Addig leszünk magya­rok, amíg magya­rul éne­ke­lünk és táncolunk

A nép­tánc erő­sít­he­ti a nem­zet­tu­da­tun­kat is. Kal­lós Zol­tán­nal, a két­sze­res Kos­suth-díjas erdé­lyi magyar nép­rajz­ku­ta­tó­val a het­ve­nes évek­ben ismer­ked­tem meg – ő irá­nyí­tot­ta a gyűj­té­se­i­met, ő segí­tett, hogy hová utaz­zunk, hol talál­ha­tunk ere­de­ti tán­co­so­kat, tán­co­kat. Egy alka­lom­mal azt mond­ta: amíg magya­rul éne­ke­lünk és tán­co­lunk, addig leszünk magya­rok – mond­ta Zsu­ráfsz­ky Zol­tán Kos­suth-díjas kore­og­rá­fus az Ori­gó­nak adott interjújában.

A por­tál abból az apro­pó­ból beszél­ge­tett a Magyar Nem­ze­ti Tánc­együt­tes művé­sze­ti igaz­ga­tó­já­val, hogy külön­bö­ző táj­egy­sé­gek auten­ti­kus, ere­de­ti gyűj­tés­ből rekonst­ru­ált nép­tán­ca­it mutat­ják be az Élő Tánc-Archí­vum című soro­za­tuk­ban, mely janu­ár 11-én kez­dő­dik, és öt rész­ből áll majd.

Zsu­ráfsz­ky Zol­tán Mar­tin György ere­de­ti tánc­gyűj­té­se­i­nek ihle­té­sé­re kezd­te el a soro­za­tot, amely for­ra­dal­ma­sít­ja a magyar szín­pa­di nép­tánc­mű­vé­sze­tet, ugyan­is a műso­rok bemu­tat­ják egy-egy vidék auten­ti­kus tánc­fo­lya­ma­ta­it, kiemel­ke­dő tán­cos egyé­ni­sé­ge­it. Ebben

Kalo­ta­szeg, Mező­ség, Bonc­hi­da, Gyi­mes és Szatmár

tán­ca­it ismer­he­tik meg a nézők Mar­tin György és mun­ka­tár­sai, illet­ve Zsu­ráfsz­ky Zol­tán saját gyűj­té­sei alapján. 

287 szat­má­ri falu auten­ti­kus tán­ca van meg­örö­kít­ve az utó­kor­nak. Ezek olyan érté­kű anya­gok a múlt szá­zad­ból, olyan szik­la, amit nekünk meg kell őriz­nünk, és át kell adnunk a fia­ta­lok­nak. Ezek a fil­mek ma már köz­kin­csek. Mar­tin György ugyan­azt a mun­kát végez­te a nép­tánc terü­le­tén, amit Bar­tók és Kodály vég­zett a zené­ben. A Magyar Nem­ze­ti Tánc­együt­te­sé az első olyan soro­zat, amely­ben ilyen pon­tos­ság­gal, mély­ség­gel muta­tunk be ere­de­ti tán­co­kat, ének- és zenei kultúrát

– rész­le­tez­te a koreográfus. 

Az inter­jú­ban elme­sélt néhány tör­té­ne­tet, hogy milyen körül­mé­nyek között gyűj­töt­te a tán­co­kat a hatá­ron túl a rend­szer­vál­tás előtt. Ebből töb­bek közt kide­rült, hogy az útle­ve­lét meg­ta­pos­ták a román rend­őrök, de a hatá­ron szin­te min­dig volt vala­mi­lyen inci­dens. A gyűj­tő­út­ju­kon készült anyag sor­sá­ról is beszámolt. 

– Az elké­szült fil­me­ket rend­sze­rint elküld­tük Kari­kás Péter­nek – ő volt a magyar­or­szá­gi kul­tu­rá­lis atta­sé –, és ő hoz­ta haza dip­lo­má­ci­ai autó­val. Ha nem sike­rült elkül­de­ni neki, akkor mi rej­tet­tük el vala­ho­vá a fel­vé­te­le­ket – eze­ket a trük­kö­ket meg lehe­tett tanul­ni idővel 

– mond­ta Zsu­ráfsz­ky Zoltán.

A kore­og­rá­fus elme­sél­te azt is, hogy egy­szer az egyik ame­ri­kai fotós barát­ját elvit­te Gyi­mes­be. A fotós elké­szí­tet­te a képe­ket, aztán egy sötét­szo­bá­ban kivet­te a fil­met, elrej­tet­te, és befű­zött a gép­be egy tel­je­sen üres teker­cset. A határ­nál fog­ták a fotós fény­ké­pe­ző­gé­pét, és a rend­őr kihúz­ta belő­le a fil­met, hogy az meg­sem­mi­sül­jön. A román rend­őr nem tud­ta, hogy tel­je­sen üres volt az a tekercs. Zsu­ráfsz­kyék lát­vá­nyo­san saj­nál­koz­tak, hogy „jaj, micso­da vesz­te­ség”, köz­ben az ere­de­ti film a zse­bük­ben lapult. 

– Hoz­zá­tar­to­zik az iden­ti­tá­sunk­hoz a nép­tánc. Ez is a magyar­sá­gunk egyik ékkö­ve. Azt mond­ják: nyel­vé­ben él a nem­zet. De úgy gon­do­lom: a tán­cá­ban is. A nép­tánc a moz­du­la­ta­ink­ba van kódol­va. Nem vélet­le­nül van ennyi tánc­ház, gye­re­kek, idő­sek, fia­ta­lok és öre­gek tán­col­nak szer­te a Kár­pát-meden­cé­ben. Amíg az embe­rek ilyen lel­ke­se­dés­sel, izga­lom­mal tanul­ják a nép­tán­co­kat, addig nincs gond. A Magyar Nem­ze­ti Tánc­együt­tes fel­lé­pett a tava­lyi eucha­risz­ti­kus kong­resszu­son is, a pro­duk­ci­ó­ba bevon­tunk gye­re­ke­ket, idős hagyo­mány­őr­ző­ket is. Egy élet­re szó­ló élmény volt. Úgy érez­tük, együtt tud­juk meg­él­ni hitün­ket, magyar­sá­gun­kat. Nagyon meg­ha­tó üze­ne­te­ket kap­tunk utá­na. Az egyik leg­em­lé­ke­ze­te­sebb az volt, ami­kor vala­ki azt írta: ez az elő­adás fon­tos volt a magyar lelkeknek

– mesél­te a koreográfus. 

A Magyar Nem­ze­ti Tánc­együt­tes prog­ram­ja­i­ról szól­va, elmond­ta, hogy fel­lép­nek majd az idei Bar­tók Tavasz Fesz­ti­vá­lon, és fel­kér­ték őket, hogy mi nyis­sák meg nyá­ron a Sze­ge­di Sza­bad­té­ri Játé­ko­kat. Zsu­ráfsz­ky Zol­tán alko­tó­tár­sa, Zs. Vin­c­ze Zsu­zsa, tel­je­sen új dara­bot ír erre az alka­lom­ra Sza­bad­ság, sze­re­lem! címmel.

Zsu­ráfsz­ky arról is beszélt, hogy a magyar kor­mány jóvol­tá­ból újon­nan épült, gyö­nyö­rű szék­há­zuk is lesz.

Már nagyon vár­juk. Húsz éve nem épült új szín­ház Buda­pes­ten; ez egy iga­zán nagy volu­me­nű beru­há­zás lesz. A ter­vek már elké­szül­tek, elkez­dőd­het az építkezés 

– mond­ta a koreográfus. 

A tel­jes inter­jút ITT olvashatják.

For­rás: magyar​nem​zet​.hu