ló radi­ká­li­sok támo­ga­tá­sá­ba, ezzel vége­lát­ha­tat­lan erő­szak­hul­lá­mot szítva.

Ugyan­ak­kor ter­mé­sze­te­sen az elnök­nek is volt némi fele­lős­sé­ge (de nem bün­te­tő­jo­gi érte­lem­ben) a pol­gár­há­bo­rús han­gu­lat­kel­tés­ben, de ez már csak egy­faj­ta vég­ső elke­se­re­dés­ben fogant véde­ke­zés volt részé­ről. Ja­nuár 6‑án még utol­já­ra beszé­det mon­dott híve­i­nek a Fehér Ház előtt, és pró­bál­ta men­te­ni, ami ment­he­tő. Hogy a tömeg egy radi­ká­li­sabb része a Capi­to­li­um­hoz vonult, azért Trump egy­ér­tel­mű­en nem okol­ha­tó, erre ő nem adott konk­rét paran­csot vagy báto­rí­tást. A demok­rá­ci­át ért táton­gó és gyó­gyít­ha­tat­lan sebe­ket 2020 tava­szá­tól a nyár végé­ig nem az elnök, hanem egy­ér­tel­mű­en a demok­ra­ták által fel­tü­zelt radi­ká­lis moz­gal­mak, a Black Lives Mat­ter és az Anti­fa okozták.

Per­sze lehet talál­gat­ni, hogy jobb lett volna‑e, ha Trump elnök már koráb­ban fel­tar­tott kéz­zel meg­ad­ja magát. De őt más fából farag­ták. Amit azon­ban nem volt képes meg­ér­te­ni, hogy a libe­rá­li­sok glo­bá­lis invá­zi­ó­ja ellen a jelen­le­gi rend­kí­vü­li hely­zet­ben nincs mit ten­ni. Ez a fel­is­me­rés nem jutott el a tuda­tá­ig, mert az üzle­ti siker­ben szo­ci­a­li­zá­ló­dott, és a min­den­ko­ri siker való­szí­nű­leg elho­má­lyo­sí­tot­ta éles­lá­tá­sát. És per­sze bízott az embe­re­i­ben, akik közül töb­ben elpár­tol­tak tőle az utol­só pil­la­nat­ban (Mike Pen­ce, Lind­sey Gra­ham stb.). De ugye azt sen­ki nem gon­dol­ja komo­lyan, hogy a libe­rá­li­sok erő­sza­kos­sá­ga révén szét­zi­lált orszá­got most a 79. évé­ben járó, demen­ci­á­val küsz­kö­dő Biden és radi­ká­lis alel­nök asszo­nya fog­ják rend­be ten­ni? Mert akkor azon­nal sír­va kör­be­fu­tok az Egyen­lí­tő mentén.

Hogyan jutott ide az Egye­sült Álla­mok az elmúlt ötven év során? Erre két magya­rá­zat van. Az egyik a kevert, több­et­ni­ku­mú tár­sa­da­lom mes­ter­sé­ges lét­re­ho­zá­sa, amely áthi­dal­ha­tat­lan és feles­le­ges feszült­sé­ge­ket gene­rál egy tár­sa­da­lom­ban. Kiér­ke­zé­sem­kor az ame­ri­kai lakos­ság 85 szá­za­lé­ka euró­pai szár­ma­zá­sú volt. A kisebb­sé­gek béké­sen éltek a több­sé­gi euró­pa­i­ak mel­lett, nem vol­tak nagyobb feszült­sé­gek. Ma az euró­pai szár­ma­zá­sú ame­ri­ka­i­ak ará­nya mind­össze hat­van szá­za­lék, amely arány roha­mo­san csök­ken. Nem kell agy­ku­ta­tó­nak len­ni ahhoz, hogy lás­suk ennek követ­kez­mé­nye­it. A his­pán, feke­te és ázsi­ai lakos­ság pár­hu­za­mos tár­sa­dal­ma­kat kíván épí­te­ni, ame­lye­ken belül egy­re inkább saját elkép­ze­lé­se­i­ket pró­bál­ják meg­va­ló­sí­ta­ni, nem­rit­kán az ország­ala­pí­tó euró­pa­i­ak kárára.

Ráadá­sul a beván­dor­lók mil­li­ó­i­nak Joe Biden által beígért ame­ri­kai állam­pol­gár­sá­ga és sza­va­za­ti joga azt fog­ja ered­mé­nyez­ni, hogy ezen­túl egy jó ide­ig nem lesz repub­li­ká­nus elnök. Hiszen az új állam­pol­gá­rok mil­li­ói nyil­ván­va­ló­an a min­den­ko­ri demok­ra­ták­ra fog­nak sza­vaz­ni. Hálá­ból. Erre megy ki a demok­ra­ták játé­ka. Hogyan lehe­tett vol­na ezt elke­rül­ni? Úgy, hogy csak az ere­de­ti etni­kai össze­té­tel alap­ján lett vol­na sza­bad beván­dor­ló­kat befo­gad­ni az Egye­sült Álla­mok­ba annak érde­ké­ben, hogy az ország az ere­de­ti sajá­tos­sá­ga­it, keresz­tény jel­le­gét és kul­tú­rá­ját megőrizhesse.

A másik rom­bo­ló ok a libe­rá­li­sok zsi­ge­ri erő­sza­kos­sá­ga, amely nem­csak poli­ti­ka­i­lag, de kul­tu­rá­li­san és morá­li­san is át akar­ta ala­kí­ta­ni az egész ame­ri­kai nép gon­dol­ko­dá­sát. Az alap­ve­tő ame­ri­kai érté­kek az ala­pí­tó atyák taní­tá­sai alap­ján az ala­csony adó­zás­ra (soká­ig a jöve­de­lem­adó til­tá­sá­ra), a köz­pon­ti bank álla­mi fel­ügye­le­té­re, a nuk­le­á­ris csa­lád érint­he­tet­len­sé­gé­re és a sza­bad­ság­jo­gok tisz­te­le­té­re épül­tek. Ezek­nek a prin­cí­pi­u­mok­nak szin­te mind­egyi­két mel­lő­zi a mai ame­ri­kai tár­sa­da­lom libe­rá­lis irá­nyult­sá­gú vezetése.

Janu­ár 6‑án a közös­sé­gi média­óri­á­sok, a Face­book, a Twit­ter, a Snap­chat és a You­Tube egy­han­gú dön­tés­sel két hét­re blok­kol­ták az Egye­sült Álla­mok elnö­ké­nek olda­la­it. Ezzel az akci­ó­val a szó­lás­sza­bad­ság alkot­má­nyos, szent jogát sem­mi­be vet­ték, ami bol­se­vik tem­pó. Erre nincs magya­rá­zat. Mark Zuc­ker­berg vala­mi olyan ködös érve­lést adott köz­re, hogy nem sze­ret­né, ha az elnök a továb­bi­ak­ban erő­sza­kot szí­ta­na a tár­sa­da­lom­ban. Ez azért is hitel­te­len okfej­tés, mert 2020 tava­szán és nya­rán a demok­ra­ta veze­tés mást sem tett, mint erő­sza­kot ger­jesz­tett a radi­ká­lis moz­gal­mak roham­osz­ta­ga­i­nak hall­ga­tó­la­gos báto­rí­tá­sá­val, de Zuc­ker­berg­nek és tár­sa­i­nak eszük­be se jutott a demok­ra­ta veze­tő­ket kor­lá­toz­ni vagy blok­kol­ni véle­mény­sza­bad­sá­guk­ban! Már­pe­dig Mark Zuc­ker­berg (Face­book), Jack Dor­sey (Twit­ter), Evan Spie­gel (Snap­chat) és Suzan Woj­cic­ki (You­Tu­be) tud­hat­nák, hogy amennyi­ben egy poli­ti­kai sze­rep­lőt blok­kol­nak, akkor auto­ma­ti­ku­san poli­ti­kai ellen­fe­lé­nek ked­vez­nek, azaz szin­te kam­pá­nyol­nak mellette.

Ilyen érte­lem­ben tehát nem árta­na ren­det vág­ni a folya­ma­to­san cen­zú­rá­zó közös­sé­gi média­óri­á­sok ber­ke­i­ben. Mert a sze­lek­tív cen­zú­ra maga a poli­ti­ka. Azt rebes­ge­tik, hogy egy Hab­rob­ra­con hebe­tor nevű darázs képes túl­él­ni egy atom­há­bo­rút, de ha rácsapsz egy össze­te­kert újság­gal, szét­ke­nő­dik a falon. Ez némi iró­ni­á­val a média min­dent és min­den­kit felül­író hatal­mát is illuszt­rál­ja. Ez az elekt­ro­ni­kus médi­á­ban is meg­mu­tat­ko­zik. A Jeff­rey Zuc­ker által irá­nyí­tott CNN-nek ugyan­is nem kis sze­re­pe volt Trump elnök hata­lom­ból tör­té­nő elmozdításában.

Mi a teen­dő? Most ide­je hát­ra­lép­ni egyet. Ahogy a Colum­bia Egye­te­men egy osz­tály­tár­sunk a pro­fesszor­nak vála­szolt annak egy pro­vo­ká­ló meg­jegy­zé­sé­re: „Hát­rébb kell lép­nem, és újra kell szer­vez­nem a gon­do­la­ta­i­mat, uram!” Ezt a csa­tát a pat­ri­ó­ta oldal most nem tud­ta meg­nyer­ni. Való­ban hát­rébb kell lép­ni tehát, és ren­dez­ni sora­in­kat. Majd egy­szer ismét lehe­tő­ség nyí­lik arra, hogy vál­toz­tas­sunk azon a morá­lis káo­szon, ami a Soros-bri­gan­tik tár­sa­da­lom­transz­for­má­ló osztagai­nak far­vi­zén kiala­kult az ország­ban, és vár­ha­tó­an tovább­gyű­rű­zik a világ más régi­ó­i­ba is. Gyá­szol­juk Ash­li Babb­itt éle­té­nek értel­met­len kiol­tá­sát, és köve­tel­jük gyil­ko­sá­nak fele­lős­ség­re vonását!

De fel­ad­ni nem sza­bad, sőt újra kell ter­vez­nünk nekünk, pat­ri­ó­ta ame­ri­ka­i­ak­nak és magya­rok­nak, és idő­vel ismét össz­pon­to­sí­ta­nunk kell nem­ze­ti füg­get­len­sé­günk újjá­szü­le­té­sé­re és meg­őr­zé­sé­re az Atlan­ti-óce­án mind­két partján.

Topo­lán­sz­ky Ádám volt ame­ri­kai köz­tiszt­vi­se­lő, publicista

For­rás: Magyar Nemzet