Hírek Külföldi hirek Vélemények/Publicisztikák Állan­dó­sult ame­ri­kai kato­nai jelenlét

Állan­dó­sult ame­ri­kai kato­nai jelenlét

Len­gyel­or­szág is készül­het arra, hogy a nem­zet­kö­zi ter­ro­riz­mus cél­pont­já­vá válik

Az ame­ri­kai V. Had­test Len­gyel­or­szág­ba tele­pí­tett egy­sé­ge­i­ről jelen­tet­ték ki ame­ri­kai és len­gyel hiva­ta­los sze­mé­lyek, hogy ezzel az intéz­ke­dés­sel az ame­ri­kai kato­nai jelen­lét állan­dó­sul len­gyel földön. 

És sen­ki nem til­ta­ko­zott. Nem hisz­tiz­tek a szu­ve­re­ni­tást más­kor oly han­go­san fél­tő NGO‑k, és csönd­ben vet­te tudo­má­sul a brüssze­li poli­ti­kai veze­tés is az ame­ri­kai bázis­épí­tést. Köz­ben per­sze azon elmél­ke­dik a világ­elit egy része, hogyan lehet­ne bár­mi­lyen esz­közt fel­hasz­nál­va nem­zet­ál­la­mok nél­kü­li közös­ség­gé ala­kí­ta­ni az euró­pai kon­ti­nenst, később az egész vilá­got. Ennek meg­va­ló­sí­tá­sá­hoz ter­mé­szet­sze­rű­leg ren­del­ke­zés­re áll­nak majd azon ame­ri­kai had­tes­tek, ame­lyek a ma hasz­nált pro­pa­gan­da­szó­la­mok­ban a békét kíván­ják véde­ni az állí­tó­la­gos – leg­in­kább orosz – végveszélytől.

Nem árt fel­idéz­ni, hogy az USA és a Szov­jet­unió szá­raz­föl­di szem­ben­ál­lá­sa utol­já­ra har­minc évvel ezelőtt léte­zett a meg­osz­tott Német­or­szág­ban. Az ame­ri­ka­i­ak az NSZK, míg a szov­jet erők az NDK terü­le­té­ről néz­tek far­kas­sze­met egy­más­sal. Később, a német újra­egye­sü­lést köve­tő­en, ami­kor a szov­jet csa­pa­tok haza­men­tek – miköz­ben az ame­ri­kai had­osz­tá­lyok marad­tak német föl­dön –, gya­kor­la­ti­lag nem tapasz­tal­tuk, hogy a tér­ség béké­jét bár­mi­lyen regu­lá­ris kato­nai erő fenye­get­né. Míg­nem 2020-ban hir­te­len elő­buk­kant a poten­ci­á­lis – vagy­is csak elkép­zelt, és nem konk­rét tények­re ala­po­zott – fenye­ge­tett­ség, és Len­gyel­or­szág­ba tele­pült az ame­ri­kai zöld – nem vörös – had­se­reg, hogy ismét csak egy határ válassza el az orosz és ame­ri­kai szá­raz­föl­di erő­ket. Fel­me­rül a gya­nú, hogy Ame­ri­ka ezzel a lépés­sel nem elke­rül­ni akar­ja a konf­lik­tust, hanem annak kiéle­zé­sé­ben érde­kelt. Fur­csa vízió egy olyan kor­ban, ami­kor a nem­zet­ál­la­mok fenn­ma­ra­dá­sa egyéb­ként is erős nem­ze­ti tuda­tos­sá­got kíván. Fur­csa, mert Len­gyel­or­szág szu­ve­rén állam, mely képes önál­ló­sá­gát garan­tál­ni, hisz Magyar­or­szág­gal ellen­tét­ben a rend­szer­vál­tást köve­tő­en nem zavar­ta szét a had­se­re­ge sze­mé­lyi állo­má­nyát, és nem zár­ta be hadiüzemeit.

Fur­csa az ame­ri­kai törek­vés csön­des elfo­ga­dá­sa azért is, mert a szov­jet kato­nai meg­szál­lá­sok ide­jén a tér­ség – volt szo­ci­a­lis­ta orszá­gai – éppen azon fára­doz­tak, hogy terü­le­te­i­ken töb­bé ne állo­má­soz­zon ide­gen had­se­reg. A rend­szer­vál­tás ide­jén jog­vé­dők, poli­ti­ku­sok nyer­tek válasz­tá­so­kat azzal a prog­ram­mal, hogy köve­tel­ték – nagyon helye­sen – a szov­jet csa­pa­tok kivo­ná­sát orszá­ga­ik­ból. De leg­in­kább azért fur­csa a len­gyel bázis­épí­tés, mert Orosz­or­szág­nak esze ágá­ban sincs vissza­nyo­mul­ni azon terü­le­tek­re, mely­ről jog­előd­je, a Szov­jet­unió kivo­nult a ’90-es évek­ben. És ha már a fur­csa­sá­gok­nál tar­tunk, az is ide kíván­ko­zik, hogy a negye­dik gene­rá­ci­ós had­vi­se­lés, a hib­rid hábo­rúk korá­ban miért gon­dol­ja bár­ki is, hogy a hagyo­má­nyos szá­raz­föl­di ala­ku­la­tok straté­giai előnyt jelen­te­né­nek egy eset­le­ges fegy­ve­res konfliktusban.

Az pedig nem is fur­csa, hanem tel­jes­ség­gel ért­he­tet­len, hogy az érin­tett orszá­gok, Len­gyel­or­szág mel­lett Romá­nia – aho­vá már koráb­ban tele­pí­tet­tek ame­ri­kai erő­ket – köz­vé­le­mé­nye miért maradt érdek­te­len az ame­ri­kai had­se­reg had­osz­tá­lya­i­nak jelen­lé­tét ille­tő­en. Az „utca”, mely más­kor oly érzé­keny a poli­ti­ka vélt vagy valós agresszi­ó­já­val, tér­fog­la­lá­sá­val szem­ben, most közöm­bö­sen veszi tudo­má­sul ezen orszá­gok­ban, hogy hazá­ju­kat pus­ka­lö­vés nél­kül lefegy­ve­rez­te egy világ­ha­ta­lom had­se­re­ge. Olyan kor­ban tör­té­nik mind­ez, ami­kor a biz­ton­ság­po­li­ti­kát egyéb­ként is az insta­bi­li­tás jel­lem­zi. Elég csak az USA-ra tekin­te­ni, ahol dúl a pol­gár­há­bo­rú, és Trump elnök eset­le­ges novem­be­ri buká­sa, a Demok­ra­ta Párt jelölt­jé­nek győ­zel­me olyan hely­ze­tet teremt­het, mely­ben a nem­zet­ál­la­mok jelen­le­gi for­má­ban tör­té­nő meg­ma­ra­dá­sa nem lesz egy­sze­rű fel­adat. Egy­ál­ta­lán nem közöm­bös tehát, hogy a viseg­rá­di négyek egyi­ke, a kiala­kult hely­zet miatt, kies­het a közös véde­lem­ből. Miként aggasz­tó az a jövő­kép, hogy Magyar­or­szá­got két irány­ból – Romá­nia, Len­gyel­or­szág – érhe­ti kény­sze­rí­tés az ott állo­má­so­zó ame­ri­kai ala­ku­la­tok jelen­lé­té­re ala­poz­va. Azt a tételt ugyan­is, hogy a had­se­reg nem gon­dol­ko­zik, hanem vég­re­hajt, alap­ve­tés­nek kell fel­fog­ni. Ha a demok­ra­ták veze­té­se úgy dönt, meg­sze­rez­ve az elnö­ki hatal­mat, hogy nem ért egyet a közép- euró­pai álla­mok stra­té­gi­á­já­val, nem téve­dünk, ha azt állít­juk: nem fog vissza­ret­ten­ni sem­mi­től, hogy aka­ra­tát érvény­re jut­tas­sa. Mit és hogyan cse­lek­szünk akkor és hogyan véd­jük meg eltö­kélt­sé­gün­ket az önál­ló­ság létezésé­ben? Egy­ér­tel­műb­ben fogal­maz­va, Euró­pá­ban nincs ok arra, így Len­gyel­or­szág­ban sem, hogy a „béke védel­me” szlo­gen árnyé­ká­ban bár­mi­kor fegy­ve­res konf­lik­tus pro­vo­ká­lá­sá­ra alkal­mas erő­tér jöj­jön lét­re. A világ­csend­őr Egye­sült Álla­mok leg­in­kább akkor segí­ti a való­ban béké­re és szu­ve­re­ni­tás­ra vágyó nem­ze­te­ket, ha saját tér­fe­lé­re vonul, mely lépé­se kor­rek­tebb meg­ol­dás len­ne, mint amit az elmúlt har­minc évben tett vagy ten­ni akart. Mert tény­sze­rű, hogy az utób­bi évti­ze­dek konf­lik­tu­sa­it – Afga­nisz­tán, Irak, Észak-Afri­ka, Irán kont­ra Sza­úd-Ará­bia, hogy csak néhány pél­dát említ­sünk – mind az ame­ri­kai kül- és gaz­da­ság­po­li­ti­ka érde­kei men­tén rob­ban­tak ki. A követ­kez­mény pedig az adott orszá­gok­ban bekö­vet­ke­zett pusz­tí­tás, illet­ve olyan ext­rém kitü­rem­ke­dé­sek, mint pél­dá­ul a musz­lim ter­ro­riz­mus világ­mé­re­tű­vé válása.

A XX. szá­zad vége a XXI. szá­zad ele­je a befe­je­zet­len hábo­rúk kora lett, hisz időn­ként újra és újra fel­lán­gol­nak a har­cok a már lerom­bolt tér­sé­gek­ben. Így Len­gyel­or­szág is készül­het arra, hogy a nem­zet­kö­zi ter­ro­riz­mus cél­pont­já­vá válik az állan­dó ame­ri­kai kato­nai jelen­lét miatt. Miért tűnik Washing­ton­ból néz­ve elkép­zel­he­tet­len­nek, hogy Euró­pát, annak béké­jét, és per­sze hagyo­má­nyos kul­tú­rá­ját és iden­ti­tá­sát az érin­tett nem­ze­tek képe­sek meg­óv­ni Ame­ri­ká­ból vezé­nyelt had­se­reg nél­kül is? Ráadá­sul az ame­ri­kai men­ta­li­tás alap­ve­tő­en ide­gen a kon­ti­nen­sün­kön, bár az inter­net­nek köszön­he­tő­en erő­sen fer­tőz, ami ellen egy­re kevés­bé tudunk véde­kez­ni. Akkor viszont ne feled­jük azt a mon­dást itt Euró­pa köze­pén, hogy „bará­ta­ink­tól védj meg Iste­nem, ellen­sé­ge­ink­től majd meg­véd­jük magunkat.”

Föl­di Lász­ló tit­kos­szol­gá­la­ti szakértő

For­rás: Magyar Nemzet

%d bloggers like this: