Augusztus 15-e Nagyboldogasszony napja
Augusztus 15-e Nagyboldogasszony napja, az Egyház legnagyobb Mária-ünnepe, Magyarország égi királynőjének, ahogy a régiek mondották: hétszer áldott napja.

Az Érdy-kódexben ez áll: „Gellért tanácsának intéséből akkoron kele föl, hogy az Szűz Máriát ez Magyarországban Bódogasszonynak, avagy ez világnak Nagyasszonyának hívnák. Szent István királ es ez szegény országot Bódogasszony országának nevezé…
”Mint ahogyan azt a Keleti Egyház Nagyboldogasszony tropárionjának első hangja is megfogalmazza, a nap egyházi tartalma szerint Mária mennybevételét ünnepeljük.
Népünk Mária tisztelete ősi, a közösségi lélek mélyéből fakadó vallási megnyilvánulás. Alapja az a történelmi emlék, miszerint István királyunk ezen a napon halálos ágyán Mária gondviselésébe ajánlotta országát.
Talán ez a tette nem volt előzmény nélküli.
Ősmondáink ugyanis úgy regélik, hogy „az Bódogasszony másnapján, augusztus 16-án választotta és emelte pajzsra ama hét törzs vezére Álmost, István ősatyját, s kötötte és pecsételte meg vérével a neki és utódainak tett engedelmességi fogadalmat.
” Forrás: Harangozó Imre néprajzkutató