Advent, Tri­a­non után 100 évvel

A gyer­mek és az édes­anyák máso­dik felszabadítása

Az adven­ti idő­szak az újjá­szü­le­tés, az ébre­dés ide­je. Ráéb­re­dés arra, hogy nincs fon­to­sabb az élet­nél, az új élet meg­szü­le­té­sé­nél. Ezt hir­de­ti évez­re­dek óta a vár­va várt ünnep. A baba érkez­het egy istál­ló­ba, a kony­há­ba, egy panel­la­kás­ba vagy fogad­hat­juk egy palo­tá­ban. Csak jöj­jön, és ne sza­kad­jon meg a szent fonal! Mert ha nem szü­le­tik meg a kis Jézus, miről fog szól­ni az életünk?

Évez­re­dek óta min­den lénye­ges ese­mény a vár­va várt cse­cse­mő­ről, az ember­ről szól. És ez a vára­ko­zás, a sze­re­tet­tel fogad­ta­tás meg­ha­tá­roz­ta a kis­ba­ba, majd a gyer­mek, a fel­nőtt sor­sát, életét.

A keresz­tény iko­nog­rá­fia egyik emb­le­ma­ti­kus ábrá­zo­lá­sa a feszü­let, másik a Madon­na gyer­me­ké­vel – Szűz Mária a kis Jézus­sal. Ami­kor még az embe­rek nem tud­tak olvas­ni, ilyen fest­mé­nyek, szob­rok hagyo­má­nyoz­ták nem­ze­dék­ről nem­ze­dék­re, taní­tot­ták elő­de­in­ket a leg­fon­to­sabb tár­sa­dal­mi fel­ada­tok­ra. A feszü­let üze­ne­te az áldo­zat­vál­la­lás ember­tár­sa­in­kért, közös­sé­ge­in­kért. Madon­na pedig azt üzen­te, hogy a gyer­mek­ne­ve­lés, a cse­cse­mő gon­do­zás a meg­ke­rül­he­tet­len fel­adat, az élet foly­to­nos­sá­gá­nak misz­té­ri­u­ma. Örö­mé­vel és fele­lős­sé­gé­vel, nehéz­sé­ge­i­vel együtt. A keresz­tény kul­tú­ra éppen ennek a taní­tás­nak, vagy­is a közös­sé­gért önként vál­lalt fel­adat meg­va­ló­sí­tá­sá­nak köszön­het­te a föld­boly­gón sike­re­it. Ahol és ami­kor ez meg­bi­csak­lott, és a közös­ség érde­ke­it figyel­men kívül hagyó sze­mé­lyes haszon­szer­zés vált meg­ha­tá­ro­zó­vá, ott hanyat­lás­nak indult a tár­sa­da­lom, az ország, a kultúra.

A XX. szá­zad femi­nis­ta moz­gal­mai úgy a nyu­ga­ti orszá­gok­ban, mint a szov­jet biro­da­lom­ban a kony­ha, a faka­nál rab­sá­gá­nak tekin­tet­ték az anya­sá­got. Egyik ideo­ló­gu­suk, Alek­szand­ra Mihaj­lov­na Kol­lont­aj így agi­tált: „A gyár kisza­ba­dít a kony­ha rab­sá­gá­ból”. Azt hir­det­te, hogy a házas­ság ter­mé­szet­el­le­nes kény­szer, nincs szük­ség a csa­lád­ra. Sze­rin­te a gye­re­ke­ket az állam­ra kell bíz­ni, mert a nőket csak úgy lehet fel­sza­ba­dí­ta­ni. Csak akkor lehet vala­ki­ből iga­zi nő, ha nem lesz anya és fele­ség. A kom­mu­nis­ta állam azért akar­ja fel­sza­ba­dí­ta­ni a nőket a ház­tar­tás igá­ja alól, hogy éle­tü­ket tar­tal­ma­sab­bá, bol­do­gab­bá, sza­ba­dab­bá tegye. A dol­go­zó nők­nek nem kell majd kevés sza­bad­ide­jü­ket a kony­há­ban töl­te­ni, mert közét­ter­mek­ben, nép­kony­há­kon étkez­het­nek a csa­lá­dok. Az állam a gyer­mek­ne­ve­lés­ben is segít. A Köz­ok­ta­tá­si Minisz­té­ri­um pedig meg­kezd­te a böl­cső­dék, óvo­dák, gyer­mek­ott­ho­nok épí­té­sét, az ingye­nes isko­lai étkez­te­tés meg­szer­ve­zé­sét, ingye­nes tan­köny­vek, ruha­se­gé­lyek kiosztását.

Meg­könnyí­tet­ték a válást, az abor­tuszt. Kol­lont­aj egyik párt­kong­resszu­si beszé­dé­ben hang­sú­lyoz­ta, hogy az egy­ko­ri csa­lád­mo­dell, amely­ben a fér­fi volt az egye­dü­li csa­lád­fenn­tar­tó és telj­ha­ta­lom­mal ren­del­ke­zett fele­sé­ge felett, el fog tűn­ni. A jövő csa­lád­já­ban a férj és fele­ség joga­i­nak és köte­les­sé­ge­i­nek a lehe­tő leg­na­gyobb össz­hang­ban kell áll­nia Szov­jet-Orosz­or­szág meg­vál­to­zott életkörülményeivel.

Kol­lont­aj meg­győ­ző­dés­sel hir­det­te, hogy szo­ci­a­liz­mus nél­kül nincs eman­ci­pált nő, és a nők eman­ci­pá­ci­ó­ja nél­kül nincs szo­ci­a­liz­mus. Kije­len­tet­te, hogy egy nő erköl­csi meg­íté­lé­se nem a sze­xu­á­lis éle­té­től függ, hanem attól, hogy milyen mun­ka­erőt kép­vi­sel a tár­sa­da­lom számára.

Ezt a prog­ra­mot, a máso­dik világ­há­bo­rú után a szo­ci­a­lis­ta orszá­gok­ban is vég­re haj­tot­ták. Talán nem vélet­len, hogy 2015-ben a világ leg­gyor­sab­ban fogyat­ko­zó 20 orszá­ga közül 17 ezek közül került ki.

Magyar­or­szá­gon is meg­hir­det­ték a „nők fel­sza­ba­dí­tá­sát”. Mivel a férj fize­té­se nem volt ele­gen­dő a csa­lád fenn­tar­tá­sá­ra, arra kény­sze­rí­tet­ték őket, hogy mun­kát vál­lal­ja­nak. Ennek jegyé­ben a nők ott­hon vég­zett ápo­lá­si-gon­do­zá­si mun­ká­ját „lát­ha­tat­lan­nak” nevez­ve, a kül­ső mun­ka­he­lyen való fog­lal­koz­ta­tást 25-ről 75 szá­za­lék­ra emel­ték föl.

Anya hár­mas ter­het visel a vál­lán: ugyan­annyi időt tölt a mun­ka­he­lyén mint a fér­je, utá­na reá hárul a ház­tar­tás ellá­tá­sa és a gyer­mek­ne­ve­lés. Sokan írtak arról, hogy a válás meg­könnyí­té­se, a nők „egyen­jo­gú­sí­tá­sa”, vala­mint fize­tett mun­ka­vég­zé­se, anya­gi füg­get­len­sé­ge fel­bo­rít­ja majd a csa­lád éle­tét. Milyen lehet a csa­lá­di élet akkor, ami­kor a fele­ség és édes­anya napi nyolc órát tölt a mun­ka­he­lyén, tíz órát távol van, mert messze van az üzem, a hivatal?

A csa­lá­dok szo­ká­sai és erköl­csei a tár­sa­da­lom éle­té­ben bekö­vet­ke­zett vál­to­zá­sok­kal nálunk is átala­kul­tak. Ahogy a sta­tisz­ti­kák mutat­ják, a nők több­szö­rös meg­ter­he­lé­sé­be bele­rop­pan­tak a poszt­szo­ci­a­lis­ta orszá­gok, és az „eman­ci­pá­ció”, a kar­ri­er helyett mind a nők, mind a fér­fi­ak, és a csa­lá­dok raj­ta vesz­tet­tek. A gye­re­kek nél­kü­löz­ve az anyai gon­dos­ko­dást, maguk­ra hagyat­va koráb­ban az utcán (kul­csos gye­re­kek), később a tévé előtt, manap­ság a kütyük bűvö­le­té­ben töl­tik ide­jük nagy részét.

Mi jutott a gyermekeknek?

A mai gyer­me­kek 20 – 25 szá­za­lé­ka men­tá­lis prob­lé­mák­kal küsz­kö­dik. Már óvo­dás kor­ban meg­je­len­nek a gye­re­kek első szo­ron­gá­sos tüne­tei. A leg­gya­ko­ribb beteg­sé­gek: szo­ron­gás, depresszió, figye­lem­hi­á­nyos hiper­ak­ti­vi­tás, evés- és maga­tar­tás­za­var, tanu­lá­si képes­ség­za­va­rok, autizmus.

Ma már tud­juk, hogy a tar­tós méhen belü­li vagy cse­cse­mő­kor­ban elszen­ve­dett stressz olyan mér­ték­ben vál­toz­tat­ja meg az ideg­rend­szer műkö­dé­se­it, ami a későb­bi élet­ko­rok­ban alap­ve­tő hatás­sal lesz az egyén stressz­tű­rő képes­sé­gé­re, meg­küz­dé­si stra­té­gi­á­i­ra, han­gu­la­ti sta­bi­li­tá­sá­ra vagy a világ­hoz való viszonyulására.

Már 2012-ben hiány­szak­ma lett a gyer­mek­pszi­chi­át­ria. A növek­vő eset­szám mel­lett ége­tő a szak­em­ber­hi­ány, nem csak gyer­mek­pszi­chi­á­te­rek, hanem pszi­cho­ló­gu­sok, gyógy­pe­da­gó­gu­sok köré­ben és más kap­cso­ló­dó területeken.

Erköl­csi, tár­sa­dal­mi csapdák

Ezek a libe­ra­li­zált poszt­szo­ci­a­lis­ta a tár­sa­dal­mak a demog­rá­fi­ai vál­sá­gon túl morá­lis vál­ság­gal is küz­de­nek. Fogyasz­tói érték­rend, indi­vi­du­a­liz­mus, önző­ség, énköz­pon­tú­ság, mate­ri­á­lis mohó­ság és a közös­sé­gi érté­kek ero­dá­ló­dá­sa jel­lem­ző nap­ja­ink „jólé­ti” tár­sa­dal­ma­i­ra. A kap­cso­la­tok elér­ték­te­le­ned­nek, kevés­bé bízunk egy­más­ban. Mind­ez komoly ter­het ró a csa­lá­dok­ra, és vég­ső soron a gyermekekre.

Ha nincs gyer­mek, kevés­bé van szük­ség éle­lem­re, ruhá­ra, tég­lá­ra, bútor­ra, isko­lá­ra, bol­tok­ra, pos­ták­ra, ban­kok­ra, utak­ra, víz­re, vil­lany­ra stb. Nem­rég zár­tak be minisz­té­ri­u­mi hát­tér­in­té­ze­te­ket, töb­bek között az Okta­tás­ku­ta­tót, a Népe­se­dés­po­li­ti­kai Inté­ze­tet. A bizal­mat nél­kü­lö­ző tár­sa­dal­mi cso­por­tok egy­más­nak esnek és min­den­ki a másik rová­sá­ra akar­ja meg­őriz­ni az élet­te­rét. Ebből a harc­ból azon­ban nem szü­let­het­nek hősök, és nem lehet­nek győz­te­sei. Nem a jobb képes­sé­gű, az erköl­csö­sebb, hanem az erő­sebb győz – kicsi­ben és nagy­ban – egyaránt.

A nők máso­dik felszabadítása

Adven­ti idő­sza­kot élünk. Koszo­rút készí­tünk, gyer­tyát gyúj­tunk, és hét­ről hét­re vár­juk a fényes­sé­get, a sötét­ség­ből való kimoz­du­lás for­du­ló­pont­ját. Elgon­dol­kod­ha­tunk, mit tet­tünk helye­sen és mit kel­lett vol­na ten­nünk más­ként gyer­me­ke­in­kért, az édes­anyá­kért, csa­lád­ja­in­kért, közös­sé­ge­in­kért, nem­ze­tün­kért, magyar­sá­gunk és keresz­tény­sé­günk meg­őr­zé­sé­ért, az elmú­ló esztendőben.

Évez­re­dek és kul­tú­rák meg­ha­tá­ro­zó szim­bó­lu­ma az anya-gyer­mek kap­cso­lat, ame­lyet a leg­na­gyobb sze­re­tet­tel, tisz­te­let­tel és gon­dos­ko­dás­sal kell őriz­nünk, mint éle­tünk foly­to­nos­sá­gá­nak a tit­kát, misztériumát.

Vajon ele­get tet­tünk érte? Mózes első köny­vé­ből meg­tud­juk, hogy a fér­fi és a nő egy test­té lesz­nek a házas­ság­ban. Ha tehát egy­más­ra vigyá­zunk, magunk­ra vigyá­zunk. Ha támo­gat­juk egy­mást sze­re­tet­ben, gond­vi­se­lés­ben, önma­gun­kat támo­gat­juk. Tár­sunk az éle­tünk leg­na­gyobb erő­for­rá­sa. Ha a fér­fi fele­sé­gét, gyer­me­két őrzi, vigyáz­za, önma­gá­val fog­lal­ko­zik, saját sike­re­it szol­gál­ja. Ez a köl­csö­nös szö­ve­dé­kes meg­ha­tá­ro­zott­ság az alap­ja a tár­sa­da­lom egész­sé­ges fejlődésének.

Miért kény­sze­rí­te­nénk hát az édes­anyá­kat a több­szö­rös mun­ka­vég­zés­re? Hiszen ezzel önma­gunk­nak, csa­lád­ja­ink­nak, gyer­me­ke­ink­nek ártunk, tesszük ingo­vánnyá a jövő nem­ze­dé­kek lába alatt a talajt, koc­káz­tat­juk a nem­zet jövőjét.

A gyer­me­kek egész­sé­ges fej­lő­dé­sé­hez szük­sé­ges fel­té­te­lek meg­te­rem­té­se nem­zet­stra­té­gi­ai érdek. Ebből fakad a nem­zet fizi­kai és lel­ki ere­je, egész­sé­ge, terem­tő képes­sé­ge, együtt­mű­kö­dé­si haj­lan­dó­sá­ga és min­den érték, ame­lyet szá­mon tartunk.

Nem kel­le­ne elgon­dol­kod­ni azon, hogyan adhat­nánk vissza az édes­anya-sze­rep tár­sa­dal­mi rang­ját és mél­tó­sá­gát? A nők fel­sza­ba­dí­tá­sa a kiszol­gál­ta­tott­ság alól jogos, mél­tá­nyos és még előt­tünk álló fel­adat, de ki kell száll­ni abból a ring­lis­píl­ből, amely szé­dí­tő magas­sá­gok­ba repí­tett, és hova­to­vább kiha­jít­hat mind­annyi­un­kat a semmibe.

Az édes­anyák több­szö­rös túl­ter­he­lé­se, az egy­más­ba fonó­dó gene­rá­ci­ók szét­sza­kí­tá­sa, az új nem­ze­dé­kek töme­ges egész­ség­ká­ro­so­dá­sa, a meg­ál­lít­ha­tat­lan­nak tűnő népes­ség­fo­gyás 100 éves folya­ma­ta fülünk­be har­sog­ja, hogy meg kell áll­ni. Ez az út járhatatlan.

A libe­rá­lis média foly­ton azt suly­kol­ja belénk, hogy a nők kar­ri­ert akar­nak. Ezt a som­más meg­ál­la­pí­tást aztán akar­va-aka­rat­lan sokan el is fogad­ják, és lemond­va a cse­lek­vés lehe­tő­sé­gé­ről, meg­ri­ad­va az ellen­erők han­gos­ko­dá­sá­tól, az „úgy sincs mit ten­ni” gon­do­lat­tal, ful­do­kol­va pró­bál­nak alkal­maz­kod­ni a modern kor ördö­gi struktúrájához.

Kuta­tá­sa­ink nem iga­zol­ják a libe­rá­lis mantrát

Hogy tisz­ta vizet önt­sünk a pohár­ba, 2017-ben par­la­men­ti meg­bí­zás­ra egy rep­re­zen­ta­tív kuta­tást végez­tünk, és meg­kér­dez­tük a fia­ta­lo­kat, kinek mire vol­na szük­sé­ge ahhoz, hogy még egy gyer­me­ket elin­dít­son az életre.

A fel­mé­rés meg­le­pő ered­ményt hozott. A fia­ta­lok 5 szá­za­lé­ká­ra jel­lem­ző a fen­ti libe­rá­lis mant­ra. 70 szá­za­lé­kuk egyen­sú­lyoz­ni pró­bál a csa­lád és a mun­ka­he­lyi fel­ada­tok között (ami két gyer­me­kig sokak­nak műkö­dik, három­tól már nagyon keve­sek­nek), de van a fia­ta­lok­nak egy 25 szá­za­lé­kot kite­vő réte­ge, amely sze­ret­ne csak a csa­lád­já­nak élni, és sok gyer­me­ket fel­ne­vel­ni. Ma azon­ban tár­sa­dal­mi érde­künk és a fia­ta­lok élet­pá­lya igé­nyé­vel szem­ben ez a réteg nem tölt­he­ti be nem­zet­men­tő sze­re­pét. Ez az ano­má­lia most, a vírus­ter­helt évben, külö­nö­sen szem­be­tű­nő, hiszen a csa­lá­dok egy része kény­sze­rű­en ott­hon van, és bár len­ne ide­je, ked­ve hoz­zá, az anya­gi biz­ton­ság hiá­nyá­ban még­sem vál­lal­hat több gyermeket.

A kuta­tá­si ered­mé­nyek is azt mutat­ják, hogy nincs szük­ség nyo­más­gya­kor­lás­ra és a csa­lá­dok, a nők több­szö­rös mun­ka­ter­he­lé­sé­re. A gyer­me­kek biz­ton­sá­gos meg­szü­le­té­sé­hez elég vol­na egy­sze­rű­en meg­te­rem­te­ni a fel­té­te­le­ket ahhoz, hogy azok a csa­lá­dok, akik ebben az élet­for­má­ban sze­ret­nék éle­tü­ket kitel­je­sí­te­ni, meg­te­hes­sék és ne legye­nek kiszol­gál­tat­va kül­ső mun­ka­he­lyek kénye-kedvének.

A tri­a­no­ni trau­ma után meg­kez­dő­dött népes­ség­fo­gyást az 1930-as évek­től a kor­má­nyok helyes irá­nyú csa­lád­erő­sí­tő beavat­ko­zá­sai nyo­mán sike­rült meg­ál­lí­ta­ni, majd egy las­sú növe­ke­dést elin­dí­ta­ni. 1941-ben 177 ezer, 1944-ben már 196 ezer, majd a hábo­rút köve­tő­en 1954-ben már 223 ezer gyer­mek szü­le­tett. Ez is mutat­ja, hogy a sta­bil ala­po­kon álló érték­rend, az alkal­mas hely­zet­ér­té­ke­lés és a meg­fe­le­lő intéz­ke­dé­sek ese­tén van kive­ze­tő út még a súlyos vál­sá­gok­ból is. Ha azon­ban nem tudunk kiszáll­ni saját aka­ra­tunk­ból idő­ben az egy­re gyor­sab­ban pör­gő kör­hin­tá­ból, ki fogunk zuhan­ni belő­le a tehe­tet­len­ség ere­jé­vel. Ha nem tud­juk advent üze­ne­té­hez iga­zí­ta­ni sor­sun­kat, az erköl­csi ala­po­kat szik­la­szi­lárd­dá erő­sít­ve, ráépí­te­ni a nem­zet meg­tar­tó osz­lo­pa­it, vagy­is mind lét­szám­ban, mind tes­ti-lel­ki egész­ség­ben föl­ne­vel­ni a követ­ke­ző gene­rá­ci­ót, – Bogár Lász­ló sza­va­i­val élve – pár évti­zed alatt „kive­zet­jük magun­kat a történelemből”.

A „nép­lé­lek”, a tár­sa­da­lom fej­lő­dé­sé­nek erköl­csi alap­za­ta, a cse­cse­mő­kor zavar­ta­lan fej­lő­dé­sé­nek, az anya-gyer­mek kap­cso­lat egy­más­ba ára­dó sze­re­tet­fo­lya­má­nak követ­kez­mé­nye. Az ember sze­re­tet­re való képes­sé­gé­hez szük­sé­ges ideg­rend­sze­ri struk­tú­rák csak ebben az idő­szak­ban ala­kul­hat­nak ki, később nem pótol­ha­tó. Szá­mos kuta­tás bizo­nyít­ja, hogy a fel­nőt­tek érték­rend­sze­rét meg­ha­tá­roz­za az a kötő­dé­si min­tá­zat, amely ekkor jön lét­re. Ezen túl azon­ban befo­lyás­sal van a fel­nőtt egész­sé­gi álla­po­tá­ra, tár­sa­dal­mi sze­re­pé­re, sőt élet­ki­lá­tá­sa­i­ra is.

Évez­re­dek tapasz­ta­la­ta­it és a kuta­tá­sok ered­mé­nye­it össze­fog­lal­va a Magyar Kato­li­kus Püs­pö­ki Kon­fe­ren­cia így fog­lalt állást: „Az első élet­év­ben az állan­dó anyai jelen­lét biz­to­sít­ja a leg­job­ban a cse­cse­mő ideg­rend­sze­ré­nek, érzel­mi éle­té­nek tel­jes körű, zavar­ta­lan fej­lő­dé­sét. Az Egy­ház és a tár­sa­da­lom külön­le­ges össze­fo­gá­sá­ra van szük­ség ahhoz, hogy a gyer­mek a szá­má­ra szük­sé­ges gon­dos­ko­dást, meg­kap­ja. Meg kell terem­te­ni a fel­té­te­le­it annak, hogy lehe­tő­ség nyíl­jon az édes­anyák ott­hon mara­dá­sá­ra és a sze­mé­lyes törő­dés kere­te­i­nek, a nagy­csa­lá­dos élet­pá­lya­mo­dell kiteljesítésére.”

A nők, az édes­anyák fel­sza­ba­dí­tá­sa a több­szö­rös teher alól tehát össz­nem­ze­ti érdek. Csak ezen az úton biz­to­sít­ha­tó a nem­zet talp­ra állí­tá­sa és egész­sé­ges fej­lő­dé­se. Azon­ban ennek az útja nem a párok füg­get­le­ne­dé­se, elszi­ge­te­lő­dé­se, az egyé­ni érde­kek érvé­nye­sí­té­se, nem­csak a kar­ri­er, hanem az adven­ti üze­net meg­ér­té­se, a tár­sa­da­lom műkö­dé­si folya­ma­ta­i­nak szi­lárd ala­pok­ra épí­té­se, a csa­lád integ­ri­tá­sá­nak vissza­ál­lí­tá­sa, a cse­cse­mők és gyer­me­kek sze­re­tet­ben való nevel­ke­dé­sé­nek biz­to­sí­tá­sa, a sze­re­tet­kul­tú­ra hely­re­ál­lí­tá­sa által az iste­ni terv végrehajtása.

A stra­té­gia végrehajtása

A kis Jézus, és egy­ben saját gyer­me­ke­ink, uno­ká­ink szü­le­té­se és ünnep­lé­se hatal­mas élmény. Érke­zé­sük olyan bio­ló­gi­ai, pszi­cho­ló­gi­ai, hor­mo­ná­lis, ideg­rend­sze­ri, tár­sa­dal­mi, gaz­da­sá­gi prog­ram, ami min­dent átala­kít. Ha csak meg­látsz egy cse­cse­mőt, egy gyer­me­ket, azon­nal mosolyt, oda­for­du­lást vált ki belő­led és öszt­ro­gén hor­mon támo­ga­tás­sal meg­in­dít­va a sze­re­tet ára­da­tát, hatal­mas erő­for­rá­so­kat sza­ba­dít fel: nők­ből és fér­fi­ak­ból, idős­ből és fia­tal­ból egy­aránt. Meg­vál­toz­nak az érzel­mek, a gon­dol­ko­zás, a cse­lek­vés. Még a kedély­ál­la­po­tunk, az egész­sé­günk, a jövő­ké­pünk, hit­rend­szer­ben is új tar­ta­lom­mal telí­tő­dik, ha gyer­me­kek vesz­nek körül.

Most és min­den évben külö­nö­sen nagy szük­sé­günk van erre. Sze­mé­lyen­ként, csa­lá­don­ként, a közös­sé­gek­ben, tele­pü­lé­se­ink több­sé­gé­ben. Nem­ze­tünk meg­ma­ra­dá­sa érde­ké­ben nincs ma fon­to­sabb ügy Magyar­or­szá­gon az újszü­löt­tek­nél! 2021 víz­vá­lasz­tó lesz ebből a szem­pont­ból. Kezd­jük vég­re el a hatás­ta­nul­má­nyok­kal alá­tá­masz­tott, a tör­té­nel­mi tapasz­ta­la­tok­ra épí­tő, ered­ménnyel kecseg­te­tő, bizo­nyí­tot­tan műkö­dő­ké­pes stra­té­gia végrehajtását!

Prob­lé­má­ink meg­ol­dá­sa, a fej­lő­dő­ké­pes­ség kiala­kí­tá­sa, az évszá­za­dos ter­hek lera­ká­sa a szü­le­té­sek új hul­lá­má­val kezdődik.

Isten áld­ja meg nemzetünket!

Ben­da József demog­rá­fus, A Gyer­mek- és Csa­lád­ba­rát Magyar­or­szá­gért Alko­tó­mű­hely vezetője

For­rás: Magyar Nemzet