Hírek Vélemények/Publicisztikák A tör­té­ne­lem vége – új kiadásban

A tör­té­ne­lem vége – új kiadásban

Fukuya­ma elcsé­pelt, Geh­len ellen­ben magya­rá­za­tot ad az ame­ri­kai anti­fa tombolására

A hazai pub­li­cisz­ti­kák­ban gyak­ran fel­buk­kan a tör­té­ne­lem vége témá­ja, még­pe­dig több­nyi­re Fran­cis Fukuya­ma híres, 1989-ben meg­je­lent, hason­ló című tanul­má­nyá­val kap­cso­lat­ban. A pub­li­cis­ták a leg­több­ször arra utal­nak, hogy lám, Fukuya­má­nak nem lett iga­za, a libe­rá­lis piac­gaz­da­ság nem jelen­ti, nem jelent­he­ti a tör­té­ne­lem végét, hiszen a tör­té­ne­lem az idő­köz­ben eltelt har­minc évben szá­mos olyan meg­le­pe­tés­sel szol­gált, amely nem illik bele e libe­rá­lis koncepcióba.

Ez a véle­mény el is fogad­ha­tó nagy­já­ból. Ugyan­ak­kor Fukuya­ma tanul­má­nya messze nem az egyet­len – s nem is a leg­fon­to­sabb – meg­nyil­vá­nu­lás e témá­ban. Az antik­vi­tás­tól kezd­ve egé­szen Fukuya­ma fel­lé­pé­sé­ig, majd pedig ezt köve­tő­en is igen sokan fog­lal­koz­tak ezzel a kér­dés­sel. (E néze­te­ket szer­ző­tár­sam­mal, Juhász Ani­kó­val együtt monog­ra­fi­ku­san is fel­dol­goz­tuk Tör­té­ne­lem – kulcs­ra készen? cím­mel.) A kér­dés­nek nap­ja­ink­ban külö­nös aktu­a­li­tást ad az, hogy azok az erő­sza­kos, tébo­lyult moz­gal­mak, ame­lyek jelen­leg az Egye­sült Álla­mok­ban rom­bol­nak – lehet gon­dol­ni itt első­sor­ban az Anti­fa-suhan­cok által meg­tá­mo­ga­tott BLM-moz­gal­mak­ra –, lát­ha­tó­lag néhány koráb­bi gon­dol­ko­dó néze­te­it igazolják.

Közü­lük most egy kon­zer­va­tív német filo­zó­fus, Arnold Geh­len mun­kás­sá­gát eme­lem ki, ő már az 1960-as évek­től kezd­ve beha­tó­an fog­lal­ko­zott e témá­val. „Ide­s­to­va több mint száz esz­ten­de­je annak – írja egyik tanul­má­nyá­ban –, hogy az ame­ri­ka­i­ak és az euró­pa­i­ak elkezd­tek kiépí­te­ni egy koráb­ban még soha nem léte­zett való­sá­got. Erre a való­ság­ra min­de­nek­előtt az jel­lem­ző, hogy a leg­szo­ro­sab­ban össze­fo­nó­dik ben­ne három ténye­ző: az egzakt ter­mé­szet­tu­do­má­nyok, a modern tech­ni­ka és az ipa­ri fel­hasz­ná­lás. E való­ság a föld­go­lyó egy­re nagyobb terü­le­té­re ter­jed ki, más­részt pedig olyan jel­leg­ze­tes­sé­ge­ket mutat, melyek egy­re inkább a vég­le­ges­ség, a vég­ér­vé­nyes­ség for­má­ját öltik.”

Már ez a néhány sor is jel­lem­ző­en mutat­ja a különb­sé­ge­ket Fukuya­ma és Geh­len fel­fo­gá­sa között; az előb­bi a gaz­da­sá­gi és a poli­ti­kai, az utób­bi viszont inkább a tudo­má­nyos és a tech­ni­kai ténye­zők­re helye­zi a hang­súlyt. De jelen vonat­ko­zás­ban fon­to­sabb az a szak­ki­fe­je­zés, ame­lyet Geh­len alkal­maz e világ­ál­la­pot­ra: kul­tu­rá­lis kikris­tá­lyo­so­dás­nak, kije­ge­ce­se­dés­nek neve­zi, s így jel­lem­zi: a kikris­tá­lyo­so­dás „akkor lép fel, ami­kor a ben­ne szunnya­dó lehe­tő­sé­gek, alap­ál­la­gu­kat tekint­ve, mind kifej­lőd­tek”. A kikris­tá­lyo­so­dás mint kife­je­zés nagyon kép­sze­rű­en adja vissza azt a folya­ma­tot, hogy a koráb­bi kép­lé­keny, moz­gó álla­pot foko­za­to­san meg­der­med, kris­tá­lyos­sá válik, elve­szí­ti koráb­bi plaszticitását.

E kikris­tá­lyo­so­dá­si folya­mat­nak három fő ele­mét lehet kiemel­ni: az első e civi­li­zá­ci­ó­nak immá­ron az egész Föl­det behá­ló­zó jel­le­gé­ből adó­dik. Mivel a föld­go­lyó opti­kai-infor­ma­ti­kai szem­pont­ból gya­kor­la­ti­lag tel­jes egé­szé­ben átte­kint­he­tő­vé válik – s e ten­den­cia az 1960-as évek óta rop­pant módon meg­erő­sö­dött –, várat­lan, hatal­mas meg­le­pe­tést oko­zó vál­to­zá­sok egy­re kevés­bé for­dul­hat­nak elő. Ha vala­mi vál­to­zik, az csak a totá­lis rend­sze­ren belül tör­té­nik, így meg­szűnt a koráb­bi meg­le­pe­té­se­ket oko­zó, kül­ső barbarikum.

Másod­szor, foko­za­to­san kiépül a civi­li­zá­ci­ós alap­zat is; egy­re kevés­bé lehet beszél­ni a vál­to­zat­lan ala­pok (gaz­da­ság, ter­me­lés, tudo­má­nyok) radi­ká­lis reví­zi­ó­já­ról. Mind­ez nem zár­ja ki a hala­dást, sőt szá­mos terü­le­ten gyor­sít­ja is annak üte­mét, de ez a hala­dás nem­igen érin­ti az alap­zat vál­to­zat­lan­sá­gát. Har­mad­szor, sta­bi­li­zá­ló­dik a szel­le­mi világ is; Geh­len egy­re való­szí­nűt­le­nebb­nek tart­ja gyö­ke­re­sen új esz­me­rend­sze­rek meg­je­le­né­sét: „nem lesz töb­bé sem­mi­fé­le esze­ve­szett és fen­sé­ges hit, nincs nyi­tott hori­zont, nincs sem­mi­fé­le fata mor­ga­na, léleg­zet­el­ál­lí­tó utó­pia, hanem csak a sima lebo­nyo­ló­dás, a penzum”.

Geh­len egy rövid, tet­sze­tős for­mu­lá­ban fog­lal­ja össze azt az álla­po­tot, amely­ben a tör­té­ne­lem mint­egy véget ér: ez tehát „moz­gal­mas­ság – sta­ci­o­ná­ri­us ala­pon”. Vagy­is szí­nes, tar­ka vál­to­zá­sok a fel­szí­nen, a sze­münk előtt divat­je­len­sé­gek való­sá­gos zsib­vá­sá­ra zaj­lik, ám az ala­po­kat ezek egy­re kevés­bé érin­tik. Meg­ál­la­pí­tá­sa sze­rint a fő fel­adat az, hogy biz­to­sít­sák e totá­lis rend­szer zavar­ta­lan működését.

Azóta, hogy Geh­len kifej­tet­te tana­it, csak­nem hat­van esz­ten­dő telt el. Ma már több min­dent más­ként látunk, mint aho­gyan ő annak ide­jén. Pél­dá­nak oká­ért Geh­len még nem vetett szá­mot azok­kal az idő­köz­ben bekö­vet­ke­zett demog­rá­fi­ai és kli­ma­ti­kus-kör­nye­ze­ti vál­to­zá­sok­kal, ame­lyek most már belül­ről fenye­ge­tik e világ­ren­det. Ugyan­ak­kor alap­té­te­lét – „moz­gal­mas­ság – sta­ci­o­ná­ri­us ala­pon” – szá­mos tekin­tet­ben még most is érvé­nyes­nek tar­tom. S épp e pon­ton tudom hoz­zá­kap­csol­ni az Egye­sült Álla­mok­ban jelen­leg zaj­ló folya­ma­tok­hoz, még­pe­dig az aláb­bi meg­fon­to­lás alapján.

Az embe­ri­ség tör­té­nel­mé­nek min­den eddi­gi kor­sza­ká­ra jel­lem­ző volt a nyi­tott­ság a jövő irá­nyá­ba, vagy­is min­dig léte­zett egy olyan elvá­rás, amely vagy vágyak és remé­nyek for­má­já­ban, vagy pedig szo­ron­gás­sal, féle­lem­mel eltel­ve, de min­den­kép­pen túl­mu­ta­tott a fenn­ál­ló viszo­nyo­kon. S ennek az elvá­rás­nak a nyi­tott­sá­ga sar­kall­ta cse­lek­vés­re az embe­re­ket. Ha viszont olyan világ­rend van kiépü­lő­ben, amely egy­re inkább vég­ér­vé­nyes­ség-jel­le­gű, akkor bekö­vet­ke­zik és egy­re erő­seb­bé válik a jövő­nél­kü­li­ség álla­po­ta, ami az embe­rek­ben – s főleg a fia­tal nem­ze­dé­kek­ben – elke­se­re­dést, sőt vad pusz­tí­tás­ba átcsa­pó dühöt vált ki.

Nem vélet­len, hogy a modern világ­be­ren­dez­ke­dés elle­ni első nagy táma­dás nagy­já­ból ugyan­ak­kor ment vég­be, ami­kor Geh­len is kidol­goz­ta a maga néze­te­it, vagy­is az 1960-as évek­ben. A fenn­ál­ló viszo­nyok gyö­ke­res átala­kí­tá­sá­ra akko­ri­ban épp­úgy nem nyílt lehe­tő­ség, ahogy nap­ja­ink­ban. A dön­tő különb­ség a 60-as évek és a jelen­le­gi moz­gal­mak között viszont az, hogy az elé­ge­det­len­ség akkor első­sor­ban nem az öncé­lú rom­bo­lás­ban öltött tes­tet, hanem sok­kal béké­sebb módon, a tár­sa­da­lom­tól való elfor­du­lás­ban jelent meg (hip­pi­moz­ga­lom). Vagy­is az akko­ri elé­ge­det­len­ség a világ meg­vál­toz­ta­tá­sá­nak igé­nye felől átfor­dult saját magunk meg­vál­toz­ta­tá­sá­nak aka­rá­sa felé.

Nap­ja­ink agresszi­vi­tá­sát, a tör­té­nel­mi múlt relik­vi­á­it sár­ba tip­ró, pusz­tí­tó dühöt viszont annak fel­is­me­ré­se is kivált­ja, hogy e féke­vesz­tett kisebb­sé­gek sem­mi­fé­le jövő­be veze­tő kiu­tat nem lát­nak. Ez a jövő­nél­kü­li­ség félel­me, még­pe­dig a rom­bo­lás apró­pén­zé­re vált­va. S épp emi­att lehet az Egye­sült Álla­mok­ban jelen­leg tom­bo­ló moz­gal­ma­kat nihi­lis­tá­nak nevez­ni. Üze­ne­tük a cél­ta­lan, értel­met­len pusz­tí­tás­ban merül ki. Új szín­ben jele­nik meg tehát előt­tünk a tör­té­ne­lem végé­ről szó­ló geh­le­ni vízió. Esz­te­len pusz­tí­tás – sta­ci­o­ná­ri­us alapon.

Zárás­kép­pen még egy gon­do­lat. Nem­csak a tör­té­ne­lem­nek van ter­he, aho­gyan koráb­ban Hay­den White fogal­ma­zott, hanem a jövő­nél­kü­li­ség­nek is, sőt annak van iga­zán. Épp ezért könnyen meg­jó­sol­ha­tó, hogy a jelen­le­gi pusz­tí­tó moz­ga­lom nem kivé­tel­szám­ba menő, egy­sze­ri ese­mény, hanem bizo­nyos idő­kö­zön­ként újból és újból fel­szín­re fog tör­ni; ám e moz­gal­mak a tör­té­ne­lem végé­ből ere­dő­en épp­úgy cél és érte­lem nél­kü­li­ek lesz­nek, ahogy a jelenlegi.

Csej­tei Dezső filo­zó­fia­tör­té­nész, pro­fes­sor emeritus

For­rás: Magyar Nemzet