Aján­dék az ország kará­csony­fá­ja alatt

Nem kell kvó­ták alap­ján vég­te­len szá­mú ide­gent been­ged­nünk és nem kell a csa­lád intéz­mé­nyét megkérdőjeleznünk 

Riad­tan és kis­sé szo­mo­rú­an vesszük tudo­má­sul, hogy ismét elsza­ladt egy év. Újra itt a kará­csony és nem ünne­pel­he­tünk úgy, ahogy meg­szok­tuk. A koro­na­ví­rus folya­ma­tos táma­dá­sa hatá­roz­ta meg ezt az évet. De talán jel­ké­pes üze­ne­te is van annak, hogy kará­csony után meg­kez­dőd­het a vírus elle­ni oltás. Jézus szü­le­té­sé­nek cso­dá­ja, az öröm­hír ünne­pe után, meg­kez­dő­dik las­san ennek a rémisz­tő jár­vány­nak a visszaszorítása.

Most sokan úgy érzik, hogy ez a kará­csony nem olyan, ami­lyen­nek sze­ret­tük vol­na. De az elmúlt száz év során oly sok­szor volt Magyar­or­szág­nak nehéz, szo­mo­rú kará­cso­nya. Tri­a­non, 1944, a Ráko­si-kor­szak, 1956, a meg­tor­lás évei. Még­is a leg­ne­he­zebb évek­ben is a leg­több magyar csa­lád igye­ke­zett meg­őriz­ni ennek az ünnep­nek a szép­sé­gét. Aján­dé­kok, finom éte­lek nél­kül, csak a csa­lád, a hit ere­jé­vel átad­ni a gyer­me­kek­nek a remény érzé­sét. Akik aztán tovább vit­ték a kará­csony üze­ne­tét. Mert ezek adják a csa­lá­dok és ezen keresz­tül egy nem­zet ere­jét, bel­ső kohé­zi­ó­ját. Az adven­ti vára­ko­zás, a bet­le­he­mi jászol tör­té­ne­te, a fenyő­fák kará­csony­fá­vá átlé­nye­gü­lé­se, a halász­lé illa­ta, a bejg­li íze, a gyer­me­ke­ink bol­dog nevetése.

Erre a kará­csony­ra azért ne csak úgy gon­dol­junk, mint amit ez az alat­to­mos vírus tönk­re­tett. Magyar­or­szág, a magyar csa­lá­dok és egész Közép-Euró­pa kapott egy nagy aján­dé­kot. Igen, aján­dé­kot, ami­ért meg kel­lett har­col­ni. Orbán Vik­tor minisz­ter­el­nök Mate­usz Mora­wi­ecz­ki len­gyel minisz­ter­el­nök­kel közö­sen meg­véd­te alap­ve­tő nem­ze­ti érde­ke­in­ket, érté­ke­in­ket Brüsszel­ben. Ráadá­sul, mint oly sok­szor már a tör­té­nel­münk­ben, a túl­erő­vel szem­ben, szin­te remény­te­len­nek lát­szó küz­de­lem­ben sike­rült meg­nyer­ni egy stra­té­gi­a­i­lag fon­tos csa­tát. Ami után talán már el mer­jük hin­ni, hogy a hábo­rút is megnyerhetjük.

Elné­zést az ünnep­ron­tá­sért, de kará­csony­kor is ki kell mon­da­ni az iga­zat. A brüssze­li bal­li­be­rá­lis poli­ti­kai „elit”, mögöt­tük a már egy­re kevés­bé rej­tőz­kö­dő gaz­da­sá­gi-üzle­ti érdek­cso­por­tok ádáz har­cot foly­tat­nak az euró­pai nem­zet­ál­la­mok szét­zi­lá­lá­sa, kiüre­sí­té­se és vég­ső soron fel­szá­mo­lá­sa érde­ké­ben. Az Euró­pai Egye­sült Álla­mok hagy­má­zas elkép­ze­lé­se nem csu­pán egy új állam­for­ma kiala­ku­lá­sát jelen­ti, hanem az ezred­éves érté­kek, köte­lé­kek szét­ve­ré­sét, a múlt tel­jes fel­szá­mo­lá­sát, eltörlését.

Ez a hábo­rú több fron­ton folyik, de vég­cél most már egy­ér­tel­mű. Nincs szük­ség magya­rok­ra, néme­tek­re, len­gye­lek­re, fran­ci­ák­ra, ola­szok­ra, egy nem­zet­re sem a föld­ré­szün­kön. Csak euró­pa­i­ak­ra, jelent­sen ez bár­mit is. Ezek az úgy­ne­ve­zett új euró­pa­i­ak ne kötőd­je­nek egy nem­zet­hez, hazá­hoz, tör­té­ne­lem­hez. Ne ünne­pel­je­nek kará­csonyt, hús­vé­tot. Ezért kell több tíz mil­lió isme­ret­len, ide­gen kul­tú­rá­jú, jórészt isz­lám­hi­tű ember­nek állam­pol­gár­sá­got, sza­va­za­ti jogot, szo­ci­á­lis ellá­tást, lakást adni. Amit per­sze, az „ősla­ko­sok” adó­já­ból akar­nak finan­szí­roz­ni. Szá­muk­ra a befo­ga­dó ország, nem­zet nem jelent töb­bet, mint jól fize­tő, önként behó­do­ló zsákmányt.

Ennek a táma­dás­nak a másik front­vo­na­la a gen­derideo­ló­gia erő­sza­kos ter­jesz­té­se. Cél­juk a hagyo­má­nyos, keresz­tény csa­lád­mo­dell szét­ve­ré­se, ezál­tal az egyes nem­ze­tek, tár­sa­dal­mak leg­erő­sebb kötő­szö­ve­té­nek a fel­szá­mo­lá­sa. Ez már régen nem a sze­xu­á­lis kisebb­sé­gek joga­i­nak a védel­mé­ről szól. Ugyan­is eze­ket a jogo­kat az embe­rek túl­nyo­mó több­sé­ge nem von­ja két­ség­be. De ha sike­rül a klasszi­kus csa­lád­mo­dellt lejá­rat­ni, divat­ja­múlt kövü­let­ként bemu­tat­ni, akkor gyer­me­kek sem szü­let­nek majd, és a nem­ze­dé­ke­ken keresz­tül átmen­tett érté­kek sem marad­nak fenn.

A mig­rá­ció és a gen­der erő­sza­kos ter­jesz­té­se saj­nos nem szól más­ról, mint mind­azon érté­kek szét­ve­ré­sé­ről, amik össze­tar­ta­nak egy nem­ze­tet, egy kul­túr­kört, egy sze­ret­he­tő Euró­pát. Ennek a cél­nak az eléré­se érde­ké­ben beve­tett leg­ha­té­ko­nyabb fegy­ver a pénz. Az uni­ós „támo­ga­tá­sok” – ame­lyek inkább nevez­he­tők járan­dó­ság­nak – kifi­ze­té­sé­nek szán­dé­ko­san homá­lyos, pon­to­san nem defi­ni­ált jog­ál­la­mi fel­té­te­lek­hez köté­se nem más, mint szín­tisz­ta zsa­ro­lás. Ame­lyik ország kor­má­nya nem haj­lan­dó mig­rán­so­kat befo­gad­ni, nem akar­ja a csa­lá­do­kat szét­ver­ni, nem akar „több” Euró­pát, az nem kap pénzt. Ame­lyik poli­ti­kus nem akar­ja nem­ze­tét, hagyo­má­nya­it önként fel­ad­ni, azt min­den ren­del­ke­zé­sük­re álló esz­köz­zel igye­kez­nek presszi­o­nál­ni. Nyíl­tan, vagy a szín­fa­lak mögött „euró­pai” módon. Mind­ezek fényé­ben kell érté­kel­nünk a magyar – len­gyel össze­fo­gás által elért győ­zel­met. Az uni­ós pén­zek befa­gyasz­tá­sá­nak rémé­vel sem tud­ták sarok­ba szo­rí­ta­ni a két országot.

Ami­kor Hunya­di János Nán­dor­fe­hér­vár­nál legyőz­te a sok­kal erő­sebb osz­mán sere­get, a magyar vité­zek még nem tud­ták, hogy tör­té­nel­met írtak. Ez szá­muk­ra csak egy győz­tes csa­ta volt. De a hálás utó­kor már helyén érté­kel­te, dia­dal­nak nevez­te ezt a győ­zel­met. Azt gon­do­lom, hogy az Orbán – Mora­wi­ecz­ki-össze­fo­gás győ­zel­mét is néhány év múl­va fog­juk iga­zán meg­ér­te­ni, érté­kel­ni. Bár a győ­ze­lem nagy­sá­gát már ma is jól mutat­ja az az ádáz táma­dás, ame­lyet a nem­zet­kö­zi bal­li­be­rá­lis erők indí­tot­tak néhány nap­pal ezelőtt.

De a tények makacs dol­gok. Ma még nem kell kvó­ták alap­ján vég­te­len szá­mú ide­gent been­ged­nünk, nem kell a csa­lád intéz­mé­nyét meg­kér­dő­je­lez­nünk és a nekünk járó pénzt is meg fog­juk kap­ni. Ez az aján­dék került az ország kará­csony­fá­ja alá. Ne hagy­juk, hogy a jár­vány elve­gye jóked­vün­ket, jövő­be vetett hitün­ket. Ismét kide­rült, hogy érde­mes vál­lal­ni a har­cot remény­te­len hely­zet­ben, a túl­erő­vel szem­ben is.

Köszön­jük. Áldott kará­csonyt, Magyarország!

Hor­váth József az Alap­jo­go­kért Köz­pont biz­ton­ság­po­li­ti­kai tanácsadója

For­rás: Magyar Nemzet