Arany Jánosra emlékezünk ma
1817 március 2‑án Nagyszalontán született Arany János. Ma rá emlékezünk.
„Arany János és a magyar nyelv valahogy ugyanazt jelentik” – olvassuk Szerb Antal Magyar irodalomtörténetében. Kosztolányi Dezső hasonlót fogalmaz meg egyik Arany Jánosról írt esszéjében: „Ő maga a magyar nyelv”. Kányádi Sándor többek között az Arany János kalapja című versével rótta le tiszteletét. Utolsó versszaka így szól: „Fölpróbáltam. Nyakamig ért. / Nagy volt, szörnyen nagy és örök. / Néztem, néztem, s még tán el is mosolyodtam: / No de sebaj, belenövök.” Olvassunk ma Arany verset, balladát!
Arany János : Itthon
Mint a madár a fészkére,
Szomju vándor hűvös érre,
Mint a gyermek anyaölbe:
Vágyom én e nyájas körbe.
Itt, enyelgő kis családom
Közt, van az én jó világom;
Künn borong bár a magasban:
Itt örökké csillagos van.
Csillogó szem, mosolygó ajk:
Ez az amit szívem óhajt,
S küszöbömet átallépve,
Ez derűl itt én elémbe.
Szívem ifjul, gyermekké lesz:
Kis örömet nagynak érez,
Körülem is ártatlan kedv
Játszi pillangója repked.
És felejtem egyelőre
Gondjaimat a jövőre:
Mi nehéz súly függ e vállon,
Nehogy kedvök búra váljon.
Gyermek-szívvel, öntudatlan
Nyugszom meg e gondolatban:
Hogy övéit el nem hagyja,
Ki mindnyájunk édesatyja.
(1852)