Hírek Clevelandi hirek Sport hirek Ame­ri­kai foci magyar módra

Ame­ri­kai foci magyar módra

Exk­lú­zív inter­jú Dr. Gyé­ké­nye­si János Pál­lal, az Ohi­ói Lab­da­rú­gó Szö­vet­ség elnökével

A lab­da­rú­gás nap­ja­ink leg­nép­sze­rűbb és leg­köz­ked­vel­tebb sport­ja. Mi magya­rok pedig büsz­kén elmond­hat­juk, hogy a modern lab­da­rú­gás lét­re­jöt­te óta, nem egy­szer vas­tag betűk­kel beír­tuk nem­ze­tün­ket és játé­ko­sa­in­kat a sport­ág egy­re gaz­da­gabb tör­té­ne­té­be. Nem volt ez más­képp Észak-Ame­ri­ká­ban és ezen belül az Ame­ri­kai Egye­sült Álla­mok tör­té­ne­té­ben sem, ahol a diasz­pó­ra magyar­ság a kez­de­tek óta jelen volt a foci­kul­tú­ra 20. szá­zad ele­jei gyö­ke­re­i­nek meg­ka­pasz­ko­dá­sá­ban majd meg­erő­sö­dé­sé­ben.  Igaz, a mai napig az Egye­sült Álla­mok­ban nem a leg­nép­sze­rűbb sport a foci, viszont komoly fej­lő­dé­sen ment át az elmúlt több mint 100 évben, és egy­re inkább fej­lő­dő pályát jósol­nak neki. Ebben végig fon­tos sze­re­pet vál­lalt az Ame­ri­ká­ba kiván­do­rolt magyar­ság, illet­ve az utób­bi évti­ze­dek­ben komoly sze­re­pet vál­lalt ben­ne dr. Gyé­ké­nye­si János Pál, a NASA mér­nö­ke, aki tudo­má­nyos kar­ri­er­je mel­lett sosem hanya­gol­ta másik szen­ve­dé­lyét, a lab­da­rú­gást.

Dr. Gyé­ké­nye­si János Pál körül gyer­mek­ko­ra óta pat­tog és gurul a lasz­ti, és Cleve­land­ba való érke­zé­se óta csak­nem het­ven éve aktív sze­rep­lő­je nem­csak a helyi magyar­ság­nak, hanem az észak-ame­ri­kai lab­da­rú­gás­nak is, úgy is mint játé­kos, majd a későb­bi­ek­ben mint sport­ve­ze­tő. Pali bácsi, vagy ahogy az ame­ri­kai lab­da­rú­gás köre­i­ben isme­rik, Dr. John P. Gye­ke­nye­si (Dr. John) 6 évig volt az ohi­ói ama­tőr foci liga veze­tő­je, 10 évig a cleve­landi pro­fi csa­pat, a Cleve­land Cob­ra társ­tu­laj­do­no­sa és veze­tő­je és 29 éve az Ohi­ói Lab­da­rú­gó Szö­vet­ség elnö­ke.


Dr. Gyé­ké­nye­si János Pál 2019-ben a cleve­landi szer­ve­zé­sű Árpád kupán tar­tott ünne­pi beszé­det

A mai napig pre­cíz pon­tos­ság­gal emlék­szik a leg­több mér­kő­zés­re, melyen pályá­ra lépett akár a helyi magyar­ság szí­ne­i­ben, akár más csa­pa­tok mezé­ben, de ami ennél is fon­to­sabb, hogy egy élő sport­tör­té­nel­mi könyv­ként tud­ja a cleve­landi magyar lab­da­rú­gás min­den fon­to­sabb állo­má­sát az elmúlt 70 évből, és nincs olyan magyar, aki úgy rúgott vol­na lab­dá­ba Ohio állam­ban, hogy ő ne ismer­te vol­na, vagy ját­szott vol­na vele vagy elle­ne. 

Pali bácsi a Sporthatároknélkül.hu kéré­sé­re meg­pró­bál­ta dió­héj­ban fel­idéz­ni a cleve­landi magyar lab­da­rú­gás elmúlt het­ven esz­ten­de­jét.
 
Hogyan, és mikor kerül­tek Cleve­land­ba?

Jóma­gam hét éve­sen, 1945-ben hagy­tam el Magyar­or­szá­got szü­le­im­mel együtt, majd külön­bö­ző állo­má­sok érin­té­sé­vel 1951-ben kerül­tünk Ame­ri­ká­ba.

1945 – 51 között édes­apám, az ame­ri­kai kato­na­ság­nak dol­go­zott Auszt­ri­á­ban, így tud­ták róla, hogy se nem náci, se nem kom­mu­nis­ta, és zöld utat kap­tunk az Álla­mok­ba. Igaz az ele­jén kicsit még aka­dé­kos­kod­tak, mivel Hor­thy miatt fasisz­tá­nak hit­ték a magya­ro­kat. Mi vol­tunk az utol­sók, aki­ket been­ged­tek emi­att Ame­ri­ká­ba.

Melyek az első emlé­kei a foci­ról?


Édes­apám kato­li­kus taní­tó volt, kato­li­kus isko­lát épí­tett, és emel­lett egy­ben Leven­te Parancs­nok. A foci­ért nem rajon­gott, de mind­há­rom fia élt halt érte, és gyer­mek­ko­runk óta min­dig volt egy lab­da körü­löt­tünk.

Első mene­kült éve­in­ket Auszt­ri­á­ban töl­töt­tük, a tábor egy nagy alu­mí­ni­um­gyár mel­lett volt. Ennek a gyár­nak meg­volt a saját lab­da­rú­gó csa­pa­ta, mely­nek tör­zsét a mene­kül­tek alkot­ták. Ugyan­úgy gyer­mek és ifi csa­pa­to­kat is szer­vez­tek, így én is meg­ta­lál­tam magam­nak a meg­fe­le­lő szó­ra­ko­zást. A foci min­den­hol kap­cso­la­to­kat teremt az embe­rek közt, és ugyan­úgy Auszt­ri­á­ban, mint később Ame­ri­ká­ban a foci által befo­gad­tak és sike­rült beil­lesz­ked­nem bár­mi­lyen közös­ség­be.

Bár­ho­va kerül­tünk mene­kült­ként, legyen az Auszt­ria, Svájc, Német­or­szág, majd később az Egye­sült Álla­mok, ami­kor hal­lot­ták, hogy magyar vagyok, az volt az első kér­dés, hogy tudok‑e fociz­ni. Így min­dig meg­ta­lál­tam a helyem, és könnyen be tud­tam illesz­ked­ni.

Hogyan került a lab­da­rú­gás Észak-Ame­ri­ká­ba? Igaz, hogy nekünk, magya­rok­nak is részünk volt ebben a folya­mat­ban?

Cleve­land­ban az ötve­nes évek­ben már nagy­szá­mú magyar közös­ség élt, akik már a monar­chia ide­jén érkez­tek, több mint ötven­ez­ren. Ők vol­tak a lab­da­rú­gás­nak is a meg­ho­no­sí­tói a kör­nyé­ken, de álta­lá­ban véve is igaz, hogy az egész ország terü­le­té­re az euró­pai beván­dor­lók hoz­ták a focit.

Sokat­mon­dó tény erre, hogy a Cleve­landi foci liga 1906-ban ala­kult meg skót, ír, angol és magyar aka­rat­nak és csa­pat­nak rész­vé­te­lé­nek köszön­he­tő­en. A fő ala­pí­tó egy Weisz nevű magyar üzlet­em­ber volt.

Az Ame­ri­kai Orszá­gos Lab­da­rú­gó Szö­vet­ség (USSF) 1913-ban ala­kult meg, és a FIFA-ba is belép­tek. Egy félig pro­fi ligát ala­kí­tot­tak főleg a kele­ti part men­ti csa­pa­tok rész­vé­te­lé­vel, hiszen az euró­pai és köz­tük magyar beván­dor­lók ezek­be a part men­ti váro­sok­ba hoz­ták maguk­kal a lab­da­rú­gást. Cleve­land­ba csak a 30-as évek­ben jelent meg pro­fibb szin­ten a játék, a Goodyear gumi­gyár­nak volt egy jó csa­pa­ta, akik elju­tot­tak az orszá­gos dön­tő­ig is. Abban a csa­pat­ban nem nagyon vol­tak magyar játé­ko­sok.

A lab­da­rú­gás­nak volt egy nagy hul­lám­völ­gye is a negy­ve­nes évek­ben, hiszen mivel tel­je­sen a beván­dor­lók sport­ja volt, a helyi fia­tal­ság nem fogad­ta el, és nem gya­ko­rol­ta. Volt erre néz­ve egy poli­ti­kai moz­ga­lom is, hogy csak az a jó, ami helyi, ami a saját nem pedig az amit behoz­nak az ország­ba. Így a helyi “ősla­kos” fia­ta­lok a base­ballt, kosár­lab­dát és a tojás­lab­dát sze­ret­ték csak, melyek mai napig a leg­nép­sze­rűb­bek.

Helyi magyar szem­pont­ból érde­mes pél­dá­ul meg­em­lí­te­ni, hogy már 1904-ben meg­ala­kult a Szent Ist­ván kör, mely­nek a magyar kul­túr­ott­hon adott helyet, és már akko­ri­ban meg­ala­kul­tak a külön­bö­ző közös­sé­gi és sport­kö­rök, csa­pa­tok az ének­kör­től kezd­ve a kug­li csa­pa­ton át, és ter­mé­sze­te­sen eljut­va a foci­ig is. A helyi magyar csa­pat a máso­dik világ­há­bo­rú előtt nagyon erős volt, és jól sze­re­pelt a helyi ligák­ban, hiszen pél­dá­ul Kolozs­vár­ról is hoz­tak első osz­tá­lyú játé­ko­so­kat, de ugyan­úgy a Ferenc­vá­ros­ból vagy más csa­pa­tok­ból is érkez­tek játé­ko­sok. Ez az arany­ge­ne­rá­ció 1940 körül kez­dett kiöre­ged­ni, és akkor nem volt iga­zán után­pót­lás, mivel a világ­há­bo­rú ide­je alatt nem érkez­tek beván­dor­lók, a helyi­ek pedig még nem fogad­ták el a lab­da­rú­gást. Az újabb lab­da­rú­gó nem­ze­dék majd csak azzal a hul­lám­mal érke­zett, ame­lyik­kel mi is jöt­tünk.

Milyen volt a foci Cleve­land­ban ami­kor Ön oda­ke­rült? Hogyan fej­lő­dött azt köve­tő­en a helyi magyar­ság köré­ben?

Ami­kor én Ame­ri­ká­ba kerül­tem a focit egy új val­lás­ként pró­bál­tam meg hir­det­ni. Cleve­land­ban nagyon sok beván­dor­ló volt, magya­rok, szer­bek, néme­tek, svá­bok, hor­vá­tok, akik­kel együtt meg­pró­bál­tunk fut­ball­kul­tú­rát épí­te­ni. Cleve­land tele volt az orosz invá­zió miatt elme­ne­kült közép-euró­pa­i­ak­kal, akik meg­épí­tet­ték saját temp­lo­ma­i­kat, kul­túr­kö­re­i­ket, köz­pont­ja­i­kat, és ter­mé­sze­te­sen a foci is sze­re­pet kapott.

Az ötve­nes évek­ben már tíz beván­dor­ló csa­pat volt Cleve­land­ban, így az ama­tőr és ezen belül a magyar lab­da­rú­gás is szé­pen fej­lő­dött, hiszen a beván­dor­lók nem men­tek az ame­ri­kai spor­tok­ra, hanem a focit akar­ták. Volt egy magyar falu, melyet egy gaz­dag magyar üzlet­em­ber szer­ve­zett. Egy adott pil­la­nat­ban, nyolc magyar ifi csa­pat és két fel­nőtt csa­pat is volt így Cleve­land­ban és kör­nyé­kén.  Ezek­ben én is ját­szot­tam hat évet és Ohio baj­nok­sá­got is nyer­tem két­szer, pél­dá­ul a Szent Ist­ván csa­pat­tal 1953-ban. Per­sze akko­ri­ban, tizen­öt éve­sen még a leg­töb­bet a padon ültem, de magán az ünnep­sé­ge­ken és a foci mel­lett kiala­kult magyar élet­ben nagy élmény volt részt­ven­ni. Szak­ma­i­lag viszont nem tud­tam fej­lőd­ni, nem ala­kult jól a foci pálya­fu­tá­som, mivel Auszt­ri­á­ban még az ele­jén volt gyer­mek­csa­pat és kap­tam lehe­tő­sé­get, de aztán Ame­ri­ká­ban nem volt gyer­mek­csa­pat és után­pót­lás, így nem tud­tam meg­fe­le­lő­en fej­lesz­te­ni magam, pedig világ­éle­tem­ben focis­ta sze­ret­tem vol­na len­ni. Per­sze idő­vel azért bele­nőt­tem sze­ren­csé­re.

Cleve­land­ban az ötve­nes évek­ben a foci magyar kéz­ben volt. Az Ohi­ói Lab­da­rú­gó Szö­vet­ség elnö­ke és alel­nö­ke is magyar volt. Az elnö­köt Csó­ré Ferenc­nek hív­ták. Ő volt egyéb­ként a Szent Ist­ván kör elnö­ke is. Az alel­nök pedig egy Kádár János nevű rend­őr­tiszt volt, aki vezet­te a váro­si sport­prog­ra­mot is. Ő kapus is volt. Még lab­da­rú­gó tábort is szer­vez­tek. Ezek­ben az idők­ben már komoly sze­re­pet kapott a gyer­mek­ne­ve­lés és az után­pót­lás kér­dé­se is, melyet szem előtt tar­tot­tunk.

Emlí­tet­te a lab­da­rú­gás hanyat­lá­sát. Mi volt a for­du­ló­pont ebben?

Az egyik for­du­ló­pont a beván­dor­lás meg­nö­ve­ke­dé­se volt. A máso­dik világ­há­bo­rú utó­ha­tá­sa­i­nak követ­kez­té­ben még több beván­dor­ló érke­zett, mely­nek köszön­he­tő­en a het­ve­nes évek­re már negy­ven csa­pat ala­kult, és külön ligát ala­pí­tot­tunk. De ez, még min­dig csak az ama­tőr szint­hez lett vol­na elég.
Az orszá­gos for­du­ló­pon­tot és a lab­da­rú­gás nép­sze­rű­vé válá­sát a helyi­ek köré­ben az 1966-os ang­li­ai világ­baj­nok­ság jelen­tet­te. A tele­ví­zi­ós köz­ve­tí­té­sek­nek köszön­he­tő­en a lab­da­rú­gás nép­sze­rű­sé­ge meg­emel­ke­dett az Egye­sült Álla­mok­ban is. Ennek a jelen­ség­nek a hatá­sá­ra meg­in­dult a pro­fi lab­da­rú­gás is, és a nagy üzlet­em­be­rek elha­tá­roz­ták, hogy lét­re­hoz­nak egy pro­fi ligát az addi­gi fél pro­fi helyett. Ez volt tehát a nagy mér­föld­kő, a pro­fi liga szü­le­té­se, mely­ben Pus­kás is sze­re­pet kapott a Van­cou­ver edző­je­ként.

Ön ismer­te sze­mé­lye­sen is Pus­kás Feren­cet.

Fel­nőtt korom­ban bár­ho­va utaz­tam, min­dig meg­kér­dez­ték tőlem, hogy ismerem‑e Pus­kást. A világ min­den táján, ha nem is tud­nak rólunk, magya­rok­ról sokat, de Pus­kás neve min­den­hol isme­rő­sen cseng. Jóma­gam sze­mé­lye­sen is ismer­tem őt, mivel három­szor láto­ga­tott Cleve­land­ba. Ő volt az edző­je a 67 – 68-as Van­cou­ve­ri pro­fi csa­pat­nak, két­szer ját­szot­tak ezek­ben az évek­ben Cleve­land­ban. Akkor még erős volt a magyar foci is, min­dig nagy­szá­mú magyar fogad­ta őt. Utol­já­ra 1985-ben járt nálunk. Min­dig jó kedé­lyű volt, nagyon köz­vet­len ember, aki sze­re­tett beszél­get­ni, ha vala­mi­lyen jó magyar étel, egy pohár bor és netán cigány­ze­ne is került, akkor nagyon bol­dog volt.


Dr. Gyé­ké­nye­si János Pál és fele­sé­ge Eri­ka, illet­ve Fábi­án Károly fogad­ták Pus­kás Feren­cet 1985-ben Cleve­land­ban.

Hogyan jelent meg a pro­fi fut­ball Cleve­land­ban?

Az első cleve­landi pro­fi csa­pa­tot egy Met­zen­ba­um nevű magyar szár­ma­zá­sú poli­ti­kus ala­pí­tot­ta, aki­nek egy­részt meg­volt ehhez a meg­fe­le­lő anya­gi tőké­je, más­részt ismer­te még az Arany­csa­pa­tot is, így meg­volt a meg­fe­le­lő fut­ball­kul­tú­rá­ja, hogy jól szer­vez­ze. Első évben a Stoke City csa­pa­tát hoz­ta be Ang­li­á­ból, akik itt fociz­tak egész nyá­ron, de az átlag néző­szám csak 5000 körül volt. 1968-ban már saját csa­pa­tot indí­tott, de azt is angol pro­fi játé­ko­sok segít­sé­gé­vel. Akkor sem tud­ta túl­lép­ni az 5000-res néző­szá­mot, így a meg­fe­le­lő bevé­te­lek hiá­nyá­ban abba­hagy­ta, és azt mond­ta, hogy Ame­ri­ka még nincs készen a pro­fi lab­da­rú­gás­ra. Sze­rin­tem is iga­za volt ebben.
A későb­bi­ek­ben 1969 és 1973 közt a pro­fi szint össze­om­lott már, és a 24 csa­pat­ból 5 pro­fi csa­pat maradt meg, melyek­ben mind vol­tak magyar játé­ko­sok.

Mind­eköz­ben azért az ama­tőr szin­tű baj­nok­ság műkö­dött?

Per­sze, az ama­tőr ligák más szin­tet kép­vi­sel­tek, azok folya­ma­to­san erő­söd­tek.

1956 után nagyon fel­len­dült az ame­ri­kai magyar lab­da­rú­gás min­den­hol, ahol volt magyar temp­lom és közös­ség. Cleve­land­ban és kör­nyé­kén, Buf­fa­ló­ban, Tole­dó­ban, Youngs­town­ban, Eli­ri­á­ban, Akron­ban mind volt magyar klub és csa­pat, melye­ket mind fel­fris­sí­tet­ték a for­ra­da­lom miatt mene­kült magya­rok. A régi­ek is újra elkezd­tek jár­ni fociz­ni. Ez a for­ra­da­lom okoz­ta magyar­ság­tu­dat fel­erő­sö­dé­sé­nek köszön­he­tő­en tör­tént. A mene­kül­tek közt volt pél­dá­ul Heré­di Ernő, aki a hon­véd­ban Pus­kás­sal ját­szott, vagy Mis­kol­ci János, aki szin­tén NB1-es lab­da­rú­gó volt. Ők ket­ten vol­tak akkor a leg­jobb lab­da­rú­gók helyi szin­ten. 
Mel­let­tük több nagyon jó lab­da­rú­gó is volt azok­ban az évek­ben. Ilyen volt pél­dá­ul Tóth Zol­tán, aki később a leg­jobb kapus volt akko­ri­ban, de ott volt Hor­váth, Haran­go­zó, Vis­nyei, akik mind válo­ga­tott/NB1-es játé­ko­sok vol­tak mielőtt kijöt­tek vol­na.

Cleve­land­ban ekko­ri­ban 4 – 5 magyar csa­pat volt, melyek­nek a gerin­cét NB3-as játé­ko­sok alkot­ták. Abban az évben a youngs­tow­ni magyar csa­pat nyer­te az Ohi­ói Baj­nok­sá­got meg a Cleve­landi Ligát. A Szent Ist­ván csa­pat ekko­ri­ban min­dig ben­ne volt az első három csa­pat­ban az ama­tőr baj­nok­ság­ban, de volt egy Sza­bad­ság­har­cos nevű csa­pa­tunk is, mely szin­tén jól sze­re­pelt azok­ban az évek­ben, sőt még baj­nok­sá­got is nyert.

A meccse­ken min­dig volt 3 – 400 néző, jó han­gu­lat­ban. A magyar szur­ko­lók olya­nok vol­tak, mint egy darázs­fé­szek, nem iga­zán sze­ret­tek velünk köte­ked­ni, mert nagyon össze­tar­tó­ak vol­tunk. Ennek elle­né­re nem volt nem­ze­ti­sé­gi ellen­tét, mint pél­dá­ul a hor­vát és szerb meccse­ken, aki­ket egy idő­ben el is til­tot­tak az egy­más elle­ni mér­kő­zé­sek­től. Ők a mai napig sem bará­tok, annak elle­né­re, hogy gene­rá­ció­vál­tás tör­tént. Nekik egyéb­ként a mai napig meg­van csa­pa­tuk, klub­juk és temp­lo­muk Cleve­land­ban, sok­kal erő­sebb nem­ze­ti tudat­tal ren­del­kez­nek, mint mi magya­rok.

Az ama­tőr liga, ame­lyet a magya­rok segí­tet­tek meg­ala­pí­ta­ni egé­szen 2010-ig meg­volt. 2003-ig még min­den szin­ten vol­tak magyar játé­ko­sok és után­pót­lás. A hat­va­nas évek végén nagy szo­ci­á­lis és gaz­da­sá­gi átala­ku­lás követ­ke­zett be, mely a magya­ro­kat és a focit is érin­tet­te. Kali­for­ni­á­ban meg­in­dult a repü­lő­ipar és űrku­ta­tás, míg Cleve­land­ban az acél és autó­ipar maradt meg. Sok magyar így átköl­tö­zött a szebb jövő­vel és jobb mun­ka­he­lyek­kel kecseg­te­tő Los Ange­les­be, San Fran­cis­có­ba és Seatt­le­ba, így sok jó focis­ta is elment, de ennek köszön­he­tő­en ők ezek­ben a váro­sok­ban ala­pí­tot­tak magyar csa­pa­to­kat. Ez ter­mé­sze­te­sen más náci­ók­ra is igaz volt.

Cik­künk máso­dik része a napok­ban foly­ta­tó­dik a SportHatárokNélkül.hu olda­lán. Az inter­jú máso­dik részé­ben Dr. Gyé­ké­nye­si János Pál a het­ve­nes évek­től nap­ja­in­kig beszél majd a Cleve­landi lab­da­rú­gás­ról, a magyar csa­pa­tok tör­té­ne­té­ről, illet­ve elmond­ja majd, hogyan lett a Cleve­land Cob­ra pro­fi csa­pat veze­tő­je, majd az Ohi­ói Lab­da­rú­gó Szö­vet­ség elnö­ke a mai napig. Nem utol­só sor­ban pedig meg­tud­hat­ják, hogy neki is sze­re­pe volt abban, hogy Észak-Ame­ri­ka ren­dez­ze a 2026-os Világ­baj­nok­sá­got.

Kép­ga­lé­ria:


A Szent Ist­ván csa­pa­ta 1953-ban meg­nyer­te az Ohio Sta­te Cham­pi­on (Ohió Álla­mi Baj­nok) címet. Dr. Gyé­ké­nye­si János Pál (első sor jobb­ról a máso­dik fia­tal­em­ber) már a csa­pat tag­ja volt, bár fia­tal kora elle­né­re még nem jutott sok sze­rep­hez


50 éves a Szent Ist­ván lab­da­rú­gó csa­pa­ta. A jubi­le­u­mi tab­ló 1954-ben készült, Dr. Gyé­ké­nye­si János Pál is része­se a tör­té­nel­mi pil­la­nat­nak


A Cleve­land Hun­ga­ri­ans Turul 1955-ben. Ők vol­tak a gyen­géb­bik magyar csa­pat akko­ri­ban. Dr. Gyé­ké­nye­si János Pál (álló sor jobb oldal­ról a negye­dik) a több játék­le­he­tő­ség miatt 17 éve­sen egy évig ját­szott a Turul­nál, majd vissza­tért a Szent Ist­ván­hoz


Az Akron Magyars nevű csa­pat 1958-ban. Bár nevé­ben magyar volt, és az akro­ni magyar ház támo­gat­ta, a csa­pat gerin­cét még­is a kiván­do­rolt sváb játé­ko­sok alkot­ták. A csa­pat 1955-ben álla­mi baj­nok­sá­got nyert


Hun­ga­ri­an Fre­e­dom Figh­ters vagy­is a Magyar Sza­bad­ság­har­co­sok csa­pa­ta 1959-ben. A csa­pa­tot nagy­részt az 56-os mene­kül­tek alkot­ták, akik nem fér­tek már be a Szent Ist­ván csa­pa­tá­ba. A Sza­bad­ság­har­co­sok új csa­pat­ként az Ohio álla­mi másod osz­tá­lyú baj­nok­ság­ban kezd­tek, melyet meg­nyer­tek és fel­ju­tot­tak az első osz­tály­ba. Dr. Gyé­ké­nye­si János Pál (jobb­ról a máso­dik játé­kos) is tag­ja volt ennek a baj­nok csa­pat­nak.


A Cleve­land Hun­ga­ri­ans 1964-ben egy bará­ti tor­nán. Dr. Gyé­ké­nye­si János Pál az állós sor­ban bal­ról a har­ma­dik a képen.


Cleve­land Hun­ga­ri­ans 1968-ban. A fény­kép a Magyar Cser­kész­na­pon készült, mely a leg­na­gyobb magyar össze­jö­ve­tel­nek szá­mít Ohio állam­ban, és a mai napig több mint 3000 magyar vesz raj­ta részt. Min­den évben szo­kás, hogy a magyar csa­pa­tok bemu­ta­tó gála­mér­kő­zést ját­sza­nak. Az álló sor jobb olda­lán az első játé­kos Heré­di Ernő, aki a hon­véd­ban Pus­kás Ferenc csa­pat­tár­sa volt, majd éve­ken keresz­tül a Cleve­landi Magyar csa­pa­tot erő­sí­tet­te.

Fény­ké­pek: ohi​osoc​cer​north​.org

For­rás: Sporthatároknélkül.hu

Szer­ző: Tőkés Máté